Szarka László
“Erdélyből jelentik…” – Nyolcvan nap krónikája a magyar államiság erdélyi megszűnéséről
A Trianon centenáriumnak köszönhetően természetes módon megszaporodtak a témával és a korszakkal foglalkozó tanulmányok, forráskiadások, monográfiák. L. Balogh Béni 2020 folyamán két fontos forrásközléssel is bővítette az 1918–1919-es impériumváltásokról szóló
Öt év az első világháború alatti kelet-közép-európai nacionalizmusok nyomában
A 2014-ben indult Kelet-közép-európai nacionalizmusok az első világháború éveiben nevű, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő NKFIH–OTKA kutatócsoport az Osztrák–Magyar Monarchia – s azon belül főként a
Minden egész eltörött… – Ismertetés
A tavalyi év folyamán a Balatonfüred Városért Közalapítvány által és a Tempevölgy könyvek sorozatában kiadott Minden egész eltörött… A Nagy Háború emlékei című tanulmánykötetet végiglapozván arra jöttem rá, hogy ez
Tisza István halála és az 1918-as összeomlás
Miért és hogyan változtak meg az első világháború végére a magyarországi viszonyok? Mennyire mutattak a bomlás, a szétesés irányába? Voltak-e gyökerei, előjelei az őszirózsás forradalomnak vagy a Tanácsköztársaságnak? Miként viszonyult
S E L Y E T Ö R I – Megtartotta idei első tanszéki estjét a Selye János Egyetem Történelem Tanszéke
„Nem tudtam pontosan, hogy mit akarok, de azt tökéletesen megvalósítottam.” – mondta az európai történelem egyik legkiemelkedőbb alakja, Bonaparte Napóleon. A Selye János Egyetem Történelem Tanszékén 2015. október 14-én került
Levéltárak az első világháború kutatásának szolgálatában
A maga nemében egyedi kettős bemutatónak adott otthont a Budapest Főváros Levéltára (BFL) 2015. szeptember 17-én a fővárosi intézmény, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) szervezésében, melyen egy mind szakmai,