Szent László
Barbár nép „Isten paradicsomában”? – A 11–12. századi Magyarország a német krónikások szemével (2. rész)
Előző heti írásomban azzal foglalkoztam, hogy a német területek forrásanyaga milyen képet fest az államalapítástól a III. Béla haláláig terjedő időszak Magyarországáról és magyarságáról. Áttekintésemben elsőként is bemutattam a Német–római
Kik vagyunk? – Felemelő és tragikus pillanatok a magyarság és a nemzetiségek történelméből
A magyar történelem egyik sajátossága, hogy az ország területén élő népességét mindvégig jellemezte az etnikai és kulturális sokszínűség. A Kárpát-medencében a magyarok folyamatosan kapcsolatban álltak más nemzetiségekkel és nemzetekkel. Voltak, akiket itt
“Mert nem volt az földi ember, egy azokból, kik most élnek” – Tanulmányok Szent Lászlóról és koráról
A debreceni MTA–DE „Magyarország a középkori Európában” Lendület Kutatócsoport újabb értékes kötettel gazdagította már megjelent kiadványai sorát. A kötet a 2017-es Szent László év apropóján jelent meg. Az emlékév két
Szent László, a Kerekasztal lovagja
A Lászlóból Lancelot: Magyar király a Kerekasztal lovagjai között? (László to Lancelot: Hungarian Kings, Arthurian Knights) címmel került megrendezésre a Magyar Hagiográfiai Társaság őszi programsorozatának első eseménye. Az ELTE BTK
A film mint forrás: A Sacra Corona
Sokan lehetnek köztünk olyanok, akik történelmi filmek, regények alapján alkotnak magukban képet a múltról. Az efféle műalkotások nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a régi korok világa élményszerűvé váljon számunkra. Fontos azonban
Élményszerű történelem színdarabokon és népénekeken keresztül – Interjú Medgyesy S. Norberttel
Medgyesy S. Norbert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Újkori Történeti Tanszékének habilitált docense. A történelem- és tanárszakos hallgatók valamennyien ismerik, egyesek magával ragadó előadásmódjáról, mások énekhangjáról és szakmai