Trianon
Felsőoktatás Trianon után – A PTE Egyetemi Levéltár XVIII. levéltári napi konferenciája
A 2017-ben esedékes és nagy sikerrel megtartott jubileumi megemlékezését (PTE 650) követően újabb jeles évfordulóra készül a Pécsi Tudományegyetem. Az intézmény ugyanis 2023-ban ünnepli az – eredetileg pozsonyi – Magyar
Emlékérme a 100 éves Szegedi Tudományegyetem tiszteletére
Az első világháborút követő trianoni békeszerződés hazánk oktatás– és kultúrpolitikáját is új kihívások elé állította. Ennek keretén belül a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elhagyni kényszerült addigi városát. A kolozsvári egyetem
Géppuska, szurony, ritka bélyegek – Új helytörténeti kiállítás Sopronban
Lelkes gyűjtők és helytörténészek, tartalékos honvédek, civilek és hivatásos szakemberek példaértékű összefogásával valósult meg Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ aulájában „A Rongyos Gárda harcaitól a soproni népszavazásig”
Figyelemre méltó érdekességek – Nagy György emlékére
A történelem iránti érdeklődésem az általános iskola felső tagozatában kezdődött. A tankönyvekben leírtak mellett már ekkor érdekeltek a regények: Gárdonyi Géza A láthatatlan embere, az Egri csillagok, A koppányi aga
Sorsfordító változások nyomában – A TTE 31. konferenciája
Immáron 31. alkalommal került megrendezésre a Történelemtanárok Egylete (TTE) által a Történelemtanárok Országos Konferenciája. A 2021. október 2-i rendezvény első részében az előadók olyan jelentős történelmi változások hatásait vizsgálták, mint
Trianonok, emlékező múlt és jelen
Nem jó szó – valójában írónak lenni hozzá is kevés lenne…, meg aztán alighanem konvencionális is, ha az alábbi kötetről (kötetekről) lakonikus egyszerűséggel pusztán annyit mondok alaphangként: katasztrofális. Sok évtizede
Kiállítások a cívisvárosban – újra nyitva a Déri Múzeum
Az immár kilencvenegy éve működő Déri Múzeum az ország és Debrecen egyik legmeghatározóbb kulturális intézménye, amely gazdag helytörténeti anyaga és Déri Frigyes egyetemes művelődéstörténeti hagyatékával vált rendkívül jelentőssé. A múzeum
HATÁR-SORSOK – Új időszaki kiállítás a Déri Múzeumban Trianonhoz kapcsolódóan
Juhász Gyula sorait vezérfonalként használva egy virtuális kiállítással emlékezett meg 2020-ban a trianoni békeszerződésre a centenáriumi évforduló alkalmával a Déri Múzeum. A múzeum új, HATÁR-SORSOK című időszaki kiállítása az online tárlatot kiegészítve
Tündérsakk – A trianoni döntés hatása a magyar közlekedésre
„A tündérsakk a játékon belüli játék. Olyan szabályai vannak, amelyek eltérnek a ténylegesen játszott sakk szabályaitól, csak feladványai vannak, tehát nem egy partnerrel játszható játék. Ez is a teljes izolációra
Kelebia, egy határközség születése 1918–1925
„A bajai háromszög felszabadulásával Szabadka város határából is tekintélyes rész visszakerült magyar uralom alá. Tompa, a két Kelebia, Csikéria s más tanyaközpontok kerültek vissza Ezen felszabadult területen körülbelül 18 tanyai