110 éve süllyedt el a legendás „úszó kastély”, az RMS Titanic

110 éve nyugszik a mélyben, minden idők leghíresebb gőzhajója, a brit RMS Titanic. Alakja ikonikus, megrázóan tragikus sorsa miatt pedig legendás és időtlen. Az úszó kastély és a jéghegy találkozása óta eltelt több mint egy évszázad alatt varázsa, misztériuma mit sem csökkent. A Titanic napjainkban is számtalan könyv, musical, film és egyéb alkotások témája. Vajon mi lehet töretlen népszerűségének titka?

Az Olympic-osztály

Az RMS Titanic az építés korai szakaszában. Forrás: Wikimedia Commons

A With Star Line hajózási társaság vezetője, Joseph Bruce Ismay 1906-ban álmodta meg azt a három, hatalmas méretű Olympic-osztályú óceánjárót, az Olympicot a Titanicot és a Britannicot, amelyek méltó riválisai lehetnek, a konkurens hajózási vállalat, a Cunard Line két kiemelkedő hajójával, a leggyorsabbnak járó, „az óceán kék szalagját” birtokló Mauretaniával és a fényűző Lusitániával.

Az óceánjáró hármas első tagja, az RMS Olympic építését 1908-ba kezdték meg és már 1911-ben szolgálatba is állították. Az elsőként elkészülő Olympic és a testvérhármas másik két tagja, a Titanic és a Britannic teljesen azonos tervek alapján készültek. Az építtetők gyakran egy terv alapján több hajót is építettek, – éppen ezért hasonlítanak egymásra annyira a korszak gőzhajóóriásai.

A With Star Line azt tervezte, hogy a három luxushajójával hetente indít menetrend szerinti járatokat Southampton és New York között. Az óceánjárók fénykora volt ez az időszak, amikor a vezető hajózási társaságok egymással buzgón versengtek, hogy kinek a hajója a nagyobb, az elegánsabb a gyorsabb. 

Az Olympic és a Titanic a belfasti hajógyárban. Forrás: Wikimedia Commons

Az ipari forradalom nagyságának szimbóluma, egy korszak reménysége és büszkesége az észak-írországi Belfastban, a Harland and Wolf hajógyárban öltött testet. 1909 márciusában fektették le a hajó gerincét. A korszak legújabb technikai vívmányait alkalmazták az építés során. 1911. május 31-én bocsájtották vízre, ezután tíz hónapig tartottak a belső szerelési munkálatok és a berendezés. A Titanic olyan volt, mint egy valóságos úszó város.

A hajó teste hozzávetőlegesen négy nagyvárosi háztömböt tett ki, 269 méteres hosszával, és 28 méteres szélességével. Valódi műszaki csoda volt, 29 gőzkazánjával és két, egyenként három emelet magas gőzgépével hajtott. Három gigantikus hajócsavarral elérhette akár a 24 csomó (megközelítőleg 44,4km/h) sebességet. A 9 fedélzetén majdnem 400 első osztályú, közel 200 másod osztályú és megközelítőleg 300 harmadosztályú kabin kapott helyet. A férőhelyek száma meghaladta a 3500 főt, az első osztályú jegyár 900-4500 dollárba került, a másodosztályú 66 dollárt, míg a harmadosztályért csupán 36 dollárt kellett fizetni.

A Titanic gőzhajó egyedisége mégis a finom részletekben volt igazán tetten érhető. Olyan varázslatos és fényűző volt, mint a legelőkelőbb kastélyok. A páratlan kifinomultság és elegancia minden négyzetcentiméteren visszaköszönt, a külső megjelenésben és belső berendezésben egyaránt. A még gigantikusabb megjelenést segítette elő például a negyedik kéménye is, amely bár funkció nélkül, de mégis az erőt kívánta prezentálni. A belső kialakítás talán legikonikusabb része a díszesen faragott nagy lépcső, vagy díszlépcső volt, amely végigfutott az összes fedélzeten és egy csodás üvegkupolával fedett ebédlőszalonba vezetett a fentről lefelé haladva a negyedik, azaz a D fedélzeten, ami a hajó legstabilabb pontja volt.

A süllyedés során a díszlépcső volt az utasok fő menekülési útvonala a mentőcsónakokhoz. A hajó 3800 méter mélységben lévő roncsában már nyomát sem találni a nagy lépcsőnek, helyette egy sötét akna tátong a helyén, ahol a robot tengeralattjárók előszeretettel közlekednek fel s alá az orrészben.

Az RMS Olympic díszlépcsője. Valószínűleg ugyan így nézett ki a Titanicé is, mielőtt a katasztrófát követően elpuszult. Forrás: Wikimedia Commons

A B-fedélzeten kapott helyet, a sétafedélzet részeként a francia kávéházak hangulatát idéző Café Parisien, élő borostyánnal futtatott hófehér virágrácsokkal és egy hosszú zöld szőnyeggel, amely a teljes helyiségen végigfutott. Hajón még soha korábban nem tekinthettek az utasok fehér rácsos franciaablakon keresztül az óceánra. Az A la’Cart menüben több mint 11 fogás, többek között olyan luxusélelmiszerek, mint az osztriga, vesepecsenye, különféle hűtött desszertkülönlegességek és hasonlók közül választhattak a kulináris élvezetre vágyók. A hajó első öt szintjén a navigációs híd, a reprezentatív helyiségek, a teniszpálya, törökfürdő, a fűtött úszómedence, a korszerű sporteszközökkel felszerelt tornaterem, squashpálya valamint a luxuslakosztályok kaptak helyet. Az alsóbb fedélzeteken a személyzet, a másod és a harmadosztályú utasok kabinjai a raktárak és hűtőkamrák helyezkedtek el, és itt kaptak helyet a hajó hatalmas gépezetei is, valamint a széntároló kamrák is.

A Titanic és testvérhajói a társadalom minden osztályából szállítottak utasokat: a leggazdagabb arisztokratákat, mágnásokat, amerikai újgazdagokat, akik európai nyaralásukból szándékoztak hazatérni, de számos országból jött bevándorlót és brit állampolgárokat is, akik az Egyesült Államokban akartak új életet kezdeni és a saját szerencséjük kovácsai lenni.

A Titanic katasztrófája

A 20. század elejének legnagyobb és legmodernebb technikai vívmánya, a Titanic királyi luxusgőzös, 1912. április 10-én elindult első útjára, 2209 fővel a fedélzeten, úti célja New York volt. 1912. április 11-én, délután 2 óra körül John Morrogh készítette azt a felvételt a Titanicról, amelyben az elhaladó óriáshajó sziluettjét láthatjuk az írországi Queenstown partjainál található Fellnell’s Bay (vagy Red Cliff) dombjairól. A fényképen a Titanic éppen kiteszi a révkalauzt, miután felvette utasait és kiért a nyíltabb vizekre.Ez a bizonyítottan utolsó ismert fénykép a Titanic gőzhajóról. A következő felvételt 73 év múlva, 1985. szeptember 1-jén dr. Robert Ballard és csapata készítik majd róla, 3800 méteres mélységben, az Atlanti-óceánban.

Az utolsó kép a még úszó Titanicról. Forrás: encyclopedia-titanica.org

A következő órákban elhaladt Old Head of Kinsale előtt a Kelta-tenger egyre mélyülő vizein, majd kiért az Atlanti-óceánra, hogy azt átszelve, az előzetes tervek szerint április 17-én megérkezzen New Yorkba.

1912. április 14.-én vasárnap, alig négy nappal az indulás után, a Titanic még zavartalanul szelte az Atlanti óceán habjait. Tiszta és napos időre virradt aznap, reggel 9 óra magasságában a Caronia gőzösről érkezett az üzenet mely szerint a nyugatra hajózó gőzösök jéghegyeket, jégszirteket és jégmezőt észleltek. Nem sokkal később a Baltic gőzhajó is üzenetet küldött a Titanicnak hogy figyelmeztesse az hajózási útvonalat akadályozó jégre. Mindkét üzenetet azonnal továbbították egyenesen Edward J. Smith kapitány kezébe, aki valóban tapasztalt „tengeri medve” volt. Közel harminc év tengeren töltött évek után, biztonsággal bízták rá a legnagyobb és legfényűzőbb tengerjárók vezetését. Olyan népszerű volt, hogy a „milliomosok kapitányának” is nevezték. Rendkívüli felkészültség jellemezte, mindent a hajózási törvények szerint tett. Úgy vélte, az a jéghegy, amely kárt tudna tenni a Titanicban, az bizonyára elég nagy ahhoz, hogy az őrszemek könnyűszerrel időben észre fogják venni. A kapitányok között is teljes volt az egyetértés abban, hogy az új típusú biztonsági felszereléssel ellátott hatalmas luxusgőzösökkel teljesen biztonságos, tiszta időben a jégmezőre való figyelmeztetések ellenére, teljes gőzzel haladni. Smith kapitány így a tapasztalatára hagyatkozva beszámolt a jégmező-figyelmeztetésekről Bruce Ismaynek, a hajó tulajdonosának, aki azonban szintén nem érzékelte a közelgő veszélyt, csupán egy dolog lebegett a szeme előtt, mégpedig a leggyorsabb hajónak járó kitüntető cím elnyerése.

Edward J. Smith, az RMS Titanic kapitánya. Forrás: Wikimedia Commons

A Titanic tehát a biztonság hiú érzésével felvértezve haladt előre. Az este meglehetősen hideg volt, amit szélcsendes derült éjszaka követett. A hajóhídon William Murdock első tiszt teljesített szolgálatot. Az árbockosárban két őrszem, Ferederic Fleet és Reginald Lee teljesített szolgálatot. Bár az őrszemek távcsövekkel nem rendelkeztek, mégis úgy vélték, hogy éjszaka a jéghegyeket szabad szemmel is észrevehetik. A hold nem világított, a felhőtlen égen csak a csillagok ragyogtak. Frederic Fleet őrszem kevéssel éjfél előtt, egyenesen előttük megpillantott valami nagy sötét tömeget. Háromszor megkondította az árbockosár harangját, és hívta a hidat. „ Jéghegy, egyenesen előttünk!” hangzott a rémülettől remegő hangja.

A hídon Robert Hichens kormányos, Murdoch első tiszt utasítására, a kormánykereket teljesen kihajtotta, és kikerülő manővert kísérelt meg, mindeközben a gépház is utasításba kapta: „teljes gőzzel hátra”. Az óriási hajó orra lassan, nagyon lassan végre fordulni látszott, de Fleet és Lee őrszemek csakhamar látták, hogy nem sikerült maradéktalanul végrehajtani a kikerülést, és az orrfelépítmény oldalával súrolta a jéghegyet, melynek lepattanó darabjai szétszóródtak az előfedélzeten és egy kis rángást lehetett tapasztalni a felső fedélzeteken. Azonban a valódi dráma a mélyben játszódott le. A 6-os kazánházban Frederick Barrett fűtő, aki azon kevesek egyike volt a legénység tagjai közül, aki túlélte a katasztrófát később arról számolt be, hogy hirtelen tajtékzó zöld tengervíz ömlött be a Titanic oldalán, a padlódeszkák felett körülbelül fél méterrel a 6-os kazánház teljes hosszában, valamint kissé még az 5-ös széntárolójánál is.

Az RMS titanic elhagyja Southamptont. Forrás: Wikimedia Commons

Murdoch első tiszt jelentette az ütközést Smith kapitánynak, aki pedig utasítást adott a hajóácsnak, hogy mérje meg a vízszintet és a hídra kérette Thomas Andrews főtervező hajómérnököt. Andrews volt az úgynevezett garanciacsoport vezetője, a With Star Line hajózási társaság vezető mérnöke, aki valóban úgy ismerte a Titanicot, mint a saját tenyerét. Miután a hajóhídon értesült róla, hogy az 1-es és a 2-es fenékrekeszben, a postakabinban, az 5-ös és a 6-os kazánházakban az ütközés utáni első tíz percben, a 6-os kazánház kivételével mindenütt, négy méterrel a hajógerinc fölötti a vízszint, tisztán látta az elkerülhetetlent. Az elsüllyeszthetetlen, egy nemzedék reménysége, az akkori világ legnagyobb hajója el fog süllyedni! Andrews a sérülés mértékéből úgy becsülte, hogy a hajónak másfél órája lehet hátra, mielőtt elnyeli az óceán jeges vize.

Éjfél után pár perccel Smith kapitány parancsot adott H. T. Wilde tisztnek, hogy kezdjék meg a mentőcsónakok ponyvájának lebontását, majd a rádiósnak személyesen adta ki az utasítást a vészjelzés leadására. Az ezt követő történések már jól ismertek, hiszen számtalan alkalommal és módon, elmesélték, leírták, vagy megfilmesítették már azt az elmúlt 110 év során.

1912. április 15.-én hajnali 2 óra 20 perckor, több mint két és fél órával az ütközés után, a hajóóriás alámerült az óceán 3800 méteres mélységébe. Több, mint 1500 életet követelt a katasztrófa, amely alapjaiban rengette meg a világot és írta át a hajózás szabályait.

A Cunard Line konkurens hajózási vállalat gőzöse, az RMS Carpathia hajnali négy óra magasságában érkezett a helyszínre. A fedélzetre 705 utast és tengerészt vett fel, a hajón szolgáló magyar származású orvos Dr. Lengyel Árpád irányította a túlélők ellátását. Hősies helytállásáért és fáradhatatlan munkájáért számos elismerésben és kitüntetésben részesült.

A Titanic mentőcsónakjai az RMS Carpathia oldalán. Forrás: Wikimedia Commons

A katasztrófát magyarázandó, a miérteket kutató elméletek garmadája látott napvilágot az elmúlt több mint száz évben. Minden bizonnyal a jövőben is fognak születni elméletek, teóriák melyek megmagyarázni vélik a Titanic elsüllyedésének okát. Azonban kétséget kizáró, minden szempontból megrendíthetetlen és cáfolhatatlan magyarázatok a mai napig nincsenek, és talán soha nem is lesznek. Tim Maltin brit történész, Titanic-kutató elmélete azonban különösen figyelemre méltó. Úgy véli a hajó tragédiájáért leginkább egy légköri jelenség az úgynevezett luftspiegelung, azaz a hideg vízi délibáb a felelős.

Amikor az RMS Titanic halad előre teljes gőzzel a sötét éjszakában nem világított a hold, az őrszemek csupán a csillagtakaró háttérfüggönyének fényében láthatták meg a jéghegyet. Azonban a hideg és a meleg levegő által létrehozott lencsén keresztül, amelyek délibábot idéztek elő és eltorzították az óceánt, ezáltal megzavarták a látóhatárt így a jéghegy takaróba burkolózott és szabad szemmel szinte láthatatlanná vált. Maltinnak kétsége sincsen afelől, hogy a kor legjobb legénysége irányította a legkorszerűbb, legerősebben és legprecízebben megépített hajót, ám az ilyen természeti jelenségekkel szemben esély sem volt. A tragédia legfőbb oka mindezek alapján a természet fényjátékában keresendő. Továbbá lényeges aspektus az is, hogy a Titanic és a jéghegy tragikus találkozásánál létrejövő súroló ütközésre mindaddig nem volt példa a hajózás történetében, és még ha egy csatahajó masszivitásával és erejével is bírt, ez mind kevésnek bizonyult egy ilyen rendkívül súlyos sérülés ellen.

Willy Stöwer Der Untergang der Titanic című illusztrációja a Die Gartenlaube című lapnak. Forrás: Wikimedia Commons

A tervezője másfél órát adott csupán a hajójának, mégis majdnem három órán át a felszínen maradt. Süllyedés közben csak minimálisan dőlt meg oldalirányban, amelynek köszönhetően minden mentőcsónakját le tudták ereszteni, ezzel megmentve több mint hétszáz életet. Mindebből jól látható, hogy a Titanic sokkal erősebb volt és jobban meg volt építve, mint azt bárki is gondolná. Ha nem lett volna korának műszaki zsenialitásával megépítve, bizonyára végzete sokkal több életet oltott volna ki.

Mi tanít a Titanic katasztrófája?

A „csodahajó, a Titanic bizonyos értelemben még inkább „elsüllyeszthetetlennek” bizonyult, mint amilyennek a With Star Line hajózási társaság valaha is gondolta volna.

110 év telt el a jéghegy és az úszó kastély végzetes találkozása óta, de mit sem csökkent az érdeklődés iránta. Az 1992-ben alakult Titanic Történeti Társaság (RMS Titanic Inc) őrködik a hajó roncsa és az emléktárgyak őrzése felett. Valódi üzletág létesült a kutatók és a hajó rajongóinak kielégítésére. Az elpusztult óceánjáró számtalan film és televíziós játék, színdarab sztárja. Talán minden filmes adaptáció közül a leghíresebb, a James Cameron rendező által jegyzett 1997-ben bemutatott, 11 Oscar díjjal jutalmazott mozifilm. Cameron nem csak filmes szakemberként, hanem kutatóként is, közel 20 évig foglalkozott a Titanic tragédiájával. A 2012-ben leforgatott, Titanic: The final word with James Cameron című dokumentumfilmjében elhangzott végszónak szánt konzekvenciája erős és akár profetikusnak is tekinthető:

„… a Titanic számomra sokkal több egyszerű régészeti, kutatási gyakorlatnál. A Titanic részben az arroganciát az önhittséget példázza, azt az érzést, hogy túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy elbukjunk. Ott volt ez a hatalmas gépezet, ez az emberi rendszer, amely olyan lendülettel nyomult előre, hogy nem tudott megfordulni, nem tudott megállni, hogy elkerülje a katasztrófát, és velünk is ugyanez történik.”

James Cameron rendező (balra), Leonardo Di Caprioval és Kate Winslettel a Titanic forgatásán. Forrás: Paramount

Hiszen a szomorú esemény tanulsága ma is univerzális, és napjainkban is óvatosságra int mindenkit.

A társadalomtörténészek számára az óriási hajó egyfajta mikrokozmoszként tükrözi vissza a 20. század második évtizedét. Ha a hajó fedélzetén utazó emberi rendszert a világ egy mikro egységének tekintjük, különböző osztályokként, úgy, mint az első osztály, másod és harmadosztály utasaiként, akkor láthatjuk, hogy napjainkban is jelen vannak ezek a társadalmi rétegek. Élnek éhező, nélkülöző milliók, akiket a legérzékenyebben fog érinteni egy közelgő „jéghegy” ami lehet akár maga a klímaváltozás is.

Láthatóvá válik majd előttünk egy óriási jéghegy, és mi túl gyorsak vagyunk, és nem tudunk megfordulni, nem tudunk megállni a rendszerünk a világunk lendülete miatt. Ha pedig bekövetkezik a legrosszabb és nekiütközünk a képzeletbeli jéghegynek, akkor a gazdagoknak még továbbra is biztosított lesz a továbbélése, lesz vizük, élelmiszerük egészségügyi ellátásuk, de a szegényebb rétegeknek, akiket a fedélköz utasainak is tekinthetünk, azok, akiket mindez a katasztrófa a legérzékenyebben fog érinteni vajon mi marad? Lesz-e esélyük a túlélésre? Minden bizonnyal éppen ebből a gondolatból adódóan is ejti ámulatba a Titanic gőzhajó története mind a mai napig az embereket, mivel egy „kis titokba zárva” az egész világ, annak minden spektrumával megtalálható benne. „Amíg nem a mi életünk kerül veszélybe, amíg nem jön el az igazság pillanata, addig nem tudjuk, mi mit tennénk.” – zárja gondolatait James Cameron.

Az RMS Titanic orra 3800 méteres mélységben, az Atlanti óceánban. Forrás: Wikimedia Commons

A Titanic luxusgőzös tragédiája nem róható fel pusztán a hozzá nem értés, a műszaki hiba vagy rosszindulatú, nyereségvágy vezérelte emberek áldozatának. A Titanic elsüllyedésének hátterében olyan természeti körülmények állhattak, amelyet az akkori tudás és technológia mellett nem lehetett előre megjósolni. Azonban, mint minden múltbeli eseményből le lehet és kell is vonni a megfelelő tanúságot, és abból okulva semmilyen körülmények között nem elfeledni egy örök érvényű szentenciát:

„Habár  fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!”

Kiszely Tóth Anett

Felhasznált irodalom:

Geoff Tibballs: A Titanic. 1998. SubRosa Kiadó.

Walter Lord: A Titanic pusztulása. 1979. Kossuth Könyvkiadó.

Tim Maltin: Titanic: A very deceiving night. 2012. Kindle Edition.

Tim Maltin- Eloise Aston: 101 things you thought you knew Titanic. 2011. Penguin Books

Titanic: The final word with James Cameron. 2012. 20th Century Fox and Paramount Studio.

Ezt olvastad?

Szvjatoszlav Teofilovics Richter nem médiaeseményeknek szánta hangversenyeit, hanem beavatásoknak: úgy kívánta megmutatni a zenét közönségének, hogy saját személyiségét elrejtette. Páratlan,