Magyarok és lengyelek testvérbarátsága a 20. század elején

A Bibliotheca Hungaro-Polonica – Magyar-lengyel Könyvtár 2018-ban, Lengyelország függetlenedésének századik évfordulóján azzal a céllal jött létre, hogy a huszadik század első felében különösen aktív magyar-lengyel kulturális kapcsolatok hatására 1929–1938 között hét számot megélő Magyar-Lengyel Könyvtár szellemi örököseként ápolja és adja közre a magyar-lengyel kétoldalú kapcsolatok történeti témájú munkáit. A sorozat első része, a 2018-ban megjelent Magyarok és lengyelek a 19. században [Egy 1944-ben betiltott könyv] című kötet volt. A könyvsorozat, valamint a jelen ismertetés tárgyát képező kötet szerkesztője Mitrovits Miklós történész, polonista a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Mitrovits a munka szerkesztési munkálatai mellett a kötetben szereplő elsődleges forrásokat – országgyűlési és vármegyei dokumentumok, beszédek, sajtócikkek – jegyzetekkel látta el, valamint A lengyelkérdés a magyar belpolitikában az első világháború alatt címmel bevezető tanulmányt is írt.

A kötet a szerkesztő Mitrovits Miklós előszavával és bevezető tanulmányával kezdődik. A forráskiadást megelőző szövegrészek célja egyértelműen a kontextualizálás; mind historiográfiai, mind pedig köztörténeti hátteret nyújtani az olvasók számára a kötetben közölt több mint nyolcvan, 1914 és 1918 között született forrásszöveghez. A tanulmányban Mitrovits kritikai attitűddel mutatja be az ezeréves magyar-lengyel kapcsolatok 20. század eleji állapotát annak magyar belpolitikai manifesztációjára és a kötetben bemutatott forrásszövegekre, valamint a témában az utóbbi száz évben megjelent szakirodalmi művek megállapításaira hivatkozva. A kötet talán legfontosabb, a történettudománnyal és polonisztikával foglalkozó olvasóközönségen túlmutató jelentőségű üzenete a 20. század eleji magyarország lengyelkérdés politikai aspektusainak a közvélekedés megállapításainál részletgazdagabb és árnyaltabb bemutatása. A kötetben elmélyedve a „Polak, Węgier, dwa bratanki…” rigmussal fémjelzett, romantizált magyar-lengyel viszony megbicsaklani látszik, különösképpen az „i do szabli” („a szablyához” értsd közösen küzdenek) rész. Ez a magyar kormányoldal – jelesül Tisza István miniszterelnök (1903–1905, majd 1913–1917), valamint Burián István, a magyar kormány király személye körüli minisztere (1913–1915), továbbá Ausztria-Magyarország közös pénzügyminisztere (1903–1912, majd 1916), később külügyminisztere (1915–1916, majd 1918) sorait olvasva kristályosodik ki igazán, akik a dualista berendezkedés, valamint abban a magyar fél a birodalom többi nemzetiségétől merőben megkülönböztetett helyzetének fenntartása érdekében rendkívül óvatosan politizáltak a lengyel függetlenséget illetően. Természetesen pont az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés értelmében létrejött dualista impérium volt a legfőbb gátja annak, hogy a magyar politikai elit érdemi, külpolitikai szinten értelmezhető módon fejezze ki az álláspontját a lengyel függetlenség ügyében.

 A tanulmány rávilágít arra, hogy az 1795-ben a harmadik nagyhatalmi felosztás következtében megszüntetett lengyel államiság helyreállításának kérdése nem az első világháború éveiben jelent meg először a magyarországi politikai közbeszédben. A kérdés a 19. század folyamán több esetben – így az 1830. novemberi felkelést követően, majd fél évszázaddal később, 1880-ban a Balkán-válságot követően – megjelent már, amikor vármegyei szintű kezdeményezések is indultak a lengyel függetlenség kérdésének napirendre tűzése érdekében. A lengyel függetlenség eszményének életben tartására a 19–20. század fordulójára az Ausztria-Magyarország területéhez tartozó Galícia területén volt a legtöbb lehetőség. Ezt nem csak a hagyományosan pozitív magyar-lengyel viszony, hanem az Orosz Birodalom és a Német Császárság a dualista államnál szigorúbb politikai, kulturális közege is eredményezte.

Az első világháború évei alatt a Tisza István vezette magyar kormányzat folyamatosan a hadiesemények alakulásához mérten képviselte a lengyelkérdésben kialakított álláspontját. A lengyel függetlenséget és így a magyar-lengyel barátságot a világháború időszakában a parlamentben egyértelműen az ellenzéki politikusok, többek között a háború utolsó éveiben miniszteri pozíciókat is betöltő 48-as függetlenségi gróf Batthyány Tivadar, illetve a birodalom utolsó közös külügyminisztereként egy hónapot szolgáló alkotmánypárti ifjabb gróf Andrássy Gyula, valamint Giessweinn Sándor keresztényszocialista képviselő, római katolikus pap képviselte. Mindeközben létezett a lengyel ügynek egy civil támogató közege is a báró Nyáry Albert festőművész által vezetett Magyar-Lengyel Egyesület képében, ami már 1915-ben felhívást intézett a vármegyék törvényhatósági bizottságaihoz a lengyel függetlenség kérdésében. A kötet évkörén túlmutat az újra független államként létrejövő Lengyelország és a területileg az első világháborút lezárú békék értelmében megcsonkított Magyarország kapcsolatának elemzése, azonban az 1918-at megelőző négy év meghatározó volt a két állam és a bennük élő társadalom kapcsolatában.

A forrásgyűjtemény négy tematikai egységre bontva található meg a kötetben. Elsőként a magyar vármegyék és városok határozatai szerepelnek, melyek a már említett Magyar-Lengyel Egyesület felhívására válaszul születtek 1915 és 1916 között. A tizennégy törvényhatósági határozat és felirat címzettje az Országgyűlés képviselőháza volt. A második tematikai egység az 1914–1917 közötti magyar kormány – leginkább Tisza István és Burián István – hivatalos közléseit gyűjti össze, míg a harmadik részben huszonöt darab, 1915 és 1918 között jegyzőkönyvbe vett parlamenti felszólalást olvashatunk, ahol a kormánypárti képviselők mellett megjelennek a korábban már említett ellenzéki szószólók állásfoglalásai is. Utóbbiak tartalmukban tükrözik a civil kezdeményezés álláspontját a lengyel függetlenség kérdésében. A forrásgyűjtemény negyedik, terjedelmében leghosszabb része a tárgyalt négy év során a nyilvánosságban megjelent cikkeket, tanulmányokat gyűjti össze. Megtalálható ezek között báró Nyáry Albert három cikke a háború első időszakából, valamint lengyel szerzők, ellenzéki politikusok és a lengyel függetlenséggel szimpatizálók esszéi is.

Hiánypótló történettudományi munkát tarthat a kezében az olvasó, aki a kezébe veszi Mitrovits Miklós Lengyelkérdés Magyarországon az első világháborúban című forráskiadását. A kötet érzékletesen mutatja be a magyar belpolitika különböző rétegeinek a lengyel államiság helyreállításáról alkotott véleményét. Az ezeréves lengyel-magyar barátság 20. század eleji mélységének értelmezését segíti elő mind a szerkesztő bevezető tanulmánya, mind pedig a több mint nyolcvan, különböző típusú és rétegű forrásból (vármegyei, parlamenti iratok, politikusi levelek, sajtóanyag) álló gyűjtemény.

Dallman Kristóf

Ezt olvastad?

5+1 könyv az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcról

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.

X