5+1 film a nyári bakancslistára

Nincsenek elkényeztetve a történelmi filmek kedvelői az utóbbi időben. A mozik premierjei mellett a streaming csatornák kínálatát is át kellett böngésznünk, hogy össze tudjunk szedni 5+1 olyan dokumentum– vagy játékfilmet, amely felkerülhet a történelem iránt érdeklődő közönség nyári filmes bakancslistájára.  

Katinka (magyar életrajzi film, dokumentumfilm, 103 perc)

2022. május 12. óta a magyar mozik műsorán a Köbli Norbert forgatókönyve alapján Pálinkás Norbert által rendezett dokumentumfilm, amelynek főszereplője Iron Lady, vagyis Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok magyar úszónő. Ő volt az, aki elsőként a világon egy időben tartotta a világcsúcsot mind az öt vegyesúszó számban. A film célkitűzése, hogy láttassa a bajai születésű, fiatal nőt az Iron Lady címke mögött, hogy bemutassa a sikerek mögötti kemény munkát, a szakmai és magánéleti bukkanókat és újrakezdéseket. A stáb két esztendőn át mindenhova követte Katinkát: Amerikába, Európába, a Közel– és Távol-Keletre is elkísérték. Nem csak a sporteseményeken voltak vele, hanem apró hétköznapi pillanatokban is. Ott voltak, amikor kiderült, hogy elmarad a 2020-as tokiói olimpia és az azt követő útkeresésnél is.

(Fotó: Szupermodern Stúdió)

A játszma (magyar krimi, filmdráma, 110 perc)

2022. június 9. óta tekinthetjük meg A vizsga című tévéfilm 6 évvel később játszódó folytatását, A játszmát. Fazakas Péter filmjének forgatókönyvét ugyancsak Köbli Norbert jegyzi, aki állítása szerint nem szőtte volna tovább a történetet, ha az egyik kulcsszerepet játszó, agyvérzésen átesett Kulka János nem vállalta volna, hogy újra Markó Pál bőrébe bújjon. 1963-ban Jung András és felesége, Éva már magas rangú rendőrtisztek a hármas főcsoportfőnökségen. Markó megözvegyült, agyvérzéséből nehezen épül fel. Miután terjedelmes cikk jelenik meg Markóról a Pravdában, ami felébreszti Jungban a bosszútól való félelmet, elindul egy nagyon összetett játszma, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és amelyben meghatározó szerep jut a Budapestre érkező egyetemista lánynak, Abigélnek.

Abigél és Markó (Forrás: port.hu)

A Martha Mitchell-effektus (archív dokumentumfilm, 40 perc)

2022. június 17. óta tekinthető meg a Netflix streaming szolgáltató kínálatában. A cím egy olyan folyamatra utal, amelynek során egy pszichiáter, pszichológus, mentálhigiénés klinikus vagy más egészségügyi szakember tévedésnek minősíti a páciens valóságos eseményekről alkotott pontos észlelését, ami téves diagnózist eredményez. Ez az archív dokumentumfilm, Martha Mitchell, a republikánus kabinet főügyészének feleségéről készült portré. Elhallgattatta a Nixon-kormány. Az alkotás tulajdonképpen a Watergate-botrányt mutatja be női szemmel, női hangon keresztül.

Martha Mitchell (Forrás: www.townandcountrymag.com)

Civil: Ben Crump (életrajzi film, dokumentumfilm, 101 perc)

Éppen ma, 2022. június 19-én lesz a premierje a Netflixen, a Benjamin Lloyd Crump (1969–) polgári jogokra, jogtalan halálesetekre specializálódott amerikai ügyvéd pályafutását bemutató dokumentumfilm premierje. A jogi szféra csak a Fekete Amerika Főügyészeként emlegeti személyét. Ügyvédi praxisában olyan híressé vált ügyeket találunk, mint a Flint vízválság során megmérgezett emberek vagy a Johnson&Johnson babahintőpor nyomán petefészekrákkal diagnosztizáltak képviselete. Számos olyan személy jogi képviseletét látta el 2020-ban (Ahmaud Arbery, Breonna Taylor, George Floyd és Jacob Blake családja) és 2021-ben (Winston Boogie Smith egy utasa, Daunte Wright családja), akiknek az esete nemzetközi szinten váltott ki a rendőri brutalitás elleni tiltakozásokat.

Ben Crump (Forrás: NBC News)

Elvis (amerikai-ausztrál életrajzi dráma, zenés film, 159 perc)

2022. június 23-án tűzik műsorra a magyar mozik. Freddie Mercury (Bohém rapszódia) és Elton John (Rocketman) után a legendás Elvis Presley (Austin Butler megformálásban) életéről készült egész estés film. A rock’n’roll királyának történetét ezúttal titokzatos menedzsere, a magát ezredesnek szólíttató Tom Parker (Tom Hanks megformálásában) perspektívájából ismerhetjük meg. A barátságtól a gyűlöletig meglehetősen széles volt a skála, amelyen több mint két évtizedig tartó kapcsolatuk mozgott. Baz Luhrmann rendező korábban olyan izgalmas látványvilágú zenés filmeket rendezett, mint a Moulin Rouge vagy A nagy Gatsby, tehát magasra tette a lécet.

(Forrás: wikipedia)

Menudo: Forever Young (dokumentum minisorozat)

2022. június 23-án tűzi műsorára az HBO Max az egyik leghíresebb latin-amerikai fiúzenekar, a Menudo történetéről szóló minisorozatot. Edgardo Diaz 1977-ben hívta életre a zenekart tizenéves fiúkból. A sorozatos tagcserék nyomán került a csapatba a két később világhíres zenésszé váló, Ricky Martin és Draco Rosa. 1991-ben több tag is szexuális zaklatással vádolta meg a menedzsert, amit tévéműsor keretében tagadott. A négy részes sorozat áttekinti a banda történetét a felemelkedéstől a bukásig. Fontos szerepet kap annak hangsúlyozása, hogy a New Yorkban élő Puerto Ricó-iak nagyban hozzájárultak a csapat sikeréhez.

Menudo (Forrás: 247 News Agency)

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket