5+1 történelmi film, amit nagyon várunk 2021-ben

A pandémiás helyzet a mozipremiereket sem kíméli. Vannak olyan alkotások, amelyek bemutatóját már több alkalommal is el kellett halasztani. Dacolva a kihívásokkal, a készítők idén is izgalmas újdonságokat tartogatnak a történelmi filmek iránt rajongók számára. Mivel a streaming oldalak is meghatározó filmforrássá váltak nem csak közvetítés, hanem készítés tekintetében is, így az ő kínálatukból is beemeltünk egy művet ajánlónkba.

  1. Medieval / Žižka / Warrior of God

Középkorral is foglalkozó történészként én ezt a filmet várom a legjobban idén, hiszen a cseh történelem egyik legizgalmasabb figuráját, Jan Žižkát mutatja be. Petr Jákl rendezésében teszi mindezt a cseh filmgyártás eddigi legnagyobb költségvetésű produkciójaként, többek között olyan színészek felvonultatásával, mint Ben Foster (Jan Žižka), Michael Caine (Lord Boreš fiktív karaktere), Til Schweiger (Rosenberg) vagy Matthew Goode (Luxemburgi Zsigmond). Vencel királyt a neves cseh színész, Karel Roden formálta meg. A film a huszita háborúkat megelőző időszak történetét dolgozza fel. Azt az utat, amelynek során az ifjú Janból verhetetlen katonai parancsnok válik. A bonyodalomhoz ebben a történetben is kell egy nő, hiszen a korábban nemesek megbízásában tevékenykedő zsoldos, Jan egy napon azt a küldetést kapja, hogy mentse meg Vencel király szeretőjét. Katalin iránt pedig a zsoldosvezér sem marad közömbös…

A rendező instruál (Fotó: Stanislav Honzík)

  1. Benedetta

A Cannes-i filmfesztiválon fogja bemutatni francia-holland életrajzi drámáját Paul Verhoeven. Egy 17. századi olasz apácakolostor szolgál annak a történetnek a helyszínéül, amelyet 1986-ban publikált regény formájában Judith C. Brown történész. Főhőse egy vallásos és erotikus látomástól szenvedő novícia, Benedetta Carlini, aki (férfi démontól megszállva?) szerelmi viszonyt kezdeményez egy nővértársával. Gerard Soeteman, aki a rendezőnek korábbi nyolc filmjében volt alkotótársa, kihátrált ebből a projektből, mert zavarta, hogy a film túlságosan a szexualitásra fókuszál. A filmforgatás a legnagyobb titoktartás mellett folyt több olasz és francia kolostorban. A vitatható tematika miatt a rendező félt a katolikus egyesületek reakcióitól. Az utómunkálatok, a rendező csípőműtétje, majd a 2020-as filmfesztivál elmaradása mind-mind ódázták a megjelenést. Thierry Fremaux a fesztivál rendezője megerősítette a felvételt a programba és megállapította, hogy „Paul Verhoeven grandiózus produkciójában a középkor egy erotikus, pajkos és egyben politikai vízióját mutatja be.”


A film plakátja
(Forrás: movieforums.com)

  1. The electric life of Louis Wain

Megszokhattunk, hogy Benedict Cumberbatch előszeretettel formál meg bogaras fazonokat a filmvászon. Nem meglepő, hogy idén egy macskamániás művész bőrében láthatjuk majd. Will Sharpe rendező jegyzi az alkotást, amely a nagy szemű, antropomorfizált macskákat ábrázoló festményeiről ismert Louis Wain (1860–1939) festő életét mutatja be. Wain Londonban járt művészeti iskolába, előszeretettel örökített meg állatokat, vidéki jeleneteket, emiatt szívesen alkalmazták illusztrátorként a különféle magazinok. Egy ideig azt tervezte, hogy kutyaportrék rajzolásából fog megélni. Nővérei nevelőnőjét vette feleségül. Mindössze három év jutott nekik boldog házasságban, mert Emily betegségben elhunyt. Halálos ágyán vigaszt és vidámságot adott neki Peter, a befogadott fekete-fehér kóbor macska. A Peter macskát ábrázoló első képek publikálását a szeretett feleség már nem érhette meg. A művész később skizofréniában szenvedett (ezt többen vitatják) és egyesek ennek a mentális betegségnek hatását vélik felfedezni macskás festményeinek megváltozásában is.

Louis Wain szerepében Benedict Camberbatch (Forrás: dailymail.co.uk)

  1. Sabina

Korábban már dokumentumfilm is készült arról az evangélikus vallásra tért romániai zsidó házaspárról, akik számos megpróbáltatáson mentek keresztül az államszocializmus egyházellenes politikája miatt. A zsidó családba született Richard Wurmbrand (1909–2001) 1936-ben vette el a szintén zsidó származású Sabina Ostert feleségül. Isaac Feinstein hatására együtt vették fel az evangélikus vallást. Richardot 1948-ban, feleségét három évvel később tartóztatták le. Sabina kényszermunkatáborba került. 1954-es szabadulását követően annak ellenére sem vált el férjétől, hogy emiatt nem jutott munkához. Férje halálhírét nem hitte, mindent megtett azért, hogy kiderítse hollétét. 1964-ben norvég keresztények és zsidók 10 ezer dollár váltságdíjat fizettek a román államnak, hogy Richard Wurmbrandot engedjék szabadon. Zárkájában igék feletti elmélkedéssel küzdött a magány ellen. 1967-ben hozta létre a Mártírok hangja szervezetet, amelynek célkitűzése az államszocialista országokban folyó keresztényüldözés dokumentálása. Saját megpróbáltatásait a Megkínozva Krisztusért. Egy híradás a Földalatti Egyház szenvedéseiről és hitvallásáról című kötetben foglalta össze. Életrajzi művét korábban is megfilmesítettékanimációs film is született belőle. A 2021-ben bemutatásra kerülő alkotás felesége szemszögéből láttatja a történetet.

A film plakátja (Forrás: imdb.com)

  1. Narvik

2020 márciusában két héttel a kezdés után fel kellett függeszteni a Norvég Filmintézet, a Nordisk Film és több helyi támogató finanszírozásában készülő Narvik című film forgatását a járvány miatt. A producerek mindent megtettek annak érdekében, hogy a belső jeleneteket fel tudják venni, de a téli háborús jelenetek rögzítése még idén tavasszal, nyáron vár rájuk. Ha siker koronázza a megvalósítást, akkor 2021 őszén/telén már bemutatásra kerülhet a norvég filmeposz, amely azt a két hónapos küzdelmet mutatja be, amely során (1940 tavaszán) a norvégok és szövetségeseik mindent megtettek annak érdekében, hogy megállítsák Hitler seregének nyomulását és megakadályozzák az értékes vasérc megszerzését.

+1 Ásatás (The Dig)

Tekintettel arra, hogy a mozik kapui egyelőre zárva vannak, biztosabbra vehetjük a streaming oldalak premierekre vonatkozó előrejelzéseit. Ha hihetünk a Netflixnek, akkor már január 29-én megtekinthetjük az Ásatás című filmet Ralph Fiennes főszereplésével. Simon Stone filmjében a második világháború előestéjén a gazdag özvegy megkéri az amatőr régészt, hogy ássa fel birtokának sírhalmait. A film John Preston azonos című, 2007-es regényén alapszik és Sutton Hoo 1939-es ásatásainak eseményeit mutatja be. A felfedezett 6-7. századi temető jelentősége, hogy a feltárt ép hajó és a rengeteg tárgy az angolszász történelem egy olyan időszakának alaposabb megismerését tette lehetővé, amelyről nem szólnak írott kútfők. A tárgyak többsége ma a British Múzeumban található.

Egy hajót rejt a föld (Forrás: binged.com)

Árvai Tünde

Ezt olvastad?

Lassan véget ér 2021. Az évet köszönetnyilvánítással, és immár szokásosan Top20-as listákkal zárjuk. Köszönetnyilvánítás Dolgos év áll mögöttünk: oldalunkon összesen 434 cikk
Támogasson minket