90 éve „üzent hadat” Ausztrália az emuknak
1932. november 2. és december 10. között Ausztrália szövetségi kormánya, majd később Nyugat-Ausztrália kormánya kísérletet tett, hogy katonai erővel semlegesítse az emu madarakat, melyek komoly károkat okoztak az ország mezőgazdaságának. A terv végül politikai kudarcnak bizonyult, azonban komoly popkulturális ikonná vált.
Az első világháború után ausztrál és brit farmerek Ausztrália korábban még nem megművelt területein telepedtek le és hoztak létre farmgazdaságokat, amikben elsősorban gabonafélék termesztésével foglalkoztak. A terület az emuk vándorlási területén feküdt, ahol a költőhelyükről a partmenti területek felé vándoroltak. A terület megművelésének hatására azonban a vándorló, röpképtelen madarak az 1930-as évekre már nem vonultak el egészen a parti vidékig, mivel az öntözőcsatornákban és gátaknál bőséges vízforrásra leltek, míg a farmok terményei táplálék igényeiket is kielégítették. A fából készült kerítéseket könnyedén áttörték, és nyomukban a rágcsálók – például az Európából behozott nyulak – is nagy számban megjelentek a művelt területeken, és pusztították a terményt.

A farmerek az ausztrál védelmi miniszterhez, Sir George Pearcehez fordultak, aki úgy döntött, két géppuskást és tízezer lőszert ajánl fel, hogy szabályozzák az emuk számát. Az ausztrál parlament engedélyezte a „bevetést”, és végül november 2-án megkezdődött az emuháború. Az első napok „harcaiban” nem sikerült jelentős sikereket elérni – és jelentős számú emut levadászni. November 8-ra az ausztrál kormányzat megkérdőjelezte a művelet hatékonyságát és sikerességét, ezért leállította az emuvadászatot.
Az emuk tovább folytatták a termény rombolását, és a farmerek ismét segítséget kértek. Ezúttal a nyugat-ausztráliai kormányzat sietett a farmerek támogatására – a védelmi miniszter segítségével. A hadsereg kölcsönadta a szükséges géppuskákat és lőszert, a személyzetet pedig Nyugat-Ausztrália kormányzata biztosította, és újfent elkezdődhetett a vadászat a madarakra. Ezúttal egy filmes stáb is forgatott a csapatoknál.
A „harcok” végére a csapatok parancsnoka 986 emu megölését jelentette 9680 lőszer elhasználásával, és további 2500-ra becsülte a sebesüléseik következtében „elesett” emuk számát.
Az emuháborúról bővebben beszélt Lengyel Ádám a TheHistoryGeek YouTube-csatorna videójában, az alábbi linken elérhetitek:
Ezt olvastad?
További cikkek
Újkor.hu – adventi kalendárium 2024
Csokival indult, ma már tulajdonképpen bármiből lehet adventi naptárt készíteni – kozmetikumokból, italkülönlegességekből, apróbb elektronikai cikkekből és így tovább. Eltérő tartalmuktól, akár formájuktól eltekintve közös vonás e kalendáriumokban a várakozás, […]
TePO 10 Jubileumi Konferencia | Meghívó
2023. májusában volt 10 éve, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya (TePO) megalakult. Ennek kapcsán az Osztály jubileumi konferenciát rendez 2023. december 2-án a Magyar Kereskedelmi és […]
Jobban eligazodunk a közéletben is, ha ismerjük a történelmet – Az elBeszélő podcast vendége Borbás Barna
Milyen közös pontok vannak a közéleti újságírásban, a labdarúgás hőskorában és a történelemtudományban? Ezeket a témákat és ezek kapcsolatát érintette a TheHistoryGeek YouTube-csatorna és az Újkor.hu közös beszélgetős portréműsora, az […]
Előző cikk
„Kossuth Lajos elfogyott regimentje” – Kiállítás a Honvédmenház történetéről
Különleges eseménynek lehetett szemtanúja, aki ellátogatott 2022. október 14-én, pénteken a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménybe (Budapest, Ráday u. 18.). Ezen a napon nyitotta meg ugyanis kapuit a nagyközönség számára a gyűjtemény […]