A 121. objektum – A Magyar Nemzeti Múzeum Budapest 1944–45-ös ostromának poklában

„Budapest 1944–45-ös ostromával nemcsak azért érdemes foglalkozni, mert hazánk történelmének fontos része, hanem azért is, mert tanulmányozása segít megérteni az orosz–ukrán háború napjainkban zajló eseményeit is” – állapították meg a Történetek a XX. századból című programsorozat nyitórendezvényének résztvevői. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös, 121. objektum. Budapest ostroma és a Magyar Nemzeti Múzeum, 1944–45 című pódiumbeszélgetésén Szende Lászlóval és Tulok Péterrel Constantinovits Milán beszélgetett 2023. március 2-án, a Magyar Nemzeti Múzeum épületében.

A beszélgető felek

Mint a címből is sejteni lehetett, a rendezvényen nem a hadtörténelem, hanem a háború civil megélése játszott központi szerepet. A jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztériumban dolgozó Szende László korábban a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársaként közreműködött abban a munkában, amely Fettich Nándornak, a múzeum ostrom alatti vezetőjének a naplóját rendezte sajtó alá. A több mint húsz éve megjelent kötettel nem fejezte be a kutatást: az Újkor.hu olvasói emlékezhetnek például portálunkon megjelent „Kedves Fettich kartárs, maga nem miközénk való…” – a népvándorlás korának 1945 után mellőzött régésze és A Magyar Nemzeti Múzeum főépülete Budapest ostromának poklában című írásaira is. Ezt az intézménytörténeti megközelítést jól egészítette ki Tulok Péter ostromcentrikus megéléstörténeti nézőpontja. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatalában dolgozó kutató hosszú évek óta foglalkozik az 1944–45-ös eseményekkel. Hozzá fűződik a Nullaév, 1944–1945. Remény és realitás című tematikus honlap koncepciója és kreatív szerkesztése, számos szak- és ismeretterjesztő cikk közreadása, továbbá két e témáról szóló kötet (A várnegyed ostroma. Buda, 1944-45 és Budapest ostroma. Svéd diplomaták, terror, kitörés) társzerkesztése is. A beszélgetés gördülékenységét jól felkészült, rutinos moderátor biztosította Constantinovits Milán (Mandiner, Matthias Corvinus Collegium) személyében.

Szende László, Tulok Péter és Constantinovits Milán a 121. objektum. Budapest ostroma és a Magyar Nemzeti Múzeum, 1944–45 című pódiumbeszélgetésen. A szerző fotója
Szende László, Tulok Péter és Constantinovits Milán a 121. objektum. Budapest ostroma és a Magyar Nemzeti Múzeum, 1944–45 című pódiumbeszélgetésen. A szerző fotója

A Fettich-napló mint forrás

A közel két évtizede a Magyar Nemzeti Múzeum alkalmazásában álló Fettich Nándor 1944 októberében kapott megbízást az intézmény vezetésére. A neves régész 1945. január 16-tól, azaz az orosz csapatok épületbeli megjelenésétől kezdve vezette naplóját, amelyből a február 19-ig tartó rész jelent meg nyomtatásban. A dokumentum a korabeli események egyik legfontosabb forrása. A leírtakat természetesen más szubjektív forrásokhoz hasonlóan kritikával kell kezelnünk, adatait össze kell vetnünk más dokumentumokkal vagy visszaemlékezésekkel, ahol lehetséges, hangsúlyozta Szende László. Erre közvetlen példaként azt hozta fel, hogy volt még alkalma interjút készíteni az idős Berlász Jenővel, aki bizony több helyen másképp emlékezett az ostrom alatti eseményekre, mint ahogyan az a Fettich-naplóban szerepelt.

A 121. objektum

A rendezvény címében megjelenő 121. objektum elnevezés a korabeli szovjet hadászati térképekről származik. Ezeken ugyanis a fontosabb épületeket megszámozták, és a Magyar Nemzeti Múzeum épülete ezt a számot kapta, mint Tulok Pétertől megtudtuk. A 121. objektum korántsem csak múzeumi funkciója miatt volt jelentős a szovjetek számára. Kertje alkalmas volt lövegek elhelyezésére, amivel a Vörös Hadsereg élt is: körös-körül aknavetőket telepítettek, földjét pedig temetőnek is használták. Még a Múzeumkert legutóbbi, 2018-as rekonstrukciója során is találtak második világháborús katonai földi maradványt.

Légifotó a Belvárosról 1944. április 14-én. Forrás: Fortepan / Magyar Királyi Honvéd Légierő
Légifotó a Belvárosról 1944. április 14-én. Forrás: Fortepan / Magyar Királyi Honvéd Légierő

Műtárgyvédelem

A háborús helyzetre a Magyar Nemzeti Múzeum vezetősége tudatosan készült. Még 1942 folyamán légoltalmi szabályzatot vezettek be, leszerelték a kiállításokat, az kiemelkedő darabokat a pincében és a földszinten található raktárakba, helyiségekbe vitték. A muzeológusok minden tőlük telhetőt megtettek a műtárgyak megőrzése érdekében.. Az állandó ügyeletet (inspekciót) a Múzeum épületébe beköltözött munkatársak látták el. Az elsővonalbeli, emblematikusnak számító műtárgyak nagy hányadát sikerült megmenekíteniük a pusztulástól. A tűzkárok, belövések miatt azonban a teljes állományt tekintve számottevő kár keletkezett. A gondosan végrehajtott menekítés ellenére több tárgy fizikailag megsemmisült vagy megsérült, továbbá több műtárgy elkerült az eredeti azonosítójától, ezért a későbbi rendezés során a már ismeretlen lelőhelyűvé vált tárgyakat újra kellett leltározni. Szende László szerint ezek a munkálatok az 1960-as évekig eltartottak.

Szovjet atrocitások, változó erkölcsök

A harci cselekmények mellett az idegen katonák jelenléte is jelentős veszélyforrás volt. Mint Tulok Péter rámutatott, a szovjet hadvezetés kifejezetten tiltotta és büntette a szabad rablást, de nyilvánvaló, hogy harci körülmények között szinte lehetetlen volt megakadályozni, ahogy a nők elleni erőszakot is. A kutató szerint ez utóbbinak tömeges előfordulása elsősorban nem a nemi, hanem az uralkodási vágyra vezethető vissza. Ennek főként felnőtt nők estek áldozatául, ugyanakkor Európa más hadszínterein, mint például Monte Cassino ostrománál gyerekeket és férfiakat is értek ilyen atrocitások a francia haderő marokkói katonái részéről. A szovjet katonák a dolgozók személyes tárgyainak (például zsebórák, borotvák vagy szemüvegek) elvétele mellett a múzeumi gyűjteményeket is megkárosították: régi fegyvereket, fényes tárgyakat, órákat raboltak, amelyeket gyakran fizetségnek használtak környékbeli nők „barátságáért”. Az oroszul jól tudó Fettich mindent megtett az állomány és a dolgozók védelmében. Sikerként értékelhetjük, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársait nem érte szexuális jellegű zaklatás, és hogy többszöri közbenjárás-kérés után február 3-ára sikerült állandó orosz őrséget biztosítani az épülethez.

A Kálvin tér északi oldala, háttérben a Magyar Nemzeti Múzeum. Forrás: Fortepan / Fortepan
A Kálvin tér északi oldala, háttérben a Magyar Nemzeti Múzeum. Forrás: Fortepan / Fortepan

A háborús helyzet a múzeumon belüli emberi viszonyokat is megváltoztatta. A korábbi erkölcsi normák fellazultak, a túlélés vált az elsődleges céllá. Rendszeressé váltak az élelmiszer- és ruhalopások. Fettich például hiába rejtette egy római szarkofágba zsírral teli fazékját, mégis elvitte valaki. A gazdátlanul hagyott poggyászok szintén rendszeresen eltűntek.

Károk a 121. objektum különböző részeiben

Sajnos nemcsak a múzeum kertjét és állományát, de az épületét is jelentős károk érték az ostrom során. Lakhatatlanná vált a kertészház és az őrház. A főépület statikailag nem sérült meg, viszont nem volt olyan helyisége a Múzeumnak, amelyik ne szenvedett volna valamilyen kárt. Komoly gondot jelentett a tető megrongálódása, valamint az is, hogy nem lehetett használni a víz-, a villany- és a központi fűtés hálózatot. A legkomolyabb veszélyforrást a tetőzet hiányzó részei jelentették. Az épület oromfalai több találatot kaptak, a légnyomás miatt az összes ablak kitört. Mivel az újjáépítés nemcsak ezt az épületet, hanem az egész várost érintette, nehéz volt mesterembereket és megfelelő alapanyagokat találni. A rekonstrukció így elhúzódott.

Fettich Nándor a háború után

Fettichet a harcok lezárása után elmozdították a Magyar Nemzeti Múzeumból, és megvonták akadémiai tagságát is. Szemére vetették korábbi kijevi útját. 1941–1942 telén ugyanis a németek és a magyarok által megszállt Kijevben járt László Gyulával, hogy biztonságba helyezzék és felmérjék a Történeti Múzeum tárgyait, és az út során német egyenruhában és német kötelékben dolgoztak. Kényszernyugdíjazási eljárása során nem vették figyelembe, hogy a kijevi úton együttműködtek az ukrán és orosz munkatársakkal, s az ő szakvéleményüknek köszönhetően maradt az állomány nagy része helyben. Őt tették felelőssé az Esterházy-kincsek megsemmisüléséért is, mivel a letéti szerződés értelmében engedélyt adott rá, hogy átszállítsák a budai várba, ahol a harcok során egy jelentős részük sajnálatosan elpusztult, illetve súlyosan megrongálódott. A nyugdíj nem volt elég a megélhetéshez, így napszámban, majd játékgyári munkásként dolgozott hosszú évekig, és csak 1959-ben kezdett újra megbízásokat kapni ásatások vezetésére. 1971-ben hunyt el.

Tárnok utca 9-13. Az Esterházy-palota romjai. Forrás: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi
Tárnok utca 9-13. Az Esterházy-palota romjai. Forrás: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi

További kutatási lehetőségek – nemcsak a 121. objektum kapcsán

A két kutató egyetértett abban, hogy az oroszországi levéltárak anyagának feltárása különösen fontos lenne, és sajnálatukat fejezték ki, hogy ehhez magyar (és általában a nem orosz) kutatóknak nehéz hozzáférniük. Emellett is vannak azonban lehetőségek. A budapesti harcok kutatása az oral history (azaz az elbeszélt történelem) szempontjából a 24. óra utolsó perceiben jár, hiszen nagyon kevesen élnek már azok közül, akik megélték az ostromot, és emlékeznek is rá. A még köztünk levő túlélők megkérdezése mégis fontos, de emellett is lehet találni kiadatlan forrásokat. Az utóbbi években több visszaemlékezést és korabeli naplót sikerült közreadni, és minden bizonnyal vannak még kallódó kéziratok családi őrizetekben. De hivatalos helyeken is találhatunk kiadatlan dokumentumokat. Tulok Péter példaként stockholmi kutatásait hozta fel, ahol az ostrom ideje alatti diplomáciai jelentéseket talált. Szende László a hazai lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Abból kiindulva, hogy sikerült a Természettudományi Múzeum adattárában új forrásokra bukkannia, megállapította, hogy a hazai intézményi irattárak szisztematikus feltárása is számos eredménnyel járhat.

A pódiumbeszélgetés végén a szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a Történetek a XX. századból című programsorozat folytatódni fog. A további alkalmakat a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum felületein keresztül fogják meghirdetni. Szeretettel várják az érdeklődőket.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket