„A béke diplomatája”, „helóta lélek”, „jövőbe látó magyar”? Br. Szilassy Gyula első világháborús visszaemlékezéseinek 1921. évi sajtóvisszhangja

A Dunai Monarchia alkonya című kötet száz évvel ezelőtt 1921-ben a berlini Berger kiadónál látott napvilágot. A német nyelven publikált visszaemlékezés magyar nyelvű kiadására nem került sor az elmúlt száz évben. Ennek számos oka lehet, többek között valószínű, hogy ez magyarázható a visszatekintésnek az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikája és a szövetséges Német Császárság háborús politikája felé irányuló kritikai tartalmával is. A szerző br. Szilassy Gyula (1870–1935) osztrák-magyar diplomata 1920 májusában zárta le kéziratát előszavának dátuma szerint, ezzel munkája ebben a műfajban és témában az elsők között került a kortárs olvasóközönség elé. Ezzel az összefoglalással célom az, hogy az 1921-ben megjelent sajtócikkek tartalmi ismertetésén, a kortársak véleményén keresztül felidézzem a száz évvel ezelőtt megjelent mű legfontosabb mondanivalóját és tanulságait. A tizennégy fejezetből és négy forrásmellékletből álló négy és félszáz oldalas kötetet az Arbeit, a Világ, a Pester Lloyd, a Magyarság, a Bécsi Magyar Újság, a Jövő, az Új Nemzedék valamint a Journal de Genève cikkén keresztül kívánom megeleveníteni. Előtte azonban érdemes összefoglalni a diplomáciai visszatekintés főbb tartalmi pontjait.

A Dunai Monarchia alkonya borítója.

A Dunai Monarchia alkonyáról írott visszatekintést nem jellemzi a személyes vádaskodás és az osztrák-magyar ellentétek utólagos írásbeli kiélezésének szándéka. Néhány apró személyes megjegyzést leszámítva fő célja a szerzőnek az első világháborúhoz vezető útról vallott nézeteinek valamint a háború előtt és alatt kifejtett diplomáciai tevékenységének megismertetése a széles nyilvánossággal. A kötet fejezetei Szilassy diplomáciai posztjainak kronológiai sorrendjében követik egymást, először az antant országok nemzeti karaktervonásainak és politikájának számbavétele történik meg, majd a hármas (négyes) szövetség tagjairól szerzett diplomáciai tudás szintetizálása következik. Báró Szilassy négy saját szerzőségű forrásdokumentumot helyezett el a kötet végén nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy békepárti kortárs közismertsége mellett maga is bizonyítékot adjon saját béketörekvéseiről és ennek érdekében asztalra tett koncepcionális elképzeléseiről.

A Nagy Háború utáni években a háborús felelősség kérdése kötelező kelléke volt minden komoly írásműnek. Noha az angolszász és latin nemzetek háborúhoz vezető politikájáról is véleményt alkotott, néha nem is negatívat, ami indokolja a nyugat-európai történeti irodalomban való sokkal gyakoribb említését, a romláshoz vezető úton elkövetett politikai hibákat mégis sokkal inkább az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájában és a központi hatalmak politikájában kereste és találta meg. Ezáltal válhatott magyar Lichnovszkyvá néhány kortárs szemében, mert Karl Max Lichnovsky herceg (1860–1928) a porosz felsőház tagja, a Német Császárság londoni nagykövete (1912–1914) hasonlóan befelé irányuló kritikát gyakorolt, sőt a német politikai vezetésnek tulajdonította a háború kirobbantását. Míg Lichnovsky kritikai pontjai Németország rossz Marokkó-politikájára, helytelen távol-keleti törekvéseire és az algeciras-i fiaskóra utaltak illetve az angolok törekvéseinek félreértésére, addig Szilassy Bosznia annexiójának politikai tévedését és az osztrák-magyar dualizmus minimális föderatív rendszerét nevezte meg a háborúba kényszerülés, a háborúba lépés legfontosabb belső okaiként.

A világtörténelem legnagyobb katonai hadjárata győztesek és vesztesek számára egyaránt teljes katasztrófát hozott, mégis a Japánt jól ismerő diplomata úgy látta, talán Nippon lehetett az egyetlen olyan nagyhatalom, amely kevés emberveszteséggel és jelentős gazdasági előnyszerzéssel vészelte át a 20. század őskatasztrófáját. Politikai értelemben sikerként könyvelhette el, hogy a Német Császárság kiszorult Kelet–Ázsiából, az orosz rivális befolyása jelentősen csökkent a térségben és Kína Japántól függő helyzete továbbra is fennállt.

Br. Szilassy Gyula egészalakos képe 1914 követi kinevezése alkalmából. (Sport und Salon. Illustrierte Zeitschrift für die vornehme Welt. 17. évf. 1914. február 18. 9. sz. 3. l.)

A világháború kirobbanását nem önmagában az angol-német vagy az orosz-osztrák-magyar rivalizálással indokolta a szerző, hanem a diplomáciai döntéshozatalban elengedhetetlenül fontos politikusi, katonai pszichológiai adottságokat elemezve a véletleneknek, a bizalmatlanságból, félelemből és félreértésből fakadó rossz diplomáciai és katonai döntéseknek tudta be. A háborúba sodródás érvéhez nyújtanak alapot ezek a szempontok (l. Christopher Clark: Az alvajárók). Ugyanakkor ezzel nem vitatta a tényt, hogy az angol-német szembenállás ne játszott volna jelentős szerepet. Erre utalt rendkívül sok esemény már a II. hágai békekonferencián, melyről Szilassy első kézből, mint a konferencián résztvevő osztrák-magyar delegáció tagja szerzett benyomásokat. A konferenciát úgy élte meg, mint egy nagy szócsatát Nagy-Britannia és a Német Császárság között. A harminchét állam részvételével négy hónapig tanácskozó konferencia fő célja az első békekonferencia alapelveinek kiterjesztése és alkalmazása a tengeri háborúkra, a fegyverkezés korlátozása és a kötelező döntőbíráskodás bevezetése volt. Szilassy a szárazföldi háborús bizottságban képviselte a Monarchiát, ahol a kötelező hadüzenet kérdését és annak időbeli szabályozását tárgyalták. Az osztrák–magyar vezérkar döntése alapján mindkettőt opponálni kellett. Siker, hogy a konferencián döntöttek egy nemzetközi bíróság felállásáról, de működésének feltételeit — az államok által delegálandó bírák számát — végül nem tudták szabályozni. Noha a kölcsönös és arányos fegyverzetkorlátozásban számos pozitív antant javaslat született, a központi hatalmak  ezt mindig az oppozíció politikájával kezelték. A békebiztosítékok megteremtésének legnagyobb akadálya azonban az volt, hogy semelyik állam nem mutatott hajlandóságot hatalmi befolyásának korlátozására talán azért, mert a konferencia menetét általában az államférfiak és nem a professzorok, tudósok határozták meg. Szilassy a konferencia sikertelenségét elsősorban tehát Németország és szövetségese politikai ellenállásával magyarázta.

Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájában megfogalmazott hibák kapcsán azok köréhez számítható — gr. Alois Aehrenthal és ifj. gr. Andrássy Gyula említhető ebben a vonatkozásban —, akik utóbb elismerték, hogy Bosznia és Hercegovina annexiója hibás politikai döntés volt. Szilassy abban az évben, 1908-ban pétervári követségi tanácsosként tapasztalta meg Oroszország részéről a bizalom csökkenését és az orosz belpolitikában egyre hangsúlyosabb délszláv irányultságú propagandát. Oroszország távolodását a Monarchiától elsősorban a duális állam közös szintjein tevékenykedő politikusok és diplomaták érzékelték, az országos — osztrák vagy magyar — belpolitikában érvényesülők számításai között ez nem játszott kiemelt szerepet. A legfőbb szövetségessel, a Német Császársággal folytatott külpolitikában hasonló törésvonalak húzódtak. A monarchiai politikai elitek számos tagja még utólag sem volt hajlandó vitatni vagy kritikának alávetni a legfőbb szövetséges melletti kiállást. Szilassy Gyula azzal, hogy két saját, a császár számára készített memorandumot csatolt visszaemlékezései mellé, nyilvánossá tette, hogy mind a Németország által irányított megegyezéses béke (1917 november), mind pedig a Németország nélkül megkötendő osztrák-magyar különbéke (1918 augusztus) követendő külpolitikaként szerepelt javaslatai között. Az előbbi nem ment szembe a Monarchia hivatalos külpolitikai retorikájával, az utóbbi már annál inkább szembe ment magával a háború lezárásáról vallott nézetekkel.

Kardinális különbség létezett a nemzetiségi kérdés kezelésében is az osztrák-magyar diplomata és az országos elitek között. Szilassy külpolitikai kérdésként fogta fel a monarchiai nemzetiségi politikát, köztudott, hogy a magyar elit ezt kizárólagosan belpolitikai kérdésként kezelte. Szerzőnk az osztrák-magyar diplomácia azon tagjai közé tartozott a kezdetektől fogva (1895. évi bukaresti szolgálatától kezdve), akik a Monarchia jövőbeli állami struktúrájának alakításakor a dualizmus kibővítésében gondolkodtak. A Dunai Konföderáció vagy Magyar Konföderáció melletti kiállások a magyar törvények szerint egyet jelentettek a felségárulással. Ennek hirdetését ezért senki nem vállalta a háború éveiben, és a háború után is csak kevesen. Nagyon találó, amikor a háborúban kifejtett szövetségesi politika kritikájáért a Lichnovsky párhuzammal értékelték munkáját, és negatív felhangja mellett is, amikor a föderációs érveiért és az októberi forradalom támogatásáért a konzervatív publicisztikában a diplomácia Jászi Oszkárja címet „nyerte el”.

1.

Der Untergang der Donau-Monarchie. Die Arbeit Zentralorgan der Arbeitgeber für die Nationalstaaten. 28. (1921) május 15. 1552. sz. 5.

A Die Arbeit osztrák napilap irodalmi rovata 1921 májusában rövid cikkben adta hírül az emlékirat megjelenését. Úgy tűnik mai kutatásaim alapján, hogy ezzel egyedül állt az osztrák napilapok között. A rövid értékelés szerint a mű azáltal hiánypótló a memoárirodalomban, hogy számos új ismeretet közöl a háború utolsó éveiről, utalva azokra a hasztalan szóbeli és írásbeli próbálkozásokra, melyekkel a szerző a császárt kívánta tájékoztatni a Monarchia állapotáról. A sorsot, végzetet a maga komplexitásában látó Szilassy írásmódját és szemléletét a cikk az érdeklődés felkeltésének biztosítékaként emelte ki.

2.

Neue Daten zu den Friedensversuchen des Königs Karl IV. Pester Lloyd 68. (1921.) június 13. 127. sz. 2.

A Pester Lloyd is az újdonságokat emelte ki, cikkében az uralkodó Károly császár és király béketörekvéseivel kapcsolatos eseményekre, információkra koncentrált. Ebben az ismertetésben Szilassy két császárhoz intézett emlékiratának tartalma és az ezzel kapcsolatos uralkodói audienciákon lefolyt eszmecsere áll a figyelem középpontjában. Alapvetően egy értékelés nélküli ismertetéssel van dolgunk, ahol az emlékirat két legfontosabb forrásának — a császárhoz intézett memorandumoknak — rövid tartalmi összefoglalását leszámítva mást nem közölnek a műből illetve a műről.

3.

A magyar Lichnovszky emlékiratai. Világ 12. (1921) június 12. 127. sz. 1–3.

Az ellenzéki Világ szintén a két emlékirat és a II. hágai békekonferenciával kapcsolatos információk részletekben gazdag, átfogó igényű ismertetésére törekedett. Azokat az elemeket emelte ki, ahol Szilassy alternatív javaslatokat tett a hivatalos magyar politikával és osztrák-magyar diplomáciával szemben. A Pester Lloyddal szemben a Világ érzelemmentes és kritikát mellőző számbavételként értékelte az írásművet.

4.

Pethő Sándor: A diplomácia Jászi Oszkárja. Magyarság 2. (1921) június 18. 132. sz. 1.

A Pethő Sándor által jegyzett cikkben Szilassy a világot jól ismerő karrierdiplomata, ugyanakkor járatlan az általa képviselt ország állam- és közjogi viszonyaiban, mert a dualista monarchiai szerkezet átalakítására törekedett. Pethő véleménye szerint Jászi Oszkár hasonmása lehetne, amiért ő is a „forradalmi föderalizmust” képviselte, és mint Pethő fogalmazott, „bedőltek” Wilsonnak és pacifista alapon kívánták lezárni a világháborút. Elvtelenséggel vádolta Szilassyt, akinek rendszerváltását, azaz a monarchiai diplomáciából a polgári magyar diplomáciai szolgálatba állását a nemzeti érzés hiányával indokolta. Szilassy emlékiratait az „októbrista forradalom és a pacifista föderális politika” igazolásaként értékelte és egy sorba helyezte Jászi 1918 októberében kiadott könyvével és Hatvany Lajos memoárjával. Az érzelmileg túlfűtött, rendkívül elítélő és egyoldalú értékelés szerint br. Szilassy Gyula

„helóta lélek, aki sarat hányt a háborúszerzésben tudományosan és ártatlannak dokumentált fajtájára és hazájára”.

5.

Jászi Oszkár: Egy magyar diplomatáról, aki látott. Bécsi Magyar Újság 3. (1921) június 23. 146. sz. 1.

Noha Szilassy és Jászi kapcsolatáról szinte semmi sem tudható, a Nagy Háború korában a világban zajló korszakváltásról rendelkeztek közös nézetekkel, elsősorban ami a szocializmus jövőbeli helyzetének megítélését illette. Jászit nyilvánvalóan ennél több késztette arra, hogy ismertetést írjon Szilassy emlékiratairól. Szerepet játszhatott ebben Pethő cikkének párhuzama, mert Jászi nyíltan megerősítette ezt és sorstársaságot vállalt kettejük között azzal a mondatával miszerint Szilassy is vállalta az októberi forradalom szociális és nemzetiségi programját és az új köztársaság berni követeként (1919. január 18. –április 25.) az új magyar politikai vezetéshez hasonlóan ő sem tudott az erkölcsi értékű gesztusokon és a korábbi politikai hibák felszámolásán túl tenni Magyarország megmentéséért. Jászi kevésbé a részletek ismertetésére, mint a kötet értékelésére helyezte cikkének hangsúlyát. A Dunai Monarchia alkonyának erkölcsi értéke véleménye szerint a szerzőnek őszinte szembenézése saját magával és korával. Szociológiai hozadékát a diplomáciai tapasztalatoknak tartalmas és színes átadásában, a nagy ténybeli tudás közvetítésében fogalmazta meg. Nem utolsó sorban a mellékletként közzétett memorandumait pedig úgy értékelte, mint amelyek „az elfogulatlan jövő történetíróinak feltételenül fő forrásaivá válhatnak majd”. Jászi Szilassyt az egyetlen magyar diplomataként említette meg, mint aki bölcs előrelátással mutatott rá a Monarchia konföderatív átalakítási és demokratizálási szükségességére.

6.

Hatvany Lajos: A béke komédiája: Egy pacifista államférfi feljegyzéseiből. Jövő 1. (1921) július 1. 109. sz. 6.
Hatvany Lajos: A kis uszító a mellényzsebben: Egy pacifista államférfi följegyzéseiből. Jövő 1. (1921) július 3. 111. sz. 7.
Hatvany Lajos: Az októberi forradalom igazolása: Még egyszer Szilassy báró könyvéről. Jövő 1. (1921) július 8. 115. sz. 4.

Hatvany Lajos három cikket szentelt Szilassy könyve bemutatásának, értékelésének az 1921-ben indított Jövő hasábjain. Béke és pacifizmus volt számára a kulcsszó a könyvből levezethető tanulságok megfogalmazásakor. Szilassy diplomata személyiségének megvilágítására Hatvany a szerző saját önmeghatározását emelte ki: „Arisztokrata elegancia, ha úgy tetszik minden külsőségben, de a lényegben radikalizmus – úgy hittem, ez felel meg leginkább a modern politika lényegének”. Hatvany tehát Pethővel ellentétben úgy gondolta, hogy új időknek új útjain csak azok a régi vágású diplomaták tudnak érvényesülni, akik új hittel és új tudással vértezik fel magukat. Hatvany első cikke a háborúhoz vezető úton kiemelt helyet betöltő hágai konferencia diplomáciai sikertelenségeinek rekonstrukcióját kínálja. Második írásában ugyanazzal a céllal Szilassy könyvéből azokat az elemeket rakta össze, melyek a háborús uszító gépezet kézikönyvében tanulságként szolgálhatnak a békehívek számára. Harmadik összegzése a demokrácia és az arisztokrácia hatalmi harcán keresztül ismerteti az emlékiratot, pontosabban annak erre vonatkozó részeit. A kozmopolita és világjáró Szilassy könyve Hatvanynál a politikai éleslátás és előrelátás remekei között kapott helyet.

7.

Szilassy báró könyve a monarchia összeomlásáról. Új Nemzedék 3. (1921) szeptember 16. 205. sz. 2.

Az Új Nemzedék cikkének szerzője számára a Szilassy-emlékirat félig történelmi, félig politikai tanulmány, tárgyilagos, szabatos, fesztelen stílusban íródott. Széles látókörrel, világpolitikai tájékozottsággal jellemezte Szilassyt a cikk, ahol egyedüliként felsorolta a szerző legfontosabb diplomáciai állomáshelyeit is. A helyreigazítás vagy korrekció egyfajta igényével a tudósító hangsúlyozta, hogy a szerző egyáltalán nem gondolt a szent istváni birodalom egységét megbontó autonómiára, ugyanis az ún. öt kerületi felállás ezt az állítást nem támasztja alá. A szerző által a kötetből kiemelt legfontosabb információ az, hogy Ferenc József előre tudta, hogy Oroszország mindenképpen kiáll Szerbia mellett, ha megtámadják, azaz ezt a szempontot alaposan mérlegelte az osztrák-magyar vezetés, mielőtt elküldték Szerbiának az ultimátumot. A cikkíró ezt azért tartotta fontosnak megemlíteni, mert ő Szilassyval ellentétben pontosan ezért tartotta felelősnek az uralkodót a háború kirobbantásában.

8.

La chute de la monarchie danubienne. Journal de Genève 92. (1921) szeptember 30. 268. sz. 2.

A francia nyelvű Journal de Genève ismertetése Magyarország hanyatlásának szempontjaira fókuszálva azt kutatta, vajon hogyan értékelte Szilassy saját hazájának politikáját. A Szilassy által rekonstruált háborús okok közül a recenzens kiemelte a latin nyelv háttérbe szorulását és a dualizmus két nemzete által létrehozott közös hadsereget. A cikk szerint a dualizmus politikája jelölte ki Magyarország helyét a Német Császárság oldalán. A Szilassy által halva születettnek mondott Közép-Európa gondolat kapcsán a szerző arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy erre irányuló komoly lépések éppen Budapesten történtek 1916 decemberében. A német eredetű Közép-Európa-tervek — hiszem számos változata született a világháborúban — elsősorban a közép-európai gazdasági kapcsolatok rendszerét kívánta gyökeresen átalakítani, ezért fontos helyet foglalt el a téma a francia elemzők számára. A cikk írója ugyanakkor egyetértett Szilassynak a Monarchia és Németország azon ambícióiról tett kijelentéseivel, miszerint ez a két szövetséges hatalom akadályozta meg a II. hágai békekonferencián a világháború kitörését lehetetlenné tévő rendszabályok megalkotását. Sőt, a szerző azt sem mulasztotta el leírni, hogy Szilassy a magyar miniszterelnöknek, gr. Tisza Istvánnak morális felelősséget tulajdonított a háború kirobbantásában. A recenzens ezzel együtt az események objektív analíziseként értékelte br. Szilassy Gyula első világháborús visszaemlékezéseit.

Gyarmati Enikő

Szelektált, témaspecifikus szakirodalom:

Bertényi Iván ifj.: Az 1918. október 16-i Völkermanifest és következményei. In: Magyarország 1918. Az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország utolsó éve. Bp., 2020. 78–126. Itt: 85. és 114.

Dülffer, Jost: Regeln gegen den Krieg? Die Haager Friedenskonferenzen 1899 und 1907 in der internationalen Politik. Berlin, 1981. Itt 275–327.

Fay, Sidney Bradshaw: Der Ursprung des Weltkrieges Bd. I–II. Berlin, 1930. Itt Bd. I. 13.

Gyarmati Enikő: Szilassy Gyula első emlékirata a császárnak Konstantinápoly, 1917. november 9. In: Modern Magyarország 5. (2018) 1. sz. 207–233.

Lichnovsky, Karl Max Prince: My Mission to London 1912–1914. London, 1918.

Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet. A Habsburg birodalom felbomlása az osztrák és magyar politikai elit emlékirat-irodalmában. Bp., 2004.

Somogyi Éva: Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban. A közös külügyminisztérium magyar tisztviselői 1867–1914. Bp., 2017.

Tóth Gergely:Japán-magyar kapcsolattörténet 1869–1913. Bp., 2018. Itt: 146–148.

Vietor, Renata: Die Denkschrift des Gesandten v. Szilassy vom September 1912 anlässlich der Dreibunderneuerung. In: Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs Bd. 15. 1962. 452–494.

Williamson, Samuel R. jr.: Austria and the Origins of the Great War. A Selective Historiographical Survey. In: Austria–Hungary, the Origins and the First Year of World War I. Bischof, Günther – Karlhofer, Ferdinand (eds.). Innsbruck, 2014. 23.

Ezt olvastad?

Az első világháború alatt Franciaországban viszonylag nagy számban – és főként sanyarú körülmények közt – internáltak magyar állampolgárokat, amit Kuncz
Támogasson minket