A bíróság elé került egykori megtorló – Biszku Béla pályaképe

Biszku Béla (1921. szeptember 13. Márok, Bereg vármegye – 2016. március 31. Budapest) kommunista politikus belügyminiszterként az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő megtorlás egyik irányítója volt. 1989 után visszavonulva élt. A 2010-es években a legmagasabb rangú egykori politikusok közül egyedüliként bíróság elé állították. A Kádár-korszak egyik vezető politikusának tényekre összpontosító pályaképe eredetileg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) Tudástárának Pártvezetők adatbázisában jelent meg. A szöveget a NEB és az Újkor.hu együttműködésének keretében másodközöljük.

Biszku Béla főbb tisztségei

Az MDP Budapest XIII. Kerületi Bizottsága első titkára

1955. július–1956. október 31.

Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága tagja

1956. november 7.–1957. június 29.

Az MSZMP IKB, illetve KB tagja

1956. november 11.– 1985. március 28.

Az MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottsága elnöke

1956. december 8.–1957. február

Belügyminiszter

1957. március 1.–1961. szeptember 13.

Az MSZMP PB tagja

1957. június 29.–1980. március 27.

A Minisztertanács elnökhelyettese

1961. szeptember 13.–1962. november 27.

Az MSZMP KB Titkársága tagja

1962. november 24.–1978. április 20.

 
Május 1-jei felvonulás, Budapest, Dózsa György út, 1961. A bal szélen Biszku Béla. Forrás: Fortepan / Chuckyeager tumblr
Május 1-jei felvonulás, Budapest, Dózsa György út, 1961. A bal szélen Biszku Béla. Forrás: Fortepan / Chuckyeager tumblr

Biszku Béla pályája

Parasztcsaládban született. 1929-ben költöztek Bereg vármegyéből Angyalföldre (ma Budapest XIII. kerülete), ahol apja, Biszku György szállítómunkásként dolgozott. Anyja neve Debreczeni Etelka volt.

Az elemi és a polgári iskola kijárása után 1937-ben a Wertheim Felvonó- és Gépgyárban lett szerszámlakatos-tanonc, segédlevele 1940. évi megszerzését követően ugyanott, 1942-től a Marx és Mérei Tudományos Műszerek Gyárának angyalföldi részlegében, később a Hoffmann és Társa Cégnél, majd a Magyar Philips Művekben dolgozott. 1938-tól a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban tevékenykedett, 1943-ban belépett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségébe. Visszaemlékezése szerint 1944-ben Gáspár Sándorral együtt fegyvereket szállított az egyik ellenálló csoportnak.

1945. januárban, a szovjet csapatok bevonulása után részt vett a Magyar Kommunista Párt XIII. kerületi szervezetének megalapításában (párttagságát 1944-től ismerték el), elvégezte a debreceni pártiskola hathetes tanfolyamát, majd kerületi pártszervezőként, illetve titkárhelyettesként tevékenykedett. 1946-ban az MKP nagy-budapesti káderosztályára helyezték politikai munkatársnak, majd osztályvezető-helyettesnek, beosztását a szociáldemokrata pártnak az MKP-ba történt beolvasztásával létrejött Magyar Dolgozók Pártjában is megtartotta. 1948 őszén hat hónapos pártiskolára küldték, ahonnan 1949. áprilisban az MDP Központi Vezetősége Káderosztályára került a gazdasági alosztály vezetőjének. A következő hónapban feletteseit, Szalai Andrást és Szőnyi Tibort is letartóztatták (a Rajk-perben mindkettőjüket halálra ítélték és kivégezték), őt pedig június végén kinevezték a nagy-budapesti pártbizottság káderosztálya vezetőjének. 1951. májusban – miután apósát a horthysta rendőrség besúgójának bélyegezték – funkciójából leváltották, s a Budapest X. kerületi pártbizottság (első) titkárának tették meg. 1953. júliusban Földvári Rudolf budapesti első titkár maga mellé kívánta venni a pártbizottság titkárának, de a javaslatot a Politikai Bizottság nem hagyta jóvá. 1953. szeptembertől az MDP kétéves pártfőiskolájának hallgatója volt. 1955. júliusban – bár a főiskolán a központi pártlap, a Szabad Nép egyik szerkesztőségi ülésén készült jegyzőkönyv terjesztéséért megrovás pártbüntetésben részesítették – szűkebb pátriája, a XIII. kerület pártbizottságának élére állították.

Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett versenyen. Budapest, Istvánmezei út, 1969. A háttérben jobbról a második Biszku Béla. Jobbra Hemző Károly fotóművész. Forrás: Fortepan / Erdei Katalin
Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett versenyen. Budapest, Istvánmezei út, 1969. A háttérben jobbról a második Biszku Béla. Jobbra Hemző Károly fotóművész. Forrás: Fortepan / Erdei Katalin

Az 1956-os forradalom idején október 30-ig a XIII. kerületben tartózkodott, onnan a parlamentbe ment, majd néhány napig bujkált. A november 4-i szovjet intervenció után az elsők között csatlakozott Kádár Jánoshoz, s miután Köböl József visszautasította a felkérést, az MDP utódaként létrejött Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottsága tagjaként, decembertől elnökeként ő kezdte meg a szétesett fővárosi pártapparátus talpra állítását.

Rövidesen még fontosabb feladatokat kapott: az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után újjászerveződő diktatórikus pártállami rendszer kulcsszereplője lett, felelőssége megkérdőjelezhetetlen a megtorlásban. Megalakulásától kezdve tagja volt az új párt legmagasabb döntéshozó testületeinek, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak és az Ideiglenes Központi Bizottságnak (1957. júniustól Politikai Bizottság és Központi Bizottság). Kezdettől a forradalmárokkal szembeni kemény fellépést szorgalmazta. Már az 1956. november 11-i IKB-ülésen javaslatot tett a politikai rendőrség újbóli felállítására. A párt legszűkebb vezető testületének tagjaként – az MSZMP IIB többi tagjával egyetemben – részt vett azon politikai döntések meghozatalában, amelyek lehetővé tették, hogy a hatalom ellen tüntetőkre sortüzeket vezényeljenek. Az IKB december eleji ülésén megszavazta a fegyveres fellépés lehetőségét biztosító párthatározatot. Feltétel nélkül azonosult a döntéssel, utóbb belügyminiszterként – mint a sortüzekért adott kitüntetések előterjesztője – közvetlenül elismerte a karhatalmisták szerepét.

Az NDK párt- és kormányküldöttségének ünnepélyes fogadása. Budapest, Keleti pályaudvar, 1967. május 18. Előtérben jobbról Walter Ulbricht, Kádár János, Willi Stoph, mögöttük jobbra Biszku Béla. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor
Az NDK párt- és kormányküldöttségének ünnepélyes fogadása. Budapest, Keleti pályaudvar, 1967. május 18. Előtérben jobbról Walter Ulbricht, Kádár János, Willi Stoph, mögöttük jobbra Biszku Béla. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor

1957. február 28-án a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjává, másnap belügyminiszterré nevezték ki. A párt vezető testülete tagjaként, belügyminiszterként, egyben az MSZMP KB Koordinációs Bizottsága tagjaként meghatározó hatással bírt a forradalmat követő megtorlás lefolyására. Egyik kidolgozója volt a megtorlás további irányairól a pártvezetés számára készített 1957 végi előterjesztésnek. A PB december 10-ei vitája során sokat idézett hozzászólásában arra panaszkodott, hogy „az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásánál sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma…” Befolyása a forradalmárokkal szembeni aktív fellépésen túl kiterjedt konkrét büntetőeljárásokra is. Az 1957. április 9-i IIB-ülésen például ő tett javaslatot Déry Tibor őrizetbe vételére, majd május 14-én Bibó István letartóztatására. Legjobban a volt miniszterelnök, Nagy Imre és társai ellen indított törvénysértő eljárás iratai alapján lehet dokumentálni a megtorlásban játszott szerepét. Ő volt az, aki személyesen vitte ki Moszkvába a Nagy Imrével és társaival szemben indított büntetőeljárásban az állambiztonságnál készült, törvénysértésekkel teli vádiratot, és egyeztetett arról az illetékes szovjet személyiségekkel.

1957. szeptemberben a Minisztertanács elnökhelyettese lett, az MSZMP VIII. kongresszusától pedig a KB Titkárságának tagjaként folytatódott pályafutása. 1962. november és 1963. december, valamint 1966. december és 1970. november között adminisztratív és pártszervező, 1963. december és 1966. december között pártszervező, 1970. novembertől adminisztratív és felső szintű pártszervező KB-titkárként működött, ő vezette a KB Pártépítési Munkaközösségét, s nem utolsósorban 1965. júliustól ő volt Kádár János első titkár állandó – a nagyközönség felé nem publikált – helyettese. Az 1960-as évek második felétől az új gazdasági mechanizmusnak nevezett, a piacgazdaság irányába korlátozott engedményeket tevő reformok miatt eltávolodott Kádártól, 1972-ben az új mechanizmus leállítására és a nehézipar fokozottabb állami támogatására törekvő, az első titkár számára is egyre inkább kihívást jelentő úgynevezett munkásellenzék központi alakja volt. 1974. december és 1975. március között Pullai Árpáddal megosztva ideiglenesen ellátta a KB külügyi titkárának feladatait is.

Látogatáson a Zöld Óvodában. Budapest, Kárpát utca, 1978. Balra Kádár János, jobbra Biszku Béla. Forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
Látogatáson a Zöld Óvodában. Budapest, Kárpát utca, 1978. Balra Kádár János, jobbra Biszku Béla. Forrás: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

1978. áprilisban felmentették KB-titkári posztja alól, és nyugdíjazták. 1980. márciusban kimaradt PB-ből, 1985. márciusban a KB-ból is, ugyanabban az évben az 1958-tól (az 1967–1971-es ciklus kivételével) folyamatos parlamenti mandátuma is megszűnt, egyedül a Vas- Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségében 1966-tól viselt tagságát őrizte meg 1989-ig, emellett 1980–1989 között a Szakszervezetek Országos Tanácsa Számvizsgáló Bizottságának elnöke volt.

2014. május 13-án a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa az 1956-os forradalom utáni megtorlásokban játszott szerepe kapcsán felbujtóként, több emberen elkövetett szándékos emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett miatt, valamint lőszerrel való visszaélésért és kommunista bűnök tagadásáért első fokon öt és fél év börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2015. június 1-jén az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatását rendelte el. A megismételt elsőfokú eljárásban 2015. december 17-én két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék. Fellebbezés után a per másodfokra került, de a jogerős ítélet megszületése előtt Biszku elhunyt.

Biszku Béla díjai, kitüntetései

Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata (1947); Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata (1950); Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem (1958); Szocialista Hazáért Érdemrend (1967); Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970); Dimitrov Emlékérem (bolgár, 1973); Magyar Népköztársaság Érdemrendje (1978).

Biszku Béla fő művei

A proletárdiktatúra időszerű kérdései hazánkban. Budapest, Kossuth, 1957.

A Párt feladatai a VIII. kongresszus határozatainak végrehajtásában. Budapest, Kossuth, 1963.

A párt vezető szerepének néhány időszerű kérdése. Budapest, Kossuth, 1969.

Az állami munka fejlesztésének és pártirányításának néhány kérdése. Budapest, Kossuth, 1972.

A párt és az állam a nép szolgálatában. Beszédek, cikkek. Budapest, Kossuth, 1972.

Források és irodalom

Az MDP KV Titkársága 1949. június 28-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 276. fond 54. csoport 51. őrzési egység.

Az MDP Politikai Bizottsága 1953. július 22-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 276. fond 53. csoport 127. őrzési egység.

Az MDP KV Titkársága 1955. július 4-i ülésének jegyzőkönyve. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára M-KS 276. fond 54. csoport 371. őrzési egység.

Sorshelyzetek. Emlékezések az ötvenes évekre. Szerkesztette Vámos György. Budapest, RTV-Minerva, 1986. 28–43.

Visszaemlékezések, 1956. Szerkesztette Berecz János. Budapest, Zrínyi, 1986. 41–64.

Segédkönyv a Politikai Bizottság tanulmányozásához. Szerkesztette Nyírő András. Budapest, Interart Stúdió, 1989. 265.

Kahler Frigyes (szerk.): Sortüzek, 1956. Lakitelek, Antológia, 1993.

Zinner Tibor: A kádári megtorlás rendszere. Budapest, Hamvas Intézet, 2001.

Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor: „Mától kezdve lövünk”. Tíz év után a sortüzekről. Budapest, Kairosz, 2003.

Bölöny József–Hubai László: Magyarország kormányai, 1848–2004. Ötödik, bővített és javított kiadás. Budapest, Akadémiai, 2004. 392.

Simon István

 

Ezt olvastad?

Kényszerek és realitások. Falvak és téeszek az 1960–1980-as években címmel rendezte meg idei konferenciáját a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és