„A bús bitókra hittel nézzetek!” – Főhajtások a nemzeti emléknapon

Oszd meg másokkal is:

Beszámoló

A nemzeti gyásznap keretében idén is országszerte felgyúlnak az emlékezés lángjai. Koszorúzással, mécsesgyújtással, szentmisékkel és előadásokkal történik főhajtás az 1848-1849. évi magyar szabadságharc mártírjai előtt. Október 6-án minden településen megidézik a szabadságharc leverését követő időszak hangulatát, alábbi összeállításunkban a fővárosi program mellé több kapcsolódó rendezvényt válogattunk.

Budapest

A Kossuth Lajos téren 9 órakor kezdődik a nemzeti lobogó felvonása és félárbócra engedése katonai tiszteletadás mellett. A Batthyány-örökmécsesnél, gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnök vesztőhelyénél 9:30 és 16 óra között mindenki számára protokollmentes keretek között nyílik lehetőség gyertyagyújtásra. 11 órakor megemlékezést és koszorúzást tartanak a Batthány-mauzóleumnál, a Fiumei úti Sírkert Emlékhelyen, ahol Simicskó István honvédelmi miniszter mond beszédet. Este 18 órakor pedig a Ludovika kápolnában Bíró László katolikus tábori püspök emlékmisét celebrál az aradi vértanúk emlékére. Beszédet Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka mond majd.


A 2015-ös szentmise a Ludovika kápolnában
(Forrás: Magyar Kurír)

Esztergom

A bazilikában este 19 órától Mozart Requiemje az aradi vértanúk tiszteletére csendül majd fel.

Szombathely

Az egykori Savariaban a premontrei gimnázium ad otthon a városi megemlékezésnek. Az aradi vértanúk mártírhalálának 167. évfordulóján 16 órától emlékező szent misét majd ünnepi műsort tartanak a díszteremben. Beszédet mond Lendvai Ferenc tanácsnok, koszorút helyeznek el az aradi vértanúk emlékfalánál, majd a Batthány térre átvonulva 18 órától az egykori miniszterelnök emléktáblájánál gyulladnak meg az emlékezés gyertyái. Közreműködnek a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium és a Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjai, valamint a MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Díszalegység és a Szombathelyi Polgárőrség.

Zalaegerszeg

A zalai megyeszékhelyen a Csány László téren emlékeznek az aradi vértanúkra. 19 órától emlékbeszédet mond Kaján Imre, a Göcseji Múzeum igazgatója.

Gárdony

Az aradi vértanúk özvegyei címmel vetített képes előadást tart Hernády Zsolt történész Gárdonyban a Nemzedékek Házában  18 órai kezdettel.

Siklós

A Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör szervezésében a siklósi várkápolnában az aradi vértanúkra emlékeznek, majd 17 órai kezdettel Czeininger Tamás történész Az utolsó várúr címmel tart előadást gróf Benyovszky Móric halálának 80. évfordulója alkalmából.

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket