A császár, akinek az alattvalók szíve kincset ért – II. Lipót uralkodása

1792. március 1-jén, 45 éves korában hunyt el Habsburg‒Lotharingiai Péter Lipót, Toszkána I. Péter Lipótja, vagyis II. Lipót német-római császár. A birodalom élén tiszavirág életű, mindössze két éven át tartó uralkodása alatt nem kevesebb feladat hárult rá, minthogy megfékezze a fivére, II. József felvilágosult abszolutizmusra épülő, központosító-rendeleti kormányázása által kialakult repedéseket, rendezze a kül-és belpolitikai válságokat: különösen a francia forradalom eseményeire, a birodalmi tartományokban dúló indulatokra, valamint a magyarországi nemesség függetlenségi törekvéseire való tekintettel. Jelmondata: Opes regum corda subditorum, ami szabadfordításban annyit tesz; „Királyok kincse: az alattvalók szíve”.

Ölbe hullott örökség – Péter Lipót fiatalkora

Péter Lipót József Antal Joakim Piusz Gothárd főherceg 1747. május 5-én született, a Bécs melletti Schönbrunnban, Lotharingiai Ferenc István német-római császár és Mária Terézia magyar és cseh királynő harmadik fiaként. A Habsburg-dinasztiában idegennek számító első nevét keresztanyjának, Erzsébet orosz cárnőnek köszönheti. Az utódlási rend más utat jelölt volna ki az ifjú Péter Lipót számára, azonban Károly nevű fivére (1761) halálát követően ő lett atyja birtokának, a Toszkánai Nagyfejedelemség várományosa, amelyet Ferenc István Lotharingiáért (és Mária Terézia kezéért) cserébe kapott meg. A gyermekként elhunyt bátyja után nemcsak Toszkána örökösévé vált, hanem a már Károllyal eljegyzett spanyol infánsnő, Bourbon Mária Ludovika kezét is megkapta, míg addigi mennyasszonyát, Estei Máriát Ferdinánd nevű öccse vehette feleségül.

Mária Terézia, József trónörökös mellett korán megkezdte Péter Lipót főherceg felkészítését az uralkodásra, amely során óhatatlanul kitűnt a két főherceg személyisége közti különbség. Utóbbira Karl Anton Martini jogtudós, valamint Montesquieu és Muratori művei hatottak leginkább. Az ifjú tizenöt éves korára megszerzett német, francia, latin, némi cseh és olasz nyelvtudását a Habsburg Birodalom országaiban, tartományaiban használhatta. A melankóliára is hajlamos Péter Lipót jó megfigyelőképességét és szorgalmát, az apjától örökölt tudományok, és műszaki vívmányok iránti érdeklődésben, különösen a fizika, növény- és állattan, valamint az ásványtan területén kamatoztatta.

A toszkánai nagyhercegi család Firenzében Lipót toszkánai nagyherceg, Mária Ludovika nagyhercegné és gyermekeik (forrás: wikipedia.hu)

Péter Lipót életében az 1765. év hatalmas változást hozott. Miután Madridban sor került a személye nélküli házasságkötésre, szülei és idősebb testvérei jelenlétében Tirolban találkozott spanyol menyasszonyával, Mária Ludovikával, akivel 1765. augusztus 5-én, az innsbrucki palota falai között, fényes ceremónia közepette lépett frigyre. Az esküvőt követő ünnepségsorozatot I. Ferenc császár augusztus 18-án bekövetkezett halála árnyékolta be. Péter Lipót a nászút nyújtotta idillből szinte fel sem ocsúdhatott; József, e néven másodikként a Német-római Császárság, míg ő (a megözvegyült Mária Terézia utolsó személyes államvezetési tanácsaival felvértezve) a Toszkánai Nagyfejedelemség trónját foglalta el.

Pietro Leopoldo

A nagyfejedelmi uralkodópár 1765 szeptemberében ért az ország fővárosába, Firenzébe, s vette birtokba az egykori Mediciek lakhelyét, a Pitti-palotát, ahol hozzáláthattak a népes, tizenhat gyermeket számláló család megalapításának. II. József örököshiánya többé nem veszélyeztette a Habsburg-Lotharingiai ház fennmaradását, ugyanis a nagyherceg és Mária Ludovika házasságából (1767 és 1788 között) született gyermekek; a majdani császári ágon felül létrejövő toszkánai-, és magyarországi (nádori)- ág, valamint a napóleoni háborúk csataterein jelentős szerepet játszó két hadvezérré vált fia, Károly tescheni és János „stájer” hercegek utódai révén az utódlás biztosítottá vált.

A felvilágosult mintaállam – Toszkána

Péter Lipót, immár I. Pietro Leopoldo és II. József viszonya akkor romlott meg igazán, amikor császári bátyja apjuk „általános örököseként” magának követelte a Toszkánában felhalmozott vagyontartalékot, amiből a birodalom adósságának egy részét kívánta fedezni. Habár Pietro Leopoldo teljesítette a császár parancsát, mint látni fogjuk, sértettsége az uralkodó haláláig fennmarad. Ezután kezdhette meg országlását. Az ekkoriban 890 000 lelket számláló Toszkánai Nagyfejedelemség irányítását a Ferenc István által kinevezett hivatalnokok végezték, így a Mediciek uralmát követően nem sok figyelemben részesült. Akárcsak II. József a Birodalomban tett utazásai révén, Pietro Leopoldo is közvetlenül szerzett ismeretet Toszkána állapotáról, mérte fel népe szükségleteit. Körútjait (bizonyára politikai szándéktól is vezérelve) adományosztással és fényes ünnepségekkel tarkította. Uralkodása kezdetén a haszonbérleti reform bevezetésével Toszkána elindult a fejlődés útján. További fiziokrata intézkedésként 1676-ban felszabadította a gabonakereskedelmet, majd megszüntette a vámokat, feloldotta a be-és kiviteli tilalmat, szabaddá tette az iparűzést, állandó hadsereg helyett polgári milíciát szervezett, valamint testvéréhez hasonlóan titkos rendőrséget állított fel. Egyházi témájú döntéseit a Szentszék figyelembevételével hozta. Eltörölte a halálbüntetést, a kínvallatást, az adósok börtönét, illetve megannyi hagyományos büntetési formát. Igazságszolgáltatási reformjai az 1786-os toszkánai büntetőtörvénykönyvben öltöttek testet.

I. Pietro Leopoldo és Mária Ludovika (forrás: wikipedia.hu)

A felvilágosult abszolutizmus hiába hatotta át egyaránt II. József és öccse kormányzását, utóbbinak lehetősége volt körültekintőbben, kis területen végrehajtani reformjait, megfigyelni azok hatását; míg a császár hatalmas kiterjedésű birodalmát, népei sajátos igényeinek figyelembevétele nélkül kívánta egységesíteni. Pietro Leopoldo 1778. évi bécsi látogatása során meggyőződhetett a jozefinista kormányzás buktatóiról, amelyet túlzóan centralizáltnak, abszolutisztikusnak, már-már despotikusnak tartott. Bátyja központosított abszolutista nézeteivel ellentétben, alkalmazta a felvilágosodás vívmányait, azok hatására népképviseletet és az önkormányzat intézményét rögzítette alkotmánytervezetében. Bécsi tapasztalatiról és a jozefinista rendszerről alkotott kritikáját, annak hiányosságairól alkotott véleményét titkosírással kódolt feljegyzéseiből ismerhetjük:

Meg vagyok győződve arról, hogy az uralkodónak a népet kell szolgálnia. Ez az ő tiszte. A népnek minden gondjával, aggodalmával, álmával, problémájával az uralkodóhoz kell fordulnia. Minden országban törvényeknek kell szabályozniuk az uralkodó és a nép viszonyát, ennek a viszonynak közös megegyezésen kell alapulnia. Az uralkodónak korlátoznia kell a hercegek, főnemesek hatalmát, meg kell követelnie a törvény betartását, mert a nép csak így fog engedelmeskedni és így bízhatja rá magát uralkodójára.”

A „forradalmi császár”

II. József 1790. február 20-án tüdőbaj által bekövetkezett halálával Pietro Leopoldo lehetőséget kapott arra, hogy megmentse a fivére által, rohamléptekben válságba sodort birodalmat. Hiába sürgette halálos ágyán öccsét, a nagyherceg nem sietett József színe elé, csupán halála után érkezett a Császárvárosba. Mivel kellett a császári trón elfoglalása előtt szembesülnie? Az előző évben kitört a forradalom Franciaországban (ahol húga, Marie Antoinette a királyné); Osztrák-Németalföld Belgiumi Egyesült Államok néven függetlenné vált; az oroszokkal kötött szövetség fejében kiújult a Törökország elleni háború; míg a 18. századbeli fő riválisa, Poroszország diplomáciai manőverekkel és a magyar önállósodási törekvések (látszólagos) támogatásával próbálta a Habsburg Birodalom gyengítésére felhasználni, ráadásul a magyar rendi ellenállás eredményességén az osztrák örökös tartományok mellett a cseh, galíciai, lombardiai, stájer és tiroli rendek is erőre kaptak.

II. József és öccse, Toszkána hercege (forrás: wikipedia.hu)

Habár halála előtt két nappal II. József Kaunitz államkancellár javaslatára – a türelmi, a jobbágyrendelet és a papok ellátását biztosító szabályozás kivételével – visszavonta Magyarországot érintő rendelkezéseit, nem sikerült megbékíteni a magyar nemességet, akik már 1788-ban felvették a kapcsolatot Poroszországgal, sőt Weimar fejedelmének a Szent Koronát is felajánlották. Utolsó rendeletében elismerte az uralkodó és a rendek közös törvényhozásának jogát, valamint ígéretet tett egy 1791-ben összehívandó országgyűlésre.

Az 1790 márciusában Bécsbe érkező nagyherceg első feladata az örökös tartományokban dúló elégedetlenség lecsillapítása volt, amit a tartományi és nemesi jogok megerősítésével, a tartományi gyűlések összehívásával és az úrbéri, valamint adóügyi rendeletek visszavonásával sikerült elérni. A Lajtántúl, vagyis a Szent Korona országaiban a vármegyei ellenállásra támaszkodó nemesi mozgalom felszámolása nehezebb feladatnak bizonyult. A mozgalom programját megfogalmazó ócsai Balogh Péter a francia filozófus, Jean-Jacques Rousseau társadalmi szerződésére alapozta, ami alapján Lipót koronázását feltételekhez, új koronázási hitlevélben rögzített eskühöz kívánta kötni. Érvelésük alapja a „kalapos király” alkotmányszegése volt, ugyanis mivel II. József a koronázás és eskütétel mellőzésével „filum successionis interreuptum” lépett fel, azaz a Habsburgok örökösödés fonalát megszakította. Ezt orvosolandó, Lipót már 1790 júniusára Budára hívta össze az országgyűlést, amely 1791 márciusában ‒ a poroszokkal időközben megkötött reichenbachi egyezmény után ‒ kompromisszumos megoldással zárult, a rendek meghátráltak; Magyarország, Erdély és a Határőrvidék egyesítése meghiúsult.

II. Lipót (forrás: wikipedia.hu)

Az országgyűlés ideje alatt hozott, majd az 1790. november 15-én, Pozsonyban megkoronázott II. Lipót magyar király[1] által szentesített 49 törvénycikkely között nem egy a jozefinizmus visszatérését gátolta, vagyis Lipót felhagyott bátyja centralizáló törekvéseivel, elismerte „Magyarország és a hozzákapcsolt részek függetlenségét” (X.tc.); ezenkívül a teljesség igénye nélkül Sándor Lipót nevű fiát az ország nádorává választották, a Szent Koronát Pozsonyból Budára szállították, az oktatásban bevezette a magyar nyelvet, toszkánai mintára megreformálta az igazságszolgálatatást.

A magyar rendek javára tett engedmények ellensúlyozásaként, valamint a francia forradalmi eszmék térnyerése okán az uralkodó kiterjesztette a Toszkánában sikeresen működő titkosrendőrséget: lefizetett hangulatkeltők által igyekezett befolyásolni a közvéleményt, szerzett információt a bevezetett reformok sikeréről. E hálózat tagja volt a magyar jakobinus mozgalom későbbi vezére, Martinovics Ignác is.

II. Lipót koronázása Pozsonyban, 1790. november 15. (forrás: wikipedia.hu)

A Habsburg Birodalom belpolitikai megszilárdításával párhuzamosan II. Lipót sikeres diplomáciát is folytatott. A fentebb említett, Poroszországgal történt kiegyezés következményeként a császár 1791-ben békét kötött az Oszmán Birodalommal (szisztovói béke), valamint a poroszok segítségével Belgium ismét Osztrák-Németalföld néven a birodalom részét alkotta. A reichenbachi szerződést nemcsak a magyar–porosz kapcsolat, hanem a francia forradalom keltette félelem hívta életre. II. Frigyes Vilmos belátta, hogy a forradalom megfékezése érdekében fel kell hagynia a Habsburg Birodalom megosztásával. Annak ellenére, hogy a forradalom első éveiben Lipót rokonszenvezett a francia abszolutizmust bírálók jogos követeléseivel, a párizsi események hatására az osztrák császár és a porosz király 1791. augusztus 21-én megkötötte a pillnitzi egyezményt. Ez a francia uralkodópár (II. Lipót húgának és sógorának, XVI. Lajos királynak) sértetlenségét szavatolta, válaszcsapás ellenében; majd közbelépésre szólították fel Európa többi uralkodóját, letéve az első koalíció alapjait. A két ország 1792. február 7-én hivatalosan megkötötte Franciaország ellen irányuló szövetségét, azonban II. Lipótnak még ekkor sem állt érdekében a háború. Marie Antoinette kétségbeesett levelére így válaszolt: „Van egy húgom, Franciaország királynéja. De a Szent Birodalomnak nincs húga és Ausztriának sincs. Én csak aszerint cselekedhetek, ahogy azt a népek jóléte diktálja, nem pedig a családom érdekei szerint”.

II. Lipót magyar király alakja a Millennium Emlékművön (forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjtemény)

1792. március 1-jén tüdőgyulladásban, egyes források szerint hasnyálmirigy-gyulladásban ‒, de felmerült a jezsuiták vagy szabadkőművesek általi mérgezés ‒ II. Lipót váratlanul meghalt. Ahogy láthattuk, II. Lipótnak sikerült megszilárdítania a Habsburg Birodalom országhatárain belüli és azokon túli hatalmát, toszkánai tapasztalatait a nagypolitikában is kamatoztatni, azonban halálával a birodalom átalakítása félbeszakadt, egyetemes alkotmánytervezete nem válhatott valóra. Reformpolitikája, az előjogokkal nem rendelkező rétegek felzárkóztatása, a nemességgel szembeni természetes fékként való felhasználása megszakadt. Fia, Ferenc trónra lépésével és Franciaország Ausztria elleni hadüzenetével új korszak vette kezdetét. Lipót nevét a magyar és osztrák főváros egy-egy kerülete, kerületrésze viseli, valamint emlékét a második világháború alatti pusztulásáig a Hősök terén álló Millenniumi Emlékmű őrizte, alakja helyén ma II. Rákóczi Ferenc szobra áll.

  Szekeres Zoltán

Felhasznált forrás- és irodalomjegyzék:

Az abszolutizmus és a rendiség utolsó küzdelmei. In: Magyarország története a 19. században. Szerk: Gergely András. Osiris Kiadó, Budapest. 2019. 128-130, 132-134.

A Német-római Császárság: A Habsburg Birodalom. In: Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648‒1815. Kronosz Kiadó, Pécs. 2021. 263-279.

Ezer év törvényei. http://www.1000ev.hu/

Gonda Imre, Niederhauser EmilA Habsburgok. Egy európai jelenség, 6. kiadás, Budapest: Gondolat Kiadó, 1998. 142-148

A forradalom bűvöletében. In: Brigitte Vacha: A Habsburgok Egy európai dinasztia története. Ford.: Bagi Dániel, Emőkey István, Radó Bálint, Stanka Zsuzsa, Dr. Zalán Péter. Gulliver Kiadó, Budapest. 1995. 335-345.

Politikai röpiratok. 221.

II. Lipót. In: Kiss-Béry Miklós: Magyar királyok és uralkodók 25. II. József, II. Lipót és I. Ferenc. Szerkesztette: Szilágyi Rita. Duna International Könyvkiadó Kft. Debrecen, 2011. 44-60.

II. Lipót halála. In: Szendrei László: Menny és Pokol. Magyarország és a magyarság történetének sorsdöntő eseményei 1575‒2003. Pro-Book Könyvkiadó, Debrecen. Kiadás éve: 2008. 42-43.

Vajnági Márta: Koronázás a Német-római Birodalomban és Magyaroroszágon a kora újkorban, VILÁGTÖRTÉNET 4 (36): (2) pp. 267-293.

[1] Erről, valamint német-római császárrá koronázásának részletes körülményeiről Vajnági Márta Koronázás a Német-római Birodalomban és Magyarországon a kora újkorban című munkájában olvashatunk.

Ezt olvastad?

Viharos történelmünk egyik katasztrofális következménye a középkori Magyarország írásos emlékeinek pusztulása volt. A megmaradt könyv- és iratanyag számbavétele, majd feltárása
Támogasson minket