A Győzelem Napja: Kína és a második világháború lezárulásának 70. évfordulója

A második világháború lezárulásának és „a Japán felett aratott győzelem” hetvenedik évfordulója alkalmából szeptember 3-án első ízben került sor a Győzelem Napja névre keresztelt ünnepségre Kínában.

A Győzelem Napja néven 2015. szeptember 3-án lezajlott katonai parádé a szocialista Kína történetének tizenötödik alkalommal megrendezett felvonulása volt, de az első, amelyet nem október 1-én, a Kínai Népköztársaság megalakulásának napján tartottak. Hszi Csin-ping elnök kezdeményezésére „létrehozott” új ünnep az évfordulóra emlékeztető hetven díszlövéssel, valamint kétszáz harci repülő átrepülésével vette kezdetét a Tienanmen téren.

A kínai gyártmányú autóban álló elnök érkezésével kezdetét vette a díszszemle, amely során a kínai hadsereg különböző egységei 12 ezer fővel, több tucat tankkal és egyéb felfegyverzett páncélossal vonultak fel Peking központjában.

Nacionalista köntösben, japánellenes felhangok[1] mellett lezajló Győzelem Napja, Kínát és a Kínai Kommunista Pártot a fasiszta- és imperialista-ellenes küzdelem középpontjába helyezte. Hszi Csin-ping beszédében a japán megszállással szembeni „totális győzelmet” olyan fordulópontnak vélte, amelynek köszönthetően egy ötezer éves civilizáció méltóan, Kína visszanyerte az őt megillető világhatalmi pozíciót. Az 1937 és 1945 között tartó küzdelmet – amelyben Kína 20 millió embert vesztett – a jó és a rossz, a fény és a sötétség közötti harcnak bélyegezte az elnök.  Japán kapitulációja egyben Kína számára egyben az európai hatalmakkal szembeni alárendelést és az azzal járó eddigi megaláztatást végét is jelentette.

Annak ellenére, hogy Kínát az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjává emelték, a valóságban a második világháború utáni rendezésbe még a saját esetében sem volt beleszólása. Bár a Japánnal szembeni háború 1937 vette kezdetét, a szigetországot végül az Egyesült Államok szovjet segítséggel kényszerítette térdre. 1945 februárjában Franklin Roosevelt amerikai elnök megegyezetett Josif Sztálinnal a szovjet csapatok bekapcsolódására a csendes-óceáni hadszíntéren, cserébe többek között az Egyesült Államok elismerte a szovjetek ázsiai területszerzéseit, valamint Mongólia függetlenségét.[2]

A Kínai Kommunista Párt hatalomra jutásakor, 1949-ben azonnal kisajátította magának a japánok elleni háború érdemeit, noha a Csang Kaj-sek tábornok vezette nacionalista mozgalom messzemenően aktívabb résztvevője volt a küzdelmeknek. Ennek ellenére az állampárt kommunikációjának visszatérő eleme maradt a kommunista vezetéssel győzelemre vitt ellenállás. A nagyszabású katonai parádé nemcsak a távol-keleti ország globális kori gazdasági és politikai erejét hívatott jelképezni, hanem kísérlet volt a győzedelmesnek titulált felszabadító háború és a négy évvel későbbi kommunista hatalomátvétel összemosására. A hadsereg létszámának csökkentése ellenére, a modern kínai haditechnológia felvonultatása az újdonsült nemzeti ünnepen egyben erődemonstrációnak tekinthető a Kínával határvitában álló távol-keleti szomszédok előtt. A győztes nagyhatalmak közül csupán – a szovjet utódállamok képviseletében – Vladimir Putyin orosz és Alexander Lukasenko fehérorosz elnök volt jelen.

Ezt olvastad?

Hetvenéves a NATO: Egy egyedülálló védelempolitikai sikertörténet

    Stoltenberg főtitkár fenti magasztos kijelentése, korunkra jellemző módon a Twitteren, a 70 éves évfordulóra készülve az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North

X