A hallgatás egyháza és a pápai diplomácia 1945–1965 – Nemzetközi konferencia Velencében

Közép-Európa 20. századi története bővelkedett olyan eseményekben, amelyek máig feldolgozatlan sokként vannak jelen a történelmi emlékezetben. Ezek egyike a szovjet típusú berendezkedés térnyerése a régióban, ami a hétköznapi – társadalmi, gazdasági és vallási – életre egyaránt rányomta a bélyegét az 1945 és 1990 közötti időszakban. A legsúlyosabb csapásokat talán a kommunista rezsimek elsőszámú ellenségét jelentő katolikus egyháznak kellett elszenvednie, így aligha meglepő, hogy az utóbbi évtizedek során fokozott érdeklődés kíséri a szóban forgó esztendők egyháztörténetét.

2016. október 27-én, csütörtökökön Velencében (Olaszország) Chiesa del silenzio e diplomazia pontificia 1945–1965 [A hallgatás egyháza és a pápai diplomácia 1945–1965] címmel egynapos szaktörténész-konferenciára került sor Velencében, amelynek a X. Szent Piusz Egyházjogi Karnak a Szent Márk térrel szemben, a Dorsoduro 1 cím alatt található székhelye adott otthont. A tanácskozást a nevezett egyetem a pozsonyi Komensky Egyetem Szent Cirill és Metódról elnevezett Teológiai Kara, a Pápai Egyháztörténeti Bizottság, a Padovai Tudományegyetem és a római Szlovák Történeti Intézet közreműködésével szervezte meg.

A népes hallgatóságot, amelyet többnyire a kar oktatói és hallgatói alkottak, Jozef Tomko bíboros, a Propaganda Fide Kongregáció emeritus prefektusa, Mons. Francesco Moraglia velencei patriarcha, a X. Szent Piusz Egyházjogi Kar nagykancellárja, továbbá Bernard Ardura O. Praem, a Pápai Egyháztörténeti Bizottság elnöke köszöntötték.

A konferencián neves egyháztörténészek vették górcső alá, miként alakult a katolikus egyház helyzete Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában a kommunista rezsimeket jellemző egyházüldözés legsúlyosabb éveiben. Emilia Hrabovec, a pozsonyi Komensky Egyetem professzorasszonya, aki egyúttal a Pápai Egyháztörténeti Bizottság tagja, a konferencia szervezőjeként arra hívta fel a figyelmet bevezető szavaiban, hogy a téma eddigi kutatása eléggé szegmentálódott az egyes nyelvterületek szerint, s kevés az érintkezési pont az egyes országok kutatói között. Ennek fényében az ilyen konferenciák elsődleges feladata az, hogy az országos kutatások álláspontját ismertessék a többi nemzet kutatói előtt, és egyben megkíséreljék egybeszőni azt, ami eredetileg is összetartozott.          

A három szekciót felölelő konferencián a lengyelországi vonatkozásokat ketten ismertették. Miroslav Jerzy Lenart, az Opolei Egyetem oktatója és az Opolei Állami Levéltár igazgatója „Az egyház a visszaszerzett lengyel területeken és a patrióta papok esete” címmel tartott előadást. Mint ismeretes, Lengyelország a második világháború után nagy területeket kapott vissza a németektől, akik a több évszázados „Drang nach Osten” keretében egyre keletebbre nyomultak és telepedtek le. Az Odera-Neisse határig terjedő új Lengyelország számára fontos feladat volt e területek egyházi helyzetének rendezése, már csak azért is, mert a bevonuló szovjet csapatok elpusztították ezeket a földeket és több mint kétmillió lengyelt telepítettek át az általuk elfoglalt galíciai, fehérországi és litvániai területekről. August Hlond lengyel prímás volt az első, aki pápai felhatalmazásra hivatkozva apostoli adminisztrátorokat nevezett ki ezen a területen, 1948 őszén bekövetkezett halálát követően Stefan Wyszynski prímás folytatta ezt a gyakorlatot. Ezt a tevékenységet a prímás tetézte azzal, hogy 1950 tavaszán – a szocialista országok között elsőként – Róma engedélye nélkül megegyezett a lengyel kormánnyal; ezért intést kapott a római kúriától, amit a mai történészek úgy értékelnek, hogy a Szentszék téves helyzetismeretről tett tanúbizonyságot.

Ugyanezt a szempontot emelte ki Stanislaw Wilk, a Lublini Katolikus Egyetem emeritus rektora is, aki „A lengyelországi Katolikus Egyház és az Apostoli Szentszék kapcsolatai 1948–1965-ben” című előadásában rámutatott arra, hogy a lengyel kormányzat nem tartotta be a megegyezést, és Wyszynskit Sztálin halála után házi őrizetbe helyezte. Wyszynski emiatt a bíborosi kalapot csak több éves késéssel, 1956 október 28-án bekövetkezett kiszabadulása után vehette át, amikor alkalma nyílt a helyzet tisztázására a Vatikánban. Wilk rámutatott arra a tényre is, hogy a lengyel modell úttörő jellegűnek tekinthető a szocialista országok körében, annak ellenére, hogy nem került sor sem átfogó, sem részleges megegyezésre a Vatikán és a lengyel kormány között.


Balról jobbra: Alojzije Stepinac, August Hlond, Stefan Wyszynski, Mindszenty József

A csehszlovákiai helyzettel szintén két kutató foglalkozott, nevezetesen a konferenciát szervező Emilia Hrabovec, akinek előadása „Az Apostoli Szentszék és Csehszlovákia 1945–1965” címet kapta, továbbá Róbert Letz, a pozsonyi Komensky Egyetem docense, aki „A szlovákiai egyházüldözés és a három szlovák püspök ellen lefolytatott koncepciós per” címmel adott elő. Mint ismeretes, Csehország laikus és huszita hagyományokkal rendelkezett, így ebben az országrészben a katolikusok kisebbségben voltak, míg Szlovákiában többséget alkottak. A (cseh)szlovákiai helyzet sajátosságai megérdemelhetik a magyarországi történészek figyelmét is, hiszen számos ponton érintkeznek az események. Mindkét előadó kiemelten foglalkozott a szlovákiai egyházüldözés részleteivel, nevezetesen a három püspök – Pavel Gojdič (1888–1960) görög katolikus püspök, akit II. János Pál pápa avatott boldoggá 2001-ben Rómában, Jan Vojtaššák (1877–1965) szepesi püspök és Michal Buzalka (1885–1961) nagyszombati segédpüspök, utóbbi boldoggá avatása folyamatban van – elleni koncepciós perrel.

Magyar témával három előadó foglalkozott: Fejérdy András, a MTA Történettudományi Intézet munkatársa, egyben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója „Titkos hierarchia Magyarországon: tervek és kísérletek a megvalósításra” című előadásában a magyarországi titkos püspökszentelések részleteit tárta fel. Johan Ickx, a Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltárának igazgatója „A hallgatás egyháza és az Apostoli Szentszék: történeti szempontok című előadásában Nagy Töhötöm, Jánosi József és Borbély István jezsuiták 1945–1946-os misszióját ismertette, amely megértő fülekre talált a Vatikáni Államtitkárság vezető helyein. Ekkor még XII. Piusz pápa a kommunizmussal való modus vivendire gondolt, amely később a kommunista hatalomátvétellel kényszerpályára és várólistára került. Ez a szentszéki politika később ostpolitik néven híresült el, és Agostino Casaroli bíboros nevéhez kötötték. Somorjai Ádám bencés, szintén a Vatikáni Államtitkárság Történeti Levéltárának munkatársa, Mindszenty bíborosról és a magyar vértanúkról adott elő, a kérdést – kiegészítve a magyar egyházüldözés részleteivel – a nemrég megjelent és a konferencián is bemutatott kötetben (La Chiesa cattolica e il comunismo in Europa Centro-orientale e in Unione Sovietica, Szerk. Jan Mikrut, Verona 2016.) publikált olasz nyelvű tanulmányában is vizsgálta korábban. Számos hallgató számára újszerűen hatottak felismerései, amelyekre Mindszenty bíborosnak az amerikai elnökökkel és a Vatikánnal való levelezésének kiadása során jutott.

Románia helyzetéről nagy ügyszeretettel és kiváló forrásismerettel Roberto Scagno, a Padovai Tudományegyetem docense tartott előadást, amely „A Katolikus Egyház üldözése Romániában és ‘az angliai-amerikai és vatikáni imperializmus szolgálatában álló’ kémcsoport ellen lefolytatott per (1951 szeptember)” címet viselte. Horvátországgal Željsko Tanjić, a Zágrábi Katolikus Egyetem rektora foglalkozott, aki elsősorban Boldog Alojzije Stepinac bíboros szentté avatásának aktuális kérdéseire helyezte a hangsúlyt. Mint ismeretes, a szerb ortodox patriarchátus ismételt kérésére Ferenc pápa vegyes bizottságra bízta Stepinac bíboros ügyét, amelyben szerb ortodoxok és horvát katolikusok, valamint vatikáni személyiségek vesznek részt. Az új vizsgálat elrendelése – amelynek eredményét jelenleg várják – kiváltotta Horvátország méltatlankodását. Az egyház mártírjaihoz kapcsolódott Zdzislaw Józef Kijas minorita előadása is, aki a Szenttéavatási Kongregáció relátoraként azt ismertette, hogy – főleg a kommunista rendszer időszakára koncentrálva – a vértanúságnak milyen feltételei vannak. Mint elmondta, nem elégséges a heroizmus, amennyiben nem vallási, hanem nemzeti indíttatásból fakad.

Összességében a napjainkban ugyancsak jelentős szerephez jutó, fontos témát elemző velencei konferencia kiválóan sikerült, és hathatósnak bizonyult a szervezésben tanúsított nemzetközi együttműködés is.

Hamerli PetraSomorjai Ádám

 

Ezt olvastad?

A karizmatikus horvát főpap, Alojzije Viktor Stepinac személye olyan a horvát nemzetnek mint számunkra Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország
Támogasson minket