A Képes Krónika

Oszd meg másokkal is:

Magyar történelem

1358. május 15-én egy pontosan máig be nem azonosított szerző, valószínűleg Kálti Márk, hozzálátott munkájához, amelyben ‒ szintetizálva a korábbi krónikákat ‒ megalkotta a magyar középkor egyik legnevezetesebb írott forrását, a Képes Krónikát. Cikkemben e művet mutatom be vázlatosan, különösképpen elnevezésének kétféle jelentését, tartalmát, lehetséges forrásait és a mű szerzőjének kilétével kapcsolatos bizonytalanságokat. Írásom végén a dokumentum gazdag díszítéseit és utóéletét foglalom össze.

A Képes Krónika első lapja (Forrás: erdely.com)

A 14. században, I. (Nagy) Lajos alatt keletkezett ún. Képes Krónika bemutatásakor először fontos tisztázni, hogy ez az elnevezés tulajdonképpen két szövegre, illetve szövegcsoportra is utal. Képes Krónikának nevezzük ugyanis azt az európai színvonalú illusztrációkkal ellátott kódexet, amely Nagy Lajos király uralkodása idején, kevéssel 1358 után keletkezett. A Képes Krónika kódexe viszont csak egyike annak az öt forrásnak, amelyek az 1358 májusában elkezdett ún. 14. századi krónikakompozíció szövegét tartalmazzák némileg eltérő változatokban. Az öt kódex közül a Képes Krónika keletkezett a legkorábban, ám már ez a dokumentum sem tekinthető a 14. századi krónikakompozíció eredeti kéziratának, ahogy a másik négy későbbi keletkezésű szövegváltozat sem. Ezek a további kódexek más-más nevet kaptak: a Csepreghy-kódex 1431-ből, a Teleki-kódex 1462-ből, a Thuróczy-kódex a 15. század végéről, a Béldi-kódex pedig a 15–16. századból való. Azonban – dacára az eltérő megnevezéseknek – a szakirodalom az öt kódexben lévő krónikaszövegeket a Képes Krónika családja tagjainak nevezi. A Képes Krónika megnevezés tehát utalhat egy öttagú, rokon szövegeket őrző krónikacsaládra, ám jelenti ennek a szövegcsoportnak csak a legkorábban keletkezett kódexét is.

A Képes Krónika (pontosabban inkább a 14. századi krónikakompozíció), amely a 14. század második krónikaszerkesztése volt, e szavakkal kezdődik:

„Az Úr 1358. esztendejében, áldozócsütörtök nyolcadába eső kedden [május 15-én – K. I.] kezdtem el ezt a krónikát a magyarok régi és legújabb tetteiről, származásáról és gyarapodásáról, győzelméről és merészségéről; különféle krónikákból szedegettem össze, átvéve helyes megállapításaikat és teljesen megcáfolva tévedéseiket. Az Úr nevében. Ámen.” (Scriptores rerum Hungaricarum (SRH) I. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Bp., 1938. 239; Képes Krónika. Ford. Bellus Ibolya. Bp., 1986. 7.)

A krónika előszava különös jelentőséggel bír, ugyanis ez a rész tekinthető egyértelműen a szerző önálló munkájának. Az előszó jelentős része két francia szerzőre épült. Az egyikük egy 12. századi teológus, Petrus Comestor, a másik pedig a Képes Krónika szerzőjének kortársa, az 1349-ben elhunyt Nicolaus de Lyra bibliamagyarázó volt.

Gyula elfogásának ábrázolása a Képes Krónikában (Forrás: regi.oszk.hu)

Ahogy az a fenti idézetben is tükröződik, a krónika szerzője az előszó megalkotását követően elvégezte az addig rendelkezésre álló magyar krónika- és gesztaanyag egy kötetbe szerkesztését. Legfontosabb forrása a Károly Róbert korában keletkezett első krónikaszerkesztés volt, ezt felhasználva dolgozta fel az eseményeket a hunok történetétől egészen 1333–1334-ig. Biztosan használta a Könyves Kálmán idején íródott Gesta Ladislai regis-t is, valamint Kézai Simon 1282‒1285 között született krónikáját is. A szerző, ugyancsak elődeit követve, külön tárgyalta a hun történet valós és vélt eseményeit, valamint a magyar királyság évszázadait. Egyik legnagyobb érdemeként tartják számon, hogy beleillesztette munkájába azokat a 11. század utolsó harmadára és a 12. század első felére vonatkozó híradásokat, amelyek a Károly Róbert korában készült krónikaszerkesztésből hiányoztak. Ebből következően a Képes Krónika a korábbiaknál sokkal bővebben foglalkozott 11‒12. századi eseményekkel, forrása erre az időszakra nézve feltételezhetően egy III. István korában keletkezett geszta lehetett.

A szerző állam- és társadalomfelfogása híven tükröződik az előszóban papírra vetett fejtegetésekben. A királyokat eszerint nem korlátozzák társadalmi tényezők, mi több, az uralkodók az isteni akarat végrehajtói, akiket nem a földi dicsőség vágya hajt, hanem az isteni törvények feltételen tisztelete. Ez a gondolkodásmód kissé anakronisztikusnak mondható, hiszen elsősorban a 11. századi felfogásba illeszkedik. Fontos azonban, hogy a krónikás egy ponton saját korára is fontos utalást tett: az Anjou-kori uralkodói propaganda, főként I. Károly stabilizációs politikája ismerhető fel akkor, amikor arról tesz említést, hogy a magyar királyok minden zsarnokot legyűrtek, és Magyarország népeit békében és bőségben tartották.

Nem állapítható meg egyértelműen, hogy 1333‒1334-en túl meddig terjedt időben a krónikaszerkesztés. Nem kizárt, hogy 1342 utáni része is létezett, ezzel kapcsolatban azonban biztos megállapítás egyelőre nem tehető.

A Képes Krónika, illetve a 14. századi krónikakompozíció szerzőjével kapcsolatban számos vitát folytatott már a történeti kutatás, kilétére vonatkozóan megdönthetetlen bizonyíték a mai napig nem került elő. A legvalószínűbb jelöltnek azt a személyt fogadják el, akit Baranyai Decsi János 1593-ban említett – szerinte a 15. század második felében alkotó Thuróczy János egy bizonyos Márktól vette át krónikájának egész anyagát. Baranyai Decsin kívül senki más nem említette Márkot a Képes Krónika szerzőjeként, ugyanakkor a krónikakompozíció elkészültének idején valóban létezett egy Márk, aki 1336‒1337-ben Erzsébet királyné udvari papjaként tevékenykedett. Az 1330-as évek végén birtokába jutott Márknak a Veszprém megyei Kált. Az utóbbi birtok miatt Kálti Márknak nevezett személy 1342-től buda-váraljai plébános, 1352-ben a királyi levéltár őre, székesfehérvári kanonok, 1354-ben szepesi prépost, 1358-ban pedig székesfehérvári őrkanonok volt – látható, hogy rendelkezhetett a krónika elkészítéséhez szükséges műveltséggel. Teljesen biztosat azonban nem állíthatunk erről.

A Képes Krónika két oldala István király ábrázoló iniciáléval (Forrás: Wikipedia)

Miután a 14. századi krónikaszerkesztés e díszesen illusztrált példánya – feltehetően a királyi kancelláriában – elnyerte végleges formáját, először Franciaországba került, majd a francia király Brankovics György szerb despotának adományozta. 1462-re ismét Magyarországon volt, egyes bejegyzései Vitéz János esztergomi érsek kezétől származnak. A 16. század során –  feltehetően a török megszállás elől menekítve – Bécsbe került, és az Udvari Könyvtárban őrizték (innen kapta a Bécsi Képes Krónika elnevezést). A kódex 1934-ben került csak vissza Magyarországra – az 1932-es velencei egyezménynek köszönhetően –, jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtárban található.

A kódexet összesen 39 nagyobb, további 99 iniciáléba, valamint 4 medallionba foglalt kép ékesíti, emellett ornamentális díszítésekkel is ellátták. 82 lapon lapszéldísz is található, a fejezetcímeket és a kezdősorokat rubrummal emelték ki. A kódex szerzőjééhez hasonlóan az illuminátor kilétének azonosítása sem egyszerű, a történeti kutatás legvalószínűbb jelöltje Hertul fia Miklós, akinek okleveles említése először 1348-ból ismeretes.

A Képes Krónika fent bemutatott jellemzői, különlegességei jól mutatják, hogy a mű hazánk középkori történelmének egyik legfontosabb forrása. A krónika megőrzött számunkra számos eredetiben ránk nem maradt írott forrást, díszítései miatt a művészettörténet számára is fontos alkotás – összességében tehát felbecsülhetetlen jelentőséggel bír a történettudomány számára.

Kis Iván

Ezt olvastad?

1326. március 5-én látta meg a napvilágot I. Lajos király, akit a magyar történelmi emlékezet a nagy uralkodók közé sorolt.
Támogasson minket