A két világháború közti időszak legnagyobb hatású főpolgármestere – Ripka Ferenc pályája

1871. szeptember 1-jén, Isaszegen született a két háború közötti Budapest egyik legjelentősebb főpolgármestere, Bethlen István rendíthetetlen híve, Ripka Ferenc. A politikust családi körülményei korántsem predesztinálták sikeres karrierre. Első generációs értelmiségi volt, aki az Osztrák–Magyar Monarchia kapitalista–polgári társadalmában afféle „self made manként” emelkedett fel, csakúgy, mint Károly nevű testvére, akiből a Győr–Sopron–Ebenfurt vasút igazgatója lett.

A Ripka-testvérek édesapja, Ripka Antal erdészsegéd volt a korábbi Grassalkovich-féle gödöllői uradalomban, fiatalon elhunyt. Ennek oka állítólag az volt, hogy egy királyi vadászaton, amelynek során egy teljes éjszakán hajtott egy már sebzett szarvasbikát, tüdőgyulladást kapott, és abból képtelen volt felépülni. A félárván maradt fiúkat édesanyjuk, Skalka Mária szegényes kegydíjakból nevelte.

Ripka Ferenc az elemi iskolákat előbb Gödöllőn, majd Budapesten végezte, míg középiskolába a budai főreálba – tehát a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumba – járt. Tanulmányai során mindvégig gondoskodnia kellett magáról. Kétségkívül segítséget is nyújtottak számára ehhez. A budai kapucinusoknál ingyen ebéddel támogatták, majd idővel kiváló tanulmányai miatt folyamatosan kapott ösztöndíjakat, emellett korrepetálta gyengébb diáktársait, ami azonban természetesen nem tett lehetővé fényesebb életmódot a fiatal diáknak. Volt, hogy bátyjával osztozott egy ágyon szállásadójánál, egy bádogosmesternél. Aligha véletlen, hogy később ő maga így fogalmazott:

„Bizony, amikor Budapestre kerültem és elkezdtem itt a küzdelmet a megélhetésért, aligha voltak magasabb céljaim, mint a mindennapi kenyér megszerzése arra az időre, amíg iskoláimat el tudom végezni. Hálával gondolok vissza azokra, akik segítettek, jószívű emberek és jóságos intézmények teszik lehetővé, hogy a vagyontalan gyermekek is tanulhassanak, ha van bennük elég akarat. Ha tőlem függne, sokkal több intézmény létesülne abból a célból, hogy segítse azokat a gyerekeket, akik akarnának és tehetségük révén tudnának is tanulni, ha az anyagi viszonyok megengednék. Ezen a téren a társadalomnak és az intézményeknek még sok nem teljesített kötelessége van.” (Amíg városatya lettem. A főváros tisztviselőinek és a törvényhatósági bizottság tagjainak önéletrajzgyűjteménye. Szerk.: György Endre. Bp., 1930. 11.)

Az azonban nem volt kérdéses, hogy a középiskola befejezése után tovább fog tanulni. Előbb a budapesti műegyetemre járt, majd azt elhagyva a jogi karra iratkozott be. Megélhetését ugyanakkor, köszönhetően kiváló íráskészségének és precizitásának, újságírásból biztosította. Tagja lett a Fővárosi Lapok szerkesztőségének, de írt a Hazánkba, a Magyar Újságba és dolgozott a Távirati Irodának is.

Érdeklődése azonban más irányba terelte további pályáját, hiszen 1894-től az akkor közel 5000 embernek munkát adó Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Részvénytársaságnál kezdett dolgozni. Igaz, eleinte nem magas pozícióban, hanem mint német–magyar levelező. Rövidesen azonban lépegetni kezdett a ranglétrán, idővel a hatalmas gyár által létesített városi világítási telepek ügyeinek felügyelője lett. E poszton ismét tanúbizonyságot tett kiváló szervezőkészségéről is, hiszen személyesen szervezte a villamosvilágítás bevezetését több településen.

Ugyanakkor az üzleti kapcsolatokat építendő eljutott számos nyugat-európai nagyvárosba, ily módon is gyarapítva tudását. Emellett készségesen vállalt szerepet a társadalmi életben, személye mind ismertebb lett, főleg az I. kerületben, tehát a Várban: Buda fiatal éveitől közel állt a szívéhez. Munkájának kétségkívül szerepe volt abban, hogy 1906-ban a székesfőváros törvényhatósági bizottság tagja lett.

Ekkor már családos ember volt: 1897-ben nősült Gödöllőn. Lipcsey Ludovikát (1876–1953) vette el, a házasságból leányai születtek: Mária (Krivoss Árpádné, 1898–1973), Erzsébet (Gáthy Béláné, 1902–1980) és Ludovika (Kürthy Lászlóné, 1908–1994).

Következetes és pontos munkája felhívta magára Bárczy István polgármester, későbbi főpolgármester figyelmét is, aki mellett rövidesen tanácsadói posztot kapott, majd 1910-ben a Fővárosi Gázművek helyettes vezérigazgatója lett: a gyárat 1909-ben szerezte meg a főváros az Osztrák–Magyar Légszeszművektől. Erről így írt Ripka:

„… első nagyobb közéleti harcom, melyek célja az volt, hogy vegye a város a gázüzemet a saját kezelésébe. […] Kiváló szakemberek és lelkes várospolitikusok egész csoportja harcolt még ezért és végre elértük, hogy a főváros ezt a hatalmas üzemet saját intenciói szerint és saját kezelésében fejleszthette.” (Amíg városatya lettem. A főváros tisztviselőinek és a törvényhatósági bizottság tagjainak önéletrajzgyűjteménye. Szerk.: György Endre. Bp., 1930. 12.)

Ripka tehát a főváros szolgálatába lépett, majd, mivel két év elteltével a gyár vezérigazgatóját, Heltai Ferencet főpolgármesterré választották, Ripka elfoglalta az ő megüresedett pozícióját. Regnálása alatt a Gázművek egész Európa legmodernebb gyárainak egyikévé vált, egyúttal Budapest egyik legjobban jövedelmező üzeme is lett. Ripka nevéhez fűződik az Óbudai Gázgyár létrejötte is.

A Gázművek élén állt egészen 1925-ig, amikor főpolgármesterré választották. Ezt megelőzően, még 1919-ben a kommün idején Ripkát eltávolították posztjáról, de visszatérése után ismét a kormányrúdhoz állt, mígnem Horthy Miklós kormányzó 1924 augusztusában Budapest székesfőváros kormánybiztosává nevezte ki. Ezt követően választották meg főpolgármesternek. A Fővárosi Hírlap ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy kitűnő idegei és nagyszerű lelki nyugalom jellemezték, és „sohasem foglalkozott politikával”.

Munkáját elismerések sora övezte: Ferenc József már 1901-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki, míg IV. Károly király 1917-ben a Polgári Érdemkereszttel, később többek között udvari tanácsosi címmel jutalmazta.

Ripkát szoros szálak fűzték a két világháború közötti időszak legnagyobb formátumú, meghatározó miniszterelnökéhez, gróf Bethlen Istvánhoz. Az éppen Bethlen által életre hívott Községi Polgári Párt vezetője is volt, és ebbéli pozíciójában meghatározó szerepet vállalt abban, hogy a városházán folyó politikai küzdelmekben érvényesülni tudjon a kormánypárt érdeke és akarata. 1932-ig maradt posztján, főpolgármestersége alatt elsődlegesnek tekintette a fővárosi pénzügyek rendbetételét, fellépett a drágaság ellen, igyekezett csökkenteni a munkanélküliséget, valamint a közegészségügyet fejlesztette. Összességében minden téren jellemezte őt egy erős szociális érzékenység. Az átlagos élettartam Budapesten a férfiaknál közel 8, a nőknél majdnem 9 évvel nőtt főpolgármestersége idején. Az 1930-as évek elejére pedig az ütemesen fejlődő főváros lakosainak száma meghaladta az egymilliót.

Sikeres városvezetői tevékenysége lényegében azzal ért véget, hogy Bethlen István kormányfő 1931-ben lemondott. Ripka képtelen volt, de nem is akart azonosulni a kormánypárt mind erőteljesebb jobbratolódásával, idegenkedett a Gömbös Gyula miniszterelnök nevével fémjelzett politikától, annak radikális nemzeti vonala és szociális demagógiája roppant távol álltak tőle. Amikor jelezte visszavonulását, nem gördítettek elé akadályt.

Ripka tehát eltávolodott a várospolitikától, de idejét és energiáját továbbra sem fecsérelte el, hanem a civil társadalmi–egyesületi tevékenységére fordította leginkább. Mivel hithű katolikus volt, tagja lett a Szent István Társulat vezetésének, 1926-ban a Szent István-hét rendezvénysorozatot ő hívta életre Budapesten. X. Pius pápa 1906-ban a Pro ecclesia et pontifice (Az egyházért és a pápáért) Érdemkereszttel honorálta érdemeit.

Több, eltérő tárgyú kötet is fűződik a nevéhez, amelyek mutatják szerteágazó érdeklődését: Mechwart-album (Bp., 1899); Gödöllő, a királyi család otthona (Bp., 1896); Bécs és Berlin világítási közüzemei (Bp., 1910). Része volt a gödöllői honvédszobor felállításában, Erzsébet királyné meggyilkolása után pedig Gödöllőn az országban elsőként döntöttek arról, hogy szobrot állítanak az elhunytnak – az előkészítő bizottság elnöke Ripka volt. 1901-ben állították fel a szobrot.

Fonyód-Bélatelepen 1907-től nyaralója volt, amit Singer József érsekújvári malomtulajdonostól vett. Itt a fürdőegyesület igazgatójaként tevékenykedett 1916-tól haláláig: a fürdőtelep fejlesztésében szintén kulcsszerepet játszott. A községi képviselő-testület 1925-ben díszpolgári címet adományozott neki. Nem indokolatlanul, sokat tett a településért. Része volt abban, hogy 1920-ban létrejött a római katolikus plébánia, abban, hogy Fonyódon épültek fel Budapest árvaházainak fiú- és leány üdülőtelepei, a villanyvilágítás is az ő közreműködésével valósult meg, míg a „balatoni körút” építése kapcsán két emlékhely létesült, amelyek máig Fonyód nevezetességei: a Ripka-kút és a Walko-kilátó.

Visszavonulása után is itt töltötte nyarait. Fonyódon vendége volt többek között Bethlen István miniszterelnök, Vass József népjóléti miniszter, Rakovszky Iván belügyminiszter, Walko Lajos kereskedelemügyi miniszter, valamint a Habsburg-család több tagja is.

Ripka Ferenc a második világháború idején krónikus szívbetegségben hunyt el 1944. március 9-én. Személyében a két világháború közötti Budapest egyik legelismertebb városvezetőjére emlékezünk, egyúttal a maga erejéből, szakértelme révén felemelkedett polgárra is.

Katona Csaba – Varga István

Ripka Ferencről és munkásságáról 2021. szeptember 1-jén Budapest Főváros Levéltára és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete közös konferencián emlékezik meg. A program ide kattintva érhető el.

Irodalom

Amíg városatya lettem. A főváros tisztviselőinek és a törvényhatósági bizottság tagjainak önéletrajzgyűjteménye. Szerk.: György Endre. Bp., 1930.

Varga István: A fonyódi Gróf Zichy Béla-telep. Fonyód, 2015.

Szendrő Dénes: 75 éve hunyt el dr. Ripka ferenc (1871–1944) a városi villany és gáz meghonosítója, Budapest egykori főpolgármestere. Partium, 23 (2019) 2. 22–25.

Életrajzai az Országyűlési Almanach köteteiben.

Ripka Ferenc nekrológja. Fővárosi Közlöny. 1944. március 10. (12. sz.) 223–226.

Ezt olvastad?

NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A

X