A Kijevi Rusz létrejöttének vitás kérdései

Az „óorosz állam” létrejöttének időpontja a 9. századra datálható Kelet-Európa területén. A Kijevi Rusz a kora középkorban egy meghatározó államalakulat volt, ennek megalakulása élénk események következtében valósult meg. A különböző etnikumok keveredve éltek itt egymással, hol kisebb, hol nagyobb szerep jutott nekik. A Kijev környéki államalakulat, és maga az államiság csírája Oleg fejedelem (880–912) idején jött létre, aki a Rusz történetében a 9. századtól meghatározó személyiség volt. Viszont több kérdés is felmerül, ha a Rusz területét vizsgáljuk. Kik, mikor és hol hozták létre? A kérdések megválaszolására a normann- és antinormann-elméletek nyújthatnak számunkra választ. Az előbbi elmélet követőinek véleménye, hogy a Kijevi Ruszt az északról érkező skandinávok hozták létre, míg az antinormannisták jóval kevesebb szerepet tulajdonítanak a skandináv vikingeknek, számukra az államiság csírái a keleti szlávoknak volt köszönhető. A Szovjetunió szétbomlásával több munka jelent meg nemcsak Oroszország, hanem Ukrajna és Fehéroroszország történetével kapcsolatban, melyek mind a Kijevi Ruszt tartották történeti előképüknek. Napjainkban egyre inkább felértékelődik ezeknek az országoknak a múltja, és főként az orosz–ukrán háború kapcsán kerültek előtérbe.

Heinrich Ippolitovics Szemiradszkij: Egy nemes rusz temetése (1884, forrás: ru.m.wikipedia.org)

A megszületendő Rusz

Kezdetben a Visztula és Dnyeper közti területeken élt a későbbi Rusz egyik meghatározó etnikai komponense, a szlávok, vagy más néven venetek csoportja, ami mocsarak között lakókat jelent. A szlávok népvándorlása a 6–8. század között zajlott, melyeknek három irányáról beszélhetünk: nyugati irányba a morvák (mai Csehország területe), déli irányba a délszlávok (Balkán vidéke) és keleti irányba a keleti szlávok (mai Oroszország és Ukrajna) vándoroltak. A Kijevi Rusz területét számos népcsoport alkotta, melyek közül nemcsak a keleti szlávok emelkedtek ki, hanem más népelemek is fontos szerepet játszottak. Ilyenek voltak a poljanok, szeverjanok, buzsanok, volinyanok és a később megjelent varégok. A keleti szlávok folyamatosan terjeszkedtek északi és keleti irányba, ahol asszimilálták a térség különböző népeit (muromák, merják), ami főként a szláv túlsúlynak volt köszönhető. A szlávok egészen az Urbálig eljutottak, ám a 9–10. század során már kapcsolatba kerültek a lovas nomád népekkel, akik a Régmúlt idők elbeszélése krónika szerint adóztatták őket. A kazárok helyét később a magyarok, majd a 9. század végén bekövetkező honfoglalás után a besenyők vették át a szlávok feletti adóztatás jogát. A keleti szlávok gyakran konfliktusba keveredtek velük, majd a Kijev környékén megjelenő úzokat, torkokat és magukat a besenyőket is meg akarták nyerni szövetségesüknek. Emellett tudjuk, hogy a térségben a besenyők és a szlávok között kereskedelmi kapcsolatok működtek. Mindezekről részletesebben már Bíborbanszületett Konstantin (VII. Konstantin, 905–959) is beszámolt A birodalom kormányzásáról című munkájában.

„A besenyők az oroszokkal is határosak, és ha nincsenek egymással békességben, gyakran végig portyázzák Oroszországot, s alaposan megkárosítják és feldúlják azt. Az oroszok is azon vannak, hogy fenntartsák a békét a besenyőkkel. Ugyanis tőlük vásárolnak szarvasmarhákat, lovakat és birkákat, s ilyenformán könnyebben és bőségesebben élnek, mert az említett állatok egyike sem lelhető fel Oroszországban.”[1]

Mindent összevetve tehát a szláv terjeszkedés magával hozott számos interetnikus kapcsolatot, így egyfajta etnikai sokszínűségről beszélhetünk, bár a Baltikumtól a Don folyóig terjedő területen a szláv túlsúly semmiképp sem zárható ki.

A varégok megjelenése a térségben mindenképp ösztönzőleg hatott a gazdaságra és az államiság kiépítésére. A varégok vagy más néven normannok, a viking népvándorlás következtében jelentek meg a Baltikum területén, akik vízi úton hamar lehajóztak a Fekete-tengerig, valamint Bizáncig (akkori nevén Cárgrádig). Valószínűleg a túlnépesedés és a hegyvidéki éghajlat miatt jöhettek ezekre a területekre. A varégok pontosabb meghatározása szerint skandináv harcosok és kereskedők voltak, akiknek a legfőbb céljuk a gazdasági haszonszerzés volt. Főként távolsági kereskedelemmel foglalkoztak, és bekapcsolódtak a régió kereskedelmi életébe. A kereskedelmet szigorú ellenőrzésük alá vonták, kolóniákat és kereskedelmi telepeket hoztak létre, pl. Novgorod környékén és a Krím-félszigeten. A térséget célszerű volt bevonni a kereskedelembe, főként a területről származó javak (prém, méz, viasz, rabszolga) miatt. Ennek köszönhetően az egyik meghatározó népessége volt a Kijevi Rusznak. Azonban nem csak a gazdaság virágzott fel megjelenésükkel, hanem a politikai életben is nagy szerepük volt, az államiság létrehozásában is meghatározóak voltak. A varégok és szlávok egymáshoz fűződő viszonya alapján a varégok is beolvadtak a szláv népességbe, tehát arra tudunk következtetni, hogy az előbbi népelem jóval kevesebb főt számlált. A varégoknak azonban sokkal nagyobb szerep jutott, mivel a kereskedelmi kapcsolatok révén jóval messzebbre tudtak eljutni, így több forrás emlékezik meg róluk, mint a szlávokról. A Kijevi Rusz létrejötte szorosan összefonódott a varégok, a szlávok, valamint a többi kisebb etnikum összeolvadásával.

A Kijevi Rusz hagyományvilágában fontos szerepet játszott a varégok ”behívásáról” szóló legenda. A Régmúlt idők elbeszélése megemlíti, hogy a varégokat elűzték és a szlávok saját kormányzásba kezdtek, ám hamar viszályok törtek ki, ami miatt a tengerentúlra, vagyis a Balti-tenger másik felére mentek, hogy behívják a varégokat, akik Rurik vezetésével elfogadták az ajánlatot.

„Földünk hatalmas és gazdag, de nincs benne rend. Jertek, legyetek a fejedelmünk, és uralkodjatok rajtunk!”[2]

A történet szerint 862-ben Rurik új emberei közé telepedett, Novgorodot tette meg központjának, ami hamarosan egy virágzó kereskedelmi központtá vált. A skandináv Rurik (862–879) Oroszország történetében létrehozta az első dinasztiát (Rurik-dinasztia), ami egészen IV. Iván első orosz cár haláláig (1584) uralkodott. A Régmúlt idők elbeszélése még nagy szerepet tulajdonított Aszkoldnak és Dirnek is, akik megtelepedtek a már korábban létrehozott Kijevben. Ez a legenda az alapja a normann-elméletnek, mely a továbbiakban számos vitát eredményezett, mivel létrejött egy másik tábor, az antinormann-elmélet képviselőinek csoportja, akik kevésbé – vagy egyáltalán nem – fogadták el a varégok államalkotó szerepét. A Kijevi Rusz létrejötte 882-re tehető, amikor Oleg fejedelem letaszította (lehet legyőzte, megölte) Aszkoldot és Dirt, így Kijev az ő kezébe került.  A Régmúlt idők elbeszélése tanúsítja, hogy Rurik halálával Oleg kezébe került a hatalom, mivel a Rurik fiának tartott Igor még fiatalkorú volt. Oleg egy hajóhad élén indult útnak, majd Kijevbe érkezve átvette a hatalmat.

„Így szólt Oleg Aszkoldhoz és Dirhez: Ti sem fejedelmek, sem fejedelmi nemzetségből valók nem vagytok, de én fejedelmi nemzetségből vagyok.”[3]

Oleg győzelmével irányítása alá került a Baltikumtól Bizáncig vezető kereskedelmi út, amely egyben a Kijevi Rusz megalakulását is eredményezte. A legfőbb kérdés, hogy eme kereskedelmi út feletti ellenőrzéssel létrejöhet-e az állam? Oleg befolyását teljes mértékben kiterjesztette, de az államszervezés irányába tett intézkedésekről (pl. intézmények kialakítása) nem beszélhetünk. Majd csupán Vlagyimir fejedelemsége (978–1015) idején kezdődtek el ezek a folyamatok, aki 988-ba felvette a kereszténységet. Tehát ez esetben Oleg nevéhez fűződik a Kijevi Rusz létrehozása, ám ez csak egy nagyobb integráció felé tett lépésnek tudható be. De mikortól is beszélhetünk államról Kelet-Európában? Ha az „államtagadók” nézőpontját vizsgáljuk, akkor 1200 előtt még Nyugat-Európában sem jött létre az állam. Ha egy hazai példával élünk, akkor a magyar történészek között ezzel kapcsolatban eltérő vélemények vannak, pl. Szabados György már az etelközi vérszerződéssel azonosítja a magyar állam létrejöttét, míg Sashalmi Endre véleménye, hogy I. István csupán a keresztény magyar királyságot hozta létre, melyből később kialakult a magyar állam, ám ez csak az 1200 táján megjelenő koronaeszme megjelenésével történt meg. De mikor jöhetett létre az állam a Kijevi Rusz vonatkozásában? Ennek megállapítása előtt érdemes kitérnünk arra a tényre, hogy meddig is állt fenn a Kijevi Rusz. A kronológiai határok megállapításához több, Kijevhez köthető esemény is szóba jöhet. Az egyik lehetséges időpont Msztyiszlav (Nagy, 1125–1132) halála tekinthető 1132-ben, mivel ő volt az utolsó kijevi fejedelem, aki egységben tudta tartani a Ruszt. A másik lehetséges opció a 12. század közepére tehető, amikor Andrej Bogoljubszkij (1111–1174) csapatai elfoglalták, feldúlták és kirabolták Kijevet (1169), aminek következtében jelentős gazdasági hanyatlás indult meg a térségben. A harmadik lehetséges időpont az 1240-es évre tehető, amikor a keletről érkező mongolok megjelentek és uralmuk alá vonták a Rusz jelentős részét. Fontos megemlíteni, hogy a 12. század már a részfejedelemségek kialakulásának az időszaka. A tényleges befolyással rendelkező központok pedig a 12–13. század fordulóján alakultak ki, amikor Vszevolod (1177–1212) vlagyimir-szuzdali nagyfejedelemi címet vett fel. Mindez jól tükrözi, hogy a Rusz területe a 12–13. század fordulóján már jól kitapintható részekre bomlott. Tehát a felbomlás jelei már a mongol uralom előtt megkezdődtek, így a történészek elfogadják azt a tényt, hogy a Kijevi Rusz a 12. század végén és a 13. század elején esett szét. Kijev befolyásának elvesztése után, a mongol uralom során Moszkva emelkedett ki, ami III. Iván (1462–1505) uralma alatt vált jelentőssé. Ő gyűjtötte össze a nagyorosz földeket, ám a moszkvai állam berendezkedését csupán unokája, IV. Rettegett Iván (1547–1584) hozta létre, aki már központi államigazgatási kormányszervek rendszerét épített ki. Ezáltal joggal kijelenthető, hogy az állam megjelenése az első orosz cár nevéhez fűződik. Ezt az államot majd birodalmi méretűvé I. Péter (Nagy, 1672–1725) növelte, amikor 1721-ben a nystadti béke után létrehozta az Rosszijszkaja imperija-t, vagyis az Orosz Birodalmat.

Narratívák és elméletek

Ha a Kijevi Rusz történetét vizsgáljuk, akkor a legelső történeti forrás a „Poveszty vremennih let”, vagyis az Régmúlt idők elbeszélése volt. Ezt elsődleges forrásként kezelhetjük, mivel a 12. században keletkezett, és az addigi eseményeket rögzítette, ami korábban Nyesztor-krónikaként terjedt el. Igaz hibásan, mivel Nyesztor szerzősége kétséges, hiszen neve a 16. századi Hlebnyikov kódexben maradt fenn. A 18. századtól a történészek elmélete ezen a forráson alapult. Így volt ez német történészek esetében is, akik rámutattak a varégok államalkotó szerepére. Gottlieb Siegfried Bayer (1694–1738) a normann-elmélet megalapítójaként rávilágított arra, hogy a varégok nagy hatást gyakoroltak a Kijevi Rusz megalapítására. Állítása szerint a skandináv elemek már a Rusz létrehozása előtt jelen voltak a térségben. Egy másik német történész, Gerhardt Friedrich Müller (1705–1783) már etimológiai (nyelvészeti) szempontokat vett figyelembe a varégok származásával kapcsolatban. A rusz szó eredetét ő már a finnek által használt „ruotsi” szóhoz igazította, melynek jelentése: svéd/Svédország. Ezáltal a Kijevi Rusz népét Svédország lakóival azonosította. A másik tábor képviselői megfogalmaztak különböző ellenérveket a normann-elmélet cáfolására. Közülük kiemelkedő volt M. L. Lomonoszov (1711–1765), aki Müllerhez hasonlóan szintén etimológiával foglalkozott. Ő maga, nem a skandinávokkal kötötte össze a „rusz” kifejezést, hanem a roxolánokkal, mint állítása szerinti szláv népekkel. Elmélete kevésnek bizonyult, mivel a roxolánok nem tartoztak a szláv népcsoportba. Állítása szerint a varégok a Balti-tenger partvidékéről származtak, majd Rurik behívásával jelentek meg Novgorodban. A „rusz” szó eredetét pedig a Nyemán folyóhoz kapcsolódó Ruszával azonosította. Ezzel a két ellenérvvel akarta bebizonyítani a varégok német (germán) származását. A normannisták oldalát erősítette August Ludwig von Schlözer (1735–1809), aki szintén német történész volt, tanulmányában pedig a rusz és a rhosz kifejezéseknek más-más népelemeket tulajdonított, emellett a kazárok szerepét is hangsúlyozta az óorosz állam létrejöttében.

A 19. századtól egészen a Szovjetunió létrejöttéig a normann-elmélet virágzott, bár szintén két felfogás jelent meg Oroszország hovatartozásával kapcsolatban. A szlavofil felfogás kimondta, hogy Oroszország eltávolodik a nyugattól, ám gazdasági szempontból elmaradott Nyugat-Európához képest. Ezzel szemben a nyugatos álláspont Oroszország felzárkóztatását kívánta volna elérni, mely I. Péter orosz cárnál megjelenő modernizáló lépéseknél meg is valósult. A Szovjetunió megalakulásáig a történészek továbbra is a varégok szerepét népszerűsítették a térségben, melyre legfőbb példa Viktor Vasznyecov (1848–1926) munkája, A varégok meghívása című festménye, ami egyértelműen a normann-elmélet fénykorára utal.

A szovjet korszakban az antinormann-elmélet hódított teret, mivel a szovjet marxista vezetés hevesen fellépett mindenféle nacionalizmussal ellentétes törekvés ellen, így tehát a korszak történészei ellen is. Nagyobb változásra csak az 1960-as, 1970-es években került sor, amikor Leo Klein (1927–2019) már kézzelfogható érvekkel támasztotta alá a normann jelenlétet.

1991-ben a Szovjetunió felbomlott és jelentős változás következett be az ott élők mindennapjaiban. Létrejött az önálló Ukrajna, melynek fővárosa Kijev lett, így ennek következtében újabb kérdések merültek fel Kijevvel és Ukrajna történetével kapcsolatban. A Szovjetunió felbomlásával a kutatás megszabadult a korábbi kötöttségek alól. Lehetőséget kaptak azok a kutatók, akik a normannok szerepéről fogalmazták meg gondolataikat. És immár senki sem kérdőjelezte meg a varégok államalkotó szerepét a szlávok mellett, akik kiemelkedő számban voltak jelen a térségben. Mára már az orosz történészek sem vonják kétségbe a normannok fő szerepét, valamint azt, hogy egyfajta mobilitást hoztak a térségbe, mivel bekapcsolódtak a régió kereskedelemébe. Ha a korszak forrásait kutatjuk, szemléljük, akkor egyértelművé válik, hogy mindkét népelemre szükség volt az óorosz állam megalkotásához.

Összefoglalás

A Kijevi Rusz története az orosz–ukrán konfliktus miatt ismét a figyelem középpontjába került. Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna történelme a keleti szlávokkal és varégokkal, illetve az általuk létrehozott államalakulattal kezdődött. Kezdetben a szlávok szétvándorlásával, majd a különböző török, finnugor és skandináv népek megjelenésével és asszimilálásával alakult ki egy etnikai sokszínűség, ami az egész Rusz területét jellemezte. A skandináv származású Rurik és varégjai létrehozták a Rurik-dinasztiát, mely egészen a 16. század végéig uralkodott a jelentősebb központok, Kijev, Vlagyimir-szuzdal, valamint Moszkva trónján. Rurik behívásával, majd Kijev elfoglalásával a „varégoktól Bizáncig” vezető kereskedelmi út a normann uralkodók területévé vált, így ezáltal létrejött a Kijevi Rusz, egyfajta politikai szerveződésként, ami a későbbiekben hozzájárult az államiság kiépítéséhez.

A későbbi korok történészei a keleti szlávok és varégok viszonyát vizsgálva elméleteket szőttek a Rusz származásával kapcsolatban. A különböző nézetek bizonyítására számos olyan elemet vettek szemügyre, amik hol a normann-, hol az antinormann-elméletet igazolták vagy cáfolták. Sajnálatos módon mindkét elmélet később a politikai csatározások terepévé vált, így az utóbbi évtizedben az orosz–ukrán válságé is.

Dencs Bálint

Felhasznált irodalom és források:

Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. Budapest, 2003. (ford. Moravcsik Gyula, bev. Olajos Terézia)

A normannkérdés az orosz történelemben I. Források. főszerk. Szvák Gyula, szerk. Szili Sándor, Budapest, Russica Pannonicana, 2009.

Régmúlt idők elbeszélése. A Kijevi Rusz első krónikája. Budapest, Balassi Kiadó, 2015. (ford. Ferincz István)

Dolmányos István: A Szovjetunió története. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1971.

Fedinec Csilla – Font Márta – Szakál Imre – Varga Beáta: Ukrajna története: régiók, identitás, államiság. Budapest, Gondolat Kiadó, 2021. (Társadalomtudományi Kutatóközpont)

Font Márta: Oroszország, Ukrajna, Rusz. Budapest-Pécs, Balassi Kiadó, 1998.

Font Márta: A Poveszty vremennih let mint történeti forrás. in: Régmúlt idők elbeszélése. A Kijevi Rusz első krónikája. szerk. Balogh László és Kovács Szilvia, Budapest, Balassi Kiadó, 2015.

Font Márta: Rusciától Moscoviáig. Oroszország középkori gyökerei a kezdetektől a 15. század végéig. In: Az orosz birodalom születései. szerk. Frank Tibor. Budapest, 2016. pp. 21-43.

Font Márta – Sashalmi Endre: Állam, hatalom, ideológia. Budapest, Pannonica Kiadó, 2007.

Font Márta – Varga Beáta: Ukrajna története. Szeged, JATEPress Szegedi Egyetemi Kiadó, 2013.

Katona Csete: A varég-ruszok és a steppei népek viszonya a viking korban (9-11. század közepe). Doktori (Ph.D.) értekezés (kézirat), Debreceni Egyetem BDT, 2019.

Makai János: Klió labirintusában. A történetírás a Kijevi és Vlagyimir-szuzdali Ruszról. Eger, Líceum Kiadó, 2018.

Marshall, Tim: A földrajz fogságában. Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról. Budapest, Park Könyvkiadó, 2022.

Mordovin Maxim: A normann-elmélet Oroszországban a kezdetektől napjainkig. Korall 24-25. (2006) pp. 118-157.

Ruscia ‒ Hungaria ‒ Europa. Ünnepi kötet Font Márta professzor asszony 70. születésnapjára. szerk. Bagi Dániel, Barabás Gábor, Fedeles Tamás, Kiss Gergely. Pécs, 2022.

Sashalmi Endre: Az emberi testtől az óraműig. Az állam metaforái és formaváltozásai a nyugati keresztény kultúrkörben 1300-1800. Pécs, Kronosz Kiadó, 2021.

Szkrinnyikov, Ruszlan: Az orosz birodalom születése. Budapest, Maecenas, 1997.

Татищев, В. Н.: История Российская. I. köt. Ленинград, ЛАДОМИР, 1962.

[1] Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. 48-51. o.

[2] Régmúlt idők elbeszélése. A Kijevi Rusz első krónikája. 31. o.

[3] Régmúlt idők elbeszélése. A Kijevi Rusz első krónikája. 33. o.

Ezt olvastad?

Jelen írásban Anna Mihajlovna Larina Buharina életébe, annak is elsősorban egy rövidebb szakaszába teszünk betekintést. Mivel Anna Larina több büntetésvégrehajtási
Támogasson minket