A Kristó Gyula-emlékiratokról

A közelmúltban jelent meg a neves szegedi középkorkutató, a 2004-ben elhunyt Kristó Gyula akadémikus önéletírása. Az memoárról egykori tanítványa, a ma az ELTÉ-n oktató Thoroczkay Gábor írt egy személyes hangú ismertetést.

Két kép ma is nagyon élénken él az emlékezetemben a középkorkutató pályámat leginkább meghatározó professzorról. Az egyik az 1990-es évek végén, vagy talán 2000-ben lehetett, egy szegedi doktorandusztalálkozó utáni júniusi szombat délelőttről származik. Magam ekkor Piti Ferenc barátommal a Virág cukrászda teraszán „rekreálódtam” napszemüvegben, kávé mellett az előző esti mulatozásból, amikor a téren feltűnt Kristó Gyula magas alakja, világosszürke öltönyben, aktatáskával, szemmel láthatóan éppen sietett valahová. Ő maga is részese volt az előző estének, emlékeim szerint nagyon szerette az ilyen fiatalokkal való beszélgetést, rengeteg emberi és szakmai dolgot lehetett vele ilyenkor megvitatni, viszont az alkoholtartalmú italok fogyasztásában sokkal mértékletesebb volt, mint mi, akkori huszonévesek. De nem ez az igazán fontos. Akkor, amikor láttuk áthaladni a cukrászda előtti téren, legalább háromszor állították meg rövidebb beszélgetésre vagy köszöntötték olyan járókelők, akik számára szemmel láthatóan nem voltak közeli ismerősök. Magamban ekkor megerősítve láttam azt a Szegeden sokszor hallott véleményt, hogy Kristó külön „intézménye” a dél-magyarországi nagyvárosnak, olyan szellemi-közéleti tekintély, mint mondjuk kortársa, a világhírű operaénekes, Gregor József.


Kristó Gyula professzor az 1990-as évek végén (Forrás: Hollósi Zsolt)

A másik kép néhány évvel későbbi, 2003 elejéről származik, Font Márta pécsi professzornőnek a Magyar Tudományos Akadémia székházában lezajlott nagydoktori védéséhez kötődik. Kristó ott opponens volt, és a sikeres védést nagyszabású büfé követte. A professzor egy fotelekkel körülvett asztalnál ült, kezdetben az akadémiai intézet kutatóival beszélgetett, például Csukovits Enikővel, majd én ültem oda hozzá néhány mondatra, majd az akkor még nálamnál is pályakezdőbbekkel cserélt eszmét (itt C. Tóth Norbertre emlékezem határozottan). Ahogy visszanéztem (éppen a sokadik somlói galuskát vagy madártejet, már nem emlékszem pontosan a desszertre, fogyasztva), az ötlött fel bennem, hogy szakmai-emberi súlyát tekintve Kristó egyértelműen az első számú középkorkutató most Magyarországon. Engel Pál ugyanis akkor már másfél éve halott volt, a lényegében helyére akadémikussá választott, szintén óriási tekintélyű Kubinyi András pedig talán már túl idős volt e tulajdonképpen informális szerep betöltéséhez. Kristónak ekkor már egy év sem volt hátra az életéből.

Azt, hogy Kristó Gyula írt egy visszaemlékezést az életéről, lehetett tudni, emlékezetem szerint ő is említette nekünk, doktoranduszainak, valamint közvetlen munkatársaitól is hallhattunk erről. A most megjelent kötet tulajdonképpen egyedi, hiszen vezető történészekkel manapság már számos interjú készül papíralapon vagy on-line felületeken, önálló memoárt viszont szinte senki sem írt (kivétel Mályusz Elemér, de az ő önéletírását még nem adták ki). Kristó rendkívül fegyelmezett, életpályája minden momentumát felvillantó önéletrajzot írt, a középkorász társadalom szerintem éppen a „szakmát” fogja keveselni benne, hiszen számomra-számunkra talán Szeged 1960–1980-as évekbeli politikai (azon belül egyetempolitikai) viszonyai ma már kevéssé érdekesek, bár egy-két említésre érdemes momentum mindenképpen adódik. Az egyik, hogy kirajzolódik az emlékeim szerint nyíltan szinte sohasem, négyszemközti beszélgetésekben is igen-igen ritkán politizáló professzor politikai krédója. Őszintén, sokszor önkritikusan számot vet a pártállamban betöltött egyetemvezetői szerepével. A mából visszatekintve közéleti – és nem történészi – pályája csúcspontján, az 1980-as években egy Pozsgay Imrével és követőivel szimpatizáló, nemzeti érzelmű reformkommunista képe rajzolódik ki soraiból. Így nem csoda, hogy érezhető, talán túlzottan is hangsúlyozott ellenszenvvel ír a Pozsgayt a művelődéspolitikából 1982 után kiszorító Aczél Györgyről és köréről. Azt nem tudom megítélni, hogy Kristó magas posztjai (tudományegyetemi rektorsága, bölcsészkari dékánsága) ellenére mennyire volt kritikus az utolsó évtizedébe lépett pártállami rendszerrel szemben, a memoár mindenesetre egy kissé ezt sugallja. Tehát egyfajta apologetikus jelleg nem vitatható el az emlékirattól.


Egyetemi tanácsülés. Bal szélen Kristó Gyula, mellette Aczél György (Forrás: MSz)

Egy, a 21. század immár második évtizedében élő, lényegében anyagi biztonságban felnőtt embernek megrendítő olvasni az 1930–1940-es évek vidéki Magyarországát uraló szegénységről, arról az értelmiségi pályát csak ritkán engedő alföldi, falusi-kisvárosi közegről, ahonnan Kristó kiemelkedett. Nagy utat járt be, és mély együttérzést vált ki az olvasóban az egész életét át- meg átszövő egészségi problémákkal folytatott küzdelem is. Egy jó írásműben állítólag mindig van egy igazán negatív és egy igazán pozitív szereplő, ezek a Kristó-memoárban is megtalálhatók. Kristó pályájának nagy akadályozója érdekes módon az őt medievistaként elindító, jó latinista, de nem túl jelentős középkorkutató Karácsonyi Béla volt, akiről emlékeim szerint élőszóban mindig megengedőbben (ha úgy tetszik: árnyaltabban) beszélt. Az viszont kétségtelen, hogy a kommunista éra egyik legkonzervatívabb megyéjében a munkásmozgalommal még a II. világháború előtt kapcsolatba került Karácsonyi jó két évtizedig késleltetni tudta Kristó egyetemi oktatói karrierjének kibontakozását. A legpozitívabb színben a korszak nagy kutatói közül Mályusz Elemért tünteti fel, akivel a sors Thuróczy János krónikájának kiadása és kommentálása kapcsán hozta össze az 1970-es években, és kapcsolatuk hamar barátivá vált a több mint negyven éves korkülönbség ellenére. Kristó vagy nem akart írni Mályusz 1945 előtti vitatható emberi-szakmai megnyilvánulásairól, vagy lehetséges, hogy nem is tudott részletesebbet ezekről, hiszen Mályusz 1930–1940-es évekbeli állásfoglalásairól ma már jóval többet lehet olvasni, mint mondjuk két évtizeddel ezelőtt.


A JATE vezető, balról a második Kristó Gyula (Forrás: Wikipédia)

Kristó szakmai vitáit, küzdelmeit részletesen dokumentálva írja le, ezzel kapcsolatban már az 1990-es évek elején, a magyar középkor iránt érdeklődő egyetemi hallgatóként nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a legnagyobb „ellenfél” Györffy György volt, de az ELTÉ-re járó egyetemistaként azonos súlyúnak véltem-érzékeltem Gerics József budapesti professzorral kialakult ellentétét is, ezt viszont a memoár nem igazolta vissza. Érdekes, hogy Kristó ellenlábasairól jóval bővebben ír, mint szakmai barátairól. Így a vártnál kevesebb szó esik Makk Ferenccel való együttműködéséről, jóllehet ma már a korábbinál is világosabban látszik, hogy Kristó pályájának, alkotásainak, tanítványnevelésének ő volt a legfontosabb támasza, de például szívesen olvastam volna a vele szintén egyidős, egészen más habitusú, hátterű, pályafutású Engel Pállal való kapcsolatáról is. Tanítványaival azonban bőven, szeretettel, részletesen foglalkozik munkájában. Itt megjegyezném, hogy Kristó talán túl szigorú volt önmagával, amikor távolságtartó mivoltáról írt. Kezdetben tényleg nehezen nyílt meg számára ismeretlen emberek előtt (én is ilyennek számíthattam 1995-ben, amikor budapesti egyetemi tanulmányok után Szegedre kerültem doktorandusznak). Azonban ha tisztelettel közeledett felé az ember – és Kristó egyénisége, személyisége, mondjuk ki, formátuma ekkor már más megközelítést nem is engedett –, hamar barátságossá vált a kontaktus. E megállapításomat kor- és pályatársaim, a már említett Piti Ferenc, Gálffy László, Homonnai Sarolta, de másokat is említhetnék, biztosan megerősítenék.


Az Érték és értelem kötet címlapja

Mint említettem, az önéletírásban Kristó nem értékeli önön munkásságát, legnagyobb valószínűséggel az önreflexióra mindig kész professzor önhitt dolognak gondolta volna saját maga elhelyezését a magyar történészi pantheonba. A figyelmes olvasó azonban rájöhet, hogy mely munkáit vélte legjelentősebbnek, és szerintem a jelenlegi és a későbbi utókor is ezekre fog voksolni. Leírja, hogy a legkiterjedtebb anyaggyűjtést 1988-ban megjelent monográfiájához, A vármegyék kialakulása Magyarországon című kötetéhez végezte. Szerény véleményem szerint ez az életmű legjelentősebb darabja, hiszen tisztázta a Szent István-i államberendezkedés mikéntjét, a vármegye és várispánság kettős, párhuzamos létezését egy-egy területen. Az már más kérdés, hogy egyes vármegyék kialakulását olykor másképp látja, illetve fogja látni a hazai medievisztika. Többször említi első jelentős magyar őstörténeti monográfiáját is, amely hosszú címével is emlékezetes marad. A Levedi törzsszövetségétől Szent István államáig című, 1980-ban megjelent munka napjainkban újból különös időszerűséget nyert, hiszen modellje, miszerint a honfoglaló magyarság viszonylag gyorsan, néhány évtized alatt tette meg a baskíriai Magna Hungariából a Kárpát-medencébe vezető vándorutat, újabban régészeti oldalról nyer megerősítést. E mű másik fontos megállapítása pedig a törzsek, az úgynevezett törzsi államok szerepe, ereje a honfoglalás utáni Kárpát-medencében, amely megmagyarázza a magyar államalapítás államszervező harcainak elhúzódását az 1020-as évek legvégéig. A harmadik legjelentősebb munkának magam az óriási szakmai vihart kavart, szintén őstörténeti tematikájú monográfiát, A magyar állam megszületése című, 1995-ben megjelent opuszt tartom (a munkát követő heves, olykor bántó élű vitát Kristó is többször felemlegeti a memoárban). E könyv jelentősége talán provokatív voltában keresendő, a társadalom- és gazdaságtörténeti vonatkozásokban Györffy György és Szőke Béla nyomdokain haladó magyar régészet bizonyára kénytelen volt számot vetni azzal a ténnyel, hogy az írott forrásokat értelmező történetírásnak éppen a források tanúsága miatt a nomád életformával is számolnia kell honfoglaló eleinknél.


Kristó Gyula a Monda és történelem című sorozat 10. epizódjában (Forrás: Nava)

Kevésbé tartom a mából visszatekintve meghatározónak Kristó nagydoktori disszertációját, amelyet maga is erősen marxista indíttatásúnak határozott meg. Az 1979-ben napvilágot látott A feudális széttagolódás Magyarországon című monográfia azonban úgy is tekinthető, mint az 1940-es évektől kifejlődő marxi-engelsi gyökerű magyar medievisztikai kutatások legkiforrottabb, egyben egyfajta hattyúdalként is értelmezhető alkotása, így pedig tudománytörténeti jelentősége eltagadhatatlan. Magam Kristót krónikakutatóként is az élvonalban látom, nem is a sokat vitatott, ideológiatörténeti alapon megírt, egészében soha meg nem jelent kandidátusi értekezése (1968) alapján, hanem főleg két fontos megállapítása miatt. Egyfelől ő adta az anonymusi Gesta Hungarorum mai tudásunk szerinti legvalószínűbb keltezését (1210 körülre datálva a munkát), másfelől valószínűsítette egy 12–13. század fordulóján működő, Anonymustól különböző krónikás működését, aki a Képes Krónikát is szövegváltozatai között tudó krónikakompozíció addig meglévő szövegein hagyta rajta meghatározóan a keze nyomát.

Vállaltan erősen szubjektív írásomból is kiderülhet, hogy Kristó Gyulát a 20. század második fele egyik legjelentősebb magyar történészének tartom, aki emberi tartásában, kiegyensúlyozottságában, a fiatalokat segítő magatartásában sokakon túltett. A kádári államrendszer utolsó évtizedében betöltött magas pozícióit sem anyagi haszonszerzésre, sem nagyszámú szakmai ellenfele, rosszakarója ellehetetlenítésére nem használta fel, mindig a rábízott közösség, intézmény hasznát nézte, ezzel (is) mindenképpen kiemelkedett a korszak tucatkáderei közül. Ami mára veszélybe került, az az általa létrehozott szegedi középkorkutató potenciál további megmaradása, fejlődése, amelyet tanszéki professzorutóda, Koszta László tavalyi korai halála minden magyar medievista számára nyilvánvalóvá tett. Az országos és szegedi tudományos közélet vezetőinek ezt mindenképpen látniuk kell, és a dél-magyarországi középkorkutatók nagyszabású közös vállalkozásait (mint amilyen a nagyhírű Anjou-kori Oklevéltár), a kiemelkedő egyéni teljesítményeket (itt, hogy senkit meg ne bántsak, nem emelnék ki egy személyt sem), az intézményes keretek megőrzését egyaránt továbbra is támogatniuk kellene.

Thorockay Gábor

A kötet megjelenési adatai:

Kristó Gyula: Érték és értelem. Önéletírás korrajzzal. JATEPress. Szeged 2016. 196 oldal.

Ezt olvastad?

Hiánypótló munkát vehetnek kezükbe a második világháború iránt érdeklődő olvasók. Vitéz nemes Molnár László hadnagy életpályájának bemutatására vállalkozott ifj. Sarkady
Támogasson minket