A magyar–amerikai kapcsolatok alakulása a Mindszenty-ügy tükrében

A magyar kommunista vezetés 1949-ben, koholt vádak alapján letartóztatta és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Mindszenty József esztergomi érsek, hercegprímást. A főpásztor az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt ugyan kiszabadult fogságából, de annak leverése után az amerikai nagykövetségre kényszerült távozni, egészen 1971-ig. Mindezen események kihatással voltak a magyar–amerikai kapcsolatokra is. Ebben a tanulmányban a Mindszenty-ügy tükrében vizsgálom meg, hogy miként változott Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közti diplomáciai kapcsolat ebben az időszakban.

Mindszenty–per és annak amerikai visszhangja

1941. december 12-én Magyarország hadat üzent az Amerikai Egyesült Államoknak, noha a háromhatalmi egyezmény erre nem kötelezte. Az amerikaiak kezdetben nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget. Herbert Claiborne Pell amerikai követ úgy gondolta, hogy a német szövetségeseik kényszerítették rá Magyarországot erre a lépésre, és hogy a hadüzenet ellenére is „a magyarok nyíltan barátsággal viszonyulnak az Egyesült Államokhoz”. (Borhi, 2009. 13.) Így Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök csak 1942 tavaszán válaszolt a magyar hadüzenetre.

„Ezzel a két ország, rövid megszakítással, a hatalmas földrajzi távolság és az érdekellentét teljes hiánya ellenére mintegy fél évszázadra ellenséges viszonyba került egymással.” (Borhi, 2009. 13.)

A második világháborút követően úgy tűnt, hogy rendeződik Magyarország és az USA közti viszony, bár az utóbbi 1945 nyarán még nem kívánta elismerni a magyar államot a demokrácia hiánya, azaz a baloldali túlsúly miatt. A nyár végén viszont módosult az amerikai álláspont, hajlandóságot mutattak a diplomáciai kapcsolatok felvételére, amennyiben „szabad és akadálytalan” választások lesznek. (Győri Szabó, 2011. 150.) Ezzel azt remélték, hogy a Nyugat orientációjú demokratikus jobboldal, a Kisgazdapárt kerül kormányra. Ugyanakkor ennél tovább nem kívántak menni, amit bizonyít az a tény is, hogy elutasították Mindszenty József veszprémi püspök amerikai beavatkozást szorgalmazó kérését (ugyanis tartott a szovjetek támogatását élvező Magyar Kommunista Párt diktatórikus törekvéseitől). Az amerikaiak tehát nem akartak beleavatkozni a magyar belügyekbe, arra hivatkozva, hogy az nem tartozik a

„diplomáciai missziók normális működési körébe”. (Borhi, 2009. 228.)

A diplomáciai kapcsolatokat végül 1946. február végén vették fel, de a két állam követsége már januárban meg kezdte működését a két fővárosban.

A második világháborút követően új politikai rendszer volt kialakulóban Magyarországon, illetve minden olyan kelet-közép európai államban, ami a Szovjetunió érdekszférájába került. Ez többen között együtt járt az egyházak intézményhálózatának szétzúzásával és társadalmi befolyásának megtörésével. A szeparáció, az állam és az egyház szétválasztását a koalíciós kormányok is támogatták, de az egyház ellenségként való kezelése az ateista pártállamra volt jellemző. Többek között erről tanúskodik a kommunista vezér, Rákosi Mátyás novemberében tett egyik kijelentése:

„Bárhol, bármilyen formában próbálkozzék is az egyházi reakció élethez jutni, mindenütt szembe fogja találni magát a demokrácia hajthatatlan erejével. Az egyház felé leadott figyelmeztetések megszűntek.” (Idézi: Gárdonyi, 2019. 21.)

Így került sor Mindszenty József esztergomi érsek, hercegprímás 1948. december 26-i, letartóztatására, majd az 1949. február 8-i életfogytiglani fegyházbüntetésre történő elítélésére. A főpásztor ebben az időszakban azok számára vált reménységgé, akiket megrémisztett a kialakuló egyeduralom, ezért döntött a pártállam személyének kiiktatásáról.

A Mindszenty-per és annak körülményeinek a híre a tengerentúlra is eljutott. Az esetre reagálva a State Department, vagyis az amerikai külügyminisztérium sajtóközleményt adott ki, amely szerint az Egyesült Államok népét „elborzasztották és undorral töltötték el az események”. (Borhi,2015. 106.) Ugyanakkor az éles megfogalmazás ellenére a Department azt tanácsolta Harry Truman amerikai elnöknek, hogy ne járjon közbe az esztergomi érsek érdekében, „mert ügyében semmilyen eredményt nem lehet elérni”. (Borhi, 2015. 106.)

Mindez tovább élezte Magyarország és az USA közti viszonyt, amit amúgy is kikezdett a hidegháborús retorika, a Magyar–Amerikai Olajipari Rt. elleni perek, a kémkedéssel vádolt amerikai állampolgár, Robert Vogeler magyar hatóságok által való letartóztatása. Így két állam közti kapcsolatok az 1950-es évekre megszakadtak, az amerikai–magyar konzulátusokat bezárták és magyar kereskedelmi képviselet sem működött az Egyesült Államokban.

Mindszenty amerikai nagykövetségre kerülése és annak következményei

Mindszenty börtönbüntetését 1955-ben baranyai majd a nógrádi házi őrizet váltotta fel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, Pallavicini őrgróf kiszabadította és Budapestre szállította. Ott november 2-án megáldotta forradalmi tömeget, majd Tildy Zoltán meghívására november 4-én felkereste a Parlamentet. Ugyanakkor azon a napon a szovjet hadsereg megkezdte Budapest megszállását. Mivel a szovjetek számára a megszöktetett érsek kiemelt ellenségnek számított, ezért Nagy Imre javasolta neki, hogy keresse fel az amerikai nagykövetséget, ahol politikai menekültként befogadták.

Mindszenty követségen nyújtott menedéke ellenkezett a nemzetközi joggal és az USA diplomáciai szokásaival is ellentétes volt. Ezért az Egyesült Államok kezdetben tartott attól, hogy a magyar belügyi hatóságok erőszakkal eltávolítják a bíborost, de erre nem került sor. Továbbá abban a feszült helyzetben egyik fél sem tette szóvá az esetet.

A csöndet végül XII. Pius pápa halálának híre törte meg 1958-ban. Az érsek kihozatalát a pápaválasztási konklávéra a vatikáni amerikai képviselet kezdeményezte. Miután a Vatikán nem zárkózott el a dologtól, a State Department utasította a budapesti követséget, hogy vegye fel a kapcsolatot a magyar Külügyminisztériummal ez ügyben. Így 1958. október 18-án a következő kéréssel fordultak a Külügyminisztériumhoz:

„A követség szívesen venné, ha megtudná, vajon a Magyar Népköztársaság kormánya hajlandó lenne-e biztosítani Mindszenty bíboros Őeminenciájának Rómába történő kiutazását, szabad eltávozást biztosítva számára oly módon, hogy személyének biztonsága szavatolva legyen attól a pillanattól kezdve, amikor elhagyja az amerikai követséget, addig amíg átkel a magyar–osztrák határon.” (Idézi: Borhi, 2009. 331.)

A Külügyminisztérium azonban elutasította a követség kérését. Válaszában többek között kifejtette, hogy a

„Magyar Népköztársaság Kormánya leszögezi, hogy a magyar nép és a Magyar Népköztársaság ellen elkövetett súlyos politikai bűncselekmények miatt elítélt Mindszenty József magyar állampolgárnak az országból való kiengedése, illetve büntetésének elengedésének vagy felfüggesztésének kérdése olyan kizárólagosan magyar belügy, amely nem képezheti amerikai–magyar megbeszélések tárgyát”. (Idézi: Borhi, 2009. 333.)

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő korszakot Kádár János nevével szokás jelezni. Bár ugyanolyan szocialista-kommunista ideológián nyugodott, mint a Rákosi-korszak, de módszerek, külsőségek szempontjából különbözött tőle. Az új vezetés az életszínvonal fokozatos emelését tűzték ki célul, egy esetleges újabb forradalom elkerülése végett. Az ún. „puhadiktatúra” időszaka viszont csak 1962-63-tól vette kezdetét, előtte a megtorlás éveivel kellett szembenéznie az ország lakosságának. Noha az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1958. júliusi 22-i határozata enyhülést mutatott egyházi ügyekben, a bíboros, hercegprímás esetében inkább a keményvonalas politika jelenik meg. Mindszentyt még ugyanúgy elítélt bűnözőnek tekintette a magyar vezetés, mint korábban. Így szóba se jöhetett elengedése a konklávéra, az egyház még mindig a rendszer ellenségének számított (pl. Badalik Bertalan veszprémi püspököt 1957-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcére száműzték, amiért a forradalom alatt békepapokat váltott le. Ott élt az állambiztonság felügyelete alatt 1964 októberéig).

Miután a magyar Külügyminisztérium visszautasította az érsek-bíboros eltávozását a pápaválasztásra, az Egyesült Államok Budapesti Követsége a magyar–amerikai kapcsolatokról a következő táviratot küldte az amerikai Külügyminisztériumnak:

„Az Egyesült Államok és Magyarország között fennálló helyzet 1958 végén nagyon hasonlít az 1958 elejihez. Gyakorlatilag az összes régóta meglévő nagy és kisebb jelentőségű kérdés a két ország között megoldatlan maradt. […] Az Egyesült Államok kitart amellett, hogy elítéli a magyar rezsimet és annak szovjet urait […] továbbra is menedéket adunk Mindszenty bíborosnak.” (Idézi: Borhi, 2009. 343.)

Tárgyalások megkezdése a Mindszenty-ügy kapcsán

Kádár idővel kompromisszumra törekedett, hogy erősítse a rendszere legitimációját. Ennek az egyik eleme, amikor 1959-re az állam és az egyház kapcsolata normalizálódott és 1951 óta új püspököket neveztek ki. A magyar vezetés a Nyugat elismerését is ki szerette volna vívni, de legfőbb képen az ENSZ magatartásának megváltoztatását. Ugyanis

„Magyarország mindaddig nem tekinthette magát a nemzetközi közösség teljes jogú tagjának, amíg a magyar delegáció mandátumát 1957-től évről évre megtartott szavazások alapján függőben tartották”. (Romsics, 2010. 421.)

Kádárék eleinte a Mindszenty távozását az amerikai követségtől az ENSZ előtt heverő magyarkérdés levételével és a magyar–amerikai kapcsolatok rendezésével kötötték össze. Az ügy rendezésére alkalmat kínált az 1960-as 15. ENSZ közgyűlés. Arra készülve az MSZMP KB Külügyi Osztálya és a Külügyminisztérium a következő javaslatot tette 1960 márciusában:

„A Vatikán és az Egyesült Államok által elfogadhatónak tűnő kompromisszumos megoldásba, Mindszentynek az országból való kiengedésébe akkor mehetünk bele, ha világos már, hogy az őszi ENSZ Közgyűlésen a magyarkérdés napirendre tűzése iránti javaslat elmaradt, s a magyar delegáció mandátumát elismerték. Ebben az esetben […] és feltéve, hogy az Egyesült Államok és a Vatikán garanciát nyújt Mindszenty szilencium [csendben] tartására, hozzájárulhatunk kiengedéséhez.” (Idézi: Borhi, 2009. 355.)

Ugyanakkor az amerikai részről nem ismert olyan megnyilatkozás, amely a Mindszenty-ügyet és az ENSZ-mandátum kérdése összekapcsolható lett volna. Másrészt figyelembe kellett venni a Vatikán álláspontját és Mindszenty József elképzeléseit is, akire sem a Vatikán, sem az Egyesült Államok nem tudta rábírni az akaratát. A Szentszéket képviselő Agostino Casaroli bíboros szerint Mindszenty

„nem hajlandó bűnösnek elismerni magát, és álláspontjához makacsul ragaszkodik; nem hajlandó kegyelmet kérni, sőt az is nagy nehézségekbe ütközik, hogy a kegyelmet elfogadja”. (Idézi: Borhi, 2009. 409.)

Így az USA-val való megegyezés – miszerint az ENSZ fogadja el a magyar delegáció mandátumát – Mindszenty ügyét nem érintette. A gesztusért cserébe a magyar állam 1963. március 22-én amnesztiát hirdetett a politikai foglyoknak, beleértve a hatalmukkal visszaélő, 1956 előtti törvénysértőknek is.

Mindszenty távozása az amerikai nagykövetségről

Az USA számára politikailag egyre terhesebb volt a hercegprímás jelenléte az amerikai nagykövetségen és mihamarabb szerettek volna pontot tenni az ügy végére. Így 1964–1965-től további tárgyalások folytak az Egyesült Államok, Magyarország és a Vatikán között. Kádár János 1965-ben a Politikai Bizottság előtt így értékelte a helyzetet:

„…az amerikaiaknál is eljutott a dolog egy bizonyos stádiumba. Náluk is megérett a dolog annyira, hogy szeretnének megszabadulni tőle [mármint Mindszentytől]. Csak a saját csökönyössége miatt ül itt, ilyen szempontból a mi propagandánk nem rossz. Már maga a pápa is meg akarja oldani, az amerikaiak is meg akarják oldani, csak Mindszenty csökönyös.” (Idézi: Borhi, 2009. 446.)

Az ügy megoldását pedig a következő feltételekhez kötötte:

„…valamilyen formában a pápa garantálja a szilenciumot [hallgatást]. […] Mindszenty Magyarországról nem kerülhet ki másképp, csak úgy, ha az Elnöki Tanács kegyelmet gyakorol. […] és ez a harmadik, ez az esztergomi egyházi tisztség.” (Idézi: Borhi, 2009. 446–447.)

Az utóbbi esetében Mindszenty helyére egy apostoli kormányzót szerettek volna kinevezni. XXIII. János utódja, VI. Pál pápa egyre inkább hajlott arra, hogy a bíborost ki kell hozni az országból, és Amerika is törekedett a kompromisszumos megoldásra. Ugyanakkor a feltételeket túlzónak találták, és a hercegprímás sem kívánt kiegyezni a Kádár-rezsimmel.

Ennek következtében a tárgyalások még évekig elhúzódtak. 1969-ben Alfred Puhan amerikai nagykövet még úgy nyilatkozott, hogy

„Mindszenty csak akkor menne a Vatikánba, ha a pápa kifejezetten utasítaná erre. Mivel erre nem lehet számítani, Mindszenty valószínűleg az amerikai nagykövetségen fog meghalni”. (Idézi: Borhi, 2009. 536.)

Ezzel kapcsolatban 1971-ben történt meg az áttörés amikor a magyar külügyminiszer felkereste a pápát. A tárgyalások során sikerült megegyezni a Vatikánnal, amely a következőképp foglalta össze a bíboros hazája elhagyására vonatkozó javaslatát:

„A Szentszék biztosítja a Magyar Kormányt, hogy Mindszenty József bíboros, ha lehetősége lesz elhagynia a Magyarországot, tartózkodni fog az ország egyházi életébe való beavatkozástól, valamint a Magyar Köztársaság és a Kormánya iránti ellenséges nyilatkozatoktól és tevékenységtől.” (Idézi: Köpeczi Bócz, 2012. 102.)

Ezt követően VI. Pál pápa levelet küldött Mindszentynek, amiben tanácsolta neki a megegyezést és az ország elhagyását.

A magyar állam is jelezte az Egyesült Államoknak, hogy ne használják fel a bíboros személyét hidegháborús célokra. Idővel Mindszenty a címe megtartása esetén hajlandónak mutatkozott az ország elhagyására, aki végül úgy döntött, hogy leendő otthonául a bécsi Pázmáneumot választja. Így 1971. szeptember 28-án, 15 év után elhagyta az amerikai nagykövetséget.

A bíboros, hercegprímás esetleges távozásával kapcsolatban szóba került az 1945 óta amerikai felügyelet alatt lévő Szent Korona visszaadása is. Puhan amerikai nagykövet még 1969-ben

„Mindszentyvel összefüggésben szóba hozta a koronaékszereket, amelyeket szerinte is vissza kellene adni.” (Idézi: Borhi, 2009. 536.)

A visszaadást viszont addig nem tartotta lehetségesnek, amíg a bíboros az amerikai nagykövetségen tartózkodik. Mindszenty távozását követően viszont a magyar–amerikai kapcsolatok újabb lendületet vettek, így végül 1978. január 5-én, Jimmy Carter elnöksége alatt visszakerült Magyarországra a Szent Korona és a koronázási ékszerek.

Jordanics Dávid

Felhasznált irodalom

Bertényi Iván: A magyar Szent Korona. Magyarország címere és zászlaja. Budapest, 1996.

Borhi László: Magyar–amerikai kapcsolatok 1945–1989. Források. Budapest, 2009.

Borhi László: Nagyhatalmi érdekek hálójában. Budapest, 2015.

Fejérdy András – Wirthné Diera Bernadett (szerk.): Célkeresztben. Mindszenty József pere és a szovjet blokk főpásztorainak meghurcolása. Budapest, 2022.

Feitl István – Mitrovits Miklós – Ripp Zoltán – Takács Róbert: Kérdések és válaszok a Kádár-korról. Budapest, 2013.

Gárdonyi Máté: „Nem hallgathatunk” A magyar katolikus püspöki kar és az 1945 utáni politikai-társadalmi változások. Rubicon. 2019/6. 18–21.

Győri Szabó Róbert: A magyar külpolitika története 1948-tól napjainkig. Budapest, 2011.

Köpeczi Bócz Edit: A titkosszolgálat hálójában. Mindszenty József a lélekmentő bíboros, hercegprímás. Budapest, 2012.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2010.

Soós Viktor Attila: „Shvoy mellett a legveszélyesebb főpap” Badalik Bertalan eltávolítása Hejcére. Rubicon. 2019/6. 52–57.

Ezt olvastad?

Egy ’56-os mártír emlékezete – 100 éve született Brusznyai Árpád

A száz éve született Brusznyai Árpádra emlékezett a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) az '56-os mártírnak az

X