A magyar domonkos rendtartomány 800 éve

A magyar domonkos rendtartomány idén ünnepli alapításának 800. évfordulóját. Az elmúlt évszázadok történetének bemutatására a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény és a Szent István Tudományos Akadémia 2021. június 14-én konferenciát szervezett A magyar domonkos rendtartomány 800 éve címmel Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán.

A megnyitót követő három előadás a rend középkori történetébe kalauzolta el az érdeklődőket. Elsőként Wysokiński Ireneusz OP (Lengyel Domonkos Rendtartomány Levéltára, Krakkó) nyújtott átfogó képet a magyar és a lengyel rendtartomány 13. századi történetéről. A fonalat 1221-ben vette fel, amikor a nagykáptalan formálisan megalapította a magyar provinciát és útnak indította az ismeretlen tartományba az első domonkos szerzeteseket. Ezt követően megvizsgálta, hol lehettek az első domonkos kolostorok, milyen kapcsolat állt fenn a magyar és a lengyel rendtartomány között, mennyire reális a kezdeti közös rendtartomány gondolata, valamint milyen forrásadottságokkal bír a két rendtartomány. Utóbbi kapcsán megállapította, hogy a lengyelországi adatokhoz képest a magyar forrásadottságok igen szerények, így a domonkos jelenlét lengyelországi kezdeteit sokkal jobban ismerjük.

A rend fejlődését szemügyre véve az egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a domonkosok közép- és kelet-európai kutatása során el kell térni az eddig uralkodó nemzeti kategóriától, ugyanis a domonkosok első generációja számára a rend egésze érdekében végzett munka volt a legfontosabb; a nemzeti karakterek csak a 14. században kezdtek nagyobb jelentőséget kapni.

Kiemelte, hogy a 13. századot Magyarországon és Lengyelországban is a dinamikus fejlődés időszakának tekinthetjük. Ezt bizonyítja az is, hogy bár a tatárjárás elpusztította a magyarországi kolostorokat, a rendnek azonban hamar sikerült újra megtelepednie, és nem sokkal később két általános káptalant is tartottak Budán és Pesten (míg erre Lengyelországban egészen 2004-ig kellett várni). E siker egyik záloga az volt, hogy a domonkosok sikeresen csatlakoztak a IV. lateráni zsinat egyházreformjához, valamint erős missziós elkötelezettség munkált bennük.

Wysokiński Ireneusz OP A magyar és a lengyel rendtartomány a 13. századi Prédikátor Testvérek Rendjében című előadása (fotó: Zágorhidi Czigány Dorica)

A missziók kérdése már átvezette a hallgatóságot Szovák Kornél (Pázmány Péter Katolikus Egyetem – BTK Moravcsik Gyula Intézet, ELKH) előadásához, aki a 13. századi domonkos missziók és a korai rendi hagyomány kérdéskörét vizsgálta. Ennek során először bemutatta a 13. század változó világképét, a térben kitáguló világ új ismeretanyagát, melyben a domonkosok kulcsszerepet játszottak. Már a rend első nemzedékének forradalmi szerep jutott ebben, ugyanis a rendalapító, Szent Domonkos nagy hangsúlyt fektetett a keleti térítésre. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy szándékában állt személyesen téríteni a kunok között, és bár neki ez nem adatott meg, de társai vállalták e nemes és nem kis veszéllyel járó feladatot. Ebben komoly támogatást kaptak Béla királyfitól, akinek az udvara a keleti térítés – s ezzel egyetemben a keleti expanzió – központja lett. Ennek köszönhetően alakult meg a milkói térítő püspökség és indult el négy domonkos felfedező csoport keletre az ott maradt magyarok felkutatására.

Szovák Kornél A 13. századi domonkos missziók és a korai rendi hagyomány című előadása (fotó: Zágorhidi Czigány Dorica)

Szovák Kornél részletesen bemutatta ezeknek az expedícióknak a történetét, valamint belső forrásaikat, elsősorban Richardus és Julianus barát beszámolóit, azok szöveghagyományát, a hitelességük körüli elképzeléseket, valamint a külső források kapcsán érzékelhető hiányokat és a hírek terjedésének lehetséges – a szerzetesi közösségek bevonásával működő – szóbeli csatornáit.

Konklúzióként kiemelte, hogy a magyar domonkosok által szerzett ismeretanyag Európa-szerte gyorsan elterjedt és hamar beépült a korszak európai földrajzi világképébe. Az viszont, hogy a hazai rendi hagyományból pontosan miért esett ki e heroikus vállalkozás, továbbra is nyitott kérdés maradt.

Zágorhidi Czigány Balázs (Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár) is a magyar provincia középkori történetét vizsgálta, áttekintést adva az elmúlt évtizedek ezirányú kutatásairól. Felhívta a figyelmet az eddigi kutatások kapcsán tapasztalható számos téves adatra és hiányosságra, valamint a kolostorok azonosítása kapcsán tapasztalható ellentmondásokra. Ezért fontos, hogy sikeresen fel lehessen rajzolni egy hiteles képet a korabeli, nagyjából 50 intézményt magába foglaló domonkos kolostorhálózatról.

Zágorhidi Czigány Balázs Provincia Hungariae: a középkori magyar domonkos rendtartomány című előadása (fotó: Zágorhidi Czigány Dorica)

A rend középkori magyar történetét három nagy korszakra bontva tárgyalta. Elsőként a korai kolostorok 13. századi időszakát, majd a kolostorhálózat kiteljesedésének korát (14–15. század), végül pedig a kései, 15–16. századi terjeszkedés periódusát mutatta be. Ennek során külön-külön megvizsgálta a kolostorok elhelyezkedésének földrajzi jellegzetességeit is. Ezt követően kitért a rendtartomány hierarchiájára, valamint a tartományfőnökök, vikáriusok és perjelek működéséhez köthető forrásokra, a rend elitjének számító lektorok kutatásának fontosságára, valamint a tartományi káptalanokhoz köthető oklevelek adataira. Ennek során kiderült, hogy mindössze 27 eredeti oklevél ismert a tartományfőnöki kiadványok közül a középkorból, tartományi akták és regisztrumok pedig jelenleg nem ismertek. Mindez jól mutatja a forráshiány mértékét is.

A délelőtti szekció utolsó előadója, Siptár Dániel (Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár, Budapest) időben előre haladva folytatta a történetet és egy alapjaiban megváltozott korszakot mutatott be. Előadása elején röviden felvázolta, hogyan tűntek majdnem teljesen el a domonkosok Magyarországon a 16. század végére, és jogilag hogyan szűnt meg 1611-ben a magyar rendtartomány. E vészterhes korszak után azonban sikerült a rendnek lassan újra erőre kapni. 1638-ban Draskovich György győri püspök támogatásával újra megjelent a rend hazánkban.

A 18. század elejére már hét helyen – Sopronban, Szombathelyen, Vasváron, Pécsett, Kassán, Vácon és Pesten is – letelepedtek a domonkos atyák, majd a visszafoglaló háborúk után újra létrehozták a magyar provinciát is. Ehhez hozzácsatolták azokat a tiroli házakat, melyek egyébként is el akartak szakadni a német rendtartománytól.

Siptár a szerzetesek személyes adatait elemezve kimutatta, hogy a domonkosok főleg a dunántúli németség körében, lokálisan voltak népszerűek, s tagjaik között is sok német anyanyelvűt találunk. A rend a korábbi jelentőségét, középkori számarányát a kora újkorban nem érte el, például az egykori erdélyi kolostorait sem sikerült visszaszerezni. A 18. századi lassú építkezést végül II. József és a jozefinizmus törte meg, ugyanis a hét házból négyet feloszlatott.

Siptár Dániel A Szent Márton Provinciától a Magyarországi Rendtartományig. A domonkosok visszatérése a Magyar Királyságba a 17. században című előadása (fotó: Zágorhidi Czigány Dorica)

A konferencia második szekcióját Viliam Štefan Dóci OP (Institutum Historicum Ordinis Praedicatorum, Róma) előadása nyitotta meg, melyet – mivel személyesen nem tudott Budapestre látogatni – felolvasva, magyar fordításban hallgathatott meg a közönség. Előadásában az előző, kora újkori áttekintésből egy példát kiragadva a kassai kolostor 18. századi lelkipásztori gyakorlatával foglalkozott. A rend – egy királyi rendelet értelmében – 1699-től működött újra a városi plébánia, a jezsuiták és a ferencesek mellett a protestáns többségű város katolizálása érdekében az 1556-ban elhagyott, de ismét benépesített kolostorukban. Már ebben az évben letették a hívek az első misealapítványt: 2000 forintot évi 200 mise mondására. 1773-ban csak 8 pap lakta a kolostort, ők látták el a szentségek kiszolgáltatását, valamint ők felügyelték a domonkosok egyik legjellegzetesebb és legsikeresebb intézményét, a rózsafüzér társulatokat. Emellett pedig egy Nepomuki Szent János Társulatot is létrehoztak 1774 őszén.

A rend aktívan részt vett a város életében, rendszeresen tartott látványos ünnepségeket, s a domonkos rendi ünnepekről is megemlékeztek, melyet a városi tanács anyagilag támogatott. Az atyák a rendi templomon kívül is tevékenykedtek, például a Szent Rozália kápolnában a gazdag szőlőtermésért miséket tartottak, valamint az orsolyita nővéreknél gyóntatást vállaltak.

Az aktív jelenlét sok feszültséget okozott a rend és a helyi plébános között, amelynek elsősorban anyagi vonatkozásai voltak. A jozefinista reformok azonban súlyos következményekkel jártak: a kassai domonkosok lelkipásztori szolgálata elvesztette domonkos jellegét, s ezzel új fejezet kezdődött a helyi szerzetesi közösség életében.

Magyar Marietta Mirjam OP (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola) a 19. századi rendi reform ellentmondásos, fényekkel és árnyakkal teli folyamatát mutatta be. Előadása elején a reform szükségességére hívta fel a figyelmet: a jozefinizmus komoly károkat okozott a fegyelem terén, a reguláris obszervancia lassan eltűnt, a szerzetesek elhagyták a habitust, a tonzúrát, valamint a közös zsolozsmát is, és leginkább az egyházmegyés papokhoz hasonlítható életet éltek. Mindez nem csak a magyar tartományban volt tapasztalható jelenség, így komolyan megfogalmazódott a rend megreformálásának gondolata, amely fő célként az obszervancia helyreállítását tűzte ki maga elé. A reform sok nehézség mellett, döcögve indult el, s bár többek közt a passzív ellenállás miatt a kívánt intézkedéseket a magyar házakban nem lehetett bevezetni, például az éjszakai imádságot (matutinumot) sem tudták újra betartatni, a lassú, de eredményes munka hatására a harmadik generációban már szembeötlően érződött a reform eredménye, amely a későbbi domonkos megújulás egyik záloga lett.

Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora e harmadik nemzedék egyik jeles képviselője, Horváth Sándor OP tulajdonjog-felfogását vizsgálta meg előadásában. Kiemelte, hogy Horváth munkássága során Szent Tamás szellemét kereste. A tulajdonjog természetének megvizsgálása kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy a tulajdon kérdése nem csupán gazdaságtörténeti, hanem világnézeti kérdés is, ugyanis az ember végső állásfoglalása van benne: kikhez tartozhatnak az anyagi és szellemi javak, mi az alapja a birtoklásnak? A válaszokat keresve Horváth arra jutott, hogy minden embernek megvan az anyagi és szellemi javakhoz való használati joga, de nem a birtoklás élvezetéért, hanem azért, hogy megmunkálja. Azaz a tulajdonjog forrása a munka, ami lehet fizikai és szellemi is.

Barna Gábor Árpád-házi Szent Margit: az engesztelés és a vezeklés magyar szentje című előadása (fotó: Zágorhidi Czigány Dorica)

Barna Gábor (Szent István Tudományos Akadémia – Szegedi Tudományegyetem) a rend egyik legnagyobb visszhangot kapó kezdeményezésének, Árpád-házi Boldog Margit szentté avatásának történetét mutatta be, s arra kereste a választ, hogy miért és hogyan zárulhatott ilyen nagy sikerrel annyi próbálkozás után az eljárás. A választ elsősorban a posztulátorként felkért Bőle Kornél OP által kidolgozott, felettébb sikeres kultuszépítő tevékenységben vélte felfedezni. Ennek szerves részét képezték a margitszigeti régészeti ásatások, az oda vezetett lányzarándoklatok, Gárdonyi Géza Isten rabjai című regényének népszerűsítése, a Margit-legenda kiadása, országos ima- és szentáldozási akciók, irodalmi és képzőművészeti pályázatok, valamint az országszerte megalakított Szent Margit Leánykörök. A kezdeményezés mögé nemcsak a domonkosok álltak be, hanem más rendek, megyéspüspökök, az Actio Catholica, világiak, valamint a katolikus sajtó is segített. Többek közt tanárok, politikusok, plébánosok, egyesületek írtak szentté avatást kérő leveleket Rómába.

Végül Serédi Jusztinián hercegprímás 1937-ben nyújtotta be a 2,5 millió aláírással ellátott kérvényt az illetékes kongregációhoz, és 1943-ban XII. Piusz Rómában szentté avatta Árpád-házi Margitot. Így az egész katolikus magyarságot megmozgató törekvés végül kivételes sikerrel járt.

A mélyfúrásokat és nagyobb lélegzetvételű áttekintéseket is magába foglaló konferencia Puciłowski József OP lelkesítő szavaival zárult. Az előadásokat végighallgatva mindenki megérezhette, hogy Szent Domonkos rendjének tagjai milyen szerves részét képezték az elmúlt évszázadokban a magyar egyház-, művelődés- és tudománytörténetnek, és e 800 évnyi história 800 ívnyi pergament érdemelne.

Kanász Viktor

A cikk az Újkor.hu és az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

A domonkos jubileum további programjai itt.

Ezt olvastad?

Barna Gábor a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének egyetemi tanára, az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport vezetője, a finn tudományos