A „magyar őstörténet ünnepe” – két új könyv bemutatója

2015. február 10-én (kedden) került megrendezésre a Helikon Kiadó és a Magyar Őstörténeti Témacsoport könyvbemutatója a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont épületében. A bemutatott két történelmi munka A honfoglalók viselete – Magyar őstörténet I. és a Magyar őstörténet – Tudomány és hagyományőrzés címet viselik. A könyveket öt jeles szakember ismertette a hallgatósággal.

Az esemény nyitányaként Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar őstörténet iránti nagy érdeklődés miatt szükség van a társadalommal folytatott párbeszédre.

A Petkes Zsolt és Sudár Balázs  által szerkesztett, A honfoglalók viselete – Magyar őstörténet I. című könyv bemutatásával kezdődött az előadás.A Helikon Kiadó irodalmi vezetője, Kovács Attila Zoltán beszédében elmondta, hogy a munka elsősorban ismeretterjesztő szándékkal készült. Hangsúlyozta, hogy a könyvpiac nehézkes helyzete ellenére fontosnak tartja a tudományos ismeretterjesztő és a tudományos irodalom terjesztését egyaránt. Bizakodóan nyilatkozott és elmondta, hogy úgy veszi észre, egyre növekszik a mű iránti érdeklődés.

Ezt követően Révész László, a SZTE BTK Régészeti Tanszék vezetője Fodor Pállal egyetértésben megjegyezte, hogy nem csak a szűkebb szakmának szóló tudományos művekre van szükség, hanem nagyon fontos, hogy a tudomány a tudományos népszerűsítő művek írásába és kiadásába bekapcsolódjon. A kötet tartalmát tekintve elmondta, hogy általa az olvasó egyrészt kitűnő áttekintést kaphat a korszak kutatástörténetéről, a kutatás fő állomásairól, a szemléletmódbeli változásokról. Másrészt egy nagyon magvas, a legújabb régészeti szempontoknak megfelelő őstörténeti összefoglaló munka, amelyet a későbbiekben természetesen lehet ütköztetni a történeti, nyelvészeti és más stúdiumok eredményeivel. A kötetben szereplő leleteknek a túlnyomó többsége korábban ismeretlen volt a szélesebb nagyközönség előtt, annak ellenére, hogy a szakemberek némelyekről már száz évvel ezelőtt is tudtak. Akadnak azonban olyan információk is, amelyek a legfrissebb kutatások eredményei közé tartoznak. Miután a könyvnek ezt az első felét átlapoztuk, eljutunk ahhoz a részhez, amely tulajdonképpen a könyv címét lefedi, a honfoglalók viseletéhez. Révész a kötet ezen fejezete kapcsán kiemelte, hogy a különböző hagyományőrző – vagy magukat hagyományőrzőnek nevező – csoportok bemutatóinál  és előadásainál nagyon sok alkalommal fogalmazódott már meg az az igény, hogy a szakemberek a hozzáértésükkel segítsék a honfoglaló magyarok viseletének rekonstrukcióját. Úgy véli, hogy ez a kötet ennek a feladatnak maximálisan eleget tesz. Maguk a könyv szerkesztői is úgy építették fel a művet, hogy először egy kitűnő áttekintést adjanak a bőrről, a textilről, a nemezről és mindazokról az egyéb alapanyagokról, amik a honfoglalás kori sírokban szinte egyáltalán nem maradtak meg. Ezt követően részletesen kerül ismertetésre a honfoglalók viselete a talpuktól a fejük tetejéig. Elmondható, hogy mindazt, amit ennek a kornak a viseletéről tudunk, apró töredékekből, mozaikokból tudjuk, amelyeket hosszas régészeti munkafolyamat eredményeként ismertünk meg. Ezeknek az eredményeknek a segítségével vált lehetővé az egyes viseletek összerakása, amit a szerzők meg is tettek. A kötetből a korszak színes mindennapjait is megismerhetik az olvasók.

Révész ismertetése második felében hosszan értekezett a könyv műfajáról. A népszerűsítő kötetekre ugyanis sokáig maguk a szakemberek is úgy tekintettek, mint valami rangon aluli és értelmetlen munkára, ami elveszi az időt a sokkal magasabb röptű tudományos tevékenységtől. Ennek okát két dologban látta. Egyrészt egy ilyen munka megírása némi szépirodalmi vénát is igényel, ez pedig szerinte nem mindenkinek adatik meg. Másrészt ez a műfaj megköveteli írójától az általa – gyakran – nem kívánt, határozott véleménynyilvánítást is, amely egy tudományos publikáció esetében elkerülhető a sok hivatkozás és az érthetetlen szakzsargon által. Mondandója végén a bölcsészettudományokat, és azon belül is a történettudományt ért vádakra reagált. Elmondta, hogy „Ebben a mai meglehetősen válságos korban, amikor a fejekben iszonyatos zűrzavar és összevisszaság honol, én azt gondolom, hogy ilyen művekre fokozottan szükség van. Azért van fokozottan szükség, többek között, hogy ebből a nemcsak zűrzavaros, hanem a kutatók és kutatásaik által gyakran ellenséges miliőből valahogy megpróbáljunk kitörni.” Zárásként pedig felhívta a figyelmet a szakmabeliek felelősségére, és a kontárok beavatkozásának veszélyeire.

A könyvbemutató második felében a Magyar őstörténet – Tudomány és hagyományőrzés kötet került ismertesére, amely az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport által 2013. április 17-18-án megrendezett kétnapos konferencia előadásainak anyagát foglalja magában. A kötetet Sudár Balázs, Szentpéteri József, Petkes Zsolt, Lezsák Gabriella és Zsidai Zsuzsanna szerkesztették. Az ismertetés során Vásáry István, a Témacsoport elnöke elmondta, hogy a Fodor Pál szellemi atyáskodása során született szervezet már 2012. februári megalakulása óta folyamatosan működik. Fő célja az, hogy az amatőrnek, alternatívnak vagy dilettánsnak nevezhető őstörténeti irányzatok képviselőinek azon véleményei ellen fellépjenek, amelyek a magyar tudományosságot és az Akadémiát a korszak iránti nemtörődömséggel és téves nézetek hirdetésével vádolták. Szerinte ugyanis nem egy, a témával foglalkozó intézetre van szükség, hanem egy olyan szervezetre, amely lehetőséget ad a különböző diszciplínák közös munkájára. A magyar őstörténet kutatását nem egyének feladataként, hanem egy összetett, komplex szakmaként értékelte. Már másfél év működés után szükségesnek látszott, hogy egy konferencián összehívják a szakma legjavát és megpróbáljanak egy olyan összegző munkát létrehozni, amely a korai magyar történet jelenlegi állapotát tükrözi. Az így létrejött, 38 szerző közreműködésével készült kötetről úgy vélekedett, hogy méreténél és színvonalánál fogva megkerülhetetlen lesz a jövőben. A benne szereplő kifejezetten tudományos, világos és összefoglaló jellegű tanulmányok pedig átfogó képet adnak a témával kapcsolatos jelenlegi ismereteinkről.

A tanulmányok tartalmát Róna-Tas András igyekezett felvázolni. Véleménye szerint ez a kötet az utóbbi idők egyik legkiemelkedőbb teljesítménye, amely őrzi a magyar történettudomány hagyományait, ugyanakkor olyan tudományos munka, amelyben a szakma legjobbjai fogtak össze. Véleménye szerint a kötet a magyar és a nemzetközi tudományosság legmagasabb szintjén áll, nemcsak ismeretanyagát, de módszerét tekintve is. A könyvben szereplő tanulmányok pedig olyan kérdésekre keresik a választ minthogy:

„Hol voltak az őshazák (többes szám)? Merre vittek a vándorlás útjai? Hol volt Etelköz? Levédia része vagy nem része Etelköznek? Megérték-e az avarok a honfoglalást? Mi volt a szerepük a magyarság alakulásában? Mi magyarok honnan jöttünk? Kiket találtunk? Kiket asszimiláltunk?”

További problémafelvetésként kiemelte a Kárpátoktól keletre előkerülő, valamilyen formában a magyarokkal kapcsolatba hozható leletek egymáshoz való viszonyát. Ugyanakkor a munka nagy figyelmet szentel a Kárpát-medencén belüli hihetetlen mennyiségű régészeti leletnek is. Például ezek kapcsán vetődik fel a kötetben, hogy a híres Pozsony melletti sorsfordító csata nem Pozsony mellett, hanem inkább Zalavárnál lehetett. Mindez jól mutatja, hogy a máig ható különböző történeti események sokszor a kötetben új megvilágítást nyernek. Kiemelte a modern tudományok, köztük is a genetika bekapcsolódását a kutatásokba, és az ezzel kapcsolatos eredményeket. Érdekes például, hogy a genetikai vizsgálatok szerint a köznépi települések mitokondriális mintáiban kb. 1-5%-ot mutat az ázsiai komponens, ellentétben a gazdag leletanyagú, előkelő sírok mintegy 25-28%-os mutatóival. Ezáltal bizonyítást nyert, hogy a magyarság köznépi és vezetői rétegei között egy ma már genetikailag is megfogható különbség volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyelvi eltérésnek is kellett lennie. Nyelvészeti részről a magyar-török kapcsolat szempontjából kiderült, hogy 130 új etimológiát sikerült letenni az asztalra, ugyanakkor számos török eredetűnek vélt szóról kiderült, hogy nem az. Emellett fontos a szláv közvetítés is, mivel egyes török eredetű szavaink szláv közvetítéssel kerülhettek a magyarba, derül ki az erről szóló tanulmányból. A motívum- és a néprajzkutatás tekintetében a Turul mondakört és a Csodaszarvas legendát említette. A népzenekutatás kérdésében is fontos új eredmények olvashatók a könyvben, ahogy a székely-magyar rovásírás emlékeinek a feltárásában is nagy előrelépések történtek, ugyanúgy, ahogy a honfoglalók íjának rekonstruálásában. Róna-Tas András kiemelte a vita szükségességét a kötetben szereplő tanulmányok eredményeit illetően, de elmondta, hogy csak a szakmai keretek között lefolytatottat tartja elfogadhatónak. A könyvbemutatót egy promóciós videó vetítése zárta.

Összesítésben egyet kell értenünk Fodor Pál azon záró gondolatával, amiben ezt az eseményt „ünnepnek” nevezte. Ugyanis ez a könyvbemutató nem csak egy kiváló népszerűsítő munka, és egy nagyszabású összefoglaló mű ismertetését hajtotta végre, hanem jelét adta, hogy a magyar történettudomány az őt ért támadások ellenére is képes felismerni saját hiányosságait és a társadalom számára is hasznos értékeket képes felmutatni.

Balogh Ádám – Szokola László

Ezt olvastad?

Az Árpádok felemelkedése című dokumentumfilm készítői azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy Álmos és Árpád nyomába eredve bemutassák
Támogasson minket