A Mein Kampf újbóli kiadatásáért vívott harc

2015. december 31-én, több mint 70 évvel Adolf Hitler halála után, a Mein Kampf szerzői jogvédelme lejár. Mivel a Führer hivatalos lakcíme élete végéig a müncheni Prinzregentenplatz 16. maradt, öngyilkosságát követően minden vagyona – köztük a könyv szerzői jogai – a Bajor Szabad Államra szállt. 2016-ban a hírhedt mű egy lábjegyzetekkel és magyarázatokkal teletűzdelt feldolgozása kerül a könyvpiacra.

 

A könyv születésének története széles körben ismert: az 1923-as sikertelen „sörpuccs” után a landsbergi várfogság hosszú hónapjai alatt Hitler az idejét nem testedzéssel vagy nyelvtanulással töltötte, hanem papírra vetette végeérhetetlen monológjait. Az első kötetről az az információ terjedt el a köztudatban, hogy azt Hitler egyik legrégebbi harcostársának, a nürnbergi perben később életfogytiglani börtönre ítélt Rudolf Heß-nek diktálta, Othmar Plöckinger történész azonban egy tanulmányában ezt később megcáfolta.[1] Szabadulása után, 1925 nyarán Hitler a Franz-Eher-Verlag nevű kiadó igazgatójával, Max Amann-nal Obersalzbergben, a náci vezetők későbbi kedvenc „dácsájának” helyszínén összeállította a könyv második részét. Az 1925-1926-ban megjelent két kötetért a következő évek során nem álltak végeláthatatlan sorok a könyvesboltokban. Az igazi áttörés az 1930-as évek elején következett be: Hitler kancellárrá kinevezésének évében a könyv az eladott példányok számát illetően átlépte a figyelemreméltó egymilliós küszöböt. Az 1925 és 1945 közti 20 év során több tucatnyi bővített kiadása született. A Mein Kampf bizonyos részeit az iskolákban tananyagként használták, a párttagok közt gyakori ajándéknak[2] számított, de 1936-tól Biblia helyett némely városi hivatal a friss házasokat is ezzel lepte meg. A második világháború végéig 16 nyelvre fordították le, és körülbelül 13 millió példányban fogyott el. Magyarul a Centrum Kiadóvállalat megbízásából 1935-től volt kapható.

Mivel a Mein Kampfból Hitler hiányolt bizonyos külpolitikai elgondolásokat (az 1920-as évek közepén a nagyhatalmak sorából még például szinte teljesen figyelmen kívül hagyta az Egyesült Államokat), 1928-ban gyorsírónak diktálta a többnyire Második könyvként (Hitlers Zweites Buch)[3] ismert, az amerikaiak által 1945-ben lefoglalt művet. Kiadására azonban csak 1961-ben került, mivel a Harcom rossz eladási mutatóit látva a kiadó az 1920-as évek végén lebeszélte Hitlert erről. Több forrás is rámutat, hogy a későbbi kancellár kifejezetten örült a megjelentetés elmaradásának, mivel az ellenfelei számára ezzel komoly támadási felületet biztosított volna.

 

A második világháborút követően a Bajor Szabad Állam a németajkú országok piacán nem engedélyezte a Mein Kampf újbóli kiadását. Más országokra ez nem feltétlenül volt igaz. Franciaországban vagy az arab népek közt a könyv a hidegháború alatt is kifejezetten népszerű volt. Török fordítása, a Kavgam a 2004 utáni években körülbelül százezer példányban fogyott el, 2007 márciusában pedig a legnagyobb török könyvkereskedelmi lánc, a D&R bestseller-listájának harmadik helyére kúszott fel. Új fordítások születtek, például héberül is hozzá lehetett jutni. 2008-ban Japánban az East Press kiadó manga képregényként jelentette meg, ezzel együtt sikere az előzetes várakozásokat is felülmúlta: néhány hónap alatt 45 ezer példány fogyott el. A kiadás eme formáját az East Press azzal indokolta, hogy a japán gyerekekhez a német irodalmat játékos formában szeretnék közelíteni: nem véletlen tehát, hogy a Manga de Dokuha sorozat („Mangával tanulni”) keretein belül jelent meg, Goethe vagy Kafka műveivel együtt. A németek ugyanakkor a kezdeményezést amiatt kritizálták, hogy a képregény az „ifjú Hitler kalandjait” teljes egészében a Mein Kampfban leírtak alapján mutatja be, azok minden ferdítésével és romantikus túlzásával együtt.

Természetesen némely országban a mű kiadóinak meggyűlt a bajuk a törvény védelmezőivel. 2004-ben Csehországban egy prágai kiadót az „alkotmányra veszélyes propaganda” vádjával bíróság elé állították, mivel a Mein Kampfot tudományos magyarázat nélkül jelentette meg. Az addigra már 90 ezer példányban elfogyott mű terjesztőjét három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Bajorország is ambivalens módon áll a könyv külföldi kiadásaihoz: míg a korábban említett török nyelvű verziót 2007 augusztusában a török bíróságokon keresztül betiltatta, más esetekben nem reagált ilyen hevesen. Németországban a Szövetségi Törvényszék 1979-ben úgy ítélt, a könyv birtoklása és forgalomba helyezése nem büntetendő, így legalizálva az antikváriumok tevékenységét. A Mein Kampfot elemző szakirodalom szintén megjelenhetett,[4] ugyanakkor a mű újranyomásának tiltásában hajthatatlanok maradtak.

Az utóbbi évtizedben egyre többen kérdőjelezték meg e magatartás helyességét. Az internet korában az érdeklődő egy pillanat alatt hozzáférhet akár a mű kétes eredetű változataihoz is. Éppen azért, hogy a szerzői jogvédelem lejártával ne akármilyen formában jelenjen meg újra a német nyelvű változat, a bajor állam stratégiát váltott. Egy 2012 áprilisában tartott tárgyalás során a résztvevők (különböző bajor minisztériumok, az izraelita és roma intézmények, az egyházak, történet- és társadalomtudományi szervezetek képviselői) az előbbi problémát megelőzve eldöntötték, hogy a müncheni Institut für Zeitgeschichte („Kortörténeti Intézet”, rövidítve: IfZ) nevű intézetet bízzák meg a mű tudományos formában való kidolgozásával. A Hitler-szövegek elemzésével és összegyűjtésével kapcsolatos tapasztalat az intézet részéről nem hiányzott: az IfZ adta ki Hitler 1925 és 1933 közti beszédeinek, írásainak többkötetes gyűjteményét[5] az 1990-es években.

 

Az új feladat szintén komoly erőfeszítéseket igényelt. A Dr. Christian Hartmann vezette csapat az eredetileg 780 oldalas művet körülbelül kétezer oldalasra bővíti. A jegyzetekkel, háttér-információkkal és magyarázatokkal ellátott Mein Kampf e kiadása megközelítőleg ötezer lábjegyzetet tartalmaz. Mindehhez meg kellett találni a lábjegyzetelés azon átmenetét, amely tudományosan megalapozott, ugyanakkor nem teszi a szöveg minden mondatának kiegészítésével a könyvet olvashatatlanná. Az interdiszciplináris projektben a történészeken kívül a közgazdaságtan, a germanisztika, a humángenetika, a japanológia, a judaisztika, a művészettörténet és a pedagógia szakemberei is részt vettek. Christian Hartmann szerint az intézet célja az, hogy a Mein Kampfot a németek végre ne misztifikálják, hanem akként kezeljék, ami: a nemzetiszocializmus egyik legfőbb forrásaként. Az összetett munkára természetesen komoly pénzforrásokat kellett áldozni. 2012-ben a bajor kormány bejelentette, hogy félmillió eurót biztosít a projekt működéséhez, mígnem a keresztényszocialista miniszterelnök, Horst Seehofer (CSU) egy izraeli látogatását követően hirtelen megvonta a támogatást. Akkoriban ugyanis az alkotmánybíróságon a német szélsőjobboldali párt, az NPD betiltásáért harcoltak, és ehhez köthető Seehofer indoklása is: „Nem nyújthatok be Karlsruhéban egy, az NPD betiltásáról szóló kérelmet, miközben az állam pénzét a Mein Kampf terjesztésére költjük – ez nagyon rossz üzenetet közvetítene.” Az IfZ ugyanakkor nem esett kétségbe, és saját forrásokból folytatta a munkát.

A projekt természetesen nem csak a politikusok körében volt vitatott. Publicisták, történészek, filozófusok tévéműsorokban, újságcikkeken keresztül vitáztak, mindenkinek volt véleménye, és azt tudatni is akarta azt a világgal. A zsidó szervezeteken belül sem alakult ki egységes álláspont. Levi Solomon, a berlini zsidó közösség egyik közismert vezetője szerint magyarázatokkal nem lehet „a Gonoszt megállítani”. Ugyanakkor Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (Zentralrat der Juden in Deutschland) elnöke saját bevallása szerint évek óta támogatja a projektet. Ahogy elmondta, a rosszullét kerülgeti, ha arra gondol, hogy Hitler könyve bestsellerré válhat, emellett viszont a feldolgozástól azt reméli, hogy az felfedi a könyv „végtelen gonoszságát és cinizmusát”.

A német és külföldi történészek többsége egyetért abban, hogy a szakma már évtizedek óta adós a legfontosabb nemzetiszocialista forrás szakszerű kiadásával. Ian Kershaw sheffieldi professzor, a Hitler életéről szóló egyik monográfia szerzője szerint a cenzúra az internet korában teljesen értelmetlen. „Nincs már semmiféle logikus magyarázat arra, hogy a Mein Kampfot körülvevő titokzatos nimbuszt fenntartsuk, hiszen egyébként a diktátor minden további beszéde és irata hozzáférhető a német publikum számára.” Michael Wildt, a berlini Humboldt Egyetem történésze a weimari rendszer megértéséhez tekinti elengedhetetlenül fontosnak a művet: „… a szöveget olyannyira átláthatóvá kell tenni, hogy megmagyarázhassuk, miért volt ez a könyv sikeres, és hogy lássuk, hol volt egyetértés az NSDAP és a társadalom között az 1920-as években és az 1930-as évek elején.”

 

A mű 2016-os kiadásának jogi háttere még nem teljesen egyértelmű. A tartományi igazságügyi miniszterek egy tavaly nyári határozata kimondja, hogy a Mein Kampf a gyűlöletkeltő irodalom egy szörnyű példája, ezért annak terjesztése népuszításnak számít. Hogy ez az IfZ feldolgozására is vonatkozik-e, nem tisztázott. Az intézet igazgatója, Magnus Brechtken szerint a döntés nevetséges: „Ha a Mein Kampf népuszítás lenne, akkor az államügyésznek ebben a pillanatban is a berlini antikváriumokat kéne körbejárnia, a könyveket elkoboznia, a szöveget tároló szervereket pedig lefoglalnia.” Stephan Joachim Kramer jogász, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának korábbi elnöke szintén értelmetlennek tartja a Mein Kampf jogi úton való rejtegetését: „Mitől félünk? Nem bízunk meg saját állampolgárainkban, hogy a szöveget a helyén tudják kezelni?”

Néhányan ennél tovább mentek. Ludwig Spaenle bajor kultuszminiszter és Markus Söder pénzügyminiszter (mindketten keresztényszocialisták) azt tervezték, hogy a Mein Kampf bizonyos részeit bevonják a bajor diákok tananyagába. A tanárok azonnal protestálni kezdtek, és az ötlet kapcsán komoly vita bontakozott ki. Klaus Wenzel, a bajor szülői szövetség (Bayerischer Lehrerinnen- und Lehrerverband) elnöke egyenesen azzal riogatta a közvéleményt, hogy ez az NPD-t erősítheti. A legutóbbi, 2013-as bajor tartományi választásokon az NPD a szavazatok 0,6%-át nyerte el. Hogy Németországban mennyire kényes téma a nemzetiszocialista forrásoknak a középiskolában való felhasználása, jól mutatja egy berlini eset. Az Emmy-Noether-Gymnasium egyik osztályában a „társadalmi jelentőséggel bíró zenék” témájú tanórán a diákok feladata a Horst-Wessel-dal (Horst-Wessel-Lied, vagy „Die Fahne hoch!”) elemzése és éneklése volt. A náci mártírkultusz egyik legfőbb himnuszával való foglalkozás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, a tanárt feljelentették, és vizsgálat indult az ügyben.

És ha az NPD jelenlegi gyengesége ellenére az új Mein Kampf mégis a szélsőjobboldali csoportok kultuszkönyvévé válik? Az előbb említett Michael Wildt a kérdésre így reagált: „Azt nem lehet megakadályozni, hogy a neonácik világszerte már most is Hitlert idézzék. De az, amit ez a szerkesztés tesz, pontosan az ellentéte ennek, mivel Hitler szövegét bizonyos értelemben kontextualizálja, megmagyarázza azt.”

A könyv esetleges társadalmi hatásait nem tudjuk megjósolni, de – elsősorban – a huszadik századdal foglalkozó történészek számára fontos és hasznos kiadvánnyá válhat. Aki pedig nem bírja kivárni a 2016-os kiadást, látogassa meg a weimari művészeti fesztivált, ahol a Rimini Protokoll színházi társulat Mein Kampf című előadásának ősbemutatóját szeptember 3-án tartják.

 


[1]                       Florian Beierl – Othmar Plöckinger: Neue Dokumente zu Hitlers Buch Mein Kampf. In: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 57, 2009, 2. sz. 261–318.

[2]                   A náci vezetők a könyvet állítólag kötelességből helyezték el a könyvespolcaik központi részén, de a többség a nem igazán gördülékeny szöveget képtelen volt elolvasni. Erről érdemes belelapozni például Albert Speer építész, a későbbi fegyverkezésügyi miniszter visszaemlékezéseibe, a fogsága alatti szovjet kihallgatásról. „– De a ’Mein Kampf’ – azt olvasta Hitlertől? – Való igaz, hogy csupán belelapoztam, részint mert maga Hitler nyilvánította elavultnak, részint mert nehezen volt olvasható. Amikor tagadó választ adtam, a tiszt nagyon jót derült. Mérgesen visszavontam a választ és kijelentettem, hogy olvastam a könyvet.” Albert Speer: Hitler bizalmasa voltam, Zrínyi, Budapest, 1996. 524.

[3]                      Itt érdemes megjegyezni, hogy Miskolczy Ambrus történész szerint ez valójában Hitler harmadik könyve, amennyiben Dietrich Eckart 1924-es A bolsevizmus Mózestől Leninig. Beszélgetés Adolf Hitler és énköztem című munkáját a későbbi Führer első írásos kinyilatkoztatásának tekintjük. Lásd Miskolczy Ambrus: Gondolatok a könyvtárról. 2. rész: 2000, 1998. január 49-50.

[4]                    A legújabb szakirodalom közül lásd Barbara Zehnpfennig: Hitlers Mein Kampf. Eine Interpretation. Fink, München, 2000. és Othmar Plöckinger: Geschichte eines Buches: Adolf Hitlers „Mein Kampf” 1922-1945, Oldenbourg Wissenschaftsverlag, München, 2006.

[5]                      A Hitlers Reden, Schriften, Anordnungen 1925-1933 című sorozatról van szó.

Ezt olvastad?

A történeti kutatások kapcsán bizonyos területek és témák kevésbé kerülnek előtérbe, nem tartoznak a mainstream kutatási területek közé – ilyen
Támogasson minket