A Mekcsei család szerencséjének megalapozója ─ Mekcsei György

A forrásokban az 1470-es években feltűnő Mekcsei György királyi titkár és tanácsos különleges alakja a Jagelló-udvarnak, mintegy negyven esztendőn keresztül nyomon követhető működése során ugyanis egy alig ismert baranyai családból sikerült bekerülnie a Jagelló-uralkodók budai udvarába, ahol működése 1511-től a mohácsi csatáig folyamatosan adatolható.

A feltehetően a Németi nemből eredeztethető család korai történetét sűrű homály fedi, a család névadó birtoka elsőként 1332-ben tűnik fel a forrásokban kovázdi várjobbágyok birtokaként, így nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a Mekcseiek családja egy várjobbágyi eredetű nemzetségből ágazott ki. A 14. században több családtag által is viselt mester (magister) cím arra utal, hogy a Mekcseiek Baranya megye jómódú birtokos családjainak a sorába tartoztak. A 15. század elején a család törzsbirtokai Baranya – a Pécs-Szigetvár-Dráva-folyó határolta területen – és Tolna megyékben – Tah környéke – feküdtek, azonban Somogy (Ellyési) és Körös megyében (Gorbonok) is rendelkeztek kisebb részbirtokokkal.

A Mekcsei család a 14-15. században (Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In: Uő: Magyar középkori adattár (CD-ROM, Arcanum digitéka). Bp. 2001. Mecskei (Mekcsei, Mecskey))

A forrásokban először 1473-ban felbukkanó György 1450 körül születhetett. István nevű testvére először Újlaki Lőrinc, majd Perényi Imre familiárisa volt. 1519-ben már bizonyosan nem élt. Feleségének a kiléte nem ismert, 1509-ben Ferenc, Kozma, Domonkos, László és Mátyás nevű fiai szerepelnek egy oklevélben. György másik fivére, László 1503-ban baranyai országgyűlési követ, a következő évben pedig vasi adószedő volt, később a Bátori család szolgálatába lépett, 1528-ban hunyt el. Felesége, Katalin a Somogy megyében jómódú birtokos Osztopáni Zöld János unokája volt. Öt fia azonosítható: Kristóf, György, László, István és Ferenc. Sára nevű lánya 1553-ban, mint apáca végrendelkezett, Krisztina nevű lányát pedig bizonyos Sigér Mátyás vette feleségül.

György apja egy 1564-ben kelt levél alapján Mekcsei Mátyus porkoláb volt. Vélelmezhetően a 15. század közepén élt és Baranya megye jómódú birtokokosai közé tartozott, 1469-ben ugyanis Bódogasszonyfalvi Miklós fia Istvántól 1233 forintért (!) vette zálogba annak baranyai és somogyi birtokait. Mátyust nem lehet biztosan elhelyezni a családfán, közvetett adatok alapján talán Mekcsei Mihály fia Vencel leszármazottja lehetett. A három fivér anyja Mekcsei Péter lánya, Veronika volt. Veronika apja talán Mekcsei Vencel apja, Mihály János nevű osztályos atyafiának Péter nevű gyermekével azonos.

A Mekcsei család a 15-16. században (Szerző)

György karrierje egyházi pályán indult el. 1489 januárjában pécsi kanonok, a következő év tavaszától vagy nyarától viselhette a pozsegai préposti címet is. Tisztségei elnyerésében a későbbi pályafutását is figyelembe véve a királyság egyik legvagyonosabb és legbefolyásosabb főurának, Szapolyai István szepesi grófnak a támogatására is számíthatott, akinek a családja a Baranyával szomszédos Pozsega megyéből származott. Azt nem tudjuk, hogy György és a szepesi gróf mikor került egymással kapcsolatba, azonban Mekcsei egy 1491. december 14-én Darholtz Pál szepesi kapitánnyal együtt Kassán keltezett levele alapján a János Albert lengyel herceg elleni hadjáratot irányító Szapolyai kíséretének volt a tagja. A nádori tisztséget 1492-ben elnyerő Szapolyai oldalán György már valószínűleg ugyanebben az évben nádori titkárként szolgált, a tisztségét a források alapján 1498-ig bizonyosan, de nem kizárt, hogy a nádor haláláig (1499) viselte.

István nádor nem feledkezett meg hűséges titkára megjutalmazásáról, ugyanis kegyúrként 1494 április–július között a Szepesség legfontosabb egyházi intézményének számító Szent Márton-társaskáptalan prépostjává tette. A lőcsei Jagelló-csúcstalálkozót (április 17–május 7.) követően Györgynek a források alapján nem sok ideje lehetett a prépostság átvételére és ügyei áttekintésére, 1494 augusztusa és 1495 februárja között ugyanis István gróf kíséretében Trencsénben tartózkodott. Noha csak kevés autográf irat maradt fenn Györgytől, azonban úgy tűnik, a későbbiek során is ura kíséretének a tagjaként, vagy saját ügyeiben eljárva többször is a prépostságtól távol tartózkodott. Mihály pécsi vikárius (1512–1526) formuláskönyvének egy datálatlan bejegyzése szerint még szepesi és pozsegai prépostként, Ernuszt Zsigmond pécsi püspöksége idején (1473–1505) mondott le a pécsi kanonoki címérő, amire feltehetően nem sokkal szepesi préposti címének elnyerése után került sor.

Szapolyai István síremléke (MEK OSZK)

A Szapolyaiakkal meglévő bizalmas kapcsolatának István gróf halála után, 1505-ben vége szakadhatott. István gróf özvegye, Hedvig tescheni hercegnő, valamint fiai, János és György grófok ugyanis május 28-án Corvin János familiárisának, Lomnicai Horvát Mihály János nevű gyermekét nevezték ki szepesi prépostnak. Györgynek Bakóc Tamás esztergomi érsek segítségével ekkor még sikerült megőriznie a címét, 1507 novemberében még bizonyosan ő volt a káptalan elöljárója. Az udvar, valamint a szepesi káptalan 1509-ig őt tekintette a törvényes prépostnak, de végül 1509-ben Hedvig hercegnő képviselőjének, Nagytúri Ambrus papnak sikerült elérnie, hogy a pápa György világi voltára hivatkozva új kinevezés útján az 1508-ban a káptalan élére kinevezett, a néhai István grófot egykoron jegyzőként szolgáló Csobádi Lászlót (1508–1510) erősítette meg a javadalomban. Igen valószínű, hogy György legkésőbb a Szapolyai családdal történő szakításakor a pozsegai társaskáptalan éléről is kénytelen volt távozni. Nem egyértelmű, hogy Hedvig hercegnő és fiai miért vonták meg Györgytől a támogatásukat, azonban annak a fő oka az 1504–1505. évi belpolitikai krízis során tanúsított magatartása lehetett. Feltételezhető ugyanis, hogy a magyar trónt megszerezni kívánó Miksa római királlyal kapcsolatokat fenntartó Bakóc mellé állva nem támogatta az Anna hercegnő és Hedvig fia, János gróf eljegyzéséről a Szapolyaiak által szőtt nagyratörő tervet.

Bakócz Tamás arcképel (OSZK Képtár)

1509 után György rövid időre eltűnik a forrásokból, azonban karrierje nem tört derékba, feltehetően az 1504–1505. évi válság során tanúsított hűségének, valamint a nagyhatalmú Bakóc bíboros támogatásának köszönhetően, illetve nem kizárva a Szapolyai Jánossal történő esetleges megegyezés lehetőségét sem, bekerült az udvarba. A forrásokban királyi tanácsosként először 1511-ben, míg királyi titkárként 1512-ben tűnik fel, azonban feltehetően már udvari szolgálata kezdetétől viselte mind a két tisztséget. A királyság politikai életét irányító tágabb kör tagjaként változatos feladatokban járt el, 1514-ben például tagja a Verbőci István erdélyi vajdai és országbírói ítélőmester Hármaskönyvét felülvizsgáló és megerősítő királyi bizottságnak, 1523 tavaszán pedig Várdai Pállal és Désházi Istvánnal valószínűleg az egyforintos hadiadó ellenőrzésével és adminisztrálásával megbízott testület tagja volt. György esete annyiban kivételes, hogy a Jagelló-korban hosszabb időn keresztül szolgáló királyi titkárok közül ─ függetlenül attól, hogy világiak vagy egyháziak voltak-e ─ ő az egyetlen, akinek a szolgálatait nem egy egyházi javadalommal honorálták, ráadásul a királyi titkárok között gyakori referensi és követi tevékenysége sem adatolható.

Mekcsei György gyűrűspecsétje (MNL OL DL 59 875)

Arra nincs adat, hogy György a mohácsi csata idején hol tartózkodhatott, azonban Szulejmán szultán seregének elvonulását követően visszatért Budára, ahonnan a Szapolyai János által október 14-én megnyitott tokaji részországgyűlésre utazott. György János gróf trónigényét támogatta, neve az október 17-én kibocsátott, királyválasztó országgyűlésre szóló meghívólevél záradékában is olvasható, sőt pilisi követként részt vett az I. János (1526–1540) által 1527 márciusában összehívott budai országgyűlésen is. Országgyűlési jelenléte az utolsó biztos adat Györgyről, nem sokkal ezt követően hunyhatott el, ugyanis egy 1527. november 12-én kelt birtokadományozó oklevélben már csak özvegyét, Szegi Dóci Margitot, illetve árván maradt fiát, Jánost említik. György házassága a mohácsi csata előtti családi- és udvari kapcsolatait is jobban megvilágítja. Margit asszony testvére ugyanis nem más volt, mint a II. Lajos kincstartójaként bárói rangot viselő, 1534-ben Lodovico Grittivel együtt felkoncolt Szapolyai-familiáris, Dóci János.

Györgynek a Dél-Dunántúlt célzó birtokszerzési alig szólnak az oklevelek, az itteni birtokoknak a kezelését minden bizonnyal a fivéreinek engedte át. György birtokszerzéseinek három jól elkülöníthető, az életútjában bekövetkezett jelentős változásokhoz szorosan igazodó szakasza különböztethető meg: először Abaúj és Sáros, majd Nyitra és Komárom megyékben, végül pedig a királyi udvar székhelye, Buda körül igyekezett nemcsak magának, hanem családjának is új birtokokat szerezni.

Szapolyai István még a János Albert herceg felett aratott eperjesi győzelem (1492. január 1.) előtt, élve főkapitányi jogkörével, a magvaszakadt Etre(f)i Kelemen Bukóc és Hillyó (Abaúj m.) nevű birtokait két familiárisának, Darholtz Pál szepesi kapitánynak és Györgynek adományozta. Az uralkodó 1492. március 28-án megerősítette Szapolyai főkapitányi adományát, júniusban pedig a jászói konvent ellentmondás nélkül iktatta Mekcsei és Darholtz részére a birtokokat. II. Ulászló feltehetően István nádor hathatós közbenjárására 1494. április 24-én, a lőcsei Jagelló kongresszuson ismételten megerősítette a két Szapolyai-familiáris birtoklását. Mekcsei abaúji birtoklása azonban nem sokáig tartott, ugyanis 1496-ban a két faluban lévő részeit eladta Darholtznak.

Valószínűleg szintén István gróf támogatásának köszönhette, hogy már nádori titkárként a hozzá hasonlóan Szapolyai-familiáris Tótselymesi Tárcai Jánossal közösen 1495. október 22-én uralkodói adományt kapott a néhai Gálszécsi Jakab magvaszakadt fiai, György, Simon és Jakab kereszteskomlósi uradalmára (Sáros m.). György és Tárcai azonban nem bírhatta zavartalanul újonnan szerzett Sáros megyei birtokaikat, ugyanis Semsei Ferenc a maga, valamint apja, László nevében tiltakozott a szepesi káptalan előtt a birtokokba vezetésük ellen. A felek között hosszú pereskedés folyt a birtokok ügyében, amely végül 1515-ben azzal zárult le, hogy György lemondott azokról Semsei Ferenc javára. Mekcsei azonban ezt követően még egyszer megpróbálkozott birtokokat szerezni az északkeleti országrészben. 1517 októberében ugyanis II. Lajostól Nagymihályi Krasnyákfi Lénárttal adományt kapott Gicei Albertnek a Gice és Szentlélek (Gömör m.), illetve Jékelfalvi Lénártnak a Jékelfalva és Szentmargita (Szepes m.) nevű falvakban lévő birtokaira, amelyeket szintén nem sikerült tartósan megszereznie.

Az 1500-as évek legelején György fő törekvése a morva határhoz közel fekvő, igen értékes Nyitra megyei berencsi vár és uradalom megszerzése volt. A várat György az unokaöccse, az Eger 1552. évi ostromakor hősiesen harcoló Mekcsei István 1543-ban tett felvallása alapján családja új rezidenciájává szerette volna tenni. A várat és tartozékait 1502 májusában adta át a Szapolyai család trencséni kapitányának, Zabláti Lőrincnek a fia, György a Mekcseieknek. György és fivérei azonban nem bírhatták nyugodtan új szerzeményüket, mivel 1502. március 17-én az uralkodót Prágába elkísérő Korlátkői Osvát komáromi ispánnak sikerült Ulászló királytól adományt szereznie a várban rejlő királyi jogokra. Osvát májusi birtokba vezetése ellen azonban György tiltakozott, így a két fél között hosszú és az erőszakos határvillongásokat sem nélkülöző perlekedés kezdődött. György végül 1511-ben összesen 8800 forintért átadta a várat Korlátkőinek, aki az összegből fennmaradó 4168 forint tartozása fejében Kovarc (Nyitra m.), illetve Vért és Szentpál (Komárom m.) falvakat a királyi titkár zálogába bocsátotta.

Mekcsei György birtokai (Szerző)

György a Nyitra megyében fekvő Éleskő vára jogainak egy részét 1504. júniusa előtt szerezte meg Csernyánszki Tamástól, aki kénytelen volt azt átengedni a szepesi prépostnak Nagy Ambrus nevű familiárisa meggyilkolása miatt. György azonban egy június 22-én az esztergomi káptalan előtt Bakóc Tamás kérésére és különös közbenjárására kötött egyezség értelmében átengedte a várban bírt jogait Coborszentmihályi Cobor Imrének és fivérének, Mártonnak, akik vállalták az ítélet alapján Györgynek járó 2000 forint megfizetését, továbbá 2500 forintot adtak a vár megváltására Csernyánszkinak is.

György nem sokkal a királyi titkári és tanácsosi kinevezését követően, 1512-ben a korban igen jelentős összegért, 2000 forintért zálogba vette Kubinyi László budai udvarbírótól (1500–1513) a Pest megyei birtokait: (Galga)mácsát a faluban kőből újonnan épített és fallal körülvett nemesi udvarházzal (mint központtal), valamint Tatárszentgyörgyöt, Tápiószentmártont és Oszlárt.  1520-ban, illetve 1525-ben a Rozgonyiakkal családi kapcsolatban álló Bátoriak megkísérelték megszerezni az egykoron a Rozgonyi család jószágainak a részét képző Mácsát és Oszlárt, azonban György, valamint Kubinyi özvegyének az ellenállása miatt igyekezetüket nem koronázta siker.

Györgynek a végrendelete sajnos nem ismert, lappang vagy elpusztult, azonban néhai familiárisa, Barhkai Ispán András egy 1533-ban kelt levele alapján halála előtt elkészítette a végakaratát. György halálát követően a vagyonát felesége, Dóci Margit, valamint fivére, László, illetve az ő gyermekei örökölték. György kiskorú fia, János vélelmezhetően nem sokkal apja után elhunyt. György élete végén bírt vagyonáról egy 1538. évi oklevél tájékoztat minket. Ennek tanúsága szerint a néhai szepesi prépost élete végén Budán három ház tulajdonosa volt, továbbá (Galga)mácsán egy udvarháza (Pest m.) volt, Tatárszentgyörgy és Tápiószentmárton (Pest m.), (Gyöngyös)pata és (Gyöngyös)tarján (Heves m.) falvakban pedig birtokrészei voltak, valamint az övé volt Pomáz és Szente teljes birtoka a falvakban lévő egy-egy udvarházzal (Pilis m.), illetve Kovarcon (Nyitra m.) és Szenden (Komárom m.) is birtokos volt. György három házát, amelyek közül az egyik Szent János utcában állt, György fivére, László örökölte. Kovarc birtokosai 1530-ban László gyermekei, György és László voltak, azonban hűtlenségük miatt I. Ferdinánd 1533-ban elkobozta tőlük a birtokot, amelyben 1543-ban még György özvegye, Dóci Margit is birtokos volt. A Mekcsei-örökösök kovarci birtoklása 1553-ban ért véget, miután a néhai Korlátkői Osvát leányági unokája, Apponyi István a nagyapja faluban lévő birtokainak egyharmad részét, amelyet Mekcsei István egri alvárnagy végrendeletileg a feleségére, Budetini Szunyog Eszterre és húgára, Krisztinára, valamint Krisztina fiára, Sigér Jánosra hagyott, 600 forintért és 66 dénárért visszaváltotta István örököseitől.

Buda 1541. évi török elfoglalását követően a hódoltság mélyére kerülő (galga)mácsai uradalom sorsa is tovább követhető. I. Ferdinánd 1559-ben György magszakadása miatt Csepeli Mihály (kisebb) kancelláriai pecsétőrnek adományozta a Pest megyei birtokokat, azonban a néhai Mekcsei György unokaöccse, Ferenc szepesi kanonok a következő év januárjában megakadályozta, hogy a birtokokat Csepeli részére iktassák. A néhai Kubinyi László budai udvarbíró unokaöccse, Kubinyi Kristóf Mekcsei László erdélyi ítélőmester halálát (†1566/67) követően, 1567/68 folyamán visszaváltotta a (galga)mácsai uradalmat Mekcsei Krisztina és Sigér Mátyás gyermekeitől: Dorottyától, Katalintól, Borbálától, Annától, Jánostól és Farkastól. Ennek ellenére I. Rudolf (1576–1608) 1583-ban a birtokokat Mekcsei László magszakadására hivatkozva a Sigér Annát feleségül vevő Márkusfalvi Máriási Pálnak adományozta, azonban Kubinyi Kristóf és gyermekei a következő évben ellentmondtak Máriási birtokba vezetésének.

Mekcsei István sajóvárkonyi emléktáblája (Wikipedia)

Összegzésként megállapítható, hogy a Dél-Dunántúlon elszórt birtokokkal rendelkező, Baranya megyei családból származó György igen változatos életutat futott be, amelyben meghatározó szerepe volt a Szapolyai családhoz fűződő viszonyának. Pécsi kanonoki, valamint pozsegai préposti tevékenysége alig adatolható, Szapolyai István szolgálata ugyanis vélelmezhetően hamar elszólította szűkebb pátriájából. Az 1491 végétől István gróf kíséretében tartózkodó György hamar ura egyik megbízható és vezető familiárisa lett, amit nádori titkári kinevezése is bizonyít. Noha a források arra utalnak, hogy sosem szentelték fel, feltehetően még a lőcsei találkozó idején elnyerte a szepesi préposti címet, ami nemcsak busás jövedelmet, hanem a késő középkori Magyar Királyság egyházi hierarchiáján belül jelentős tekintélyt is biztosított a számára. Kapcsolata István gróffal préposti kinevezését követően sem szakadt meg, továbbra is szerepet vállalt a nádori iroda működtetésében, miközben a prépostság napi ügyeit vikáriusai irányították.

István gróf halálát követően a Szapolyai családhoz fűződő kapcsolatai lassan meglazultak, 1504-ben pedig már bizonyosan a nagyhatalmú Bakóc Tamás esztergomi érsekkel igyekezett jó viszonyt kialakítani, akinek a támogatása miatt végül az özvegy Hedvig hercegnő és fiai megvonták tőle a bizalmukat. György „karrierje” azonban nem tört derékba, 1511-ben feltehetően Bakóc közbenjárására a királyi udvarba került. Később Szapolyai Jánossal is megbékélt, ezt bizonyítja, hogy házassága révén a család tágabb familiárisi körének a tagjává vált. A kormányzati ügyekben tapasztalt királyi titkár további segítségével és támogatásával I. János is számolhatott, azonban az 1527. márciusi budai országgyűlést követően elhunyt.

György törekvéseinek középpontjában egy, a családja rangjához illő új rezidencia kialakítása állt. A kereszteskomlósi, valamint a berencsi uradalom megszerzésére tett sikertelen kísérlet követően tartós udvari szolgálatából és jelenlétéből kifolyólag (Galga)mácsa központtal Pest és Pilis megyékben igyekezett Buda körül új uradalmat kialakítani a maga, valamint családja számára, ami udvari befolyását is tovább erősíthette. Fia, János kiskorában, nem sokkal apja halála után hunyhatott el, így vagyonát és birtokait fivére, László, valamint ennek a gyermekei örökölték. Szerzeményei közül a legjelentősebb Kovarc volt, amelyben örökösei 1553-ig birtokosok voltak. Pályája alapján György a királyság gyakorlatban képzett jogtudó nemesei közé tartozott, aki iskoláit hazai intézményekben végezhette. Udvari kapcsolatainak és szerepvállalásának köszönhetően élete végére családja Baranya megye kisbirtokos nemességének a soraiból kiemelkedve a késő középkori Magyar Királyság társadalmi hierarchiáján belül a bárók alatt elhelyezkedő, de vagyonának köszönhetően a jómódú megyei nemességtől elváló előkelő réteg tagjává vált.

Faragó Dávid

Készült az NKFI K 134690 azonosító számú „A magyar királyi udvar személyi összetétele a Mátyás- és a Jagelló-korban (1458–1526). Életrajzi lexikon” című pályázat támogatásával készült.

Rövidítések

MNL OL = Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár

Válogatott szakirodalom

Csiffáry Gergely: Mekcsey István egri várkapitány életrajzához. In: Agria 41. – Az Egri Múzeum Évkönyve. Szerk. Petercsák Tivadar – Veres Gábor. Eger 2005. 99–132., 102–108.

Faragó Dávid: Baranya megyéből a királyi udvarba: Mekcsei György életútja. Turul 94. (2021) 118−129.

Neumann Tibor: A Korlátköviek. Egy előkelő család története és politikai szereplése a 15–16. században. (A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások 5.) Győr 2007. 15–16.

Pirhalla Márton: A szepesi prépostság története a kezdetektől a püspökség felállításáig. Lőcse 1899. 115–116., 122–128. és passim.

Ezt olvastad?

A kannibalizmus szó szerinti jelentése: az egyik emberi lény elfogyasztása egy másik ember által. Ez egyes esetekben csak a test