A modernkori Aranybulla-hamisításoktól III. Richárd púpjáig

Az Újkor.hu és a Budapest Pont harmadik közös rendezvényén a középkortudomány új módszereiről és eredményeiről tartott előadást Bárány Attila Pál, az MTA-DE „Magyarország a középkori Európában” Lendület kutatócsoport vezetője és Novák Ádám tudományos munkatárs, az Újkor.hu Országjáró rovatának vezetője.

Novák Ádám bevezetőjében elmondta, hogy az Újkor.hu portál szellemiségének megfelelően olyan előadást kívánnak tartani, amely közelebb hozza a tudományos kutatásokat a laikus érdeklődőkhöz.


Novák Ádám

Bárány Attila Pál azzal kezdte előadását, hogy ha az Aranybulla szót beírjuk az internetes keresőbe, az első tíz találatban minden bizonnyal egy olyan képet találunk, amely a szó szoros értelemben vett történeti valóságnak nem felel meg. Sok honlapon az Aranybulla elnevezés alatt az I. Nagy Lajos általi 1351-es megerősítésének képe szerepel. Árulkodó, hogy első szavának első betűje L – Ludovicus – tehát semmiképpen nem köthető II. Andráshoz. A történész hozzátette, hogy valójában „Aranybulla” a történészek számára nem létezik, eredetiben ugyanis nem maradt fenn. Magát az aranyból készült pecsétet egy 1221-es és egy 1224-es oklevélről ismerjük II. András korából, de ezeknek semmi közük nincs az Aranybullában foglaltakhoz.

Jellemző módon még az Országgyűlés Hivatalának honlapján is rossz kép szerepel az Aranybulla illusztrálásakor, illetve a kiállított, modern technikai eszközökkel „reprodukált” oklevélhez is csak odaillesztették az aranypecsétet – a számítógépes technikával készült „hamisítványt” már az is „lebuktatja”, hogy a szóközök egyformák és sorkizártan írtak. A legtöbb helyen – tankönyvben, ismeretterjesztő munkában – tehát nem az eredeti pecsét fotójával találkozunk, hiszen a szerkesztők inkább választják a „kerekebb, fényesebb” változatokat – melyek egytől-egyig modern technikai eszközökkel készült reprodukciók, ugyanakkor a szakember számára mégiscsak bosszantó hamisítványok.


Bárány Attila

Novák Ádám ezzel folytatta az előadást, s felidézte a bizonyos „átkos emlékű” János deák esetét, akit a középkor folyamán oklevélhamisítás miatt találtak bűnösnek, s ezért máglyán megégették. Hozzátette, hogy mai világunkban természetesen mindez elmarad, s nagy szerencse, hogy a modern technikával lehetőség van arra, hogy 3D szkennerrel illetve nyomtatóval reprodukáljuk a 600-700 éves pecséteket, s így valóban kézbe vehetővé válnak. Ez azért is különösen fontos, mert a középkori oklevelek nagy része mára porlad, kopik; ráadásul a modern kor is sok esetben siettette a középkori pecsétek pusztulását Novák Ádám felidézte, hogy egyes levéltárak állománya részben áldozatul estek a szovjet katonák megszálló tevékenységének, akik a bakancsukat tisztogatták és fényesítették a féltve őrzött viaszpecsétekkel.

A 3D technika cseppet sem új – az ipari nagyvállalatok régóta használják, de a történészszakmában mégiscsak ritka, hiszen az eljárás a szektor finanszírozásához képest drága. A pecsétek természetüknél fogva rendkívül sérülékenyek, ezért is kiemelten fontos az állagmegóvásuk. Az értékmegőrzést azonban kiemelten fontos feladatának tartja a pecsétek másolatát készítő Mensor3D Kft. Novák Ádám hozzátette, hogy a szóban forgó eljárás azért is rendkívül fontos, mert az oklevélpecséteket anélkül reprodukálja, hogy az eredetiben bármiféle kár keletkezne. „Hogy a fény árt-e a viasznak, amikor 3D-másolatot készítünk róla? A forró plasztiknál semmiképpen nem jobban.” – tette hozzá a történész.

A 3D megőrzéssel ráadásul századmilliméter pontossággal meghatározható egy pecsét átmérője, a vésetek mélysége. A digitális modell birtokában korlátlan számú másolat készíthető, s így kézzel fogható módon is bemutatásra kerülhetnek a pecsétek – akár egy múzeumban is. Ráadásul a Mensor3D Kft. elkészített egy pecsétnyomót is, kezdetben műanyagból, de annak kopására való tekintettel aztán fémből is. A rendezvényen be is mutatták a frissen elkészült fém pecsétnyomót is. Novák Ádám kitért arra, hogy milyen lehetőségeket teremt mindez az oktatásban vagy a tudományos ismeretterjesztésben, hiszen így mindenki számára átélhetővé válik egy dokumentum hitelesítésének folyamata.

Bárány Attila azzal folytatta, hogy a történész is írásos forrásokból dolgozik, de felvetette azt a kérdést, hogy mi történik olyankor, mikor az egész szöveget képtelenek vagyunk elolvasni. Példaként egy XVI. századi követjelentést mutatott, mely titkosírással készült.

„Egy valamit magára adó XVI-XVII. századi magyar főúrnak volt saját titkosírása – tudjuk, hogy Zrínyi Miklós és Bethlen Gábor is rendelkezett ilyennel.”

 A desifrírozás egyre nehezebbé válik, mert a clabus (kulcs) egyre összetettebbé vált. A feloldás, olvashatóvá tétel persze a modern technikával valamivel könnyebbé vált – ma már léteznek kódtörő szoftverek. (Ismeretes, hogy az amerikaiak a második világháborúban tizenhárom navajo indiánt alkalmaztak, hogy a nyelvükön továbbítsák az üzeneteket ahelyett, hogy kialakítottak volna egy kódot, hiszen félő volt, hogy azt a németek megfejtik.)

Bárány Attila szerint az az állítás sem feltétlenül igaz, hogy a középkorkutatók előtt már minden oklevél ismert, hiszen gyakran előfordul, hogy kódexekbe „bedolgozva”, a borítót szétszedve találnak eddig ismeretlen forrásokat. Ráadásul sok oklevél vagy kódex található külföldön – s ezek digitalizálásával még mindmáig adós a történettudomány. Elég csak Hunyadi Mátyás okleveleire gondolni, melyek szerte Európában lelhetők fel – például Oxfordban. Ezek közelhozása a magyar közönség számára a legegyszerűbben a modern technika segítségével elképzelhetők.

„Ma is vannak kézirattárban lappangó kódexek, melyeket csak a vakszerencsének köszönhetően fedez fel magának a történettudomány.”

Novák Ádám hozzátette, hogy az a céljuk, hogy rövidesen egy olyan adatbázist hozzanak létre, amely online és ingyenesen hozzáférhető a kutatók vagy az érdeklődő közönség számára. Hiszen ezeket az eredményeket nem csupán tudományos szaklapokban érdemes publikálni, hanem olyan ismeretterjesztő fórumokon, amelyek közérthető módon, de precízen mutatják be a történészi produktumokat. Ez különösen a középkor esetében fontos Novák Ádám szerint – egy tudományos szaklap hosszas lábjegyzetei, maga a téma szakkifejezései elriaszthatják az olvasóközönséget, de a népszerűsítő médiumok segítségével mégiscsak lehet egyfajta kapcsolat szakma és széles közönség között.

Bárány Attila két olyan esetet idézett, mely az utóbbi években eljutott a széles közönséghez. Janus Pannonius pécsi püspök földi maradványainak megtalálása és azonosítása után elkészítették az arc rekonstrukcióját, melyet aztán összehasonlítottak az első – latinul író – magyarországi költőről készült szobortöredékkel és képi ábrázolással. Világszenzáció volt III. Richárd holttestének megtalálása – a rózsák háborújában 1485-ben elesett király sokak számára lehetet ismert Shakespeare királydrámájából – abban rosszindulatú, cselszövő uralkodónak ábrázolja, aki testi torzsága miatt „döntött úgy, hogy gazember lesz”. A több száz éves hagyomány szerint tehát valódi sátáni figura, torzszülött lény, a „pokol fia”, a gonosz megtestesülése. A történetírás revízió alá vette III. Richárd figuráját, s a Tudor-dinasztia propagandájának számlájára írja a „testi defektusokat”, hiszen a rózsák háborújának végén keletkezett források egyike sem utal arra, hogy a York-uralkodó bármilyen testi fogyatékossággal rendelkezett volna. Amikor a brit régészek DNS-vizsgálat alapján azonosították a bosworthi csatában elesett uralkodó földi maradványait, megdöbbenve tapasztalták, hogy a gerince olyan mértékű deformitással rendelkezett, amellyel a korszakban járni is nehéz lett volna. Így az „Országomat egy lóért” mondat új értelmet nyert – hiszen gyalog biztosan nem tudott a csatába menni, lóháton azonban ez lehetővé vált számára. Mindemellett rekonstruálták a koponya alapján az arcot is – az elkészített viaszmaszk kísértetiesen hasonlít a királyról készült freskóra. Bárány Attila szerint ez a példa is azt mutatja, hogyan tudja a modern technika megerősíteni vagy épp cáfolni akár a történelmet, akár az abból ihletet merítő irodalmat.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

A Debreceni Egyetem „Magyarország a középkori Európában” Kutatócsoport 2015-ben és 2016-ban az Eperjesi Állami Levéltár, a MTA BTK Művészettörténeti Intézet
Támogasson minket