A „Nagy Háború” és emlékezete – recenzió

2015. december 15-én a Debreceni Egyetem Történeti Intézetében került bemutatásra a Speculum Historiae Debreceniense sorozat 22. kötete, amely a 2014. szeptember 17-18-án megrendezett a „Nagy Háború” és emlékezete című konferencián elhangzott előadások tanulmánnyá formált verzióját foglalja magába. A kötetet Barta Róbert ismerteti Olvasóinkkal.

A történelmi évfordulós megemlékezéseknek főként, hogyha azok tudományos konferenciák megszervezésével és az ott elhangzott előadásokból készült konferencia kötetek kiadásával járnak, többféle haszna lehet. Mindenekelőtt az ilyen események a témával foglalkozó szakmai közeg eszmecseréjét jelentik, ahol összegezni lehet az eddigi tudományos eredményeket, bemutathatóak az új kutatások és a jövőbeli feladatokat is ki lehet jelölni. Mindemellett a megemlékezést rendező, befogadó közösség többnyire megpróbálja megfogalmazni viszonyulását, kapcsolódását az adott eseményhez, szinte kivétel nélkül hangsúlyozva a szóban forgó évforduló helyi vonatkozásait. Végül pedig az emlékezetpolitika is megtalálja a helyét a történelmi megemlékezések kapcsán, hiszen a mindenkori politikai kurzusok előszeretettel használják, vagy próbálják használni a történelmet és a történettudományt aktuálpolitikai üzeneteik megfogalmazásához.

A könyvbemutatón ismertetett kötetek címlapjai (Forrás: unideb.hu)

A tavalyi év történelmi megemlékezései jórészt a Nagy Háború kitörésének századik évfordulójáról szóltak itthon és külföldön is. A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, valamint Történelem és Néprajzi Doktori Iskolája is kivette ebből a részét. 2014. szeptember 17-18-án széles összefogással konferenciát rendezett a Nagy Háború és emlékezete címmel. A kétnapos tanácskozásnak a debreceni Déri Múzeum biztosította a helyszínt, emellett Debrecen városa, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, az 5. Bocskai Lövészdandár, valamint a Doktoranduszok Országos Szövetsége is részt vett az esemény megszervezésében, lebonyolításában és anyagi támogatásában.

A MH 5. Bocskai István Lövészdandár képviselői a konferencián (forrás: BIL)

A konferencia előadásaiból összeállított kötet bemutatójára 2015. december 15-én került sor a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetében. A kötet a Speculum Historiae Debreceniense (a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének kiadványai) sorozat 22. darabjaként jelent meg Papp Klára sorozatszerkesztő gondozásában. A kötet szerkesztői, Püski Levente és Kerepeszki Róbert 18 tanulmányt rendeztek sajtó alá, javarészt követve a konferencia szekcióbeosztását. Az egyházak és a Nagy Háború kapcsolódásait vizsgáló szekció előadásait a Református Hittudományi Egyetem már korábban kiadta egy önálló kötetben, így ezek a tanulmányok itt már nem szerepelnek újra.

A Romsics Ignác által írt és a konferencia pleáris előadásaként elhangzott tanulmány mintegy keretbe foglalja a kötetet, amennyiben a szerző végigtekint az elmúlt száz év fontosabb hazai és nemzetközi világháború értelmezésein. Mindezt kritikusan teszi, hangsúlyozva azt, hogy a háború legelső történészi interpretációi nem csupán az okokat, a mozgatórugókat keresték, hanem a vélt, vagy valós vétkeseket, felelősöket is. Püski Levente már szerkesztői előszavában kiemelte a kötet műfaji sokszínűségét és ennek jegyében az első nagyobb fejezet a Nagy Háborút a nemzetközi kapcsolatok különböző aspektusaiban vizsgálja.

Romsics Ignác a plenáris előadás tartása közben (Forrás: Napló)

A négy tanulmányt tartalmazó rész első írásában Barta Róbert áttekinti a háborúhoz vezető út fontosabb diplomáciai elemeit, a háború fordulópontjait és a békerendszer problematikáját. A szerző egyetért azzal, hogy inkább a háborút lezáró békék és azok következményei jelentik a történeti-kronológiai cezúrát, vagyis a „rövid 20. század” kezdetét. Hajdufi Orsolya Éva Írország sajátos első világháború alatti helyzetét elemzi, külön kitérve arra, hogy az írek egy függetlenségi háborút „függesztettek fel” a világháború kitörése miatt és mindvégig inkább a németekkel rokonszenveztek, noha ez részükről nem járt nyílt németbarát fellépéssel. Lévai Csaba problémacentrikus megközelítésű írásában az alapvető polgári szabadságjogok és a háborús részvétel viszonyrendszerét vizsgálja a korabeli Egyesült Államokban. A szerző jól látja, hogy az egyén természetes és politikai jogait olyannyira tisztelő és védelmező Egyesült Államok kormánya és politikai elitje a háborús helyzetben számos esetben korlátozta ezeket a sarkalatos princípiumokat. E fejezet utolsó tanulmányában Szeghő Patrik a szerbek és más délszláv népek szerepét elemzi az első világháborús brit külpolitika tükrében, bemutatva a délszláv lobbik angliai tevékenységét és azok szigetországbeli fogadtatását.

A kötetbemutató a DE Történelmi Intézetének könyvtárában (Forrás: unideb.hu)

A kötet második része a Háborús élmények tapasztalatok címet kapta és ennek megfelelően az itt szereplő hét tanulmány mindegyike a Nagy Háborúhoz kötődő korabeli és/vagy kortárs tematikát vizsgál. Kónya Péter az 1914-15-ös orosz katonai betöréseket és azok hatásait tekinti át Sáros és Zemplén vármegyékben, kiemelve azt, hogy az orosz veszélyt nem csupán a helyi lakosság „reagálta túl”, de a hivatalos magyar harci és politikai propaganda egyenesen démonizálta, orosz részről pedig mindezt világraszóló diadalként próbálták bemutatni. Boros László Lehczky Tivadar korabeli naplóin keresztül elemzi egy határközeli város (Munkács) háborús hétköznapjait az 1914-15-ös években, míg Kaló József a nyugati front 1914-es hadműveleteit abból a szempontból veszi górcső alá, hogy azok mennyiben feleltek meg az eredeti hadászati elképzeléseknek. Kollányi Irén tanulmányában a magyar zsidóság első világháborús szerepéről van szó. A szerző meggyőzően bizonyítja, hogy a hazai zsidóság számarányának és súlyának messze meghaladó mértékben vett részt a háborús erőfeszítésekben, úgy a frontokon, mint a hátországban. Mester Attila írása részben Debrecenhez kötődik, amennyiben Orsós Ferenc háborús élményeit elemzi. A későbbiekben a katyn-i tényfeltáró bizottság magyar szakértőjeként elhíresült Orsós Ferenc orvos professzorról a szerző világosan kimutatja, hogy a háborús élmények, traumák milyen nagymértékben befolyásolták későbbi gondolkodását, elveit és tevékenységét.  Pusztai Gábor Radnai István első világháborús naplóját mutatja be, melynek során amellett, hogy részletes képet kapunk a galíciai front eseményeiről, egyfajta tiszti életpálya és mentalitástörténeti megközelítés is nyomon követhető. A szerző bevezető tanulmánnyal ellátva és szerkesztve korábban már kiadta Radnai István naplóját. A fejezet záró tanulmányában Suslik Ádám levéltári forrásokra támaszkodva vizsgálja négy északkeleti vármegye (Bereg, Máramaros, Ung, Ugocsa) görögkeleti katolikus egyházát és tábori lelkészségét a háború évei alatt. A szerző hangsúlyozza, hogy a terület görögkeleti egyházi vezetői nemcsak azért voltak kényes helyzetben mert relatíve közel a frontvonalhoz hadiállapotban kellett tevékenykedniük, hanem azért is, mert ezt a vallást a hivatalos magyar propaganda sokszor gyanúsan, szláv barátként kezelte.

Barta Róbert a kötet ismertetése közben (Forrás: unideb.hu)

A konferencia-tanulmánykötet utolsó blokkja az emlékezés és emlékezet tematikáját járja körül. Az itt szereplő hat tanulmány első darabja, Bezsenyi Tamás írása egy korabeli szenzációt, Pipás Pista alföldi gyilkosságsorozatát helyezi a háborús hátország kontextusába, mégpedig úgy, hogy világossá teszi, a gyilkosságok a lakosság számára ekkorra már nem annyira elborzasztó dolgoknak,  hanem inkább szenzációnak számítottak. Mint ahogyan az is, hogy az elkövető nőként teljesen férfi szerepben tevékenykedett. Csákvári Sándor és Martinkovics Katalin Debrecen világháborús hadisírjait vette számba. A szerzők hadisír-kutatóként és helytörténészként évek óta folytatnak értékes anyaggyűjtést a témában. Erős Vilmos tanulmányában bemutatja, hogy a hanyatlás motívuma a két világháború közötti magyar szellemtörténetben korántsem lett volna olyan súlyú, hogyha nincs a háborús trauma. Püski Levente Habsburg József főherceg személyén keresztül bizonyítja, hogy a Horthy-korszaknak a háborús emlékezetpolitika alátámasztásához milyen nagy szüksége volt egy háborús „ikonra”. Szőts Zoltán Oszkár a Századok című folyóiratban publikáló korabeli történészek munkáin keresztül vizsgálja a korszak emlékezetpolitikáját, cenzúráját, a publikáló szerzők szűk mozgásterét, a kritikai szemlélet hiányait. Hasonló témát boncolgat a kötet utolsó tanulmányában Törő László, aki az 1945 előtti magyar történelem tankönyvek első világháborúval foglalkozó leckéit a korabeli nemzeti narratívák mechanizmusaival veti össze.

A Nagy Háború történetének különféle vonatkozásai még sokáig fognak kutatási muníciót adni a téma hazai és nemzetközi szakértőinek és ez jól van így. Az új eredményeket produkáló folyamatos szakmai diskurzusok, az időszak történetének minél teljesebb, sokoldalúbb ismerete közelebb viheti a történettudományt és talán a közgondolkozást is ahhoz, hogy a jövőben minden nagy háborút próbáljunk elkerülni. Amennyiben ehhez egy kicsit is hozzájárul e kötet kiadása, már megérte a befektetett munkát.

A kötet megjelenési adatai:

Kerepeszki Róbert – Püski Levente (szerk.): A „Nagy Háború” és emlékezete. Speculum Historiae Debreceniense 22. Debrecen, 2015.

Barta Róbert

Ezt olvastad?

Erőszak és humanitárius segítségnyújtás: internálások az első világháború Magyarországán

Az első világháború alatt Franciaországban viszonylag nagy számban – és főként sanyarú körülmények közt – internáltak magyar állampolgárokat, amit Kuncz

X