A polgári kor kultúrája – Pécs társadalmi élete a 19. században

Pécs 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa volt. E cím elnyerésének gyökerei messzire nyúlnak vissza a múltban. Írásunkban a város 19. századi kulturális életét mutatjuk be.


Pécs látképe. Civertan Légifotó: legifoto.com

A szellemi–kulturális és társasági élet kerete a 18. századtól

Garai János költő egyik pécsi utazása összegzéseként a következő sorokat vetette papírra az 1830-as években: „[…] tulajdonképpen polgárok, diákok, papok és professzorok lakják e fenséges tájat”. Ebben az egy mondatban sikerült a poétának összegeznie azon fejlődési folyamatok eredményét, amelyeken az 1780-ban szabad királyi rangot elnyert város fél évszázad folyamán átment. A gazdasági és társadalmi változások által meghatározott szellemi és kulturális miliő már a polgárosodás útjára lépő város új értékteremtését is jelentette. Ugyanakkor megőrizte azokat a fontos szellemi tradíciókat, amelyekből táplálkozhatott, tovább fejlődhetett. Ez az a korszak, amikor az egyházi és a világi kultúra egyaránt fejlődhetett, s kölcsönhatásukat nyomon követhetjük a város oktatástörténetében, képzőművészetében, zene- és színházkultúrájában, a társasági életben, sőt történetírásában és irodalmában is. A 18. század utolsó évtizedeiben viszont még nem beszélhetünk polgári kultúráról, csak csírájában fedezhető fel az új polgári értékrend néhány eleme.

Ha a 18. század végi és a 19. század közepéig jellemző társasági és szórakozási lehetőségek kezdeteit nézzük, szoros összefüggést érzékelhetünk a város szellemi és kulturális életének fejlettségével. Ezért Pécs kulturális kereteibe ágyazottan szemlélhetünk olyan társasági érintkezési formákat, mint a kaszinók kezdeti működése, a színi kultúra, a társas összejövetelek vagy a báli szezonok. A város kultúráját az egyház szellemisége hatotta át. Ezért a korszak első éveiben a kulturális centrumok és műhelyek az egyházi intézmények, templomok, maga a dóm és a káptalan épülete, s a szerzetesrendek vezette iskolák voltak. Ez eleve meghatározta a társasági együttlétek formáit is. Az egyházi épületek felújítása és az újabb építkezések vonzották az építőmestereket, iparosokat és képzőművészeket egyaránt. Az ekkor kialakult műhelyek-iskolák a világi társadalom fejlődésére is ösztönzően hatottak. A korszak jeles pécsi püspökei nagy gondot fordítottak az építkezésekre, az oktatás, a tudomány és a művészetek patronálására, természetesen egyházi kereten belül. Ezen időszak püspökei közül Klimó György emelkedik ki, aki bár makacs ellenfélnek bizonyult a királyi privilégiumokért küzdő polgárságnak az egyház érdekeit szem előtt tartva, mégis Pécs neki köszönheti azon szellemi alkotásokat, amelyek hatására városunk a Dunántúl egyik kulturális központja lehetett a tárgyalt korszakban. Legjelentősebb törekvése a Nagy Lajos király alapította „studium generale”, azaz a pécsi egyetem újbóli felállítása volt. Ez a törekvés egyébként az őt követő megyéspüspökök programjában is kiemelkedő feladatként jelentkezett. Az 1769-ben felterjesztett kérelmére a császárváros nem reagált, s az egyetemalapítás ügye elhalt. De megvalósulhattak azon elképzelései, amelyek ennek a programnak fontos alkotóelemei voltak.

Így már 1771-ben megindulhatott a Tettye patak mellett telepített püspöki papírmalomban a papírkészítés. Erre alapozva léphetett üzembe 1773-ban a püspöki nyomda is. A felvilágosult pécsi püspök tudomány- és művészetpártoló tevékenységének legfontosabb lépése, amikor 1774-ben elsőként nyilvánossá tette a mintegy 10 000 kötetből álló könyvtárát a város közönségének. 1776-ban pedig az országban szintén elsőként megnyitotta kapuit a Klimó által életre keltett Felső Leányiskola is. Klimó György korszakalkotó kezdeményezéseivel párhuzamosan igen sokat jelentett az önállósult város fokozatos polgárosodása, a gazdasági és társadalmi fejlődés megindulása.

A gazdaságban beállt változások a népesedésben is megmutatkoztak, így a lélekszám 1800-ban elérte a 8 000 főt, 1820-ban 10 000 körül mozgott, s a reformkor végére elérte a 15 000-es számot. Az ekkor kezdődött építkezések és bontások (városfal és városkapuk) következtében fokozatosan formálódott a város arculata. A polgári lakóházak mellett sorra emelték fel az olyan közigényeket szolgáló épületeket, mint az Akadémia (Jogakadémia, a későbbi Egyetemi Könyvtár), az úgynevezett Elefántos Ház, a Városháza, a Nemzeti Kaszinó épülete, az 1840-re végleg elkészült Városi Színház, s a város Fő terének keleti részén felépült Nádor Szálló. Ezen épületek a korabeli kulturális élet fontos színhelyeivé váltak, s némelyikük ma is ezt a célt szolgálja. A polgári város építkezéseivel az egyház is lépést tartott. 1805-ben kezdték el Pollack Mihály tervei alapján a székesegyház átépítését. A város művészeti és építészeti kultúrájára is kihatott a század elején Buck József által létrehozott mintarajziskola, amely az alapító halála (1815) után is fennmaradt fiának, Buck Ferencnek és a nürnbergi rajziskola növendékének, Pfilf Máténak köszönhetően. Később az iskola neveltjei közül kerültek ki a város építőmesterei-tervezői. A rajziskola a város oktatástörténetében fontos szerepet játszott a reformkor után is, az 1850-es években ugyanis a Vasárnapi Iskolával együtt az iparostanonc-képzés bázisát alkották.


Széchenyi tér. Civertan Légifotó: legifoto.com

A társasági élet reformkori színterei

Ha ezeket a korabeli társasági helyeket, fogadókat, polgári szalonokat, kaszinó-székházakat, játékszíneket, s a színház-alapítási helyszíneket, sőt magát az első kőszínházat térképen jelenítjük meg, hamar kiderül, hogy a korabeli város forgalmas, központi fekvésű területén volt szinte valamennyi. Azaz a Ferenciek és a Fő utca, a mai Király utca vonalában és környékén találhatók ezek a játéktermek, amelyek kezdő pontja a mai Kórház tér északi részén fekvő hajdani Magyar Korona Fogadó (ma 100 éves borozó) volt. Végpontja pedig a Felső Malom utcában álló Pelikán tímármanufaktúra, azaz a Mágocser, a mai Várostörténeti Múzeum épülete, ahol, ha nem is rendszeresen, de tartottak színpadi előadásokat. A környék lakóinak, kézműveseinek igen kedvelt helye volt, gyakori táncmulatságaival. S ha elkezdjük sétánkat ezen, a két egykori városkaput összekötő vonalon, akkor először azt a Magyar Korona Fogadót érintjük, amely elsősorban a környékbeliek, s a betérő idegeneknek nyújtott kisebb összejöveteleket. Rátérve a Ferenciek utcába, a Rihmer-féle polgárszalont kell megemlítenünk, ahol az első színi évadokat tartották, s valószínű a forrásokban említett Renner terem is a Rihmerek épületével azonosítható. A színjátszókon kívül gyakran voltak itt bálok, tánc, zene és más műsoros estélyek. Ebben az utcában maradva, itt állt Répássy Lipót főszolgabíró emeletes háza is, aki az 1820/21-es színi évadban vendégül látta Déryné Széppataki Rózát és Kántorné Engelhardt Annát. Déryné naplójából ismert, hogy a Répássy szalonban rendszeresen tartottak kisebb összejöveteleket, zsúrokat, ahol a család tagjai, s a meghívottak közösen szórakoztatták énekléssel, zongorajátékkal az egybegyűlteket. A magyar színészet „nagyasszonya” megjegyezte, hogy a városban igen sok helyen tartanak zongorát, s többször összejönnek baráti társaságok közös zenélésre. Tovább haladva hamarosan az egykori Kis térre (mai Jókai tér) érve található az újabb színháztörténeti emlékhely a Schneckenberger-féle polgárház, az úgynevezett Elefántos Ház, ahol a századfordulót követő évtizedekben zajlottak színi előadások. Déryné Széppataki Róza emlékezetes 1820/21 évi vendégjátékai is ebben a patinás épületben voltak láthatók a kor polgárai számára. De sokszor tartottak itt farsangi és szüreti bálokat, polgári vigasságokat. A mai Széchenyi térre, azaz az egykori Fő térre érkezve, a tér keleti oldalán, az 1846-ban felépült Nádor Szálló látható, ami átadását követően nagyon hamar a pécsi elit kedvenc találkozóhelye lett. Tőle Északra a Mária utca elején, a mai Bírósági Palota mögötti területen pedig az első színházépület állt, amit 1840-ben adtak át véglegesen. Mellette az 1836-ban megalakult Polgári Casino székházával, ahol szintén tartottak társas rendezvényeket, még cukrászdát is üzemeltettek.

Elkezdve utunkat a Király utcában, mindjárt az elején az Arany Hajó vendégfogadó, sok társas összejövetel színhelye látható. Tovább haladva a Fő utcán, először az 1840-ben átadott Pécsi Nemzeti Casino épületét kell megemlítenünk (a mai Helyőrségi Klub), mindjárt a tőszomszédságában pedig az úgynevezett Fehér Hattyú termet, a korszak talán legismertebb szórakozó és mulatóhelyét. Velük szemben állt az egykori dominikánus monostor épülete, ahol szintén színháztermet kívánt létesíteni Trabert Péter akadémiai festő 1829-ben. Akkor ez nem valósult meg, de a millennium tiszteletére átadott Pécsi Nemzeti Színházat ezen az építési telken építették fel. Majd tovább haladva a Fő utcán, az északi oldalon, a Mór utca sarkán álló Goldenen Sonne, azaz az „Arany Naphoz” címzett fogadóban is megfordultak mindkét nemzet komédiásai. Ugyanakkor táncos rendezvényeket is tartanak falai között. Vele majdnem szemközt cukrászda és kávéház található, szintén kedvelt gyülekezési helye a pécsieknek, később, 1868-ban itt kezdi meg működését a legendás Caflisch cukrászda. A következő, s a korszak egyben utolsó jelentősebb színi terme az egykori Pálosok kolostorában (a Lyceum épülete), azaz a mai Széchenyi Gimnáziumban létezett. Pontosabban a szerzetesek volt ebédlőjét alakította át játékszínné Joseph Lippe direktor a saját költségén. Itt 1800-tól rendezték a színi évadokat, s nem egészen két évtized elteltével már az Elefántos Ház lett a pécsi színészet központja. Ezeken kívül a külvárosok vendéglőiben, ivóiban is gyakran találkoztak egymással a helyiek, ahogy a szőlőskertekben, borházakban is. A már említett „közhasznú” tereken kívül a Tarische Gardent kell megemlítenünk, azaz a Tar Kertet, a mai Rákóczi úton, ahol az Árkád komplexuma állt. A 19. század derekától helyén, a szintén közkedvelt Czinderi Kert vonzotta a pécsi polgárokat. Sem a Tettye, sem a Balokány park még nem volt olyan népszerű, mint ahogy évtizedekkel később. S a Mecsek természeti, történeti és kulturális értékei sem közismertek, a turizmus és a természetjárás, a Mecsek felfedezése már a későbbi korok lakóinak kiváltsága lesz.

Az említett helyszíneket végigjárva azt is megállapíthatjuk, hogy pár évtizeddel később e helyszínek zöme ugyanúgy megmaradt, de természetesen a kor igényeinek megfelelően a társasági és szórakozási formák megváltoztak. S velük ezek, az évtizedes múltra tekinthető patinás épületek, fogadók, kaszinók, szállodák és egyéb vendéglátóhelyek is. De továbbhagyományozódtak a reformkorra jellemző szüreti bálok, nemesi és polgári szalonok, szőlőskertek összejövetelei, táncestek, szüreti és fánkmulató (farsangi) vigasságok (18. sz. elején már tűzijátékot is alkalmaztak egyik ilyen farsangi bálon a színjátszó jezsuiták). A dualizmus alatt a fent vázoltak továbbéléséről, illetve fejlődéséről és új társasági formák létrejöttéről beszélhetünk. Az alábbi vázlatos csoportosítások alapján, fejezetekre és alfejezetekre tagolva tárgyaljuk a társasági élet és szórakozási formák különböző megnyilvánulásait. Felölelve az itt említetteken kívül a virágkorát élő egyesületi mozgalom társas formációit, a sport térnyerését, a turisztika jelentőségét, a vendéglátó kultúra rendkívül izgalmas és sokoldalú területeit, a polgári szalonok, a társas összejövetelek világát, a színházi kultúra továbbfejlődését, a mozik térnyerését és a sajnálatos jelenségként elkönyvelt prostitúció megjelenését.


Dóm. Civertan Légifotó: legifoto.com

Egyesületek, társas körök, szövetségek a társasági és a kulturális életben

A 19. század második felében növekedett meg és teljesedhetett ki az egyesületi mozgalom, amelynek csírái már a reformkorban is megvoltak. Ám a tárgyalt korszakban ugrásszerűen megnőtt szerepük a gazdasági, politikai, társadalmi és természetesen a kulturális miliőben. Szervezeti felépítésükkel (közgyűlés – választmány – tisztikar) egyfajta politikai struktúrát is közvetítettek, a polgári demokrácia kiteljesedéseként. Ugyanakkor nagyon széles skálán tudott megvalósulni az egyesületi mozgalom: az érdekképviselet, a segélyezés és a szociális gondoskodás, az egészségügy, a társas élet, az ipar és gazdasági élet, az oktatás és a kulturális szféra és a politikus közélet területein. Szinte teljesen átszőtte a korabeli egyesületi struktúra a mindennapi életet jótékonyan hatva az összetett fejlődési folyamatokra. Így elmondható, hogy a dualizmus pozitívan értékelhető eredményei egyben széleskörű társadalmi bázison alapultak, amelynek fontos elemei a szervezetformában működő egyesületek. Természetesen a kultúra területein is kimutatható a jelenlétük és sokszor nélkülözhetetlen szerepük, értékteremtésük. Pécsett a tárgyalt időszakban létszámuk megközelítette a kétszázat, s ebből a tekintélyes mennyiségből a kulturális (köz)művelődési szférához mintegy 38%-uk (ha idevesszük a sport és turisztikai egyletek 8%-át is) tartozott. Azaz közel 80 az egyértelműen kulturális célúnak mondható egyesületek száma. Ugyanis funkciójuktól függetlenül szinte mindegyik egyesülettípus rendelkezett könyvtárral, klubhelyiséggel, sajtógyűjteménnyel, azaz a művelődés és a társas élet egyik alapvető feltételeivel.

Önképző és művelődési körök, szabadelvű társaságok, dalárdák

A szélesen vett kulturális szervezetek sorába az alábbi csoporttípusok tartoztak: közművelődési egyletek, dalárdák, társaskörök, sport és turisztikai egyletek, olvasókörök és az oktatási társulatok. A közel húsz közművelődési egylet körében az 1882 áprilisában létrejött Pécsi Színi Egylet erős bázist akart teremteni a színjátszóknak, s az új teátrum felépítését is szorgalmazta. De csak pár hónapig álltak fenn, mert Dulánszky Nándor püspök nem járult hozzá a működésükhöz. Szintén korlátozás, pontosabban felügyelet alatt álltak a munkás önképző körök, amelyek a dualizmus első évtizedeiben alakultak. Különböző formációi ismertek (Pécsbányatelepi Bányász Önképzőkör, Általános Munkás Kör, Pécsi Munkás Kör, Pécsi Munkások Általános Önképző Egylete, Pécsi Munkás Önképzőkör), s a 90-es évekre zömük feloszlott. Helyükre az 1893-ban előbb a Deák, majd a Zrínyi utcai székházban 1945-ig működő Pécsi Munkásképző Egylet lépett. Tulajdonképpen a szervezett munkások összegészét képviselte önképzőkörök szervezésével, könyvtárral és a dalos mozgalom támogatásával. Fontos vállalkozás volt a pécsi polgárok ösztönzésére az 1896-ban ifj. Dömel Nándor elnökletével zászlót bontó Pécsi Műkedvelők Egylete „a szellemi és hazai művelődés terjesztését” célul meghatározva. 1909 novemberében oszlottak fel, és alakították meg Zsolnay Miklóssal az élen az Amatőrök Egyesülete Pécsett című társaságot „A művészetek különböző ágait ápoló magyar amatőröknek egy táborban való egyesítéséért.” A helyi társasági és művészéletet színesítették az első világháború kitöréséig. Valószínű, hogy a szerb megszállás alatt szűntek meg.

A század elején kibontakozó polgári liberális-szabadművelődési eszmék hatására elsőként (1906) a Pécsi Petőfi Kör jött létre, a két világháború közötti korszakban csak formálisan működött. A Dr. Doktor Sándor és Hajdú Gyula vezette Szabadgondolkodók Pécsi Társasága lényegesen nagyobb körben mozgott, de 1925-ben a Doktor Sándor elleni hazaárulási per során az egylet is megszűnt. 1907-ben alakult meg a Pécsi Szabad Lyceum és a Nemzeti Szabadtanítás Pécsi Egyesülete, amely társulatok a művészetek, történelem, irodalom és közgazdaság köréből szerveztek tudományos előadássorozatokat és önképzőköröket. A Szabad Lyceum a boldog békeidőket követő viszontagságosabb időszakokban is meg tudott újulni, s az 1949-es betiltásukig létezett. A közművelődési szervezetek közül talán a legpatinásabb társaság, a Pécs–Baranya Megyei Múzeum Egyesület 1906. október 14-én alakult meg gróf Benyovszky Móric elnök és dr. Szőnyi Ottó titkár vezetésével. Az 1904. november 27-én átadott városi múzeum (már 1895-ben létezett egy úgynevezett múzeumi bizottság) támogatásáért az alábbi célokat határozták meg: „Ezen cél elérése végett kebelében egyesíteni törekszik úgy a szakférfiakat, mint a tudomány és közművelődési célok iránt érdeklődő közönséget. Nyilvános üléseket tart, hol régészeti, történelmi, természettudományi-néprajzi, ipar és szépművészeti kérdések tárgyalását és fejtegetését tűzi napirendre, s ezen ülésekkel kapcsolatosan tudományos kirándulásokat szervez.” A nagy lelkesedéssel fogadott egyesületet úgy a megyei és városi vezetés komoly pénzösszegekkel támogatta kezdetekben, sőt több egyesület is pártoló tagja volt a Múzeum Egyesületnek. Még az 1920-as években is közel háromszáz tagot számlált a társulat, de a múzeumi intézmény megerősödésével szerepük is csökkent, s végül 1939-ben oszlottak fel tagok hiányában. Említenünk kell az 1890-től működő Dunántúli Közművelődési Egyesületet is, amelynek Pécs–Baranyai Fiókegyesületét 1907-ben, az Országos Kiállítás alkalmából szervezték meg olyan jeles egyéniségek, mint gr. Zichy Gyula püspök, Kammerer Ferenc országgyűlési képviselő, dr. Egry Béla ügyvéd, Erreth János és Benyovszky Móric. Igaz, nép- és vándorkönyvtár-szervezési akcióik a megyét érintették, de ez a szellemi hatás a megyeszékhelyről indult, s fontosabb rendezvényeiket is itt tartották.

Fontos és meghatározó a város kulturális-társasági életében, ugyanakkor a polgárok szórakozásának is népszerű területe a város zenei élete. Ehelyütt elsősorban az egyesületi szinten megvalósult zenei törekvéseket, értékteremtéseket említjük, ami ekkor Pécs dal- és énekkultúrájának legfényesebb korszakát jelentette. A Pécsett működő dalegyletek népes táborából elsőként a Pécsi Dalárdát kell említenünk, amelynek elődje 1847-ben kezdte el az éneklést, de csak 1862 februárjában szerveződött újra. A következő évben alkották meg a dalárda jeligéjét, amelyet akár zenei programjuknak is tekinthetünk:

„Édes hazánk, kedves dalunk:

Érted élünk érted halunk.”

E sorokhoz híven a dalárda repertoárját a „hazai zene ápolása és terjesztése” jellemezte, ezért számos pécsi és más hazai dalos ünnepen vettek részt, s kaptak elismerő díjakat. Így Debrecen, Nagyvárad, Kolozsvár, Bécs és Szeged városokat említhetjük, ahol rangos koncerteket adtak. Egyik legsikeresebb zenei vállalkozásuk a korszakban Verdi Rekviemjének előadása a Pécsi Nemzeti Színházban 1897 tavaszán. De nemcsak önálló hangversenyeket és rangos kórustalálkozókat tartottak a színházban, hanem zenés színházi produkciókban (opera, operett) is szerepeltek, alapszabályuknak megfelelően. A Pécsi Dalárdával egy időben több rangos, de olykor kérészéletű dalegylet működött: szintén polgári kezdeményezést követően jött létre a Pécsi dalkoszorú, akik 1892-ben nevüket Pécsi Polgári Daloskörre változtatták. De ezt megelőzően Pécsi Iparos és Daloskör néven is népszerűek voltak. A Dalkoszorú a többszólamú dalok és szavalatok előadását tartotta fontosnak, s „Ezen czél elérésére a tagok össszegyűlnek tanulásra és próbákra, dalestélyek, kirándulások, hangversenyek dalárutazások és tánczkoszorúk rendeztetésére.” Fellépéseik visszhangja és sikere olykor a Pécsi Dalárdáéval vetekedett.


Városháza. Civertan Légifotó: legifoto.com

Az 1890-es években a munkásszakegyletek létrejöttével a munkásdalkarok megalakítására is sor került. Elsőként a Pécsi Munkásképző Egylet Dalkarát említhetjük, akik az ének-dalegyletek közül a leghosszabb ideig léteztek. 1914-től, sok egyesülethez hasonlóan szüneteltek, de 1924-ben újjászervezték. A patinás Pécsi Nyomdász Egylet 1894-ben indította útjára a Gutenberg Dalkoszorút, akik bizonytalan ideig működtek. Viszont utódjuk a Gutenberg Dalkör 1910 novemberétől képviselte tovább a nyomdászok énekes hagyományait. A Gyár utcai (ma Zrínyi utca) munkás központban szervezték meg 1898 júniusában a pécsi Építőmunkások Dalkarát, de pár hónapos dalos múltat követően a városi rendőrkapitány az énekkart betiltotta. A millennium körüli években két polgári daloskör is bemutatkozhatott ezen az egyre színesedő zenei palettán: a Pécsi Műkedvelő Énektársaság és a Pécsi Dalosegylet. Mindkét dalárda az első világháborút követő években oszlott fel. 1911 derekán indult a Siklósi külvárosban a több mint 30 éves pályafutást megért MÁV Ébredés Dal és Önképzőkör. Az összetett funkciójú egylet 1943-ban bekövetkezett megszűnéséig több száz fős tagsággal dicsekedhetett. A két világháború között ez az énekkultúra tovább fejlődött, s az itt felvázolt dalkörtípusok mellett az egyházi énekművészet is megjelent a pécsi dalos-mozgalomban.

Márfi Attila

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket