A „Szerb megszállás Pécsett 1918–1921” című kiállítás

2022. június 3-án nyitották meg a „Szerb megszállás Pécsett 1918–1921” című kiállítást a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont földszinti aulájában, amely a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára, a Janus Pannonius Múzeum és a Csorba Győző Könyvtár közös szervezésében valósult meg. Gőzsy Zoltán, az MNL Baranya Megyei Levéltára igazgatója köszöntő beszédében megjegyezte: örömükre szolgál, hogy a Levéltár kezdeményezésére reagálva a szervező közgyűjtemények sikeresen össze tudták illeszteni adottságaikat, saját gyűjteményeikben fellelhető forrásaikat egy átfogó kiállítás létrehozására. Reményeit fejezte ki aziránt, hogy az itt elkezdett munka folytatódni fog, s a pécsi illetőségű közgyűjtemények a jövőben is együtt tudnak majd dolgozni hasonló programok megrendezésében, akár évenkénti kiállítások online és valódi térben történő szervezésében egyaránt.

A kiállításmegnyitó keretében megrendezett kerekasztal-beszélgetés előtt Felinger Attila, a Pécsi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese üdvözölte a megjelent érdeklődőket. Köszöntőjében utalt rá, hogy tapasztalata szerint a szerb megszállás sokáig népszerűtlen témának számított a közoktatás és a közélet területén egyaránt. Elmondása szerint ő maga családi keretek között értesült a történeti eseményekről. Ebből kifolyólag külön örömét fejezte ki, hogy ma, a közgyűjtemények közös munkájának köszönhetően a megjelentek, és az online felületre látogató érdeklődők is szakmailag színvonalas, rendkívül részletes és befogadható áttekintést nyerhetnek az 1918–1921 közötti megszállás eseményeiről.

A kiállítás keretében megrendezett kerekasztal-beszélgetés a Tudásközpont földszinti konferenciatermében zajlott, amelyet Bánkuti Gábor (egyetemi docens, PTE BTK TTI Modernkori Történeti Tanszék) moderált. A kerekasztal résztvevői egyetemi oktatók és levéltárosok voltak: Hornyák Árpád (tanszékvezető egyetemi tanár, PTE BTK TTI Modernkori Történeti Tanszék), Nagy Imre Gábor (főlevéltáros, igazgatóhelyettes, MNL BaML), Gyánti István (levéltáros, MNL BaML) és Vértesi Lázár (levéltáros, MNL BaML).

Bánkuti Gábor is gratulált a közgyűjtemények sikeres együttműködéséhez, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a tárgyalt korszak annak ellenére kevéssé ismert, hogy rendkívül komoly hatása volt Pécs város és egész Baranya történetére.

A szerb megszállás komoly térszerkezeti változást okozott, egyúttal demográfiai problémákhoz is vezetett, a térség népessége ugyanis jelentősen csökkent.

Első kérdését Hornyák Árpádnak tette fel a megszállásra vonatkozó szerb érvekkel és elképzelésekkel, és a „legitimációt nyújtó” belgrádi katonai konvencióval kapcsolatban. Hornyák rámutatott, hogy a Szerb Királyság részéről már 1914 júliusában tetten érhető az igény a terjeszkedésre, melyben leginkább a gazdasági szempontok (vasúthálózat kérdése, bányák megszerzése) és a stratégiai elvek (Szerbia védelme, főleg Belgrád elhelyezkedése miatt) domináltak. Meg kell említenünk még a nagyszerb elképzelést, főleg Kelet-Szlavóniára vonatkozólag, azonban Hornyák megjegyezte, hogy az etnikai érvekre való hivatkozás csak a megszállás bekövetkezése után került előtérbe.

Bánkuti újabb kérdésére, miszerint milyen új helyzetet okozott a térségnek a megszállás, Gyánti István elsőként elmondta, hogy a pécsi események nagymértékben korreláltak az országos folyamatokkal: az őszirózsás forradalom után, 1918. november 1-jén megalakult a Pécsi Nemzeti Tanács, amely megszervezte saját nemzetőrségét. Gyánti másodsorban sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy e két intézmény iratanyagából meglehetősen kevés irat maradt fenn, emiatt a történtek vizsgálatához inkább a sajtótermékeket és az egodokumentumokat (naplókat, memoárokat, leveleket) célszerű felhasználni. Hozzátette továbbá, hogy a szerb csapatok közeledéséről már november 11-én értesült a város, ekkor érkezett meg a távirat Budapestről a térség katonai kiürítésére. 1918. november 14-én vonult be Pécsre a szerb hadsereg, amelyet a városi polgárok ekkor még szívélyesen fogadtak. Hozzáállásuk azonban hamar megváltozott, hiszen a megszállók már november 19-én betiltották a nemzetőrséget, átvették a raktárak felügyeletét és a vasúti forgalom irányítását.

A városvezetés reakcióival kapcsolatban Nagy Imre Gábor megjegyezte, hogy a szerbek viszonylag gyorsan megpróbálták eltávolítani a városi vezetés prominenseit. Nendtvich Andor polgármester „akadékoskodó, panaszkodó” magatartást tanúsított, nem képviselt együttműködő hozzáállást – ki is toloncolták a megszállt területről. Bánkuti kérdésére ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar központi kormányzat igyekezett segítséget nyújtani a pécsi közigazgatásnak, a megszállás teljes ideje alatt fizette a Pécsett maradt hivatalnokokat, és információkat szolgáltatott számukra.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után merőben új helyzet alakult ki a megszállt területeken is. Erre vonatkozóan Bánkuti a megszállók hozzáállásáról kérdezte a beszélgetőpartnereket. Az események kapcsán – Hornyák Árpád válasza szerint – egyfelől a megszálló szerbek aggódtak, hogy tovább terjed a bolsevizmus, éppen ezért megváltozott az eddig ellenszenves hozzáállásuk a pécsi adminisztrációval kapcsolatban: sokkal toleránsabbak lettek a bolsevikok ellenségeivel, ez azonban csak a Tanácsköztársaság fennállásáig volt így.

Másrészről, a szerbek szempontjából komoly „előnyt” jelentett a proletárdiktatúra létrejötte, hiszen a nemzetközi fórumokon, a diplomácia „zöld asztala” mellett lehetőségük adódott alátámasztani saját igényeiket, mondván, ezzel is gyengítik a Tanácsköztársaságot.

Gyánti István megjegyezte, hogy a Tanácsköztársaság közvetlenül nem érintette Pécset, a Sásdon megszervezett ideiglenes székhely pedig nem esett szerb megszállás alá. Kiemelendő, hogy hosszabb távon is ható következménye lett azonban a korszaknak Hajdu Gyula politikai előretörése.

Bánkuti ezután a Tanácsköztársaság bukása utáni események felől érdeklődött, s rámutatott, hogy az augusztusi hatalomváltás Pécset közvetlenül is érintette: a város a Tanácsköztársaság emigrációs központjává vált, az időközben kiírt helyhatósági választásokon a szerbek által is támogatott szociáldemokraták nyertek, Linder Béla (1876–1962), a Károlyi-kormány korábbi hadügyminisztere, a Berinkey-kormány tárca nélküli minisztere, majd a Tanácsköztársaság bécsi katonai megbízottja lett Pécs város polgármestere.

Vértesi Lázár ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Linder kedvező helyzetbe érkezett, szerb felesége és korábbi tevékenysége okán a megszállók szimpátiáját is bírta. Első és legfontosabb feladata az új nomenklatúra létrehozása volt, ezt azonban megnehezítette, hogy Nendtvich Andor (időközben visszatért polgármester) nem kívánta átadni hivatalát – ezt a problémát végül a szerb csapatok „orvosolták”, Nendtvich újbóli kitoloncolásával. Ugyancsak problémákat okoztak Lindernek a szocialista párt meghatározó tagjai, akik egyfajta „ellenzékként” léptek fel ellene; közülük leginkább Polácsi Jánost, dr. Doktor Sándort és Hajdu Gyulát kell kiemelnünk. Vértesi hozzáfűzte, kevésbé ismeretes, de ekkoriban felmerült egy pécsi ellenkormány létrehozásának lehetősége is, Károlyi Mihály vezetésével. Ezt leginkább a sajtó propagálta, ám érdemes kiemelni Jászi Oszkárt is, aki ugyancsak szimpatizált az elképzeléssel. A megszálló szerb csapatok látszólag támogatták az ötletet, de konkrét segítségre nem lehetett tőlük számítani.

Bánkuti rámutatott, hogy az eseménysorozat egy örvényhez hasonlítható: mintha egy önmagát gerjesztő válságsorozat bontakozott volna ki, amelyben a térség egyre lejjebb csúszott.

Kérdése ezután arra vonatkozott, hogy ilyen körülmények mellett végül Baranya hogyan maradhatott az ország része Trianon után. Hornyák Árpád erre válaszul megjegyezte, hogy a megszállás ideje alatt a szerbek igyekeztek a helyi lakosság igényeire, a népszuverenitás elvére hivatkozva elérni a béketárgyalásokon, hogy a megszállt területet végül de jure is megszerezhessék. Ehhez megrendezett népgyűléseket szerveztek, előre elkészített határozatokkal próbálták kifejezni, hogy a lakosság is támogatja a jugoszláv államhoz való csatlakozást. Mindezek mellett folyamatosan hangoztatták, hogy a szénkérdés és a stratégiai elvek miatt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy kivonuljon a megszállt területekről.

Hornyák szerint, miután a béketárgyalások egyértelművé tették, hogy e célokat a szerbek nem érhetik el, a megszállók még egy végső és kétségbeesett vállalkozásnak tekinthető, mindössze 8 napig létező kérészállam (Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság) létrehozását is támogatták, ami a baloldali városvezetés és a szerb hadsereg kooperációjának gyümölcse volt.

A szerb megszállás időszaka alatt kibontakozott ellenállás-formák kapcsán Hornyák Árpád hangsúlyozta, hogy az 1919. februári-márciusi „nagy sztrájk”, bár az országos sztrájk részét képezte, olyan mérvű elégedetlenséget és összefogást mutatott, hogy a szerb haderő hajlandónak mutatkozott az engedményekre, ezt azonban a Tanácsköztársaság kikiáltása keresztbe húzta. Ugyanakkor, tette hozzá, nem hanyagolható el az a tény sem, hogy a Tanácsköztársaság ellen szerveződő szegedi ellenkormány megpróbált bizonyos szinten együttműködni a megszálló szerb közigazgatással, de ennek kevés eredménye született. Vértesi Lázár megemlítette, hogy a polgári ellenállásnak is voltak próbálkozásai, ezt azonban a megszállók viszonylag gyorsan elfojtották, 1920 nyarán a főszervezőket (köztük Visy László volt városi főispánt) elfogták és szerb területre internálták. A polgári ellenállás összefogásával próbálkozott Zichy Gyula pécsi püspök (1905–1926) is, de végül nem tudott eredményt elérni.

A megszállás végével bekövetkezett impériumváltás, a szerb csapatok ki-, majd a Nemzeti Hadsereg bevonulása kapcsán Nagy Imre Gábor megjegyezte, hogy a hírekre sokan elmenekültek a térségből, de a szakirodalomban is sokszor hangoztatott 20.000 fő mindenképpen túlzásnak nevezhető.

A menekülők félelme reálisnak tűnhetett, a fehérterrorral kapcsolatos izgatott hangulatot a sajtó is fokozta. Mindezek mellett az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a Nemzeti Hadsereggel sokan vissza is tértek azok közül, akik a korábbi események miatt hagyták el a megyét vagy a várost. Hornyák Árpád ehhez hozzáfűzte a megyében élő szerbséggel kapcsolatban, hogy bár érték őket atrocitások és retorziók, nem beszélhetünk tömeges menekülthullámról.

A kerekasztal-beszélgetés végeztével Pásztor Andrea (igazgató-helyettes, Janus Pannonius Múzeum) mutatta be a közös munka egyik legfontosabb eredményét, a www.szerbmegszallas.hu honlap webes felületét. Az online-tudástér 5 különböző felületet tartalmaz. Az érdeklődők elsőként egy rövid történeti összefoglalót olvashatnak Gyánti Istvántól a 33 hónapos szerb megszállás eseményeiről.

A honlap második oldala egy interaktív térkép, ahol az érdeklődők korabeli képeslapokon és fényképeken keresztül megismerhetik a megszállás legfontosabb helyszíneit.

A harmadik felület egy interaktív idővonal, ahol a szerb megszállás legfontosabb forrásainak és dokumentumainak megismerése mellett lehetőségünk nyílik az események vizsgálatára is. A negyedik lap a források egyéni kutatásához nyújt segítséget, ahol az érdeklődők célirányosan választhatják ki a számukra érdekesnek talált dokumentumtípusokat.

A honlap utolsó menüpontja egy bibliográfiát tartalmaz, amely az érdeklődők számára összegyűjtötte a szerb megszállással kapcsolatos tudományos és ismeretterjesztő írásokat, szakirodalmat.

Pásztor Andrea a honlap bemutatása után szintén köszönetét fejezte ki a létrejött együttműködéssel kapcsolatban, és felhívta a jelenlévők figyelmét a Tudásközpont aulájában található kiállítás tablóira, amelyek megtekintését minden érdeklődőnek szívesen ajánljuk.

Pintér Tamás

Ezt olvastad?

NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A

X