A szicíliai partraszállás megítélése a római magyar követi jelentésekben

Tunézia elvesztését követőn két hónapon át tartó feszült várakozási időszak köszöntött be a tengelyhatalmak számára a mediterrán hadszíntéren. A római magyar követség jelentései hűen tükrözték ezen időszak bizonytalanságát, az olasz katonai vezetés tanácstalanságát, és a biztosra vett szövetséges invázió pontos helyét illető kétségeket. A Husky-hadművelet 1943. július 10-én történő megindulása végre lezárta ezt várakozási időszakot, a szicíliai partraszállás első hírei kisebb megkönnyebbülést váltottak ki Olaszországban. Rövid időre általános optimizmus uralkodott el a közvéleményben, hogy esetleg megvédhetik Szicíliát. Máriássy Zoltán római követ idézett Mussolini invázió előtti utolsó öntelt beszédéből, amely szerint, ha a partraszállók olasz földön maradnának, az csak horizontális helyzetben történhet. A tengelyhatalmak propagandája az invázió előtti hetekben azt sulykolta a közvéleménybe, hogy minden előkészület megtörtént, és a szövetségeseket könnyedén a tengerbe szorítják. Az a hiú remény, miszerint az első 24 órában visszakergetik a partot ért angolszászokat, egyáltalán nem teljesült. A magyar követ lehangoltan és szomorúan idézte fel az első napok lesújtó eseményeit:

Az úgy ellenséges, mint olasz részről előzőleg oly nehéznek és nagy áldozatokkal járónak ítélt partraszállás igen könnyen, aránylag egészen kis veszteségekkel lett végrehajtva. Az olasz flotta a partraszállás alkalmával nem adott magáról életjelt, sem a német és olasz tengeralattjárók, sőt-angol jelentések szerint-a német-olasz légierők is alig. Az annyira megerősítettnek hirdetett szicíliai kikötők egy részében ellenállás alig volt észlelhető és úgyszólván csak percekig tartott. A partraszállók azonnal foglyokat ejtettek…Mindez mint lidércnyomás nehezedik az érdekelt baráti megfigyelőre és nem engedi elzavarni azt az aggodalmat, hogy nem állunk-e egy újabb Tunisz előtt?[1]

Máriássy szerint a legnagyobb veszélyt Szicília északkeleti csücskének elfoglalása jelenthette, ugyanis Messina elestével csapdába kerülhettek a szigeten lévő tengelyhatalmi erők. A követ egyre pesszimistábban tekintett az eseményekre, a helyzetet különösen komollyá tette, hogy ekkor már nem csak hadi eszközök terén voltak óriási fölényben a támadók, hanem a katonák létszámában is. Ezt a tényt nem ellensúlyozhatta a Messinai-szoroson át érkező újabb erősítések megérkezése sem. A kezdeti kudarcok hatására megindult a kölcsönös egymásra mutogatás, az olaszok szerint a németek nem küldtek elég repülőgépet és tankot, a németek viszont azt állították, hogy az olaszok nem védekeztek kellőképpen. A legújabb harctéri hírek alapján Máriássy úgy vélekedett, hogy a sziget megvédésének esélyei minimálisra csökkentek. Aggodalommal állapította meg a szigeten zajló harcokkal kapcsolatban: „Olaszország sorsa tényleg Szicíliában fog eldőlni, mert ha ezen nagy sziget teljes meghódítása könnyen, esetleg napokon, vagy egy-két héten belül súlyos veszteségek nélkül megtörténhetik, akkor igen sötétek lennének a perspektívák az olasz félsziget ellenálló képessége tekintetében is.”[2]

A brit 8. hadsereg partraszállása. (Forrás: tracesofwar.com)

A követ borúlátó helyzetelemzése nem igazolódott be azonnal. A brit csapatok előrenyomulása lelassult a keleti parton Catania előtt, így nem következett be a tengelyhaderők csapdába ejtése Messina gyors elfoglalásával. Máriássy arra a következtetésre jutott, hogy Szicília mégsem fog olyan könnyen az angolszászok ölébe hullani, mint ahogyan az első események után várható volt. Ugyanakkor kizárta annak a lehetőségét, hogy a szövetségeseket kiszorítsák a szigetről, és a fennálló frontvonalat a Messinai-szoros környékén sem lehetett hosszú távon tartani. 1943. július 20-án kelt jelentésében ismét írt a kudarcok miatti kölcsönös vádaskodásról. A németek egyre keményebben fogalmazták meg, hogy a kritikus helyzet legfőbb oka az olasz ellenállás szinte teljes hiánya volt. Erre utalt Augusta kikötőjének harc nélküli feladása, illetve az olasz katonák tömeges, harc nélküli fogságba esése. A római vezetés ezzel szemben szemrehányást tett a szövetséges németeknek, hogy a korábban megígért támogatást nem adták meg, így kibontakozhatott az angolszászok nyomasztó technológiai és létszámbeli fölénye. Bastianini külügyi államtitkár igyekezett megnyugtatni a magyar követet, hogy az olasz szárazföld elleni invázió esetén sokkal erélyesebb és sikeresebb lesz az ellenállás, a római német katonai körök azonban igen szkeptikusan fogadták ezt a kijelentést. Jól mutatja a hangulatváltozást, hogy tíz nappal a partraszállás után már maga az olasz katonai vezetés is gyakorlatilag elveszettnek tekintette a szigetet. Erre utalt, hogy bár még javában dúlt a harc Szicíliában, mégis a Korzika, Szardínia és Kréta ellen várható szövetséges inváziók sorrendjét latolgatták. A sziget elestét széles körben már korábban elkönyvelték, erről számolt be a berlini magyar követ is. Helyi olasz forrásra utalva jelentette, hogy Szicília helyzete kritikus, a túlerő miatt a küzdelem kimenetele nem lehet kétséges. A sziget kapitulációjával egy időben valószínűsítették a jóval kevésbé megerősített Szardínia és Korzika gyors elvesztését is.

Brit csapatok megjelenése a szigeten. (Forrás: en.wikipedia.org)

1943. július 25-én a szicíliai katonai események hatására politikai fordulat következett be Olaszországban. A fasiszta Nagytanács III. Viktor Emánuel király közreműködésével megbuktatta Mussolinit, és még ezen a napon új kormány alakult Pietro Badoglio tábornok vezetésével. A fasiszta rendszer bukása nagy lelkesedéssel töltötte el az olasz közvéleményt, de az öröm nem tartott sokáig, miután kiderült, hogy a háború tovább tart. A júliusi fordulattal nagy terjedelemben foglalkozott a római magyar követ, ezért innentől kezdve a szicíliai harctéri események már teljesen háttérbe szorultak a jelentésekben.

Badoglio a második világháború alatt. (Forrás: en.wikipedia.org)

Rakolczai László katonai attasé a szicíliai katonai helyzet súlyosságával magyarázta meg a váratlan politikai fordulatot. A vezérkari ezredes szerint a július 19-i feltrei Mussolini-Hitler találkozó sikertelensége is hozzájárult a fasiszta rendszer bukásához, mert a keleti fronton lekötött Németország nem tudott megfelelő segítséget nyújtani Olaszország megvédelmezéséhez. A Badoglio-kormány politikáját elemezve arra a megállapításra jutott, hogy a méltányos békekötést egyszerre tette lehetetlenné a szövetségesek feltétel nélküli kapitulációt követelő politikája és Hitler katonai segítsége. Míg korábban az olaszok a katonai kudarcokra hivatkozva állandóan azzal ostromolták Berlint, hogy küldjön több erősítést Itáliába, most, miközben Badoglio titokban a háborúból való kilépést szorgalmazta, az új német hadosztályok megjelenése kellemetlen helyzetbe hozta a királyi kormányzatot. Rakolczai elemzése szerint „ma már a német segítség lidércnyomásként nehezedik a Badoglio kormányra a fascizmus megbuktatása miatt,-lehetetlenné teszi a béke felé vezető utat,-ellenben igen valószínűsíti azt, hogy az ország területe hadszíntérré válik és elpusztításnak néz elébe…a  Badoglio kormány által képviselt zsilip megnyitása után Olaszország olyan lejtőre juthat, amelynek végén a belháború, német vagy angolszász megszállás fenyeget.[3]

 A római katonai attasé pontosan előrejelezte az események alakulását. Szeptember 3-án a britek partra szálltak Calabriában, ugyanezen a napon a szicíliai Cassibilében az olaszok titkos fegyverszüneti egyezményt írtak alá. A megállapodást szeptember 8-án jelentette be Eisenhower és Badoglio. Az olasz kiugrás azonban nem sikerült, mivel az elhúzódó szicíliai harcok időt biztosítottak a német erősítések felvonultatásához. Hitlert Mussolini bukása ugyan teljesen váratlanul érte, de az olasz „árulásra” már katonailag felkészült. Rómát megszállták a németek, Itália pedig több mint másfél éven át pusztító harcok színtere lett. Mussolini német segítséggel létrehozta a fasiszta Salói Köztársaságot (hivatalos nevén Olasz Szociális Köztársaság), így Észak-és Közép-Olaszországban véres polgárháború bontakozott ki. Az angolszászoknak csak 1945 tavaszára sikerült elfoglalniuk a félszigetet, ekkor kapitulált a Heinrich von Vietinghoff (1887–1952) parancsnoksága alatt Itáliában állomásozó német haderő.

Szövetséges partraszállás, 1943. július 10. (Forrás: en.wikipedia.org)

Összegzésként megállapítható, hogy a római követi jelentések viszonylag tárgyilagosan mutatták be a szicíliai harctéri helyzetet. A követség tagjai természeten elfogultak voltak a hazánkkal szövetséges Olaszországgal szemben, ugyanakkor a Budapestre küldött jelentések nem titkolták el a tengelyhatalmak nehézségeit és a sziget sikeres megvédelmezéséhez fűződő egyre erősödő kételyeket. A Kállay-kormányzat értesülhetett az olasz közvélemény háborúellenes hangulatáról, a szövetséges bombatámadások lesújtó hatásairól és a római katonai vezetés teljes tanácstalanságáról az invázió pontos helyszínét illetően. A követség által közölt iratokban fellelhetőek a korabeli tengelyhatalmi propaganda által terjesztett vélemények a sziget megfelelő védelmi rendszeréről és az alapos felkészülésről. Máriássy hangsúlyozta, hogy igazán kívánta Róma sikerét, ugyanakkor több alkalommal fogalmazta meg szkepticizmusát az olasz katonai potenciállal kapcsolatban. Csak Papp Gábor ideiglenes ügyvivő fogadta el kritikátlanul az olasz és német hivatalos álláspontot, és közölt túlzottan optimista véleményeket. A római követség jelentései alapján kirajzolódott, hogy a sziget megtartása erősen kétséges, a tartós ellenállásnak nincs sok esélye. A partraszállást követően szinte nyomban kibontakozott az ellentét az olasz és a német vezetés között, és kölcsönösen egymást vádolták a kudarcokért. A követi jelentésekben már a szicíliai hadműveletek alatt nyomon követhető az a szembenállás és bizalmatlanság, amely előrevetítette a szeptember 8. után kibontakozó tragikus eseményeket.

A júliusi szicíliai partraszállás sikere nagy érdeklődést váltott ki hazánkban. Szombathelyi Ferenc (1887–1946) vezérkari főnök úgy vélte, hogy ezzel az eseménnyel tulajdonképpen már el is kezdődött tengelyhatalmak szövetségének felbomlása. Kádár Gyula (1898–1982), a Vezérkari Főnökség 2. (hírszerző és kémelhárító) osztályának vezetője, emlékiratában úgy értékelte a helyzetet, hogy az angolszászok szicíliai partraszállásával és Mussolini bukásával „a fasiszta Olaszország háborús szereplése ezzel lényegében befejezettnek tekinthető, haláltusájának rángatózásai már nem sokat számítanak.[4]

Kállay Miklós (forrás: hu.wikipedia.org)

A sziget viszonylag gyors elfoglalása, majd a fasiszta rendszer összeomlása Magyarországon azt az illúziót keltette, hogy a szövetségesek hamar megszállják az egész félszigetet, és akár az év vége előtt elérhetik a magyar határokat. Kállay Miklós úgy vélte, hogy a szicíliai hadműveleteket követően megnőtt az esélye Magyarország számára a háborúból való sikeres kiugrásra. Vele szemben Szombathelyi szkeptikus volt a szövetségesek katonai felkészültségével kapcsolatban, és Olaszországban elhúzódó harcokra számított. Az események a magyar vezérkari főnököt igazolták, bár a Husky-hadművelet eredménye nyilvánvalóan hatott a felgyorsuló titkos magyar-angolszász tárgyalásokra, amelyek azután egy előzetes fegyverszüneti egyezmény megkötésében csúcsosodtak ki. A háború alakulása azonban nem tette lehetővé Olaszország egyértelmű átállását, az 1943 őszétől Itáliában kialakuló katonai és politikai helyzet pedig érthetően elriasztotta a Kállay-féle vezetést az olasz példa követésétől. A szövetségesek által követelt feltétel nélküli kapituláció nemcsak a Badoglio-kormány helyzetét nehezítette meg, hanem a budapesti vezetést is elbizonytalanította. Az angolszász haderő itáliai előrenyomulásának lelassulása végül lehetetlenné és értelmetlenné tette hazánk számára az 1943 szeptemberében Törökországban megkötött titkos fegyverszüneti egyezmény végrehajtását.

Réti Balázs

Felhasznált szakirodalom:

Andreides Gábor: Fegyverszünettől megszállásig: az olaszországi események magyarországi hatása 1943–1944-ben. Múltunk, 2010/2. 211–214. o.

Balogh Margit–Andreides Gábor–Z. Karvalics László–Tátrai László (szerk): A szakadék szélén… Az MTI bizalmas jelentései, 1943–1944. Budapest, 2006.

Barton V. Barhart: The Great Escape: an Analysis of Allied Actions leading to the Axis Evacuation of Sicily in World War II. Thesis, Fort Leavenworth, 2003.

Cote, Stephen R.: Operation Husky: A Crytical Analysis. Newport, Naval War College, 2001.

Czettler Antal: Mussolini bukása és Kállay Miklós külpolitikájának veszélyes fordulópontja. Magyar Szemle, VIII., 11–12. szám, 1999.

Eisenhower Dwight D.: Keresztes háború Európában. Budapest, 1982.

Földesi Margit–Stella Szonja: Egy másik vesztes. Olaszország 1943–1947. Budapest, 2006.

Garland Albert N.–McGaw Smyth Howard: Sicily and the Surrender of Italy. Washington D. C., Center of Military History US Army, 1993.

Joó András: Helyzetmérlegelés és taktika a magyar háborús diplomáciában, 1942–1944. Közép-európai közlemények, 9. kötet, 4. szám, 2016. 19–34. o.

Kindl Melinda: Párhuzamos kényszerpályák. Olasz-magyar diplomáciai kapcsolatok 1943–1945 között. Pécs, doktori disszertáció, 2016.

Swanson, Jon M.: Operation Husky. The Campaign in Sicily: A Case Study. Carlisle Barracks, US Army War College, 1992.

Szakály Sándor: A két világháború közötti katonai attasészolgálat személy összetétele. Felderítő Szemle. XII. évfolyam, 2. szám, 2013. november. 22–39. o.

Levéltári források

MNL: Magyar Nemzeti Levéltár, Országos Levéltár, K 63 (a Külügyminisztérium politikai osztályának iratai):

Hadtörténelmi Levéltár, magyar királyi honvéd vezérkar főnöke iratai

[1] K63. 221. cs. 1943. 23/1/a. Róma, 1943. július 13.

[2] K63. 221. cs. 1943. 23/1/a. Róma, 1943. július 13.

[3] K63. 221. cs. 1943. 23/1/a. Róma, 1943. július 13.

[4] Kádár, 1978. 540.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Ezt olvastad?

Az angolszász hatalmak Szicília elleni inváziója a második világháború közismert eseménye. A világtörténelem addigi legnagyobb méretű partraszállási hadművelete és a