„A szittyológusoktól ments meg Uram minket!” – avagy a történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai

A történelem iránt nagyon sokan érdeklődnek. Mi alapján és hogyan választják ki az olvasók, hogy mit vegyenek a kezükbe? A történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai című kérdőív eredményeinek elemzése.

Bevezetés

Az eredetileg ártatlan közvélemény-kutatás alapján írott cikk néhány, az ál-(vagy, ahogy a kérdőívben használtam: „alternatív”) történetírást feszegető kérdésre érkezett válaszok miatt kapta a fenti címet. Az elkészített kérdőív nem szándékozott túl mélyre ható kutatás lenni. A cél annak felmérése volt: hogyan olvas a történelem iránt érdeklődő olvasó? Ezt az ismeretszerzési szokások (az internet elterjedésének köszönhetően) megváltozása, átalakulása indokolta. Nagyon hamar kiderült, hogy nem minden érdeklődő olvasó is egyben – hiszen előfordult olyan, hogy valaki ugyan a történelem-kedvelők táborába tartozott, de írott tartalom helyett a dokumentumfilmeket részesítette előnyben.

A kívánt információ megszerzése napjainkra egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb lett – hiszen kézenfekvővé vált (és a kérdőív végeredménye is ezt tükrözi) a könyv, illetve folyóirat helyett az online tudásanyag átböngészése. Az interneten ugyanis minden megtalálható, azonban pont ez okozza a problémát. A mindenbe, ugyanis beletartoznak az MTA által jegyzett, lektorált szakfolyóiratok és a kevéssé alátámasztott fejtegetéseket tartalmazó írások is. A laikus érdeklődő nem feltétlenül tudja elválasztani a búzát az ocsútól – az elfogadott tényanyagot az áltörténetírástól.

A történelem (általánosságban értve) az a témakör, amely majdnem minden olvasó számára érdekes, mert ahogy mondani szokás „velünk él”, hat ránk. Ez a tudományág is küzd az előző bekezdésben említett problémával. A probléma ott kezdődik, hogy minőségét tekintve meglehetősen vegyes a felhozatal. Megint csak az előzőekből kiindulva, nem feltétlenül egyértelmű az avatatlan szem számára az információs szupersztrádán böngészve, hogy Földi Pál vagy Jásdi Kis Imre nem tekintendő kanonizált történetírónak, ellenben a történész (középkorász) Hóman Bálinttal.

A kérdőív maga tehát ezeket az állapotokat kívánta felmérni. Helytelen lenne azt állítani, hogy arra voltam kíváncsi „mekkora a baj”, mondjuk inkább úgy, hogy az érdekelt, mik ma a történelem iránt érdeklődő ember olvasási szokásai. Elhiszi-e például kérdés nélkül, amit olvas? Mennyire szelektál a szerzők között? De érdekelt az is, hogy milyen forrásból szerzi az illető az ismereteit. Ismeretterjesztő folyóiratot vásárol az újságárusnál vagy kikölcsönzi a könyvet a helyi könyvtárból?

Egy kérdőíven alapuló cikknél szokás előfeltevésekkel kezdeni. Az, hogy alapvetően sokan olvasnak történelemmel kapcsolatos anyagokat, evidensnek tűnt. Egy igazán lényeges hipotézisem volt tehát még a kérdőív összeállítása előtt: feltételeztem, hogy „nagy a baj” tehát az olvasóközönség fele hitelt ad az alternatív történetíróknak és elfogadja, hogy „azért az Akadémia sok mindent elhallgat”.

Ki számít olvasónak – és mit takar az áltörténetírás fogalma

Ehhez hasonló felmérés – már ami tipikusan a történelemkedvelőket célozta volna – tudomásom szerint nem készült. Ellenben olyanok igen, amik így vagy úgy, de bizonyos célcsoportok olvasási szokásait, vagy az ismeretterjesztéshez/tudományhoz való viszonyt taglalták. Mielőtt azonban erre rátérnék, úgy hiszem szükséges tisztázni, ki is számít olvasónak. A netgeneráció olvasási attitűdjei c. cikk szerzői szerint: „Az olvasásszociológában elfogadott standard szerint: aki évente legalább egy könyvet elolvas, az „olvasó”, aki 12-t vagy többet, az úgynevezett >>elit olvasó<< (kiemelés a szerzőktől)”

Az egyik felvidéki magyar napilap, az Új Szó készíttetett egy kérdőíves felmérést a 16-19 éves fiatalok szabadidős, illetve olvasási szokásait illetően. Határon túli maga a célcsoport, hiszen Dunaszerdahely, Somorja és Nagymegyer magyar ajkú gimnazistáit „mérték fel” – szám szerint 518-at – azonban jelen cikk szempontjából ez irreleváns. Ami miatt kitértem erre az az, hogy a kitöltők körében az ún. „divatirodalom”, tehát a bestseller-listák élén álló könyvek kelendőek.

Ehhez kapcsolódik a már idézett írás A netgeneráció olvasási attitűdjei. Ők egy kicsit fiatalabb célcsoport, a 14 és 18 év közöttiek ez irányú szokásaira voltak kíváncsiak. Számunkra most kevésbé érdekes, hogy az értékelés szerint – igaz, hogy mást: nem nyomtatott anyagot, hanem online szövegeket – de olvas ez a generáció is. Ami érdekes (bár nem biztos, hogy meglepő) az az, hogy a preferált témakörök között jó eredményt ért el a történelmi regény, mint kategória. A ma Magyarországon reneszánszát élő műfajt a kérdezettek 33,21%-a kedvelte.

Utóbbi két felhozott példa tehát két viszonylag szűk korcsoportra összpontosít, nem teljesen irreleváns a jelen írás alapját jelentő kérdőívre nézve, hiszen – mint ahogy az látható lesz – kicsit torzít a minta: a kitöltők nagy része diák volt (52,2%).

Miután megnéztük, hogy statisztikailag ki számítható olvasónak, szólni kell arról is, hogy mit értünk áltörténet alatt. A válasz kicsit önkényesen az, hogy olyan elgondolások, elméletek sorolandók ide, amik nem csak, hogy nélkülözik a kellő számú bizonyítékot (források, leletek), de a vonatkozó tudományterület(ek) (mint pl. a nyelvészet, régészet, történettudomány) alapvető szabályait sem veszik semmibe. Ilyen például a sumer-magyar rokonság, a „boszniai piramisok”, vagy Jézus magyarként aposztrofálása.

A felmérés körülményei, célcsoportja

A célcsoportot általánosságban az aktív Facebook-felhasználók jelentették, hogy a legkülönbözőbb hátterű kitöltők is szerepeljenek benne. A kikötés mindössze annyi volt, hogy azok töltsék ki, akik legalább egy kicsit kedvelik a történelmet és legalább néha kapcsolatba kerülnek egy-egy szeletével.  Az összesen 18 kérdést tartalmazó kérdőív 1614 kitöltés után zárult le.  

Reprezentatívnak tekinthető, minthogy az 1614 kitöltéssel a felmérés túllépte az 1000-es határt. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy kissé torzít. Egyrészt a kitöltők nagy része főleg férfi (70,1 %) a 18 és 40 év közötti korosztályba tartozik (66,1%), illetve még tanul – egyetemistákat is ideértve (52,2%). A végzettséget illetően már sokkal differenciáltabb a kép: a kitöltők nyolc általános iskolai végzettségtől a diplomásokig egyaránt jelen vannak (lásd: ábra). A kedvenc történelmi korszak kapcsán meg kell jegyezni, az újkor „mindössze” 35,5%-ot kapott (a világháborúk iránti általános érdeklődés okán feltételezhető lett volna több), ezt szorosan követi a középkor 32,8%-kal.   

A feltett kérdések közül hármat, illetve a kérdések eredményeit fogom körbejárni, néhány kapcsolódó részeredménnyel. Ez a három kérdéskör a kapott információk „kezelését”, az adott szerző szakmai jártasságának jelentőségét, valamint az alternatív-/áltörténetírás megítélését célozza.

A közreadott kérdőív hetedik tétele egy befejezendő állítás volt az alábbi táblázatban látható módon; azaz meg kellett jelölni, hogy mennyire ad hitelt az olvasottaknak.

A megadott válaszok alapján arra következtethetünk, hogy van a magyar olvasóban kritikai érzék; noha összesen 96,7% hiszi el az olvasott tartalmat (ideértve azokat, akik attól teszik függővé, hogy a szerző számukra hiteles-e). Talán nem meglepő, hogy a legkritikusabbak a diplomával rendelkezők; az 555-ből 288-an próbálnak tájékozódni máshol is, ami 51,9%. A legkevésbé kritikusak ugyanakkor a nyolc általánost végzettek. Meg kell jegyezni, hogy nagyon kevesen – mindössze 40-en – jelölték meg az a.) lehetőséget, azonban ennek 52,5%-a az utóbb említett csoporthoz tartozik.

Önmagában ezek az eredmények tévútra vihetik a kutatót. Nem feltétlenül az iskolai végzettség határozza meg ezt, sokkal inkább az, hogy ki milyen felületen tájékozódik. Annál a kérdésnél (lásd: alábbi táblázat), hogy milyen forrásból szerzi a kitöltő az információt több válasz is megadható volt. Az eredményben semmi meglepő nincs: arányosan oszlanak meg a válaszok, de az internet magasan vezet.

A második, bővebben tárgyalt kérdés az olvasott anyag szerzőjének megítélése. Az előző bekezdésekben tárgyalt módon itt is egy állítás befejezésével kellett állást foglalnia a kitöltőnek. A táblázat tanulsága szerint elmondható, hogy a válaszadók 77,8%-a gondolja úgy, hogy akkor hiteles a szerző, ha legalább folyamatban vannak ezirányú tanulmányai. Érdekes jelenség, hogy a legmegengedőbbek között a diplomások képviseltetik magukat a legnagyobb számban, a szakmunkásképzői végzettséggel rendelkezők pedig a legkisebben. Szigor tekintetében is hasonló a helyzet. Abból a 152-ből, akik hivatalos végzettség híján nem adnak hitelt az adott szerzőnek, az említett csoport tagjai voltak a legtöbben, míg ugyancsak a szakmunkásképzősök várták el a legkevésbé a befejezett szakmába vágó tanulmányokat.

A harmadik nagy kérdéskör az alternatív történetírás megítélése általában véve. Itt az volt a kérés, hogy csak akkor töltsék ki az olvasók, ha már hallottak erről a „jelenségről”. Az eredeti 1614 kitöltőből 1325, tehát 82,1% került már kapcsolatba az alternatív történetírással. Az alábbi kördiagramon látható a válaszok megoszlása – amely meglehetősen arányos.       

Összességében a helyzet legalábbis elgondolkodtató. A megkérdezetteknek mindössze a 35,1%-a nem hisz egyáltalán benne, míg a maradék 64,9% meggyőzhető az ilyen kategóriába tartozó elméletek helyességéről. Azért azt mindenképpen hozzá kell tenni, hogy 32,1% azok aránya, akik szerint „Lehet benne valami…” Nem sokkal, mindössze alig 3%-al maradnak el azoktól, akik egyáltalán nem hisznek ebben. De kik körében közkedvelt/elfogadott az ilyesmi? Annyi bizonyos, hogy nem az iskolapadban eltöltött évek száma a mérvadó.

A diplomával rendelkezők megint többségben vannak azok között, akik szerint „Az Akadémia sok mindent elhallgat…” (szándékosan provokatív a kérdés). A mindösszesen 156 (11,8%) kitöltő közül 62-en rendelkeznek felsőfokú képesítéssel, ami a válaszadók 39,7%-a. Külön érdekesség, hogy megint a szakmunkásképzői végzettséggel rendelkezők képzik az ellenpólust – közülük felelték ezt a legkevesebben, mindössze 7 ember (15,9%). De minek köszönhető ez, ha nem az iskolázottságnak?

Az egyik lehetséges választ a szakirodalom tanulmányozásának gyakorisága jelentheti. A már sokszor említett nyolc általánost végzettek és diplomával rendelkezők most háttérbe szorulnak, hiszen 63,1%, illetve 69,5% forgatja ezt a forráscsoportot. Tőlük részarányosan több ez a százalékos arány a szakmunkásképzőt végzett kitöltők között, azaz 74,1%. Ez egyébként a legmagasabb arány a többiekhez képest. Ez inkább meglátás, mint meggyőződés, hiszen a kérdőív nem tért ki arra, hogy ki mit ért szakirodalom alatt?

Valószínűsíthető, hogy az internetnek köszönhető, de a 14. kérdés megmutatta, nem akkora a baj. A kérdés arra irányult, hogy a felsoroltak közül

1. Hóman Bálint, Szekfű Gyula, Mályusz Elemér – mint a „klasszikus” történészek (kiegészítés nélkül szerepelt a kérdőívben)
2. Ablonczy Balázs, Ungváry Krisztián, Krausz Tamás – mint „kortárs” történészek (kiegészítés nélkül szerepelt a kérdőívben)
3. Jásdi Kiss Imre, Szántai Lajos, Nemere István
4. Soha nem hallottam egyikükről sem.

kiknek a nevével találkoztak már (több válaszlehetőség is megjelölhető volt). Az eredmény alul látható:

Igaz: toronymagasan vezet a c.) csoport, de azért 47,8% valamint 46,2%-kal a klasszikus és kortárs történészek sem ismeretlenek a legtöbb olvasó előtt.

Következtetések

A kérdőíves vizsgálat rámutatott néhány érdekes jelenségre a fő célon túl is. Nem feltétlenül olvasás útján informálódik az érdeklődő; a válaszadók közül nagyon sokan televízióban vetített dokumentumfilmekből, illetve video-megosztó portálok csatornáin keresztül szereznek információt. (Az interneten tájékozódóknál ez a szám 1321, ami a válaszadók 81,8%-a, míg a dokumentumfilm-nézők száma 789 azaz 48,9%.)

Újabb tanulság, hogy indokolatlanul magas az alternatív történetírásnak hitelt adók között a diplomások száma. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden további nélkül elhiszi, de a válaszadók körülbelül háromnegyede el tudja fogadni, ha legalább lát benne kellő alátámasztottságot.

A bevezetőben rögtön leszögeztem, hogy a felmérés inkább „próbafúrásnak” tekintendő, semmint alapos kutatásnak, azonban ez is rámutatott arra, hogy a kérdéskör igenis igényel mélyebb vizsgálatot. Érdemes lenne vizsgálni a kitöltő családi hátterét is, tehát nem csak a kitöltő iskolázottságát, hanem a vele szoros kapcsolatban állókét (szülők-nevelők) is, mint ahogy azt A netgeneráció… c. felmérés is megtette. Ugyancsak szükséges megvizsgálni, hogy az illető baráti társaságában is találhatók-e történelem iránt érdeklődők, és ha igen, milyen formában.

Több kérdést kell kidolgozni Szántai Lajos, Jásdi Kis Imre, stb. közkedveltségét illetően. Mint írtam, az eredeti célom általánosan a tájékozódási szokások felmérése volt, ezért hagytam az alternatív tárgykörre mindösszesen két kérdést. Egy jövőbeni vizsgálat alkalmával fel kell tenni olyan kérdéseket, mint: milyen gyakran látogatják ezeket az előadásokat? Eljárna-e történészek előadásaira, ha értesülne róla? És így tovább.

Az eddigi eredmények alapján az állapotok nem kétségbeejtőek. Az olvasónak van kritikai érzéke, tehát több forrásból is tájékozódik. A probléma alapvetően abból ered, hogy sokkal hamarabb találkozik például Szántai Lajos előadásaival és írásaival, mint megfelelő előtanulmányokkal bíró történészek írásaival.

Tóth Dominik

Ezt olvastad?

Történelemtanítás a digitális térben II. – Egy megismételt felmérés körvonalazódó tanulságai

Az újabb, részleges digitális átállás kevésbé érte váratlanul és felkészületlenül a pedagógusokat, mint tavasszal. Mivel korábban nem volt hasonlóra példa,

X