A tánchagyomány és a német nemzetiségi identitás kapcsolata – Beszélgetés Korom Alexandra fiatal kutatóval

Január 14. a magyarországi német önkormányzatok napja. Ebből az alkalomból kerestük fel Korom Alexandra fiatal kutatót, a SZTE Történelemtudományi Doktori Iskola doktorvárományosát, a Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, aki kutatásaiban és társadalmi tevékenységeiben egyaránt foglalkozik a magyarországi németek kultúrájával – a múltban és a jelenben egyaránt. Apjok Vivien interjúja.

Újkor.hu: Doktori kutatásodban néprajzos, táncra és identitásra fókuszáló témával foglalkozol, miközben germanisztika szakra jártál, illetve dolgoztál több, az akadémiai szférához lazán vagy kevésbé lazán kapcsolódó helyen. Ez egy eléggé vargabetűkkel teli útnak tűnik. Tudnál arról mesélni, hogy mit tanultál, mi motivált annak idején a szakválasztásodban, és, hogy hogy jutottál el ezeken a vargabetűkön keresztül a mostani kutatási témádig, és addig, hogy kutatással szeretnél foglalkozni?
Korom Alexandra: Részben a nagymamámhoz kötődik, hogy germanisztika szakra jelentkeztem: ő mondta azt, hogy érdemes nyelvekkel foglalkozni, mert akkor bárhová sodor az élet, tudom hasznosítani a nyelvtudást. Az ötlet iránt a szüleim is lelkesedtek, így aztán már kéttannyelvű középiskolába jártam, onnan egyenes út vezetett az egyetemre nyelvszakra. Illetve annyiban mégsem volt annyira egyenes, hogy a gimnázium után egy tanévet a felkészülésre fordítottam, mert akkoriban, a kétezres évek elején még nagyon kemény volt a felvételi, és én mindenáron egyetemre akartam járni.

Valahogyan már általános iskolás koromban bekattant nálam, hogy én szeretnék egy „Dr.” jelzőt a nevem elé, és az akadémiai szférában dolgozni. Nem tudom, hogy honnan jött, de nagyon erős volt bennem az érzés.

Aztán az egyetemi évek alatt a kutatói tervek a háttérbe szorultak, mert akkoriban még nem voltak a szakon erre ösztönző programok, mint manapság – nem volt Tudományos Diákkör, konferencia- és publikációs lehetőségek. A germanisztika mellett egyébként végeztem egy Európai Uniós specializációt a szegedi jogi karon, és egy drámaiszínház-történet specializációt is. E mellett egy tanárképzést is végeztem, úgyhogy ezt a négy szakot vittem egyszerre, voltak eléggé húzós vizsgaidőszakaim… Az Európai Uniós képzésen nemzetiségi szakirányt választottam, és ott egyébként felmerült a doktori lehetősége, a tanáraim biztattak a kisebbségpolitikai irányú kutatásokra.

Végül, miután lediplomáztam, be is szippantott a munka világa, és rögtön állást kaptam a Nemzetiségek Házában Szegeden, a Nemzetiségi Szövetségnél. A doktorit így akkor el is engedtem, például olyan profán dolgok miatt, mint a megélhetés. Még 2011-ben felvételiztem politológia szakra, egy évet végig is csináltam, utána valamilyen adminisztratív hiba miatt önfinanszírozó státuszba kerültem, azt pedig nem szerettem volna vállalni, és éreztem is, hogy ez a szakterület nem az én utam – inkább bölcsész vagyok, mint politológus.

A Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzattal a munka révén kerültél kapcsolatba?
Nem, már előbb. Amikor engem fölvettek 2000-ben a germanisztika szakra, akkor indult be Szegeden a német kórus, voltak itt ismerőseink, és ajánlották, hogy lehet csatlakozni az egyesülethez. Akkor úgy voltam vele, hogy milyen jó, hogy az egyetem mellett van más lehetőség is gyakorolni a nyelvet, bár akkor még nem tudtam, mit jelent pontosan a nemzetiségi lét, nyitottan álltam hozzá. Hát ez olyan jól sikerült, hogy huszonhárom éve beszívódtam ebbe az egész közegbe. Az akkori elnök, Madari Piroska, sajnos ő már nincsen köztünk, nagyon örült, hogy végre van egy fiatal, aki lelkes, agilis, németül is beszél, és talán kötődik is a nemzetiséghez. Így az ő, mondhatni az első mentorom biztatására, az egyesület jelöltjeként elindultam a választásokon 2002-ben, megválasztottak, és azóta önkormányzati tag is, meg 2010-től a mai napig elnök is lettem.

Mit jelent a gyakorlatban a nemzetiségi önkormányzatnál zajló munka? Mivel foglalkoztok?
A tevékenységünk fontos része nyilván az érdekképviselet. A mi titulusunk ugyanolyan választott képviselő, mint a normális önkormányzati képviselőké, tulajdonképpen azonos jogkörökkel. Azon kívül, hogy nemzetiségi képviselők vagyunk, minden ugyanúgy vonatkozik ránk. Van nemzetiségi törvényünk, nekem is van megbízólevelem. Választások útján kerülünk be az önkormányzatba, öt évre szól a megbízatásunk, és emiatt szokták sokan összekeverni, azt gondolják, hogy számunkra ez 24 órás szolgálat, de mi munka mellett csináljuk ezt. Amikor még nem doktori képzésre jártam, és nem volt rugalmas az időbeosztásom, akkor előfordult, hogy még éjfélkor is jegyzőkönyvet írtam. Van nemzetiségi házunk, ami a székhelyünk, és kapcsolatban vagyunk az egyetem nemzetiségi képzős hallgatóival is, akik nálunk végzik a gyakorlatukat – de éppen amiatt nehéz ennek a megszervezése, mert nem a hagyományos értelemben vett hivatal vagyunk.

A másik fő tevékenységi profilunk a kultúraszervezés. Vannak kalendáris ünnepeink, ilyenkor általában meghívunk előadókat – például volt nálunk Frauhammer Krisztina is előadni, ő is német származású, és vallási néprajz témában tartott előadást. De szervezünk filmesteket, legutóbb az Örök tél címűt néztük meg, a malenkij robot kapcsán. Mindig kérdezik, hogy Szegeden voltak-e, vannak-e németek, és igen, sokat el is hurcoltak, nagyjából négy-ötezer embert. Ez még egy Szeged méretű nagyvárosban is jelentősnek számít, persze ha egy embert visznek el, az is traumatikus. Illetve Szeged gyűjtőpont volt, tehát itt tették vagonokba a más településekről elhurcoltakat is. Ennek, az elhurcolt németek emlékének szeretnénk idén egy emlékművet állítani. Már megvan a miniatúra, hogy fog kinézni, megvannak a tervek, úgyhogy az idei egyik nagy projektünk egyrészt összeszedni rá a pénzt. E mellett a szegedi polgárházak és paloták kétnyelvű kiadványa még az idei nagyobb projektünk. Ennek a magyar része készen van, most zajlik a fordítás, tehát például így a Germanisztika Tanszékkel így kapcsolódunk, ottani fordítószakos hallgatók végzik a munkát.

E mellett tavaly egy új programot is életre hívtunk: a „Komm, tanz mit uns!” című német táncestet. Látjuk a többi nemzetiségen, a szerbeken, bolgárokon, görögökön, hogy iszonyatosan nagy közösséget tudtak kovácsolni a táncházakon keresztül, és mi is szerettük volna ezt megpróbálni.

Hogyan élik meg a szegedi németek a nemzetiségi identitásukat, mennyire tudjátok bevonni őket a fent említett programokba?
Szeged speciális helyzetben van, mert itt alapvetően diaszpóra németség van. Teljesen más ez a helyzet, nem úgy, mint akár a Bács-Kiskun, vagy a Baranya megyei, vagy a Budapest környéki németek esetében. A falusi nemzetiségi lét pedig teljesen más, mint egy városi; nyilván nem kell kifejteni, hogy a falusi, zárt közösségben jobban meg tudták őrizni az emberek az identitásukat. Szegeden teljesen más betelepítési hullám is volt, nem is betelepültek ide tulajdonképpen, mint mondjuk a baranyai falvakba, hanem idejöttek mint polgárosodni kívánó iparosok, kereskedők, kézművesek, és ami érdekes még, hogy főként az osztrák tartományokból. Egy sokkal gyorsabb asszimilációs hullám zajlott le itt Szegeden, mint a faluban. Nyilván az itteni iparosok, kereskedők szerettek volna érvényesülni, hogy minél hamarabb elfogadják őket; sokkal gyorsabb volt a beházasodás a magyar családokba, a kivetkőzés, a viselet levetése. Ez a folyamat sem volt annyira látványos, mivel eleve egy polgáribb ruházatot hoztak magukkal.

Tulajdonképpen a polgári attitűd írta fölül azt, hogy ők az identitásukat megtartsák, erősebb volt ezért az asszimiláció.

És ezért úgy elfelejtődött a köztudatban, hogy Szegeden vannak németek, pedig nem csak, hogy voltak és vannak, de jelentős a helyi kultúraformáló hatásuk.

Pont most készül egy kiadvány, mivel Szeged polgárházainak 70 százalékát németek építették; például a Kárász-utca sarkán, ahol a Kígyó-patika van, az egész épület az Aigner-palota volt, egy régi német családnak a háza. Eddig 26 vagy 27 polgárházat meg német palotát számoltunk össze, és van, ami még bele sem került ebbe a listába.

Szeged gazdasági fellendülésében is nagy szerepet játszottak a németek, aztán a második világháború ezt kettévágta, és egészen a rendszerváltozásig kellett várni arra, hogy a nemzetiségi identitással lehessen valamit kezdeni. 1995-ben próbáltak Szegeden először nemzetiségi önkormányzatot alapítani, akkor nem volt elég a létszám, és 1998-ban sikerül végül, Farkasné Wéber Zsuzsanna volt az első elnök, aki a mai napig aktívan részt vesz az önkormányzat munkájában, most ő az alelnök. Ő egy régi német optikus családból származik, például.

Szegeden pont azért, merthogy így elaprózódott maga a nemzetiségi lét, nehéz kérdés egyébként az identitás őrzéséről beszélni. Óvodai csoportot tudtak alapítani a németek, annak az volt a feltétele, hogy nyolc darab nemzetiségi szülő legyen, aki be akarja íratni oda a gyerekét. Ezt egyébként a törvény szabályozza. A mai napig megvan ez az óvodai csoport, van még egy szerb is, de most már picit ez is átrendeződött, mert nem vagy nem csak feltétlenül nemzetiségi gyerekek járnak oda. Sok vitát is szül egyébként, hogy tulajdonképpen mi alapján lesz valaki nemzetiségi, és hogy ki számít nemzetiségnek, hogy tényleg ott van-e a „kutyabőröd”, és ezért annak számítasz, vagy magad identitásában azt érzed, hogy te az vagy, és tudsz azonosulni az egész nemzet létével. Egyelőre a legutóbbi népszámlálás adatait még nem látjuk, a legutolsó, feldolgozott adatok alapján Szegeden kb. 1500-an voltak, akik németnek vallották magukat. Van egy egyesületünk, oda viszont csak hatvanan regisztrálták magukat, számunkra ez egy örök kérdés, hogyha valaki nemzetiséginek vallja magát, akkor miért nem akar közösségbe tartozni? Vagy neki elég az, hogy ő annak vallotta magát, ezzel kipipálta, hogy ő az? Úgyhogy ilyen módon, a kérdésedre válaszolva: nem tudunk mindenkit megszólítani Szegeden, de azért 40-50 tagunk aktív, velük dolgozunk, ők részt vesznek a programjainkon.

Fontos lenne egyébként folytatni a szegedi német családok történetének kutatását – sok beszélgetést jó lett volna fölvenni például, de amikor elkezdtem az önkormányzatban tevékenykedni, akkor még nem volt ilyen erős az archiválási kényszerem. A családtörténet, annak ismerete például sokat tud segíteni az identitás megélésében, az erre való igény egy bizonyos kor fölött fel is erősödik, tapasztalataim szerint. Néhány évig szerveztük, most újra felélesztjük a „Bevezetés a német kultúrtörténetbe” ismeretterjesztő kurzust, hogy még több szegedi német (és nem német) család szerezhessen információkat ennek a nemzetiségnek a múltjáról, kultúrájáról.

Kanyarodjunk vissza a doktoridhoz. Végül is, hogyan érkeztél meg mégis a gyerekkori álomhoz?
A tánc az életem része, bár sosem néptáncoltam, pedig anyukám járt táncházba, szeretett volna terelni arra engem is – de nem állt rá a testem. Végül is egy 1999-es újsághirdetésben láttam meg azt, hogy hastánccsoport indul Szegeden, el is kezdtem oda járni, közben indiai táncolni is elkezdtem, és úgy tűnt, hogy ez a keleti vonal jobban passzol hozzám. Az indiai táncos barátnőkkel aztán elmentünk egy kiállítás-megnyitóra az egyetemre a Choreomundus program nemzetközi hallgatónak szervezésében 2017-ben, ott kiállt egy Varga Sándor nevű ember, és elkezdett arról beszélni, hogy táncantropológia, tánckutatás, nekem meg leesett az állam, hogy ilyen Szegeden van. Rákerestem a neten, hogy mi ez a egész, és akkor láttam, hogy doktorizni is lehet, a táncot kutatni is lehet, és akkor teljesen beszippantott ez a gondolat, hogy végre, összeérnek a szálak. 2014 óta írtam már cikkeket a Türkinfó portálra a török táncokról ismeretterjesztő jelleggel, úgyhogy megvolt bennem az igény, hogy a táncot ne csak gyakorlatban űzzem, hanem írjak is róla.

Úgyhogy 2018 tavaszán felkerestem Varga Sándort, hogy itt vagyok, ez érdekel, szeretném elkezdeni majd a doktorit, de nekem semmi néprajzos-antropológus előképzettségem nem volt. Besétáltam gyakorlatilag az utcáról, és rögtön rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, Sanyi nagyon nyitottan állt hozzám, ő is lett ugye a témavezetőm aztán. Az eredeti gondolatom, hogy török táncokat kutassak, nem bizonyult jó ötletnek, úgyhogy el kellett kezdenem agyalni azon, hogy mi lehetne az a téma, ami engem is érdekel, és tudományosan is tud újat hozni, és eltelt egy félév az első találkozásunkhoz képest, de 2018. őszén úgy ébredtem, hogy a német nemzetiségi táncokkal szeretnék foglalkozni. Ezután elkezdtem bejárni a néprajzos kurzusokra, hogy próbáljam bepótolni, ami nekem kimaradt, és végül 2019 szeptemberében állami ösztöndíjasként elkezdtem a doktori képzést.

Mi a konkrét kutatási témád?
A témám a tánchagyomány és a nemzetiségi identitás kapcsolata. Tehát, hogy

mennyire tudja egy közösség, konkrétan a német közösség megőrizni az identitását a tánchagyományon keresztül; a tánchagyomány, táncos alkalmak, táncos egyesület hozzásegíti-e ahhoz, hogy megmaradjon németnek.

Egyáltalán, hogy állnak hozzá ehhez a kérdéshez. A terepem pedig Hajós – én nem odavalósi vagyok, de családi barátok révén van kapcsolódás.

2019-ben kezdtem tehát a doktorit. A 2020 elején kitört járvány előtt néhány idősebb adatközlővel volt szerencsém interjút készíteni, nagy segítségemre volt a korosztály megszólításában Czifra Jánosné Márta néni, aki Hajóson 1963-ban megalapította a tánccsoportot. A Covid viszont nagyon-nagyon hátráltatta a kutatásom, nyilván nemcsak nekem, hanem mindenkinek. Ezért nagyon nehezen tudtam egyáltalán azt összehozni, hogy legyen interjúalany; végül is úgy sikerült, hogy a nagy lezárások előtt el tudtam még menni, és ez fontos volt, mert a tánccsoportokat is érintették a korlátozások, nem működtek egy ideig. Előtte leveleztem már a tánctanárral, aki a jelenlegi egyesületvezető, hogy mennék, és, mivel korábban, a járvány előtt már részt vettem különböző táncos eseményeken, nem voltam teljesen ismeretlen a helyiek számára. Csak úgy jött ki a lépés, hogy pont, amire jött a Covid, addigra tudtam volna elmenni terepre, és ez eléggé bosszantó és elkeserítő volt. Egy sváb bálra készültek még optimistán a hajósiak, és pont akkor egy 40 fős csapat volt ott az egyesületi próbán, abból huszonkét emberrel meg tudtam beszélni, hogy ők nyitottak arra, hogy adnak nekem interjút online, elsősorban a fiatalabbak, de egy-kettő idősebb tag is. Volt, aki azt mondta, hogy majd személyesen, tehát néhány interjú még lóg a levegőben.

A doktori képzésed utolsó évében vagy. Van már valamilyen rész, amit sikerült feldolgoznod, megírnod? Várható publikáció, előadás a közeljövőben ebből az anyagból?
A kutatási fázisom most ott tart, hogy megcsináltam a kutatástörténeti részt, a német nemzetiségi tánckutatás történetét megírtam. Egy két és fél éves munka végére tettem most pontot, ez egy 32 oldalas szöveg, amiből 17 oldal a törzsanyag, körülbelül tíz oldalnyi irodalomjegyzékkel, és kiegészítő mellékletekkel. Ez azért volt nagy munka, mert naivan úgy álltam hozzá, hogy biztosan ezzel is úgy lesz, mint a magyar táncokkal kapcsolatban – összeszedem a szakirodalmat, amit eddig ebben a témában írtak, és haladok tovább. Ehhez képest csöpögtetve voltak adatok különböző forrásokban, amik elsősorban a magyarországi németek néprajzával foglalkoznak, ezekben találtam táncra vonatkozó információkat is. Az első Covid-évben azzal dolgoztam, ami otthon volt, illetve az interneten elérhető, mert a könyvtárakban csak mondjuk katalógus-szinten értem el sok irodalmat. Maximalizmusra törekedtem, ezért is tartott eddig, bár tudom, hogy meg kell húzni a határt, főleg a tudományban, mert nem lehet befejezni, csak abbahagyni.

Amit most megcsináltam, az a magyarországi német nemzetiségi tánckutatás közel 95 éve, tehát az 1930-as évektől napjainkig. Illetve van egy pici kitekintés az 1930-as évek előtti időszakra is, bár a tanulmányban is kitérek arra, hogy ezek inkább ismeretterjesztő jellegű írásokból nyert adatok. Az 1930-as években jelentek meg először önálló dolgozatok, és, ahogy az egész németség kultúrája a politika színezetében hullámzott, nagyon szépen látszódik a szakirodalmon is. A ’30-as években volt egy nagyobb fellendülés, utána nyilván a második világháború után nem. Azután látszódott egy óvatos közeledés az ’50-es, ’60-as években; 1955-ben megalakult a Német Szövetség, ami egy nagy ernyőszervezet, ők nagyon fontosnak tartották, hogy a kultúrát is előtérbe helyezzék, pont ezért, amiről beszélgettünk, akkor alakultak néptánccsoportok, amik hozzájárultak az identitás- és hagyományőrzéshez. Aztán a ’70-es években megint jött egy fellendülés, Kurt Petermannak köszönhetően. Ezt követően a ’80-as években, a hazai folkloristák is, például Andrásfalvy Bertalan, Pesovár Ernő, Martin György, később Felföldi László kezdtek foglalkozni a nemzetiségi táncokkal, de a magyar tánckutatásra jellemzőbb volt az Erdély-központúság. Martin egyébként kiemelte, hogy a magyar tánckutatás szempontjából is kellene foglalkozni a németekkel, mert nemcsak a magyar hatott a nemzetiségre, a nemzetiség is hatott a magyarra. Tehát ő ezt már például felismerte, de nem tudták prioritásba tenni.

Ma vannak amatőr kutatók, néprajzosok, gyűjtők, táncoktatók, akik most foglalkoznak a nemzetiségi táncokkal. Ami hiányzik viszont, és amit teljesen látunk a tanulmányból is, a szakirodalomból is, hogy nincs összefogás.

Pont kaptam most lehetőséget ennek az anyagnak a publikálására, mert a szakmai bizottság méltónak talált arra, hogy megjelenjen. Van a Táncművészeti Egyetemnek, illetve a Magyar Etnokoreológiai Társaságnak egy közös kiadványa, az Etnokoreológiai Füzetek. Három vagy négy tanulmánnyal jelenne meg ez a kiadvány, aminek felkértek a szerkesztésére. Szakmailag kihívás, bár itt van ez a kis kötet, amit én szerkesztettem 2009-ben, viszont ez egy helyi brosúra, ami a szegedi német nemzetiségről szól és az akkori német egyesületi elnökkel közösen csináltuk. Rövid történeti összefoglaló van benne, képek, tehát ez inkább ismeretterjesztő kiadvány. Azért készítettük, hogy legyen valami reprezentációs anyagunk, ez az utolsó példány belőle, de online elérhető az érdeklődők számára.

A kutatási eredményeim egy részéből (Kurt Petermann egyébként nagyon érdekes kutatóútjáról) a Tánckutató Doktoranduszok Országos Konferenciáján tartottam előadást, illetve meghívást kaptam Bajára az ottani német önkormányzat felkérésére, hogy tartsak németül előadást, de a szegedi közösség is jelezte, hogy érdeklődnek a téma iránt.

Aktívan tevékenykedsz a Magyar Etnokoreológiai Társaságban.ⁱ Mesélnél erről a feladatról?
Másfél éve lehettem doktori hallgató, amikor a témavezetőm, a MET akkori elnöke meghívására érkeztem a szervezetbe – és, rögtön meg is jegyeztem, hogy a civil törvények szerinti frissítésre szorul az alapszabály. Mivel volt már egyesületi és pályázatírói tapasztalatom is, bevontak a munkába, segítettem átdolgozni az alapszabályt, utána egyre jobban bevonódtam, és négyen – Pál-Kovács Dóra, Szőnyi Vivien, Székely Anna és én – megalakítottuk a Tudományos Programbizottságot, hogy legyen egy kerete annak, ahogyan szervezzük az egyesület tudományos programjait. A következő félévre is már vannak terveink, például Povedák Kingával egyeztettünk, hogy a kutatásaiban használt viszonylag új módszerről, a digitális etnográfiáról beszéljen – ezekkel a programokkal szeretnénk nem csak az egyesületi tagság, hanem a tágabb közönség, a tánccal elméletben vagy gyakorlatban foglalkozók felé nyitni, és sok online alkalmat szervezünk, hogy tényleg minél szélesebb közönséget tudjunk megszólítani. A bizottságban egyébként is négyen négy különböző helyen élünk, és hát a Covid is megmutatta, hogy milyen előnyei vannak az online kommunikációnak, akár szakmai programoknak is.

A táncról már beszéltünk, van esetleg valamilyen hobbid még a mellett?
Részben éppen a doktorim miatt vált hangsúlyosabbá a családfakutatás, amire szintén hobbiként tekintek. Saját példámon tapasztalva erősítette meg azt a kutatói szemléletet, hogy az archiválás, ezen belül is fényképeken szereplők nevének, dátumoknak adatolása, életinterjúk készítése mennyire fontos feladat. Sajnos nekem már erre nagyszülői ágon nincs lehetőségem, így maradnak az anyakönyvek, amik annál beszédesebbek, és hozzásegítenek a múlt rekonstruáláshoz. Így felfedeztem például az 1700-as évekből apai ágon egy nagy valószínűséggel német őst, aki Németcsanádon élt. Terveim között szerepel, hogy a Magyar Családtörténet-kutató Egyesülethez csatlakozzak, és bízom benne, hogy általuk egy picit mélyebben is bele tudok kóstolni ebbe a tevékenységbe.

Apjok Vivien

Ezt olvastad?

Közel 80 éve történt… – bemutatták a Gulág- és Gupvikutató Intézet első kiadványát

2024. február 24-én, a Kárpátaljai Szövetség székházában mutatták be a Közel 80 éve történt című tanulmánykötetet, a Gulág- és Gupvikutató

X