A teljesség igényével – A Magyar História befejeződött

Mint arról korábban írt cikkünkben beszámoltunk, a Kossuth Kiadói Csoport nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Magyar História néven új, a magyar történelmet bemutató sorozat kiadásába kezdett. Céljuk elsősorban az volt, hogy az érdeklődő nagyközönségnek – különös tekintettel a felnövő nemzedéknek – bemutassák hazánk történelmét. A témákat ismetető kiemelkedő szerzők (Sudár Balázs, Font Márta, Szende László, Horn Ildikó, Barta János, Csorba László és Bihari Péter) munkáján túl nagy feladat hárult a kiadvány szerkesztőjére (Medgyesy Zsófia) és a nyomdai előkészítést végzőkre (Nagy Béla térképészre és Eperjessy László tördelőre), hiszen impozáns kivitelben, értékes képanyaggal, a megértést segítő térképek és ábrák mellékelésével valóban olvasmányos és hasznos kiadványt foghat a kezébe az olvasó.

Medgyesy Zsófia szerkesztő (középen) Sudár Balázs és László Ágnes társaságában a Magyar História első kötetének bemutatóján. Kép forrása: Kossuth Kiadó


A sorozat első kötetét az Újkor.hu számára éppen ezen sorok szerzője mutatta be. Sudár Balázs munkájában a magyar nép vándorlását, honfoglalását mutatta be a legújabb kutatások tükrében. A számos forrással alátámasztott értekezés népünk történelmének kérdőjeleit igyekszik körüljárni kellő óvatossággal, tudományos igényességgel, olykor párhuzamos elméleteket felvonultatva. A kötet második fele az államalapítást mutatja be Font Márta prezentálásában – szintén eddig a hazai történelemoktatásban kevéssé meggyökeresedett nézőpontokat és megállapításokat felvonultatva.

A Honfoglalás és államalapítás című kiadványt számtalan fényképfelvétel, térkép, ábra, családfa színesíti


A középkor történelmét ismertető köteteket Fedeles Tamás recenzálta olvasóinknak. Cikkében kiemelte, hogy noha a magyar középkor évszázadainak meghatározó eseményei nem ismeretlenek a hétköznapi emberek számára, a legismerkettebb uralkodókon (pl. Szent István, Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás) túl is érdemes megismerkedni a jelentős alakokkal, s a mohácsi csata kapcsán is számos új eredmény bukkant fel a közelmúlt honi történelmi kutatásaiban. Fedeles így zárta ismertetőjét: „A két bookazine szakmai színvonala, a hétrészes sorozat szerkesztőjének, Medgyesy Zsófiának az elképzelését tükröző üdítően fiatalos megjelenése egyaránt alkalmas a meglévő tudás elmélyítésére és a történelmi érdeklődés felkeltésére. Font Márta és Szende László köteteit bátran ajánlom a magyar régmúlt iránt érdeklődő valamennyi korosztály számára. Üdítő, érdekfeszítő olvasmányok, higgyék el, nem fognak csalódni!”


A harmadik kötet a mohácsi csatával kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket is igyekszik bemutatni az érdeklődő közönségnek.

Dallman Kristóf 2021 júniusában ismertette a sorozat negyedik kötetét, mely a három részre szakadt ország másfél évszázados történetét mutatja be. Horn Ildikó és Barta János közös műve a mohácsi csatavesztés utáni eseményeket, valamint a három országrészt ismerteti politikai, közigazgatási, társadalmi és kulturális szempontból. Ahogy a többi kötet, ez is nagy haszonnal szolgálhat középiskolás diákok és tanárok számára – „A kiadvány forgatása során – tanári végzettségem okán – magam is nagy örömmel állapítottam meg, hogy a szerkesztés egyik fő irányvonala a kötet akár köz-, illetve felsőoktatásban történő felhasználásra alkalmas kialakítása volt.” – írta Dallman.

A köteteket gazdag képanyag, szemléletes ábrák teszik még használhatóbbá.

Újjáépítés és modernizáció – ezt a címet viselte a sorozat ötödik kötete. Barta János ebben a munkájában a karlócai békét (1699) követő Habsburg berendezkedést, a Rákóczi-szabadságharcot és III. Károly (VI. Károly császár) uralkodását mutatja be, majd Mária Terézia és II. József országlásán keresztül mutatja be a kompromisszumok és az „elhamarkodott modernizációs kísérlet” eseményeit. „A hagyományos történelem, a hadi és politikai események mellett a gazdaság, a társadalom, a kultúra és a művelődés évtizedeket vagy akár a század egészét átfogó folyamatai és változásai is megfelelő teret és súlyt kapnak.” – írta Szántay Antal a könyvről.

Eddig kevéssé használt illusztrációk is helyet kaptak a Magyar História sorozat könyveiben.

A hatodik kiadvány a Haza és haladás főcímet kapta, és az 1796. évtől kezdve az első világháború kirobbanásáig mutatja be Magyarország történetét. „…Kinek ajánljuk a kötet olvasását? Mindenkinek! Kutatónak, pedagógusnak, diáknak, egyetemi hallgatónak, politikusnak, autószerelőnek, orvosnak, pénztárosnak, vállalkozónak… Mindenkinek! Egész egyszerűen azért, mert a korszakról mindeddig elkészült összefoglalók közül jelen kiadvány képes leginkább ötvözni a magas szakmaisággal megírt tudományos irodalmat, valamint a hatékony ismeretterjesztés támasztotta követelményeket.” – írta Melkovics Tamás az Újkor.hu számára írt ismertetőjében. A „hosszú 19. század” története bővelkedik fordulatokban és jelentős történelmi alakokban – aki a polgári állam létrejöttére kíváncsi, az éppúgy megtalálja majd a számítását, mint aki a szabadságharc vagy éppen a boldog békeidők korával kapcsolatban akar változatos és érdekes információkhoz jutni.

A hatodik kötet szerzője Csorba László.

Bihari Péter művét – akár a keményfedeles, könyvesbolti változatot, akár a magazin formátumú, újságárusoknál kaphatót – egy fogorvosi váróban is lehet elmerülten lapozgatni úgy, hogy az ember közben elfelejti, hogy hol is van. Igaz, helyette a 20. századi magyar történelemmel történő, hiteles szembesítés önmagában is felér egy foghúzással, és a szerző és szerkesztő szakmai igényessége ezt nem is takarítja meg nekünk.” – írta az utolsó kötetről szóló ismertetőjében Lőrinc László.

Az Újkor.hu portál indulásától kedzve elkötelezett a tudományos ismeretterjesztés ügye mellett. A Magyar História sorozat egyes köteteinek bemutatását azért is tartottuk kiemelten fontosnak, mert ezzel újabb izgalmas könyvek juthattak el az érdeklődő közönség könyvespolcaira. Bízunk benne, hogy a Lapozó rovat szerzőinek írásai felkeltették olvasóink érdeklődését, s ugyanolyan lelkesedéssel fogják lapozgatni a kiadvány egyes darabjait, mint ahogyan mi dolgoztunk velük.

 

Maróti Zsolt

Ezt olvastad?

A kronologikus megközelítésű, összefoglaló jellegű történelmi tudományos ismeretterjesztő kiadványsorozatok elkészítésének igénye időközönként előtérbe kerül a hazai történettudományi, illetve könyvkiadói szakmában.
Támogasson minket