A vörös grófnő (1984) című film történészszemmel

Gróf Károlyi Mihály, az első magyar (nép)köztársaság miniszterelnöke, majd köztársasági elnöke, a huszadik századi magyar történelem egyik ellentmondásos és megosztó alakja. Tevékenységét és – különösen – történelmi Magyarország megszűnésében játszott szerepét már kortársai is erős kritikával illették, emlékezete pedig ettől aligha függetlenül, – több más élvonalbeli politikuséhoz hasonlatosan – azóta is éles viták tárgyát képezi.

A történettudományban mindmáig sajnálatosan kevés figyelem jut a vezető döntéshozók legközvetlenebb hozzátartozóikra, feleségükre/férjükre, pedig a családi háttér sok esetben játszhat meghatározó szerepet és szolgálhat fontos adalékokkal.


Károlyi Mihály (forrás: tenyleg.com) és Andrássy Katinka (forrás: wikipedia.org)

A vörös grófnő című film ennek a cherchez la femme gondolatnak a jegyében született, és a Károlyi mellett mindvégig kitartó feleség, Andrássy Katinka memoárjának (Együtt a forradalomban, 1968) és elbeszéléseinek filmes adaptációját kísérelte meg. Rendezője, Kovács András filmes munkái közül különösen a Hideg napok (1966), és A ménesgazda (1978) váltak a magyar filmtörténelem klasszikusaivá, munkásságát 1970-ben Kossuth-díjjal is elismerték. Kötődése Károlyiékhoz nem lehetett pusztán „filmes”, hiszen a rendező négy évvel a film 1984-es bemutatását követően a Károlyi Mihály Társaság alelnöki tisztét is elvállalta.

A mintegy három évtizede megjelent film cselekménye a Monarchia, a háborús vereséget követő forradalmi időszakok és – tényleg csak egy „pillanatra”, Károlyiék emigrációjáig – az ezeket követő ellenforradalmi berendezkedés időszakában játszódik. A film első felében ugyanakkor a politikai események csak tablószerűen jelennek meg, a fő hangsúly ugyanis Andrássy Katinka kisasszonynak és a nála tizenhét évvel idősebb Károlyinak az egymásra találására helyeződik. Az egymást kölcsönösen lenéző Károlyik és Andrássyk számára a Monarchia „természetes közegnek számított”, ahogy ezt a filmet bevezető Andrássy Katalinnal készült beszélgetésben hallhatjuk „a Monarchiát úgy néztük, mint ami örökké megmarad, amit a nagyatyám csinált és ami változni nem változhat meg.” Ennek vezetőjét, az uralkodót, Ferenc Józsefet pedig hatalmas tekintély és tisztelet övezte, amit nemcsak megkérdőjelezni volt tilos, de kritizálni sem volt szabad. „[…]És tudom, hogy egyszer én valamit mondtam, valami kritikát róla, és Duci bácsiról (ifj. Andrássy Gyula, országgyűlési képviselő, belügyminiszter, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó közös külügyminisztere – B.G.), és arra az egyik unokatestvér úgy pofon vágott, hogy arra még ma is emlékszem. Mert annyira fel volt háborodva, hogy hogy lehet nekem kritikát mondani ezekről az emberekről. Olyanok voltak, mint az istenek igazán előttünk. Az ember nem gondolt háborúra soha. Úgy tűnt, hogy mindig így fog menni a Monarchia, minden így fog folytatódni ahogy van.”

Katinka igazi arisztokrata családba született bele, akik társadalmi pozíciójukból adódóan élesen elkülönültek az alsóbb osztályoktól, mégis alig hihető, hogy „a társadalmi berendezkedés igazságtalanságairól” ne tudott volna – ahogy azt a film elején hallhattuk szájából. A filmben a főúri életvitel „kellékei”, az estélyek, a nagy bálok, a vadászatok, a teniszversenyek, a sertepertélő cselédek közt „levezényelt” nagy családi étkezések szemléltetik ezt a szeparálódást. Katinka lánysága ellenére igazi lázadó, „forradalmár” alkat, aki természetesnek veszi ugyan az arisztokrácia vezető szerepét, mégis nehezen viseli a  merev szabályokat és kötöttségeket, különösen pedig az anyja által felügyelt betartásukat. Emellett, már csak dacból is utálja a Habsburgokat. Láthatjuk, amint egy bálon ennek tanújeleként nem hajlandó József királyi hercegnek fejet hajtani, aki ezt a malőrt valószínűleg észre sem vette. Az „uraskodás” helyett főhősünk inkább egyetemen tanulni és dolgozni szeretne. A film, a korszellemtől nyilván aligha függetlenül, torz tükröt tart az „úri világ”, a szokásokba, arisztokratikus gőgbe és életidegen pozőrségbe merevedett történelmi arisztokrácia elé. Ennek legszembeötlőbb példája, hogy a szerelmi bánatában öngyilkosságot megkísérlő Katalint, nővérének (Borbála) férje, az őrgróf Pallavicini György, azért torkolja le kórházi látogatásakor, mert annak roppant helytelen módját választotta – mondván: „A mi köreinkben nem szokás öngyilkosságot elkövetni. Azt tönkrement kereskedők teszik. Ha annyira meg akart halni, miért nem bérelt egy repülőgépet. Ott fent a magasban kiugorhatott volna belőle. Ez a minimum. De így? Maga az öngyilkosság polgári módját választotta. Ez nem elegáns!”

Katalin mérhetetlenül szerelembe esik Károlyi gróf iránt, aki valamelyest viszonozza ugyan a kisasszony érzelmeit, de egy más nővel tartó kapcsolata vissza-visszahúzza, és ez folyamatos gátja a lassúan „csordogáló” – némiképp Rómeó és Júliás – szerelmi szál érvényesülésének. A Monarchia időközben visszafordíthatatlanul sodródik a háború felé, ami a vásznon a vezető politikusok közti esélylatolgatásokban és a jövőről folytatott parázs vitákban jelenik meg. A pacifista és a nemzetiségi lakosság igényei iránt megértést tanúsító Károlyi Mihály és a német orientáció győzelmében „vakhitű” Tisza István kibékíthetetlen ellentéte a filmben egy eredménytelen megbeszélésen kerül bemutatásra. Persze tudjuk, a miniszterelnök Tisza István valóban az események legfőbb irányítói közé tartozott,  de Károlyi „felemelése” és a háború előtti ellenzék vezető képviselőjeként való ábrázolása utólagos konstrukció, aminek fennmaradásához ilyen módon ez a film is hozzájárul. A parlamenti obstrukció letöréséhez módosított házszabály és a rendbontók kivezetése során alkalmazott erőszak miatt a két politikus között párbajra is sor kerül, aminek alakulását csak egy izgatott telefononbeszélgetést – Katalin „tolmácsolását” – hallgatva tudjuk közvetetten követni. A Károlyi–Tisza ellentét csúcspontja Károlyi sérülése, aki annak ellenére, hogy az „elégtétel megadatott” nem fog kezet a győztes miniszterelnökkel. Ezzel a vezető politikai garnitúrával nem lehet békülni semmi áron sem – sulykolja tudat alatt a rendező. A filmet nézve ekkor tudatosult először bennünk, hogy az a hatvanas évektől lendületet vett „Károlyi-kultusz” egyik fontos állomását jelenti. Ráadásul a feleség és Károlyi Mihály a filmben egyenrangú szereplők, a történet kettejükről szól, így ebből a szempontból a filmcím is csalóka.

A film készítésekor éppen hetven éve kitört világháborúról ugyan értesülünk, de mindenkor csak közvetett utalások formájában: hírek a fronthelyzet alakulásáról, izgatott latolgatás a lehetséges forgatókönyvekről, menekülési tervek és békeajánlatok formájában. Az „örök időkig” gondolt Monarchia elképzelhetetlen szétesése, „Ady hisztériás barátainak rémképei” – ahogy ezt Tisza egy helyütt hangoztatta – bekövetkeztek. Az 1914–1920 közötti fél évtized alatt megszűnt a Monarchia, elveszítődött egy világháború, a történelmi Magyarországot pedig rendkívül súlyos területi és etnikai veszteségek sújtották. Tisza István szájából a háborús vereséget „bejelentő” – sokszor idézett – mondatokat (ti. „Ezt a háborút elveszítettük.”) a film sem spórolta meg, noha a történeti hűség kedvéért fontos leszögezni, hogy az ezt megelőző Károlyi-beszéd (a háborús vereségről) igazából egy nappal korábban, 1918. október 16-án hangzott el, nem pedig közvetlenül Tisza felszólalása előtt. Ugyanakkor a miniszterelnök sem a pontos mondatokat mondja a filmben, amik a Nemzetgyűlési Naplóban is olvashatóak, de ezt tudjuk be dramaturgiai eszköznek is, annak ellenére, hogy a precíz idézet nem sokkal hosszabbította volna meg az így is túlságosan hosszúra nyúlt, közel 145 perces, kétrészes filmet.


Jelenet a filmből. Forrás: filmkultura.hu

 „Ezt jól megcsináltátok! Vége van Magyarországnak! Most boldog?” – fordult a biztos vereséggel szembesülve Károlyi Mihálynéhoz az anyja. „Duci bácsi” pedig a történelmi Magyarország szükségszerű fennmaradásának igazolására szolgáló érvek közül a „földrajzi-egység” gondolatát hangsúlyozta, amikor érezhetően megrendülve a várható veszteségtől a Monarchia térképét szemlélve így szólt: „Látod, nagyapád állította talpra ezt a Birodalmat. Még a természet is úgy rajzolta meg a térképet, hogy Magyarország vizei, mint a vérerek az ország szíve felé vezetnek.” Arra a kérdésre, hogy mit hoz majd a jövő persze egyikük sem bírt biztos felelettel.

A lehetséges következményekről is megoszlottak a vélemények; amíg a forradalmi felfordulástól és az anarchiától irtózó „régi arisztokrácia” egy erőskezű rendcsinálásban reménykedett, addig Katalin és Mihály egy ellenőrzött forradalomban bíznak. Az új világ és a szükségszerű reformok – ahogy ezt szintén Pallavicini megfogalmazta – nem kívánatosak: „Még ha megis mentené, az már egy másik Magyarország lenne. Abból mi nem kérünk, inkább elpusztulunk.”– hallhattuk a dacos felcsattanást. Ezek a történelmi arisztokráciára mért újabb „mélyütések” csak erősítették a korszak nézőiben a gondolatot, hogy ezért az országért és vezetőiért nem volt kár.

Bekövetkezett az őszirózsás forradalom, amit archív filmrészletekre is építő tömegfelvonulás, zászlólobogtatás, szórványos lövöldözések, elvágott telefonvezetékek és – az akkor használt konflisok helyett – teherautókra kapaszkodó lelkes tüntetők segítségével jelenítenek meg. Hibák persze itt is vannak: az „Éljen Károlyi!” táblákkal a Károlyi palotához vonuló tömeg hangosan élteti a „köztársasági elnök feleségét”, úgy, hogy Károlyi csak negyed évvel később, 1919. január közepén lesz miniszterelnökből köztársasági elnök. Az pedig, hogy a Tisza-gyilkosság (akinek haláláról is csak egy mondatból értesülünk) lett volna a forradalom egyetlen véres momentuma, szintén tévedés. Mindez feltehetőleg azért, – ahogy hallhatjuk is – hogy igazolást nyerjen, hogy „ ez a világtörténelem legtörvényesebb forradalma”. Katalin szájából hangzik el a film tulajdonképpeni kulcsmondata is.

„Úgy történt minden, ahogy mondtad. Minden téged igazolt.”

– mondta férjének, amivel már-már „messiás” szerepbe helyezi Károlyit. 

Károlyiné a filmnek ebben a központi részében egyértelműen el-eltünedezik a férje mögött. Inkább Mihály esti hazatéréséért aggódó „hétköznapi” feleség, esetleg a rokonoknál lobbizó nem hivatalos küldönc, mintsem központi alak. Károlyi a gazdaságilag kimerült és a háborúba belefáradt országban jelentkező ínség csökkentéséért és a forradalmi hangulat lecsendesítéséért dolgozik. Elhangzik egy részlet az ország tervezett megcsonkítása miatt mondott, a határok fegyveres védelmét hangoztató ún. szatmári beszédből is, de hallhatjuk, hogy rendeletet hoztak az öltönyökről is (egy személy maximum öt öltönyt tarthatott meg, miközben valakinek kétszázötven volt), az úri lakások fölös szobáiba pedig utcagyerekeket telepítettek be. Az „utca” igényei és a felajánlott reformok, vagyis a kívánatos és a lehetséges között persze ordító szakadék tátongott, amit a mielőbbi földreform lebonyolításával kísérelt meg Károlyi áthidalni. Az erről szóló hosszúra nyúlt vitát és a reform lassúságát Katalin is kárhoztatta, sürgetését pedig Károlyi így szerelte le: „A demokrácia sok alkudozással jár. De ez sem elég ok arra, hogy diktatúrát vezessünk be. Se fehéret, se vöröset.” Ez a tervezett földosztás volt az „úri világ képviselőinek” igazi Achilles-sarka, ennek vállalhatatlanságát családja Katalin szemére is hányta, amikor az a nekik is komoly érdeksérelmeket okozó földosztás szükségességét hangoztatta. Ekkor csak mint „Károlyi rossz szellemét”, és „Vörös Katát” csúfolták.

A Károlyi lemondásáról szóló, idestova lassan évszázados vitát, vagyis a Vix-jegyzékre adott válasz és a kormánykerék átadásának központi kérdését persze a film sem kerüli/kerülheti el. A filmben az antant által hozott határozatokat Károlyi elutasította, mert népszavazást hajlandó lett volna elfogadni, de diktátumot semmiképp. Ugyanekkor kormánya lemondását jelentette ki és az ország irányítását a szocialistákra akarta bízni. Szándékától eltérően – a film ezt ugyan nem mutatja be, de Károlyi háta mögött – a szociáldemokraták megegyeztek a kommunistákkal a hatalom közös átvételéről, és megjelent a sajtóban Károlyi „lemondó nyilatkozata”. Károlyi ezt ekkor nem cáfolta, mert annak ellenére, hogy „a proletárdiktatúrához nem értek még meg a feltételek” – állította – , ők az „ én nemzeti céljaimat is akarják szolgálni”, és el akarta kerülni a polgárháborúval járó vérontást.

A kommunizmus Károlyiékat is új helyzetbe hozza, a film intenciója szerint sokkal „egyszerűbb emberként” jelennek meg. Ugyan francia nyelvű dada még mindig neveli a gyerkőcöket, a parkban már tehén legel a tejellátást biztosítandó, Károlyiné pedig maga is felmos a cselédlány mellett. „Ez a kommunizmus” – hangzik el ekkor a filmben először és utoljára. Igaz ugyan, hogy kapcsolati tőkéjüket kihasználva Károlyiné még tud segíteni menleveleket szerezni azoknak, akik emigrációra adnák a fejüket. Kikiáltják a Szlovák Tanácsköztársaságot, az orosz hadsereg nyomul előre. A nemzetközi proletariátus világforradalma ugyanakkor késik, az ellenforradalom meg egyre jobban készülődik. Ez utóbbit a június 24-i monitorlázadás és a Ludovika-felkelésre utaló puska- és ágyúlövések és a Károlyi palota ablakán is beszűrődő „Keresztény nemzeti kormányt akarunk!”– jelszavak testesítenek meg. A Tanácskormány nem lesz képes az intervenciós csapatoknak ellenállni, a forradalom – sejtik előre – el fog bukni hamarosan. „Minden összezavarodott újra.” – fogalmazza meg ekkor a helyzet kilátástalanságát Károlyi Mihály. Bár sokan biztatják őket emigrációra, ők mégis vidéki birtokukat választják, hogy ott „húzzák ki” a zavaros napokat. Mikor végképp tarthatatlan lesz a pozíciójuk, felesége kérésére határozzák el, hogy Ausztria felé átlépik a határt. Legfeljebb pár hónapot kell kibírni – jósolta ekkor Katalin – „a karácsonyt már itt ünnepeljük, jó?”

A film utolsó jeleneteiben egy autó fénycsóvái pásztázzák az estébe hajló vidéki bozótost. Rajta Károlyi, felesége, akik kelletlenül és szomorúan indulnak neki a sűrűnek, hogy segítőikkel – még mielőtt a bécsi ellenforradalmárok megneszelnék – kis időre elhagyják az országot. A karácsonyra vonatkozó jóslat azonban nem vált valóra, a tervezett pár hónap helyett végül huszonhét évet éltek száműzetésben.

A Vörös grófnő összességében nem egy szórakoztató történelmi film. A rossz dikciójú párbeszédek, a kissé életidegennek ható jelenetek és a – jobbára üres –, merev gesztusok nem tehetik azzá. A film tulajdonképpeni témája (a Monarchia bukása és a forradalmi időszak) óta eltelt hetven év, és a korszak főszereplőinek életében bekövetkezett változások szinte semmi reflexivitást nem eredményeztek. Hogy mennyiben felelősek ők is koruk hibáiért, hogyan és hol dönthettek volna másként – nem derül ki, ahogy az önvizsgálat sem jelenik meg. Végig kritikátlanul érvényesül a Károlyi-házaspár narratívája a történtekről. A rendező szándéka nem a „történeti hűség” volt, és messze nem egy sokrétű történeti folyamat (jelen esetben a felbomlás) bemutatása volt a célja. Sokkal inkább az, hogy a Károlyi-házaspár körül bontakozó kultuszt támogassa, és Károlyi Mihály történelmi emlékezetét valamelyest tisztítsa az évtizedek alatt rá hordott – sok esetben valóban hazugságokra, tévedésekre és tudatos ferdítésekre építő – rágalmaktól.

Bödők Gergely

Ezt olvastad?

Idős „bennfentesek” ma is emlékeznek még Károlyi Mihály feleségére, Andrássy Katinkára, aki a hatvanas évek közepétől a Petőfi Irodalmi Múzeumnak
Támogasson minket