A Zalavári Történelmi Emlékpark és a Kis-Balaton Ház

Oszd meg másokkal is:

Beszámoló

Zalában járva minden történelem iránt érdeklődőnek ajánlott program a Zalavár-Zalaszabar összekötő út mentén található Zalavári Történelmi Emlékpark és a szintén itt található Kis-Balaton Ház felkeresése. Az utóbbi években kialakított turisztikai látványosság szép példája a regionális fejlesztésnek.

Megérkezés után érdemes először a parkot bejárni. Az országúthoz legközelebb a Nemzetek Emlékművei helyezkednek el. Az első közülük Cirill és Metód emlékoszlopa, melyet bolgár kezdeményezésre állítottak 1985-ben. Az oszlop két oldalán található a két szent bronzszobra, melyek Janzer Frigyes alkotásai. A szláv egyházatyák oszlopa mellett egy salzburgi és egy szlovén emlékoszlopot, továbbá egy később megvalósításra kerülő szlovák oszlop alapkövét találhatjuk. Tovább haladva a Karoling-kor óta lakott Zalavár régészeti feltárásába tekinthetünk be. A rekonstruált épületalapok és a gazdag kísérőszöveg valódi időutazást ígérnek. Külön érdekességnek számít ezek közül Szent István emlékkápolnája, melyet az eredeti Árpád-kori templom alapfalai fölé emeltetett Zala megye közgyűlése.

A romok bejárása után keressük fel a Millenniumi emlékművet, mely Makovecz Imre tervei alapján épült. Az emlékmű centrumát egy életfa adja, melynek levelei a megye településeinek neveit tartalmazzák, ezzel szimbolizálva összetartozásukat. Az épület falain bemutatásra kerül Zala megye hét ember alkotta és hét természeti „csodája,” mely további látnivalókra hívja fel a figyelmet.

A park látnivalóinak megtekintése után, nézzük meg a Kis-Balaton Házat is zárásként. A múzeum 2000. augusztus 20-án nyitotta meg kapuit. Felújított kiállítása 2008 óta minden évben márciustól november végéig látogatható. Belépés után egy Kis-Balatont bemutató rövidfilmet vetítenek le a közönségnek. Az egyik földszinti kiállítóteremben egy kis nádast alakítottak ki, és egy csónakba beülve webkamerák segítségével és irányításával a látogatók élőképen fedezhetik fel a Kis-Balaton világát. Tovább nézelődve e teremben megismerhetjük a tó vízvédelmi rendszerét.

Forrás: Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

A másik földszinti kiállítóteremben egy fahídon átkelve feltárt sírhelyeket pillantunk meg, majd egy Karoling-kori épület belső szerkezetét ismerhetjük meg. Továbbhaladva a középkori Zalavár története bontakozik ki, majd a Kis-Balaton utóbbi négyszáz évének sorsa tárul elénk. A kurátorok külön emléktáblát szenteltek Fekete Istvánnak, sőt, rekonstruálták Matula bácsi kunyhóját, melyben egy régi tv-készüléken a Tüskevár című regény nyomán készített sorozatból vetítenek részleteket. A múzeum emeletén pedig a nyári és a téli berek élővilágát ismerhetjük meg.

Forrás: Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Kis-Balaton belső területe zárt, látogatása csak csoportos, szervezett kirándulás keretében lehetséges. E terület egyedi világát a házban fotók sokasága érzékelteti, de magyar, német és angol nyelvű szöveges tablók is információkkal szolgálnak a térségről.

Az emlékház vezetői arra is gondoltak, hogy a gyerekeknek külön rajzoló-szobát alakítsanak ki. Falán néhány különösen jól sikerült rajzot is láthatunk. A gyerekek számára azonban nemcsak ez lehet vonzó, hanem az épület közvetlen közelében kialakított játszótér is. Összességében az egész család számára tartalmas szórakozás lehet egy itt eltöltött nap, melyet csak ajánlani tudunk.

Ezt olvastad?

Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története címmel, rendhagyó kiállítás nyílt március 13-án a Szegedi Tudományegyetem
Támogasson minket