Adalékok az angol reformáció eszmetörténetéhez

Az európai történelemben a kereszténység és számos irányzata a görög-latin műveltséggel karöltve meghatározó szerepet játszik. Nyugaton a római katolicizmus formálta alapjaiban teológiai, kulturális, és politikai téren egyaránt a kontinens gondolkodásmódját. Emellett nem elhanyagolható azoknak az egyháziaknak és mozgalmaknak a befolyása sem, amelyek Európa vallási és világszemléletét befolyásolták az évszázadok során. Jelen írás témájául a Brit-szigeteken lezajlott (és jelenleg is zajló) angol reformáció eszmetörténete szolgál. Maga a téma igen sokrétű, szerteágazó, és itthon kevésbé ismert. Angol nyelvű szakirodalom tekintetében jól feldolgozott témának számít, amiben a pozitív és kritikus hangok egyaránt megszólalnak. Magyarországon a szélesebb közönség számára szellemtörténeti szempontból kevésbé került bemutatásra ez a korszak. A régebben megjelent ezzel kapcsolatos irodalomra az 1949–1989 közötti politikai időszak ideológiája nyomta rá a bélyegét, amely azóta teljesen átértékelődött, s elavulttá vált. Azért is érdekes kutatási terület lehet ez a téma napjainkban, mert a hazai népesség vallásos lakosságának körülbelül egynegyedét kitevő protestantizmus – elsősorban református, evangélikus és unitárius – történetét egy másik ország történetének összevetése alapján is meg lehet érteni.

Low Church, High Church és a “széles egyház” (Broad Church)

Az angol egyház a kezdetektől fogva nem egy egységes tömb, hanem három fő komponensből tevődött össze: az úgynevezett „Low Church”, a „High Church” és a „Broad Church” irányzatokból. Egyik angol kifejezésnek sincsen pejoratív tartalma. A Low Church („alsó egyház”) azt az irányzatot jelöli, amely az egyházi hierarchiára és liturgiára lényegesen kevesebb figyelmet fordít. Ezek helyett a letisztultságot alkalmazza. A hangsúly a személyes megtérésen, a bibliaolvasáson, a kegyesség gyakorlásán és a prédikáción van. Az angol protestantizmus ezen irányzatába tartoznak a konzervatív evangelikál anglikánok/episzkopálisok, s így működnek a reformált baptisták, puritánok, presbiteriánusok is. Hasonló módon szerveződnek a kvékerek, unitáriusok, arminiánusok és anabaptisták.

A High Church („felső egyház”) alkotja azt az irányzatot, ahol a papi hierarchiának, a ritualizmusnak és a szentségeknek döntő jelentőségük van. Ez az anglo-katolicizmus, amely szinte teljesen megegyezik a római katolikus gyakorlattal (mise, változatos egyházi viseletek, szobrok, festmények használata az áhítat során, szentkultusz, Szűzanya-tisztelet). Ez az irányzat szintén konzervatív. Abban tér el a római katolicizmustól, hogy itt az egyház feje a pápa helyett a mindenkori canterbury-i érsek és az uralkodó, valamint a papok nősülhetnek. Angol nyelvterületen ismert római- és anglo-katolikus párbeszédért dolgozó egyházi volt Paul. R. Rust OMI (1906–1987), akinek 1949-ben jelent meg kritikus hangvételű The First of The Puritans and The Book of Common Prayer című munkája. Könyvében bírálattal él a protestánsok felé. Kifejti, hogy a reformált teológiától vissza kell térni a katolikus örökséghez. E tábor legjelentősebb figurája John Henry Newman (1801–1890), aki később katolizált is. Az 1700-as években kibontakozó metodista mozgalom valahol a Low és a High Church között helyezkedik el.

Harmadik irányzatként érdemes ismertetni az úgynevezett „Broad Church” („széles egyház”) mozgalmat is, amely a 18. században alakult ki. A felvilágosodás eszméinek következtében a Broad Church-öt képviselő egyháztagok kétségbe vonják a Biblia tévedhetetlenségét – szemben az evangelikálok és anglo-katolikusok álláspontjával –, a keresztény hit tulajdonképpen a nemzeti egyházból, szociális gondoskodásból, a gyengék és elesettek védelmezéséből áll. Fontosabb képviselőik Henry George Liddell (1811–1898), az Oxfordi Egyetem alkancellárja 1870–1874 között, Frederick Temple (1821–1902), aki canterbury-i érsek volt 1896-tól haláláig, Benjamin Jowett (1817–1893) mint Platón és Thuküdidész angolra fordítója, valamint Florence Nightingale (1820–1910) krími háborúbeli ápolónő voltak. A bibliakritika hatására elfogadták a darwini evolúció-elméletet, valamint a korabeli keresztényszocializmust is. Úgy kívántak javítani a munkásság életkörülményein, hogy közben a törvényes rendet nem akarták lázadással megdönteni. Táboruk támogatói bármelyik felekezetből érkezhettek.

Az anglikán, a puritán és a nonkonformista kifejezések tisztázása

Az „anglikán” kifejezés, amelyet az Anglikán Közösség tagjaira szoktak érteni (Church of England, Anglican Communion) nem VIII. Henrik uralkodása idején jelent meg, hanem több mint egy évszázaddal később, a Stuart-kori Angliában. Az „anglikán” terminus egy viktoriánus anakronizmus. Jelen ismereteink szerint e fogalom legkorábbi említése 1635-ből származik. Személyes meglátásom szerint, és a források figyelembevételével megállapítható, hogy hasonló problémával állunk szemben a „puritanizmus” fogalmát illetően. A puritanizmus nem feltétlenül a kapitalizmus, az individualizmus, vagy a demokrácia pártolásának a szinonimája.

A kiválasztás tanának angliai képviselői a reformációt megelőző időszakban

A predesztináció dogmája már korábban megjelent több angol hittudós munkájában, mint ahogyan a svájci reformátori tanok szélesebb körben elterjedtté váltak volna Európában. Többek között John Frith (1503–1533), a hitéért kivégzett teológus nézetrendszerében foglalt el központi helyet a kiválasztás tana, amely szerint Isten a híveit már a világ kezdete előtt kiválasztotta. A kegyelem Isten ajándéka, így minden jó úgyszintén, és azok a jócselekedetek is, melyeket a kiválasztott ember Istentől kap. E nézeteit az A Mirrour or Glasse to Know Thy Selfe című könyvecskéjében fejtette ki. William Tyndale (1494–1536), aki Morus Szent Tamással több ízben vitázott a szabad akarat kérdéséről (An Answer to Sir Thomas More’s Dialogue) fontos tantételnek tekintette a predesztinációt. Robert Barnes (1495–1540) munkáiban leírja, hogy egyedül Isten dönti el, hogy kiket üdvözít, és kiket vet el, bármiféle személyes érdem figyelembe vétele nélkül.

A monarchizmushoz való viszony két példán keresztül

A római katolikus fölfogás szerint a keresztény világ társadalmi hierarchiája a következőképpen írható le: Isten – római pápa – egyházi méltóságok – uralkodók – előkelők – alattvalók. A pápa mint Krisztus földi helytartója bármilyen rangú hívő felett áll, emellett az aktuális király vagy császár Isten kegyelméből uralkodik. A kálvinizmus társadalomszemlélete abban különbözik (amely különösen a Kommentár a Genezis könyvéhez-ben és a Keresztyén vallás rendszere utolsó kiadásában került kifejtésre), hogy elsősorban a keresztyén család az, amire a társadalomnak épülnie kell, és ezek a családok alkotják a látható egyházat és a világi kormányzatot. E keretrendszeren belül kell a hívőknek a kegyességet gyakorolniuk, és kötelességeiket tenniük a civil életben. A földi hatalomnak akkor is alázattal kell engedelmeskedni a lázadást kerülve, ha az éppen zsarnokoskodik, mert minden hatalom Istentől származik. Ellenszegülés akkor engedhető meg, hogyha az uralkodó hatalom Isten törvényével ellentétes dolgokat követel meg az állampolgároktól.

A reformált angol egyházi vezetők között nem volt ritka, hogy a monarchista elvekkel részben, vagy pedig teljes egészében egyetértsenek. VIII. Henrik, VI. Edward és I. Mária kortársa, Thomas Cranmer canterbury-i érsek az erasztianizmus államelmélete alapján látta helyénvalónak az ország kormányzását. Ez az ideológia Thomas Erastus (1524–1583) svájci teológus után kapta nevét, aki szerint a bűnök büntetését nem az egyháznak, hanem az államnak kell kiszolgáltatnia. Az érsek álláspontja elsősorban a Szentírásra és az ókeresztény egyházatyák munkáira épült. Egyetértésben más korabeli reformátorokkal, az Ószövetségből vett példákkal kívánta megerősíteni az „istenfélő fejedelem” eszményét. A fejedelmek az Úrtól kapják hatalmukat arra, hogy „Isten Igéjét minden lélek számára gyógyírként adhassák, amely a politikai és civil szolgálatokra is vonatkozik”. Cranmer félelme az alattvalók lázadásától a Homília a lázadás ellen című munkájában került kifejtésre. Szerinte „egy polgárháború Isten legnagyobb csapása, amivel sújthatja az engedetlen kormányzást”.[1] A hitújító ugyanakkor nem értett egyet Henrik könyörtelen zsarnokságával sem, aki az uralkodása alatt 72 000 embert akasztatott föl. Emellett azzal se, hogy az angol egyház feje az uralkodó lenne. Henrik irányába mindig igyekezett érzékeltetni, hogy ő csupán a látható egyház feje, míg a láthatatlan egyházé Jézus Krisztus, akinek Fősége alá ő is tartozik. A korabeli nyilvánosság felé nem publikált a The Bishops’ Book és a király számára írt 1537-es Institution of a Christian Man című munkáiban az uralkodó hibáira és öntörvényűségére igyekszik intést adni, és jobbító tanácsokkal ellátni.

James Ussher (1581-1656) érsek (balra) és egy jelenkori evangelikál anglikán lelkipásztor öltözete. (Forrás: en.wikipedia.org és reformationanglicanchurch.org)

Egy másik egyházi vezető gondolata az államelméletről a 17. században élt James Ussher (1581-1656) armagh-i érsek és Írország prímásának munkásságában található. Kritikusak lehetünk azzal a nézettel szemben, miszerint a kálvinizmus a modernizmus előfutára volna, amely megalapozta az ellenállás és a forradalom lehetőségét a mindenkori királyi hatalommal szemben. Ennek az ellenállási eszmének már korábban a skolasztika és a reneszánsz idejében is voltak képviselői. Ussher az 1590-es években tanult a dublini Trinity College-ben. Egy katolikus többségű társkirályságban élt, ezért számára a kálvini ellenállási jog nem a protestáns uralkodó ellen, hanem a római katolikus ellenállók felé irányult. Egyértelműen kiállt a kiválasztás tana mellett. Politikai nézeteit a The Power Communicated by God to the Prince című munkájában fejtette ki, melyeket az angol polgárháború alatt és után is hangoztatott. Kiállt egy kálvinista abszolutizmus mellett, amelynek „le nem korlátozható hatalommal” kell bírnia. Az uralkodó közvetlenül Istentől kapja hatalmát, így tartozva alá a parlament, illetve a polgári törvénykezés. Dublini tanulmányai során megismerkedett Arisztotelész Nikomakhoszi etika című művével, Cicero De Officiis című írásával, valamint Aquinói Szent Tamás az A teológia foglalata című nagyszabású teológiai-filozófiai szintézisével. Nem utolsósorban következtetéseit a Biblia tanításaival összhangban kívánta igazolni.

A szociális gondoskodás átalakulása és annak középkori előzményei

Az adakozás, a szegények megsegítése, a betegek gondozása a keresztény valláserkölcs fontos eleme. Minden egyes felekezetnek megvan a maga segítségnyújtási szemlélete, amelyek évszázadok óta működnek. Az angol vallási átalakulás az egyház e területét sem kerülte el. A középkorban a munka mint tevékenység összefüggött a szegénységgel, a nélkülözéssel. Ezt latinul is kifejezi a „laborare” szó, mely annyit tesz, hogy „szenvedni, szegénynek lenni, és dolgozni”. A francia, angol és német nyelvben a munka megjelölésére használt szavaknak szintén ilyen jelentéstartalma van. A szegénységet a kereszténység szakralizálta, vagyis a szegény ember Krisztus képmása. A középkori társadalomban az előkelők és a szegények közötti közvetítést az egyház végezte. A gazdagok alamizsnát adtak, a szegény néprétegek pedig uraik lelki üdvéért könyörögtek. Fontos még megjegyezni, hogy azokat, akik munkaképtelenek, betegek, vagy egyedülálló nők voltak, azokról az egyház az ispotályokban gondoskodott.

A kálvinizmus gyökeresen eltér ettől a szemlélettől. A reformált dogmatika szerint az embernek kötelessége fáradhatatlanul dolgoznia. Tehát sem gazdag, sem szegény nem vonhatja ki magát a munkavégzés alól, még koldulással sem. Az életvitelszerű koldulás a lustaságnak és az egyén személyes felelőtlenségének a következménye, amely büntetésre, korrekcióra szorul. Ennek kivitelezésére hozták létre a kora újkorban az ispotályokat leváltó dologházakat. A legelső európai példája 1555-ben nyílt meg Londonban, mely Bridewell néven volt ismert. A dologházak számát tekintve a korabeli angol monarchiában volt a legtöbb. Míg a 18. századi német evangélikus területeken 63 ilyen intézmény működött, addig ezzel szemben Angliában 200 felett volt ezeknek a száma. A szegények kategorizálása háromféleképpen történt egy 1601-es rendelet alapján: 1. az idős, a fogyatékkal élő és betegekből álló munkaképtelenekből, akik számára szegényházakat tartottak fönn; 2. a foglalkoztathatóakból; 3. azokból a foglalkoztatható emberekből, akik nem akartak dolgozni, és ezért fegyelmezésre van szükségük. Már 1536-ban felhatalmazást kaptak az egyházközségek arra, hogy gyülekezeteikben adományokat gyűjtsenek a munkaképteleneknek. Ez összhangban állt azzal, hogy a szegényekről való gondoskodás az egyház feladata. Az egyházi adakozás és a magánadakozás kötelező eleme kellett, hogy legyen a vallásgyakorlásnak, amelyben megegyezik a római katolikus tanítással. Angliában ennek kivitelezése úgy történt, hogy a helyi egyházközségek jelentős szerepvállalással és állami közreműködéssel egyetemben gyakorolták a szegény-gondoskodást.

Bath városának High Church stílusú apátsága és anglo-katolikus liturgikus öltözet. (Forrás: en.wikipedia.org)

Az angol szegény-törvényeknek egyik előzménye a felekezeti átalakulás mellett az 1348–49-es pestisjárvány, amely során rengeteg ember veszítette életét, többek között jobbágyok, szakképzett mesteremberek egyaránt. Az életben maradottak a munkaerőhiány következtében gyakran magasabb bért követelhettek földesuruktól, amelynek átvétele után továbbvándoroltak más földekre, ahol szintén magas bér fejében vállaltak munkát. Ezért III. Edward (1327–1377) király 1349-ben törvényben szabályozta alattvalói számára, hogy a földesúrral megállapodott szolgálati időt ki kell tölteni. Ennek idő előtti megszegése esetén a szabad jobbágyot börtönbüntetés sújtotta. A bérek tekintetében felső határt szabtak meg. Vissza kellett szorítani a vándorkoldusokat. Döntéseinek célja az volt, hogy a foglalkoztatható embereket munkában tartsa, szét ne széledjenek. Az angol reformáció változásainak a hatása, és a középkortól nyomon követhető szigorú állami szabályozás együttese olyan törvényeket hozott létre, melyek megdöbbentő képet festenek a kora újkori Angol Királyság társadalmi zűrzavaráról. Ennek egyik példája, miszerint aki oxfordi vagy cambridge-i egyetemi hallgató, vagy jövendőmondó és tenyérjósló, és engedély nélküli kolduláson kapják, azokat első esetben két nap korbácsolásra kell ítélni. Másodszori rajtakapás esetén ismét két nap korbácsolásra kell őket ítélni, ezt követően két órát nyilvános kalodában kell töltenie a bűnösnek megszégyenítésül, és le kell vágni az egyik fülét. Harmadszori visszaesés esetében pedig ugyanez a kegyetlen folyamat ment végbe, a másik fül levágásával bezárólag.

A böjtölési szokások átalakulása

A reformáció előtti angol egyházi személyek több házi kegyességi útmutatót is írtak az étkezésről a laikusok számára. A hitújítást követően e munkák száma megsokszorozódott. Amíg a római katolicizmus szerint péntekenként és szombatonként, nagyböjt során, valamint számos ünnep alkalmával tartózkodni kellett a hústól a halak kivételével, addig a reformált teológia szerint a böjt során bármilyen húsnak és a bornak fogyasztása tiltottá vált. A halfogyasztás kivételessége abból a feltételezésből származott, hogy a halak mint vízi lények mentesek az Úristen átka alól, amellyel a földet sújtotta. A vízben való élet által a hal egyfajta „keresztségbeni” megszentelődésen esett át. Az ehhez hasonló feltételezések visszaszorítása miatt számos 16–17. századi angol lelkész és politikus egy ideig a böjtöt szimpla materiális önfegyelmező cselekedetnek tekintette, bármiféle lelki tartalom nélkül, nehogy bálványimádásba essenek a hívek. Jóllehet, ez merőben más hozzáállás a régi felfogáshoz képest, azonban az étkezésnek nem vetették el spirituális jelentőségét abban a tekintetben, hogy az étel Isten ajándéka, amelyet hálával kell fogyasztani, mert az élteti tovább az emberi testet.

Ennek egy 1631-es példája a nonkonformista John Ball által írt Értekezés a hitről (Treatise of Faith). A szerző szerint „mikor leülünk találkozni, Isten nagylelkűségének s szeretetének élő igehirdetésén lehetünk jelen”.[2] Az imádságos könyvekben föllelhető számos Erzsébet, Jakab, és Károly korabeli asztali áldás és kegyességi írás ezt a párhuzamosan elterjedt gyakorlatot mutatja be. A puritán Richard Bernard (1568–1641) egy 1616-ból származó házi áhítatos könyvében úgy fogalmaz, hogy a böjt minden egyes anyagi aspektusa rávilágít a belül megélt kegyességre. Hozzáteszi, hogy a háznak, amelyben lakunk, emlékeztetnie kell bennünket Isten templomára. A megterített, és ételekkel telerakott asztal Krisztus kegyelmét szimbolizálja. A mártások fogyasztása a nyomorúságok közepette megjelenő kegyelemre utal, míg a tej az első emberi táplálék, az anyatej nyomán a vallás alapelveit jelképezi.

Henry John Dobson A Scottish Sacrament (balra) és Csók István Úrvacsora című festményei. (Forrás: en.wikipedia.org és mek.oszk.hu)

Összegzés

Ennek a hosszabb írásnak a célja az volt, hogy a téma külföldi szakirodalmának egy részét bemutassa, és a különböző álláspontokról egy vázlatos képet adjon. Mivel a vizsgált kérdéskör sok mindent felölel, ezért ebben a munkában csak néhány fogalom ismertetésére került sor, valamint olyan eszmetörténeti problémákra, amelyek a laikus érdeklődők kíváncsiságát is fölkelthetik. Ahogyan a tanulmány megírása során felhasznált irodalomban, úgy a világhálón történő kutatások során is érdemes lehet olyan, kevésbé ismert munkák segítségével is vizsgálni az angol reformáció történetét, amelyek újabb adalékokat tartalmazhatnak.

Viknyédi Balázs

Felhasznált irodalom

Androne, Mihai: CalvinismasPolitical Ideology. Procedia – Social and BehavioralSciences  63, 2012. 177–183.

Barnett, Eleanor: Reforming Food and Eating in Protestant England, c. 1560–c. 1640. The Historical Journal, Cambridge University Press, 2020. 1-8., 15-17.

Bratcher, Dennis: The DifferenceBetween Low Church and High Church. The Voice – Biblical and TheologicalResourcesforGrowingChristians, Christian Resource Institute 2018.  letöltés: 2020. szeptember 23.

Campbell, Ian W. S.: Calvinist Absolutism: Archbishop James Ussher and Royal Power. Journal of British Studies Cambridge University Press, The North American Conference on British Studies, 2014. 588-607.

Elliott, Maurice: Cranmer’sAttitudeto the Monarchy: Royal Absolutism and the Godly Prince. Churchman 109. évf. 3. sz. 1995. 1-4.  letöltés: 2020. szeptember 28.

Greaves, Richard L.: The Puritan-NonconformistTradition in England, 1560-1700: HistoriographicalReflections. Albion: A Quarterly Journal Concernedwith British Studies, The North American Conference on British Studies, 1985. 452., 449.

Kahl, Sigrun: The Religious Roots of Modern Poverty Policy: Catholic, Lutheran, and Reformed Protestant Traditions Compared. European Journal of SociologyVol. 46, No. 1, Religion and Society, Cambridge University Press, 2005. 95-97., 100., 106-110.

Marshall, Peter: (Re)defining the English Reformation. Journal of British Studies Cambridge University Press, The North American Conference on British Studies, 2009. 579.

Quigley, William P.: FiveHundredYears of English PoorLaws, 1349-1834: Regulating the Working and NonworkingPoor, SSRN ScholarlyPaper, No. ID 3506885 Social Science Research Network, Rochester, NY 1996. 5-7., 13.  letöltés: 2020. szeptember 23.

Rust, Paul R.: The First of The Puritans and The Book of CommonPrayer. Bruce Pub. Co., Milwaukee, 1949. 191.

Wallace, Dewey D.: The Doctrine of Predestination in the Early English Reformation. Church History, American Society of Church History, Cambridge University Press, 1974. 201-206.

[1]Elliott, Maurice: Cranmer’s Attitude to the Monarchy: Royal Absolutism and the Godly Prince. Churchman 109. évf. 3. sz. 1995. 1.  letöltés: 2020. szeptember 28.

[2]Barnett, Eleanor: Reforming Food and Eating in Protestant England, c. 1560–c. 1640. The Historical Journal Cambridge University Press, 2020.15.

Ezt olvastad?

Számos újító, sokszor merész vagy meglepő Shakespeare-adaptációval találkozhattunk már a filmvásznon – elég csak Kenneth Branagh Hamletjére, vagy Ralph Fiennes