Afroamerikai nők az űrversenyben – A számolás joga

Margot Lee Shetterly 2010-ben kezdett dolgozni azon a párhuzamos életrajzokra épülő köteten (Hidden figures), amely Theodore Melfi filmjének alapjául szolgált. Shetterly édesapja kutató mérnökként dolgozott a NASA-nál, tehát közvetlen kollégái voltak „az emberi számítógépek”, vagyis azok a rendkívüli matematikusi képességgel rendelkező afroamerikai hölgyek, akik jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az 1960-as évek elejére az Amerikai Egyesült Államok fölényt tudott szerezni az űrversenyben.

A történetszövés középpontjában Katherine Johnson (Taraji P. Henson) áll, de megismerkedhetünk Mary Jackson (Janelle Monáe) és Dorothy Vaughan (Octavia Spencer) szakmai előmenetelének epizódjaival is. A film első jelenetei 1926-ban White Shulpur Springsben játszódnak. Kiderül, hogy a mindössze hatodik osztályos Katherine olyan briliáns elmének bizonyul tanárai szemében, hogy a hagyományos oktatás keretei nem megfelelőek számára. Ösztöndíj segítségével tud továbbtanulni. Később megtudjuk, hogy ő volt a Nyugat-Virginiai Egyetem első hallgatónője.

A következő jelenet már 1961-be repít bennünket, a helyszín a Virginia állambeli Hampton. A három hölgy az út szélén rostokol, mert lerobbant autójuk. Mindhárman a munkahelyükre, a NASA-hoz igyekeznek. Feszültté válik a hangulat, amikor rendőr közelít hozzájuk. „Nem bűn, hogy lerobbant az autónk és az sem, hogy négerek vagyunk” – nyugtatja őket Mary. A kezdetben mogorva férfi rögvest megenyhül, amikor megtudja, hogy a hölgyek az űrversenyhez járulnak hozzá számításaikkal. A rendőr bosszankodásából kiderül, hogy az oroszok figyelik Amerikát és szputnyikok röpködnek mindenfelé.

Az alkotók nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy érzékeltessék, az afroamerikai polgári mozgalom ezen meghatározó időszakában a szegregáció mennyire áthatotta a mindennapokat. A NASA kampuszán az afroamerikai nők külön teremben dolgoztak, csak abban az épületben volt általuk használható mosdó. A képsorokon fel-feltűnnek a felcímkézett (colored computers) termoszok, kijelölt kutak, könyvtári részlegek és a feketék a buszokon, valamint a tárgyalótermekben is kizárólag hátul, a nekik elkülönített részben tartózkodhattak. Az űrhajósok fogadásakor az afroamerikai hölgyek a sorfal legvégén foglaltak helyet. Látni egy demonstrációt, ahol afroamerikaiak az integrált oktatásért tüntetnek. Valamint a tévé beszámol arról az esetről, amikor a buszok deszegregációjáért (Szabadság buszok) zajló akció megakadályozása érdekében egy buszra gyújtóbombát dobtak.

A hölgyek a szakmai előmenetelben is akadályokkal találták szembe magukat. Ahogy találóan fogalmazta meg Mary Jackson figurája: „mindig áthelyezik a célvonalat”. Szívós kitartással, hatékony problémamegoldó képességgel azonban mindhárom hölgy emelkedni tudott a ranglétrán.

Mint a koordinátageometriában jártas matematikus került Katherine Johnson (1918–), a többek között a rakéták röppályáját számító csoporthoz – egy fiktív karakter (több valós személy vonásait ötvöző) – Al Harrison (Kevin Costner) keze alá. Katherine az első afroamerikai munkaerő volt azon a részlegen, de rövidesen a titkosított anyagokhoz és a zártkörű taktikai megbeszélésekhez is hozzáférést biztosítottak számára, hiszen tudták, hogy az idő szorításában, nélkülözhetetlenek meglátásai, számításai. Hogy soha ne bízza el magát, arról gondoskodott feltörekvő (irigy) férfi kollégája, aki csak felesleges formalitásnak titulálta Katherine ellenőrző számításait, és „a számolók nem lehetnek szerzők” felkiáltással tiltotta meg, hogy jelentéseit saját neve alatt publikálhassa.

Dorothy Vaughan (1910–2008) a történet kezdetekor már egy esztendeje látja el az eltávozott csoportvezető feladatait kinevezés és fizetésemelés nélkül. Előmenetelének gátja Mrs. Mitchell, aki azzal érvel, hogy az átmenetinek tekinthető fekete munkacsoport élére nem kell csoportvezető. Dorothy azonban talál magának munkát, hiszen ekkor folyik az IBM 7090 DPS gépek üzembe helyezése, és az erre kijelölt szakemberek elakadtak a végső simításokkal. Beszökik a gépterembe, és a leírás nyomán, autodidakta módon kitanulja a programozás mikéntjét, amire kiképzi a keze alá tartozó munkacsoportot is, hiszen hamar belátják, hogy hamarosan a gépek veszik át helyüket. A gépek működtetéséhez azonban hozzáértő emberekre lesz szükség. Később ő lesz a NASA első afroamerikai csoportvezetője.

Mary Jackson (1921–2005) a mérnökökhöz kerül, ahol a rakéták tűréstesztjeit végzik. Közvetlen felettese azt javasolja, hogy jelentkezzen gyakornoki programjukba, mert üresedés van. Mary kifakad: „színes bőrű nő vagyok, nem fogok vágyálmokat kergetni”. Kollégája rávágja, hogy ő meg lengyel zsidó, akinek felmenői Auschwitzban végezték és ő most Amerikában az űrprogramban dolgozik. Talán az alkotók halványan utalni kívántak arra, hogy az amerikai zsidók közösség aktívan részt vett az afroamerikai polgárjogi küzdelemben. Kollégája érvelése harcra buzdítja Maryt, akinek egészen a bíróságig kell mennie, hogy engedélyezzék számára a helyi, eddig szegregált gimnázium kiegészítő képzésének látogatását. Később űreszköz tervező lett belőle.

Az emancipációs küzdelmet a magánéletben is meg kell vívniuk a szereplőknek. Katherine özvegy. Egyedülálló anyaként gondoskodik három gyermeke eltartásáról. Olykor 300 órát van távol, ekkor édesanyja helyettesíti. Barátnői nyomására megismerkedik egy a szolgálatból visszaérkező ezredessel, akivel nem indul fényesen kapcsolatuk. Jim Johnson ezredes ugyanis megnyúlt arccal teszi fel a kérdést: „már nőkre bíznak ilyen munkát?” Katherineből kibukik, hogy igenis büszke, hogy hazáját szolgálja. Büszke, hogy sok társával együtt dolgozik a NASA-nál és nem „azért, mert szoknyát hordunk, hanem mert szemüveget”.
Kezdetben Mary férje sem viseli jól, hogy felesége mérnöki babérokra tör. Vádolja, amiért keveset van otthon, azt vallja, hogy a NASA soha nem fogja tisztelni őket.

Dorothy Vaughan már 1949-től dolgozott a repülésügyi fejlesztések ipari és kutatóintézeti szervezeténél (NACA). A NASA csak 1958-ban Eisenhower elnök rendelete nyomán jött létre, miután az USA tudomást szerzett arról, hogy a Szovjetunió fellőtte Szputnyik-1 műholdját. Katherine már a „számolóknál” dolgozik a Mercury-program keretében, amikor a média attól lesz hangos, hogy Jurij Gagarin 1961 áprilisában a Vosztok-1 űrhajóval véghez viszi az első „emberes űrrepülést”. Ekkor a kutatócsoport vezetője kifakad: „hogy a fenében lettünk másodikak egy kétszereplős versenyben?” Még keményebb munkát követel embereitől, aminek következtében 1961. május 5-én Alan Shepard sikeres űrugrást hajtott végre a Freedom 7 űrhajóval. A filmkockákon megjelenik a John Fitzgerald Kennedy is, aki beszédet tart a sikeres akciót követően, valamint archív felvételeken láthatjuk, amint az elnök kitünteti az asztronautát.

Katherine Johnson oldotta meg azt a problémát, miként lehet a Föld körül elliptikus pályán mozgó űrhajós parabolikus pályára téríteni annak érdekében, hogy az képes legyen a gravitációs mezőbe visszatérve, földre szállni. John Glenn ezredes 1962. február 20-án indult útjára a Liberty Bell (ahogy ő keresztelte át Barátság) 7-tel. Johnson ekkor már nem dolgozott a számolóknál, de az ezredes külön kérésére vele ellenőriztették le az IBM számítógépek által kalkulált adatokat. A film feszült jelenete közé tartozik, ahogy az egész NASA arra vár, hogy Katherine Johnson manuálisan újraszámoljon mindent. A műveletek elvégzését követően magas sarkújában ugyanúgy fut a kilövést koordináló központba, mint anno naponta többször a távoli női mosdóba. Glenn űrutazása megfordította az űrversenyt az Amerikai Egyesült Államok javára.

Katherine Johnson később még az Apollo 11 és az Apollo 13 előkészületeiben is szerepet vállalt. 2016-ban épületet neveztek el róla. 97 éves volt, amikor átvehette a Szabadság érdemrendet Barack Obamától. Idén ősszel a LEGO külön sorozatot tervezett, hogy emléket állítson a NASA történetében meghatározó asszonyoknak. Katherine Johnsonról is mintáztak egy figurát.

 Árvai Tünde

Ezt olvastad?

2021-ben véget ért az Egyesült Államok afganisztáni katonai beavatkozása. Az amerikai kivonulást követően az országot korábban uraló szélsőséges szervezet, a
Támogasson minket