Az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmi törekvései Albániában

Albánia a Nyugat-Balkánon elhelyezkedő kis országként ritkán kap figyelmet a hazai tudományosságban vagy épp a közéletben. Leginkább feltörekvő turistaparadicsomként gondolnak rá az emberek, hiszen valóban rendkívüli természeti adottságokkal rendelkezik. Azonban az alig több, mint százéves kisállam létrejöttében és így történetében az Osztrák-Magyar Monarchia és azon keresztül a magyar tudományos élet résztvevőinek egy része is jelentékeny szerepet játszott.

Kurt Gostentschnigg a grazi egyetem professzora, aki történészi munkája mellett az albán nyelv művelője is (fordításokat is közread, illetve költőként is számon tartják). Wissenschaft im Spannungsfeld von Politik und Militär. Die österreichisch-ungarische Albanologie 1867–1918 című könyvében az Osztrák-Magyar Monarchia albanológiáját mutatja be 1867 és 1918 között, vagyis az albánokról született, különböző tudományterületek eredményeit foglalja össze. A szerző rendkívül széles skálán mutatja be ezt a tudományágat. A könyv bőséges forrásbázisa, egyfelől osztrák és német levéltárak anyagaira, másrészt a nemzetközi szakirodalomra épít. Utóbbiak közül a téma iránt érdeklődök számára magyar nyelven Csaplár-Degovics Krisztián munkásságát emelném ki.

Gostentschnigg munkája alapos elméleti bevezetéssel és módszertani alapozással kezdődik, amely megszabja a könyv struktúráját és felépítését is. A szerző két elméletet használ fel: egyfelől Johan Galtung kulturális imperializmus elméletét, másrészt Pierre Bourdieu praxeológiáját. Előbbi a centrum-periféria térségek kapcsolatának értelmezése a kultúra felől, azaz egy állam „kulturális nyersanyagot” gyűjt egy másik területén, majd a saját tudományosságával készít belőle egy terméket, amit visszajuttat és elterjeszt a forrásállam terültén. Utóbbi elméletéből pedig Gostentschnigg a cselekvő ember alaptézisét elfogadva, a különböző „mezők” létezését emeli ki, amelyek egyben a szociális terület helyszínei. A mező elemzése, szereplőinek részletes bemutatása alkotja a könyv fő fejezeteit: a tudományos mező (1. fejezet), a politikai mező (2. fejezet), a katonai mező (3. fejezet), az úgynevezett „austrophil” mező (jelentésére később visszatérek, 4. fejezet). Végül Gostentschnigg külön fejezetet szentel a mezők egymás közti kapcsolatának (5. fejezet), amelyet a konklúzió levonása követ (6. fejezet). A bevezetőben az elméleti alapozás mellett a szerző bemutatja forrásait, illetve felteszi kutatási kérdését, azaz az Osztrák-Magyar Monarchia albanológusai használták-e ki a Monarchia balkáni érdeklődéséből fakadóan a különböző állami tevékenységeket, támogatásokat, amelyek Albánia megismerését célozták, vagy fordítva, azaz az államhatalom használta fel saját céljaira ezen személyeket.

A könyv tehát a régóta ismert tényre épít, miszerint a Monarchia a német területekről való kiszorulást követően egyértelműen a Balkán felé fordította külpolitikai érdeklődését, ez pedig a tudomány világában is érzékelhető volt. Ennek eredményeképpen a századfordulóra az osztrák-magyar tudományos élet intézményei, szakmai fórumai a Balkán-kutatás központjává váltak.

Az albanológia kezdete Johan Georg von Hahn nevéhez kötődik, aki a 19. század első felében kutatta alaposabban, a helyszínen az albán nyelvet, valamint Albánia földrajzát és történelmét. A későbbi kutatók, mind az ő alapvetéseiből kiindulva bővítették az országról szerzett tudásukat. Gostentschnigg könyve rendkívüli részletességgel mutatja be a nyelvészet, a történelem, a földrajz, a geológia, a néprajz és a régészet területén dolgozó szakemberek életútjait, munkásságát, illetve a különböző intézmények szerepét. Közülük kiemelkedően fontosak az osztrák Theodor Ippen, illetve a magyar Thallóczy Lajos és Nopcsa Ferenc. A szóban forgó fejezetben a szerző elkülöníti azokat a szakembereket, akik tisztán tudományos munkájukkal tűntek ki és azokat, akik mellette aktív tagjai voltak a politikai életnek is. Ez vezet át a második fejezetre, ahol a politika területén működő intézményeket és személyeket ismerteti. Itt megtörténik a Monarchia Külügyminisztériumának a bemutatása, illetve gyakorlatilag a teljes Albániához kapcsolódó külpolitikai tevékenység is. Ezek közül az albán nemzetépítés, nemzettudat kialakítására irányuló 1896/97-es, úgynevezett „albán akcióterv”, illetve az 1912–1913-as londoni konferencia a legjelentősebb. Előbbiben Thallóczy Lajos rendkívül nagy szerepet játszott, utóbbi pedig a nagyhatalmi csatározások közepette, Albánia létrejöttét mutatja be, ahol Theodor Ippennek volt hatalmas szerepe (mindkettőről, magyar nyelven szintén lehet olvasni Csaplár-Degovics Krisztiántól). Az önálló és független Albánia létrehozása, még ha nem is teljes egészében a Monarchia érdekeinek megfelelően történt, de jelentős diplomáciai sikere volt a Habsburg Birodalomnak. Ezzel ugyanis, az ellenségesen viselkedő szerbek hátában hoztak létre egy többé-kevésbé szövetséges államot, amely az olasz balkáni ambíciók visszaszorítására is alkalmas partnernek bizonyult. A könyv talán jobban kitérhetett volna az olaszok szerepére a folyamatok kapcsán – de ennyiben ki is merülnek a mű hiányosságai.

Thallóczy Lajos (Kép forrása: Wikipedia)

Gostentschnigg szerint a katonai mező albániai érdeklődése csak a Monarchia teljes balkáni terveinek részeként értelmezhető, azonban itt is találunk olyan személyeket, akiknek konkrét elképzelései voltak Albániával kapcsolatban. Ezen mező elemzésekor a hangsúly a 19. század második feléről és a századfordulóról már inkább az első világháború időszakára helyeződik át. Ugyanis ebben az időszakban vált igazán aktívvá az osztrák-magyar katonai körök jelenléte Albániában, így ehhez az időszakhoz kötődik a legtöbb bemutatott terv is. A szerző itt Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnököt emeli ki a nevek közül.

Az utolsóként bemutatott mező az „austrofil” nevet viseli. Ez a rész az albán lakosság osztrák barát személyeit, befolyásos családjait és elsősorban az északi területek klérusát mutatja be. Csak úgy, mint a többi fejezetben, ebben is rendkívül részletes bemutatást kapunk az egyes kulcsfontosságú személyekről.

Nopcsa Ferenc albán harci öltözetben – 1913 körül (Kép forrása: Wikipedia)

A fenti rövid összefoglalás a teljesség igénye nélkül emelte ki a fontosabb neveket és gondolatokat a könyvből, azonban úgy érzem szükséges hangsúlyozni, hogy ennél sokkal több mindenről olvashat az, aki a kezébe veszi ezt a több mint nyolcszáz oldalas kötetet. Azonban a szerző végső következtetése és összegzése a fenti információkkal is érthetővé válik. Mégpedig, hogy a fent bemutatott különböző mezők feldolgozhatóak önállóan és értelmes egészeket kaphatunk a megismerésükkel, de az események valódi megértéséhez szükség van arra, hogy meglássuk, ezek a személyek, intézmények, tudományos kutatások, politikai akciók rendkívül szoros kapcsolatban álltak egymással és függtek egymástól. A kapocs köztük pedig az olyan multifunkcionális személyek voltak, mint Theodor Ippen, aki történészként és földrajzosként bővítette az Albániáról szóló ismereteket és emellett komoly politikai karriert futott be, amiben hatással volt a Monarchia Albán politikájára. Ugyanez mondható el a történész-politikus Thallóczyról, a mindenhez értő, de leginkább geológus és katona Nopcsáról vagy a szerző által még kiemelt Hahnról, Veithről, Praschnikerről, vagy Pekmeziről, akik tevékenységét szintén megismerhetjük a könyvből.

Kurt Gostentschnigg: Wissenschaft im Spannungsfeld von Politik und Militär. Die österreichisch-ungarische Albanologie 1867–1918. SpinglerVS, Graz, 2018.

Gostentschnigg végül kielégítő megalapozottság és felvezetés után, bátran válaszolhatja meg könyve elején feltett kérdését és állapíthatja meg végső következtetését: „A tudományt üdvözölték [a Monarchia vezetésében, amely] eszköz volt az ismeretlen ország megismeréséhez, amely segítségével a leghatékonyabban érvényesíteni tudták gazdasági, kulturális és katonai befolyásukat.” Ez alapján bár a kutatóknak lehetett személyes érdeklődésük, de mindegyikőjük munkássága a Monarchia kulturális imperializmusát szolgálta (a Galtungi értelmezés szerint). A különböző területek összeolvadása, kapcsolatrendszere és tevékenysége pedig ezáltal járult hozzá az albán nemzettudat kialakulásához, a tudományos állítások érvként való felhasználásához a nemzetközi politikában. Végső soron pedig a Monarchia-Albánia kapcsolatrendszer központ-periféria viszonyának kialakulásához.

A könyvet bátran tudom ajánlani mindenkinek, aki érdeklődik a tudománytörténet, vagy épp e balkáni állam múltja iránt, amiből a magyar történelem szereplői is kivették a részüket.

Kisling Zénó

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.   

Ezt olvastad?

Szkander bég személyével és az albán ellenállással kapcsolatban rengeteg hamis tény él a köztudatban, melyek sokszor még a kutatók számára
Támogasson minket