Amiről beszélni nem lehet – A Soha, sehol, senkinek című filmről

Oszd meg másokkal is:

Mozgókép

A Soha, sehol, senkinek című film Téglásy Ferenc 1988-ban bemutatott alkotása, mely igen nagy sikert aratott nemcsak a hazai, de a nemzetközi filmiparban is, hiszen elnyerte többek között a Tórinói Filmfesztivál fődíját és a Chicagoi filmfesztivál Aranyplakettjét is. Mi miatt lehetett a film ennyire sikeres?

Feltehetően az érzékeny témaválasztás miatt egy érzékeny történeti korban, a kiváló színészi alakítás és a jól megkomponált forgatókönyv miatt.  A Soha, sehol, senkinek önéletrajzi ihletésű film, amit a rendező a szüleinek ajánlott, a történet az 1950-es években játszódik, és a Vendel család történetét meséli el, akiket a hortobágyi tanyavilágba telepítenek ki szinte egyik napról a másikra. A Soha, sehol, senkinek különlegessége, hogy éppen egy évvel a rendszerváltás előtt mutatták be, vagyis ékes példája annak, hogy a bomladozó Kádár-rendszerben már megjelenhetett egy olyan film, amely a Rákosi-korszak borzalmait mutatta be. Szubjektív vélemények szerint a Soha, sehol, senkinek az A tanú című film „elégikus párja”. A film, noha csak egy kitelepített család történetét dolgozza fel, mégis igyekszik a második világháború utáni évek teljes magyar történelmét bemutatni, így a mű érdekes történelmi tabló is egyben.

A történet szerint Vendel Imre egykori honvédségi tiszt, noha már több éve sofőrként keresi kenyerét és szabadalmaival hozzá is járult a népi demokrácia építéséhez, most mégis reakciósnak minősül, így állapotos feleségével és két gyermekével el kell hagynia budapesti otthonát. A film már az első képkockákon ügyesen megjeleníti azokat a kérdéseket, amelyekkel foglalkozni fog: a Rákosi-rendszer visszásságai és a különböző társadalmi feszültségek. Nagyon jól kontrasztba állított a pesti nagypolgári Vendel család – amelynek egyik tagjában a kitelepítés kapcsán felmerül kérdésként, hogy leendő lakhelyén van-e katolikus templom – a vidéki szegényparasztsággal, akik a mindennapi betevőjükért küzdenek az alföldi rónaságban, a burzsoá–paraszt ellentét végig kíséri az eseménysort. Árnyalja a társadalmi viszonyokat az a jelenet is, amelynek során a kitelepítettek vagoníroztatásakor megjelenik egy alak, aki azt kiabálja, hogy „engem még egyszer nem visztek el!”. A férfi feltehetőleg zsidó származású, és a jelenet azért is megrázó, mert egyrészt lerombolja azon sztereotípiákat, miszerint a zsidóság tagjai a kommunisták kegyeltjei lettek volna, valamint látszik, hogy a totalitárius rendszerek mennyire egyformán épülnek fel: mindegy, hogy milyen ideológiára vagy vezetőre épül egy rendszer, a lényege ugyanaz marad.


A Vendel család (Forrás: timegoesby.blog.hu)

A család a hosszas vonatút után megérkezik a Hortobágyra, ahol elszállítják őket a kijelölt kényszerlakhelyre, de mivel az egy tyúkólba szólna, a falusiak elviszik őket a régi tanyasi iskolához, ami mindentől távol egy nagy mocsár mellett található, tele viperákkal. A cselekmény főbb mozzanatai itt lezárulnak és a rendező a film többi részében csak a rendszer működésének, a kitelepített élet borzalmainak és a családtagok személyiségváltozásainak bemutatására koncentrált. Amint említésre került, a film hiteles történelmi képet nyújt a Rákosi-korszakról, szinte tankönyvszerűen mutatja be a jegyrendszer működését, a padlássöprést, a gyapotgazdálkodás kezdeményeit, a békekölcsön szedését, a munkatáborba hurcolást és az erőszakos téeszesítést. A film ügyesen foglal állást a rendszer ellen a karaktereken keresztül is, a kulákok – a rendszer ellenségei – az egyetlen olyan emberek, akik állást és élelmet adnak a családnak, és a kis parasztlány Vendel Tamás egyetlen barátja.


Barátok (Forrás: timegoesby.blog.hu)

A film legnagyobb erényei között említhető a brutalitások megmutatása és a családtagok karakterének formálása. A Soha, sehol, senkinek az idealizált állapot felől halad a keserű valóság felé: a film elején a család összetartó, a házastársak forró szerelemmel szeretik egymást, a gyerekek engedelmeskednek szüleiknek, de a történet végére minden családtag levetkőzi magáról ezt a köpenyt és képes lesz arra is, hogy a sötétebb oldalát is megmutassa. Téglásy azonban nem tart egyensúlyt a nemek között: a család férfitagjai, Vendel Imre és a fia, Tamás végtelenül jók és igazságszeretők, szemben a megalkuvó, kevéssé hősies feleséggel. Az asszony mindvégig a férjét hibáztatja azért, hogy kitelepítették őket, nem hagyja a férfit kiteljesedni a maga forradalmi eszméiben, teljesen levetkőzi anyai ösztöneit, és még arra is képes lenne elkeseredettségében, hogy megölje magzatát. Férjével akkor éleződnek ki leginkább az ellentétek, amikor az asszony nem engedi, hogy Vendel Imre segítsen egy másik kitelepített családnak.

A férfikarakterek sokkal pozitívabbak. Vendel Imre, az apa szerepe már talán túlzottan is idealizált: a férfi, aki minden megalkuvás nélkül küzd a mások és a saját maga igazáért, és ember tud maradni az embertelenségben, nem vállalkozik a besúgásra sem, holott ezzel megmenthetné családját. Vendel Imrét a rendező túlságosan jónak mutatta be, így sajnos elhalványultak azon hibái, hogy nem gondoskodott a családjáról, hiszen a kisfia volt az, aki lényegében helyette dolgozott, valamint többször is veszélybe sodorta saját családját (például a Szabad Európa Rádió hallgatásával). Arra a kérdésre, hogy a házastársak közül kinek van igaza, ezáltal melyik értékrendszer a követendő, a rendező nem ad konkrét választ, de a családtagok reakciója az apa lépéseire valamennyire leképezi a rendező gondolatait.


A Vendel házaspár (Forrás: timegoesby.blog.hu)

A film legkiemelkedőbb szereplője Vendel Tamás, a Vendel család idősebb fia, és nyilvánvalóan tudatos rendezői döntés volt az, hogy egy ártatlan gyermek sorsán keresztül mutatja be a kitelepítés borzalmait. A kisfiú, noha nagyon okos és élelmes, kénytelen apja helyett pásztorkodni és a szántásban segíteni, ő támogatja édesanyját a szülésben, az iskolában nem lehet úttörő, és végig kell néznie, ahogy szüleit bántalmazzák a hatóságok. A film egy keserves és gyors felnőtté válást mutat be Vendel Tamás sorsán keresztül, akinek olyan ifjúkori, ez által meghatározó élmények, mint a barátságok vagy a szexualitás megismerése mind valahogy az erőszakhoz és a kitaszítottsághoz kapcsolódnak. A gyermek traumatizáltsága megmutatkozik abban, hogy az állatok szeretetével helyettesíti az emberi barátságokat, valamint nem riad vissza attól sem, hogy édesapjának keresztbe tegyen a film végére.

Noha a film nagy érzékenységgel mutatja be a kitelepítettek sorsát, mégis vannak benne kisebb-nagyobb zárlatok, hibák, ezek közül hármat emelek ki. Az első az a jelenet, amikor Tamás kenyérért megy a szüleinek, de egy ex-csendőr kitelepített elveszi a fiútól a kenyeret, mire jön egy kedves zsidó és ad neki egy másikat. A csendőr erre azt válaszolja, hogy „a magyaroknak két ellensége van, a kommunisták meg a zsidók”. A kijelentés túl sablonosra sikerült, a csendőr ráadásul egy világméretű zsidó összefogás eljöveteléről is beszélt, a rendező nyilvánvalóan a kommunista zsidókat és az antiszemitizmust akarta így összekötni, de ehelyett egy összeesküvés elmélettel lett csak gazdagabb a cím. A második inkonzisztencia a síró ÁVO-s tiszt képe, aki egy terhes asszony sorsát siratja meg, akinek elvették a búzáját, ami megint csak túlzottan sablonos. Ugyanígy nem érthető, hogy mi a szimbolikája annak, amikor Vendel Tamás a falusi gyerekekkel libát terel és megkérik, hogy mondjon egy nótát, mire ő elénekli a Himnuszt. Vajon ez a múlttól való elszakadás lehetetlenségét szimbolizálta vagy a pesti kisfiú felsőbbrendűségét?


Tamás (Forrás: youtube.com)

Összességében megállapítható, a Soha, sehol, senkinek érdekes alkotás, melyben egyszerre van öröm, megaláztatás, küzdés és méltóság. Kétségkívül felkavaró mű, amely noha valamennyire pozitív végkicsengéssel zárul, hiszen a családot feloldozzák a kitelepítés alól, mégis a film egy általános generációs traumát mutat be, amely nyomán kapcsolatok mennek tönkre, és az érintettek az átélt borzalmakról politikai okokból nem beszélhettek soha, sehol, senkinek. A film erős témaválasztása és magas szintű kivitelezése ellenére is szinte a feledés homályába süllyedt, pedig érdemes a nagyobb figyelemre.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

2024. február 24-én, a Kárpátaljai Szövetség székházában mutatták be a Közel 80 éve történt című tanulmánykötetet, a Gulág- és Gupvikutató
Támogasson minket