Csík Ádám Lajos bejegyzései
Okleveles történész, könyvtáros, az SZTE BTTK Történettudományi és Könyvtártudományi mesterszak volt hallgatója. Blog: https://pragaitavasz1968zala.blog.hu/
Mikor a válságnak is előzményválságai vannak… – A szuezi válság előzménytrilógiája
Múlt év februárjában volt szerencsém részt venni Krajcsír Lukács: Válságból válságba. A Szuezhez vezető út című könyvének szegedi bemutatóján, ahol a szerző egy kérdésre válaszolva elmondta: művét a kultikus Star
A történet, amely a végén kezdődik: A Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok kivonulásának 30. évfordulójára
A nemrégiben történt afganisztáni kivonulás, és azok rövidtávú következményei, ezen sorok olvasói számára már ismertek lehetnek. Egy-egy kivonulás körülményei, akár több évtizedig kihatással lehetnek az adott ország, de akár régiók
Megszállás vagy segítségnyújtás – Félelmek és reakciók a ’68-as Magyarországon
Egy olyan mérvű és fontosságú történelmi esemény, mint amilyen az 1968-as, Csehszlovákia elleni intervenció, komoly reakciókat vált ki, nyomokat hagy maga után. A hadtörténeti események tárgyalásakor fontos feltárni, hogy a
Étereken át – rádiófelderítés a Magyar Néphadsereg 1968-as csehszlovákiai intervenciója során
A rádiót nemcsak hallgatjuk, hanem mint technológia meghatározza mai életvitelünket. Csak gondoljunk bele, hogy internetünket wifin keresztül osztjuk meg, és mobiltelefonon kommunikálunk egymással. Emiatt – habár más formában, hiszen már
Az első világháború a kortársak szerint
Emlékeim szerint az egyetemi történelemoktatásban a historiográfia olyan tárgy volt, amelyet a történelem szakos hallgatók többsége csak teljesíteni szeretett volna, de különösebben nem érdeklődött iránta. A legtöbb historiográfiával foglalkozó szakmunka,
Egy elfeledett bevonulás – 1968
Az 1968-as csehszlovák bevonulás volt a magyar haderők eddigi utolsó olyan hadászati, harcászati tevékenysége, amelyet egy másik országgal szemben, a Kárpát-medencén belül hajtott végre. Ennek az eseménynek az 50. évfordulójára
Magyar részvétel a Csehszlovákia elleni intervencióban
Az 50 évvel ezelőtti 1968-as prágai tavasz a hidegháború egyik kulcseseménye volt. 1968 előtt Csehszlovákia volt a tömbön belül az egyik legstabilabb berendezkedésű ország. A csehszlovákiai változásokat is egy 1967.
Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás utáni hetek a rétsági 31. harckocsi ezred járőrnaplójának szemszögéből
Az 1968-as prágai tavasz a hidegháború egyik legfontosabb keleti tömbön belül zajló reformfolyamata volt. A ’60-as évek világszerte a társadalmi és főleg az ifjúsági megmozdulások évtizede volt. A csehszlovákiai változásokat