Sterner Dániel bejegyzései
„Pécs török kori múltja is bizonyítja, hogy a történelmet nem nagy trendek, hanem mindennapi emberi döntések írják”
2020. december 15-én a Pécs Története Alapítvány, a Kronosz Kiadó, valamint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont gondozásában megjelent a Pécs története monográfia-sorozat harmadik kötete A hódoltság kora (1543–1686) címmel. Ennek apropóján tettem
“Amit egyháztörténet címszó alatt csinálunk, az zsákutca” – Interjú Varga Szabolccsal
Varga Szabolcs kutatásainak homlokterében a kora újkori egyház és Szlavónia történelme mellett a Dél-Dunántúl 16–17. századi története áll. 2018 kezdetétől az MTA BTK TTI-ben futó, a mohácsi csata előzményeivel, következményeivel
Változások és változatok – a papnevelés története
2018. május 24-25-én tartották a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a Pécsi Egyháztörténeti Intézet szervezésében az Egyháztörténészek V. Országos Találkozóját, melyen a papnevelés történetével kapcsolatos legújabb kutatásokat ismertették az összegyűlt hallgatósággal.