Autodidakta régész és lelkes adományozó – Az Ásatás című filmről

Január 29-én jelent meg a Netflix saját gyártású történelmi filmje, az Ásatás. A film készítői számára minden adott volt a sikerhez: nagy költségvetés, kiváló színészi gárda és egy izgalmas háttértörténet. A magyarországi közönség is várta a film megjelenését, több portálon is nagy érdeklődéssel írtak az Ásatásról, ennek ellenére a várt siker nem következett be. Hosszasan lehetne tárgyalni, hogy mik lehettek az okai annak, hogy a film nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A legnagyobb probléma talán az volt, hogy a rendező, Simon Stone túl sokat akart elmondani, csapongott a műfajok között (néhol egy háborús melodrámát, néhol tudományos ismeretterjesztő filmet látunk), és éppen ezért keveset markolt, szájbarágóssá váltak a motívumok és a mondanivaló is.

A történet alapkeretét a sutton hoo-i első, 1939-es feltárások adják. Az ásatás, noha a film is erről az eseménysorról kapta a nevét, mégis fokozatosan elveszítette a történet folyamán központi jellegét, a játékidő második felére már nem a régészeti eredményekre, hanem a szereplők sorsára terelődött a hangsúly. Hibája a filmnek, hogy pont a témaadó ásatásról alig tudunk meg valamit tudományos szempontból, szó esik a hajóról és néhány olyan ikonikus leletről, mint például a Meroving pénzérmék és arany ékszerek, de igazán nem ismerjük meg az ásatás tudományos jelentőségét, illetve nem tudunk meg semmit a kora középkori angol világról.

A film elején Basil Brown amatőr régész a tehetős özvegyasszony Mrs. Edith Pretty birtokára érkezik, aki azzal bízza meg, hogy ássa ki a földjén lévő mesterségesen létrehozott halmokat, melyekről úgy gondolja, hogy azok régi korok embereinek sírjai. A régész a környékbeli ipswichi múzeumnak dolgozik, ám nem képzett szakember, csak családi hagyományt követve választotta ezt a hivatást. Basil Brown 1939-ben, két segéddel kezdte meg a környék feltárását, először csak a kisebb halmokat nyitotta fel, melyek feltehetőleg angolszász előkelők temetkezési helyei voltak, de mivel a sírok többségét már korábban kifosztották, ezért Brown nem vehette biztosra, hogy a lelőhely valóban a kora középkorra datálható-e. Ezután érkezett a csapat a legnagyobb földhalomhoz, amelynek vizsgálatára Edith Pretty hívta fel a figyelmet. A halomhoz érve Brown egyik segédje egy fémszegecset talált, majd kiásták a terület legikonikusabb tárgyát: a temetkezési hajót.

A hatalmas siker és öröm után a régészeknek egy újszerű akadállyal kellett szembesülniük: a fa az idők folyamán elkorhadt és csak egy pici homokréteg mutatta a hajó eredeti formáját, ezért a régészek árkot ástak, majd elhordták a sírhalom homokrétegeit. Basil Brown csapatához a későbbiekben csatlakozott a British Museum néhány régésze is, az ásatás vezetője Mr. Phillips lett. Phillips régészcsapata tovább folytatták a munkát valamint megtalálták a hajóban a temetkezési kamrát, illetve aranyékszereket, bronzkardokat, valamint egy Meroving pénzérmét, melynek segítségével bizonyíthatóvá vált, hogy a feltárt emlékek valóban az angolszászokhoz kötődtek. Az ásatás még ugyanabban az évben befejeződött a második világháború kitörése miatt, a katonaság a területet hadgyakorlatozásra használta.  Mrs. Pretty ekkor a British Museumnak adományozta az ásatás kincseit. Sok év után 1965-ben végeztek újból ásatásokat Sutton Hoo-ban, melyek főképpen a hajó méreteinek rekonstruálására irányultak. A legfontosabb leleteket ma a British Museumban őrzik, az ásatást végző régészek között azonban (a közelmúltig) nem tüntették fel Basil Brown nevét.

A sutton hoo-i ásatások kétségkívül fontosak és érdekesek, de magának az eseménysorozatnak a történései átlagosak: semmi rendkívüli esemény nem hátráltatta a régészek munkáját, és nem ez volt az egyedüli ásatás a korszakban, amelyet a háború miatt be kellett fejezni. Feltehetőleg a rendező is szembesült ezzel a problémával (vérszegény alaptörténet), és talán éppen emiatt próbálta több mellékszállal színesíteni a történetet, de ezek is meglehetősen sablonossá sikeredtek. Ha a régészetet játékfilmekben jelenítik meg, az alkotók azt általában két toposszal teszik: az első a hős kincskereső régésztípus, aki hihetetlen kalandokba keveredik (Indiana Jones vagy Lara Croft), a második pedig egy líraibb régészkép, ahol a régészek a múlt emlékeinek feltárói, akiknek köszönhetően az átlagember is megtalálhatja saját gyökereit és építheti jövőjét (lásd pl. a Hosszú alkony című filmet vagy a magyar Provincia rövidfilmet). Az Ásatás az utóbbi képet jeleníti meg, a régészek és Mrs. Pretty családtagjai megismerik a leleteknek köszönhetően a múltjukat, a történet végére pedig mindenki megtalálja saját hivatását, életsorsát és szerelmét. A film azonban többnyire klisékkel dolgozott, és nem igazán bontotta ki a szereplők egyéniségét, jellemfejlődését. Mrs. Pretty megmaradt búskomor és beteg özvegyasszonynak, Brown a megnemértett zseninek, Mr. Phillips a gonosz ásatásvezetőnek. Csak Edith Pretty fia, Robert esetében történik meg a jellemfejlődés bemutatása, aki kezdetben nem tudja, hogy miként viszonyuljon beteg édesanyjához, ezért Basil Brown társaságát keresi, de később elfogadja anyja betegségét és segít neki feldolgozni az elmúlást. A jellemek kibontatlansága mellett hiba, hogy igen sok az elvarratlan szál: a film elején kibontakozóban van egy románc Mrs. Pretty és Brown között, de a kapcsolatból végül nem lesz semmi, ugyanígy nem tudjuk meg, hogy mi lesz az ásatáson dolgozó régésznő, Peggy új szerelmének sorsa.

A film ahelyett, hogy a cselekményre helyezné a hangsúlyt, az érzelmekre kíván hatni a játékidő nagy részében: egy halálosan beteg özvegyasszony szomorú sorsa, a fülemüle éneke alatt összemelegedő szerelmesek, a csillagokat kémlelő, elrévedező régész és a háború közeledtének réme. Utóbbi jelzésére mindössze néhány elhangzó mondat, illetve egy a birtokon lezuhanó repülőgép utal. A vízből kihúzott megfulladt pilóta látványa és leginkább megrázni akar. Az alkotást a fentebb említett hiányosságok teszik feledhetővé. Központi cselekmény hiányában unalmasan, vontatottan telik a közel kétórás játékidő.

A jelentős költségvetés két dologra volt pozitív hatással: a megkapóan szép fényképezésre és lehetőségre, hogy neves színészeket vonultassanak fel. Ralph Fiennesnak jól áll a középkorú amatőr régész szerepe, egész jellemével szemben áll a korabeli régésztársadalomra jellemző sznobizmussal, mellette még érdemes megemlíteni a Mrs. Prettyt játszó Carrey Mulligan és a Peggyt megformáló Lily James alakítását, ők még a forgatókönyv látványos hibáit is valamennyire feledtetni tudták.

Az Ásatás kétségkívül olyan alkotás, amely meg fogja osztani a nézőközönséget, lesznek a filmnek kedvelői és kritikusai is, annak megítélése az egyénre hárul. Számomra a film nem hozta azt a bizonyos nagy durranást, leginkább egy langyos kosztümös filmnek tekinthető, de kétségkívül pozitív, hogy általa jobban megismerhettük egy nagyon híres régészeti felfedezés történetét, valamint egy kiváló régész, Basil Brown nevét. A film hatására a laikus nézőben árnyalódhat a kép a régész szerepéről, a régészeti ásatás kihívásairól és arról, hogy milyen kalandos módon kerülhet elő egy tárgy, amit aztán egy múzeum kiállításán tekinthetünk meg.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

Egy királynő tükre – I. Erzsébet: egy mítosz születése

Stróbl Erzsébet a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének docense, kutatási területe az angol reneszánsz kultúrtörténet, I. Erzsébet királynő kultusza,

X