Az 1915-ös kárpáti téli hadjárat

1914 harcai a szerb és a keleti fronton egyaránt súlyos vereséggel végződtek az Osztrák–Magyar Monarchia számára. A háború előtt az osztrák–magyar hadvezetés egy, a San folyó mentén húzódó erődrendszerben látta egy esetleges orosz támadás megállításának az eszközét, de a megfelelő források hiányában csak egy erőd készült el, Przemyśl körül. 1914 novemberében a visszavonuló osztrák–magyar erőket az orosz csapatok szorosan követték, ami miatt fel kellett adniuk a San folyó nyújtotta védelmi vonalat, ezzel Przemyśl bekerítése megtörtént. Az erődben állomásozó több mint 120 ezer katona és néhány ezer civil számára az elkövetkező hónapok jelentős megpróbáltatást jelentettek, a rendelkezésre álló készletek (elsősorban élelmiszer) korlátozott mennyisége miatt egy esetleges felmentő akciónak még 1915. január–február során meg kellett történnie.

Osztrák-magyar katonák a téli Kárpátokban. (Forrás: wikimedia.org)

A hadművelet megtervezése és a szemben álló erők

Franz Conrad von Hötzendorf, az osztrák–magyar vezérkari főnök a körülményektől függetlenül ragaszkodott egy ellentámadás megindításához. Az orosz hadsereg 1915-re elérte a Kárpátok vonulatát és több fontos szorost az ellenőrzése alá vont. Az ellentámadást az erdős hegyvidéken kellett megindítani, ahol a magas hó és a borzasztóan alacsony hőmérséklet minden támadó hadműveletet drasztikusan megnehezített, szinte lehetetlenné tett. Ilyen körülmények között még egy kipihent, jól képzett és felszerelt, tüzérséggel és téli felszereléssel megfelelően ellátott hadseregnek is csak hatalmas veszteségek árán volt lehetséges bármilyen sikert elérni. Az osztrák–magyar hadsereg nem ilyen volt. Az 1914-es harcokban a háború előtt kiképzett hadsereg jelentős része elpusztult, az állományt sietve behívott tartalékosokkal kellett feltölteni, akik a fegyverhiány miatt csak minimális fegyveres kiképzésben részesültek, mielőtt a frontra vezényelték őket. A csapatok harcértékét nagyban rontotta, hogy a különböző nemzetiségek vegyesen kerültek az alakulatokba, ezért a katonák sokszor nem tudtak sem egymással, sem saját tisztjeikkel kommunikálni. Conrad merev, kizárólag a folyamatos támadásra összpontosító nézete is rontotta a sikeres támadás esélyét, mely elvetette a harctéri rugalmasság minden formáját (érdemes megjegyezni, hogy ennek köszönhetően a tisztek is csak minimálisan voltak képesek önálló döntéseket hozni).

Svetozar Borojević, az osztrák-magyar 3. Hadsereg parancsnoka. (Forrás: wikipedia.org)

A támadást a Svetozar Borojević vezette 3. Hadseregnek kellett végrehajtania, melynek vissza kellett foglalnia a Duklai- és az Uzsoki-hágót, utat nyitva Przemyśl irányába. A 3. Hadsereg jobbszárnyán helyezkedett el az újonnan létrehozott német Dél Hadsereg (Südarmee) Alexander von Linsingen parancsnoksága alatt. Ennek feladata a Vereckei-szoros elfoglalása volt. A Dél Hadseregtől jobbra, a front szélén állomásozott a Pflanzer-Baltin Csoport, melynek feladata a Dél Hadsereg támogatása volt. A 3. Hadseregtől északra a József Ferdinánd főherceg vezette 4. Hadsereg helyezkedett el, megakadályozandó az orosz átcsoportosítást. Az osztrák–magyar és német erőkkel szemben az Alekszej Bruszilov tábornok vezette 8. Hadsereg állt szemben. Január 20-án Linsingen és Borojević megbeszélte a közelgő támadás tervét, amelynek értelmében január 22-én a 3. Hadsereg kötelékébe tartozó, Szurmay Sándor altábornagy vezette Szurmay Csoport megindította a támadást az Uzsoki-szoros elfoglalására, egy nappal a 3. Hadsereg általános offenzívája előtt. A siker esélyének növelése érdekében Linsingen Szurmay támadását megelőzően a Südarmee balszárnyán elterelő műveletet javasolt, hogy minél nagyobb orosz erőket tudjanak lekötni. A front másik oldalán Bruszilov úgy ítélte meg csapatai állapotát, hogy egy nagyobb támadás könnyen áttörheti a védelmüket, ezért ennek megelőzése érdekében egy korlátozott méretű támadást tervezett. Ennek feladata az volt, hogy lekösse az ellenséges erőket, megfosztva azokat az áttörés lehetőségétől. Ugyanakkor a tábornok tisztában volt azzal, hogy még egy sikeres támadás során sem szabad az ellenséget túl mélyen üldöznie, mivel erre csapatai állapota nem adott lehetőséget.

A legfontosabb feladatot a Monarchia csapatai közül a Szurmay Csoport kapta az Uzsoki-hágó elfoglalásával. A nehéz, erdős hegyvidéki terep és a rossz időjárási körülmények nagyon megnehezítették a katonák dolgát. Mivel ilyen körülmények között korábban nem indítottak támadást, a katonáknak saját, keserű tapasztalataik útján kellett elsajátítani a hegyvidéki harcmodort.

Franz Conrad von Hötzendorf osztrák-magyar vezérkari főnök. (Forrás: wikipedia.org)

A hadjárat megindítása

A nehéz terepen a katonáknak a kiinduló állások elfoglalása is jelentős nehézséget jelentett. A kanyargós, vastag hóréteggel fedett hegyi utakon csak gyalogosan lehetett közlekedni, a felszerelés szállítására lovakat, öszvéreket és szamarakat használtak, de sok helyen a terep a málhás állatok számára is alkalmatlan volt. A -20 Celsius-fokos hidegben a katonák sátorlapokon voltak kénytelenek aludni, aminek következtében nagyon sokan halálra fagytak, vagy súlyos fagyási sérülést szenvedtek. Az ösvényeken a vastag hóban a katonáknak kellett utat törniük előre. A hegyi ütközetekhez elengedhetetlen könnyű, könnyen összeszerelhető és szállítható hegyiágyúkból kevés volt.

A hadjáratnak a Szurmay Csoport támadásával kellett volna indulnia január 22-én, de erre csak 23-án került sor. A megelőző napok nehézségei miatt a katonák már az ütközet első napján kimerültek voltak. Az alakulatok nem voltak teljesen feltöltve, a hiányos felszereltség és a megfelelő tüzérségi támogatás hiányában a kiugróan magas véráldozat ellenére csak minimális sikereket lehetett elérni. A nehezen járható terep következtében nagy számban került sor ad hoc, kisebb-nagyobb egységek közötti harcokra, ezzel kaotikussá téve a harcteret és jelentősen megnehezítve a hadosztályok egyben tartását és mozgatását. Mindezek ellenére a Szurmay Csoportnak január 26-ra sikerült elfoglalni az Uzsoki-hágót.

Szurmay Sándor altábornagy. (Forrás: wikipedia.org)

Növekvő problémák

A hegyi terepen nem volt lehetséges, hogy a csapatok egyforma ütemben haladjanak előre, ezért egyre több helyen nyílt rés az arcvonalon. A Szurmay Csoport balszárnyán a Puhallo Csoport előrenyomulása lelassult, így a két seregtest között jelentős rés alakult ki. Ennek megszüntetésére azokat a csapatokat kellett bevetni, amelyek fontos tartalékot jelentettek a támadás ütemének fenntartásában. Hasonló rés alakult ki a Puhallo Csoport, illetve az attól nyugatra lévő Krautwald Csoport között is, amely miatt szintén jelentős tartalékokat kellett elvonni. Ennek következtében a frontvonal elvékonyodott, a teljes harcértékkel nem rendelkező alakulatok pedig a rendelkezésre álló tartalék jelentős részétől is elestek. Ezt tovább rontotta az a tény, hogy a terep nem tette lehetővé az átkaroló hadműveleteket, a csapatok kénytelenek voltak véres, frontális támadásokat indítani az orosz védelmi vonalak ellen. Az időjárás folyamatosan romlott, a kemény fagy nagyon sok életet követelt. Előfordultak hirtelen kialakuló esőzések, amelyek következtében a katonák ruházata a -20–25 fokos hidegben egyszerűen ráfagyott a viselőjére. Január 24-én helyi orosz ellentámadások miatt a Puhallo Csoport kénytelen volt tartalék erőket bevetni a frontvonal stabilizálása érdekében, így nem rendelkezett elég katonával ahhoz, hogy egy támadó hadművelettel csökkentse a Szurmay csapataira nehezedő nyomást.

Alekszej Bruszilov, az orosz 8. Hadsereg parancsnoka. (Forrás: wikipedia.org)

Az osztrák–magyar csapatokhoz hasonlóan, a Szurmay Csoport jobbszárnyán a német Südarmee támadása is kemény ellenállásba ütközött. Akárcsak szövetségeseikre, úgy a német katonákra is igaz volt, hogy nem voltak felkészítve a hegyvidéki ütközetekre, a makacs orosz ellenállás és a kemény hegyvidéki tél okán az ő támadásuk is lassan haladt. Az előrenyomulást jelentősen lassították a hirtelen felmelegedések okozta árvizek, melyek az útvonalakat és hidakat egyaránt elmosták. A felsorolt nehézségek ellenére a német katonáknak sikerült elérni az elsődleges célt, nevezetesen a Vereckei-hágó elfoglalását. A hágó biztosítása után a katonák a Łysa Góra magaslatának az elfoglalására tettek több kísérletet, de a kopár hegyen intézett támadások a magas veszteségek ellenére eredménytelenek maradtak.

Alexander von Linsingen, a német Südarmee parancsnoka. (Forrás: wikipedia.org)

Az orosz ellentámadás

Január 26-ra a támadás nagyrészt kifulladt, a csapatok állapota mellett a heves hóviharok sem tették lehetővé az offenzíva ütemének a fenntartását. A Kárpátokból történő gyors kitörés helyett elhúzódó, véres állásharc alakult ki. Ezzel egy időben megindult Bruszilov ellentámadása, melynek elsődleges célja Mezőlaborc elfoglalása volt. A városon jelentős vasútvonal haladt keresztül, amely a 3. Hadsereg ellátásának gerincét képezte, ennek hiányában Borojević csapatai nagymértékű hátrányba kerültek volna. Az orosz támadásra a 3. és 4. Hadsereg érintkezésénél került sor. Borojević a támadás kezdetén egy, a korábbiakhoz hasonló helyi támadásra számított, de hamar világossá vált, hogy egy jelentős hadművelet vette kezdetét. Az osztrák–magyar csapatok nem rendelkeztek megfelelő erőkkel a támadás megállítására, ezért lassan az oroszoknak sikerült a k.u.k. erőket visszaszorítani. Conrad merev parancsa alapján a katonáknak az utolsó emberig tartaniuk kellett volna a pozíciókat, de a 3. Hadsereg alakulatai még így sem lettek volna képesek fenntartani a védelmi állásaikat. Conrad parancsba adta a 4. Hadseregnek, hogy küldjön a szomszédos hadseregnek erősítést, de József főherceg azt válaszolta, hogy mivel a támadás előtt az ő tartalékait használták fel a 3. Hadsereg felállítására, semmit sem tud nélkülözni. A főherceg feljegyzéséből kiderül, hogy január 27-én az időjárás tovább romlott:

„Egy új ellenség érkezett ma, ez azonban igazságos, mert úgy az oroszt, mint bennünket egyaránt gátol. Ez az igen nagy hó és kegyetlen hideg, mely ma éjjel köszöntött be. Érkeznek is már siralmas jelentések, különösen a 20. honvédhadosztálytól, hogy temérdek fagyás van, sajnos sok a súlyos fokú.”[1]

A front déli végén Pflanzer-Baltin csapatai tényleges fölényt vívtak ki a gyenge orosz csapatok felett, ezért a Südarmee rendelkezésre álló tartalékának a bevetése konfliktust váltott ki. Linsingen véleménye szerint Pflanzer-Baltin csapatait kellett volna megerősíteni, mivel ott volt a leggyengébb az ellenséges védelem, de Conrad ragaszkodott ahhoz, hogy a Turka irányában előretörő Szurmay Csoportot erősítsék meg. Mire az erősítés megérkezett volna, Szurmay előretörése megállt. Igyekezett az orosz védelmet oldalirányból megtámadni, de a beérkező erősítések megakadályozták a védelem átkarolását. A hiábavaló harcot Szurmay február 2-án beszüntette, és elrendelte a visszavonulást Uzsok irányába. Ennek negatív következménye az volt, hogy a Vereckei-hágón átjutott német csapatok támadását is le kellett állítani.

Az osztrák–magyar és német erőket érő kudarcok mellett az orosz támadás is lassan kifulladt, de a kitűzött célt, Mezőlaborc elfoglalását sikerült elérni. Február 4-én az orosz tüzérség miatt a vasutat már nem lehetett használni, másnap pedig orosz kézre került a kulcsfontosságú település. A város elvesztésével a 3. Hadsereg legfontosabb utánpótlási vonala is odaveszett, így a Przemyśl felmentésére indított támadás folytatása lehetetlenné vált és véget ért az 1915-ös kárpáti vérszivattyú első epizódja.

A Szurmay Csoport ágyúállása az uzsoki fronton. (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár, Történeti Fénykép- és Videótár)

A hadjárat mérlege, emléke

Conrad a vereségért Borojevićet tette felelőssé, mivel meglátása szerint a 15 rendelkezésre álló hadosztálynak könnyedén le kellett volna győznie a szemben álló 12 orosz hadosztályt. Nem vette figyelembe, hogy az alakulatok nem voltak teljesen feltöltve, ráadásul a katonák jelentős része csak minimális kiképzésben részesült, ezért a csapatok harcértéke megfelelő tüzérségi támogatás, valamint ideális földrajzi és időjárási viszonyok között is megkérdőjelezhető volt. Ezzel szemben a hegyekben minimális tüzérségi támogatás, hiányos felszereltség és lehetetlen időjárási és terepviszonyok mellett kellett volna áttörni a Kárpátok hágóin. A harcokat jól jellemzi az iszonyatos véráldozat. A 3. Hadsereg a hadjárat kezdetekor 135 ezer emberrel rendelkezett, február elejére a halottak, sebesültek, betegek és hadifogságba esettek száma elérte a 89 ezret. Habár sikerült 31 ezer fős erősítést küldeni a frontra, ez is csak éppen arra volt elég, hogy a frontvonal összeomlását megakadályozza. A fentiek tükrében nem túlzás kijelenteni, hogy a Kárpátok hágóinak elfoglalásáért és Przemyśl felmentéséért indított téli ütközet egy teljesen felesleges, hatalmas véráldozattal járó hadjárattá vált, ami csak tovább rontott az osztrák–magyar hadsereg amúgy is viharvert és kaotikus állapotán.

Az osztrák-magyar és orosz katonák emlékére emelt uzsoki emlékmű.

(Forrás: wikipedia.org)

A harcok súlyosságára jellemző, hogy nagy számban találhatók katonai temetők és emlékművek Kárpátalján, az elesett osztrák–magyar, német és orosz katonák emlékére. Az egyik legismertebb az Uzsoki-hágónál felállított emlékmű és katonai temető, mely az odaveszett osztrák–magyar és orosz katonák emlékét őrzi. A temetőt és az emlékművet 2008-ban az orosz kormány finanszírozásával felújították.

Turnár Erik

Felhasznált irodalom:

A volt m. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak, a 19./IV. (fiumei) zászlóalj, a 309. honvéd gyalogezred, a 19. népfelkelő ezred, a 19./IV. népfelkelő zászlóalj és a 19./VIII. népfelkelő zászlóalj története. Haladás Nyomda. Pécs, 1938.

Dupka György: A Nagy Háború emlékezete Kárpátalján 1914-2018. Haditettek, hősök, haditemetők, emlékművek, népemlékezet és ünnepségek. Intermix Kiadó. Budapest-Ungvár, 2018.

Erich Ludendorff: My War Memories. 1914-1918 Vol. 1. Hutchinson & Co. London, 1919.

Georg Weith: Werdegang und Schiksal der österreichisch-ungarischen Armee im Weltkriege. K. n. Bécs, 1922.

József Ágost, Habsburg főherceg: A világháború, amilyennek én láttam. 1. kötet. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1926.

M. Tóth György: A katonabáró. Szurmay Sándor, a Monarchia magyar hadvezére. MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzata. Budapest, 2017.

Prit Buttar: Germany Ascendant. The Eastern Front 1915. Osprey Publishing. Oxford, 2015.

[1] József Ágost, Habsburg főherceg: A világháború amilyennek én láttam. Első kötet. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1926. 390.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Korábbi cikkeink:

Szántó Ákos: Fegyveres konfliktus a Csendes-óceánon: a salétromháború (1879-1884)

Turnár Erik: Amerikai sasok a Vörös Hadsereg ellen. A 7. Kosciuszko század pilótái a lengyel-szovjet háborúban

Varga Bence: Egyiptomtól Szíriáig: Az ausztrál könnyűlovasság története 1914-1918

Hamerli Petra: Az olasz-etióp háború egy olasz diplomata visszaemlékezésében

Kiss Márton: Lengyel hazafiból Amerika csillaga: Kazimierz Pulaski amerikai élete és emlékezete

Bene Krisztián: “Minden idők legnagyobb francia személyisége.” Charles de Gaulle élete, tevékenysége és öröksége

Lévai Kristóf: Vietnámi légiháború – a Rolling Thunder és a Linebacker hadműveletek

Bene Krisztián: Strasbourg felszabadítása és védelme 1944/1945 fordulóján

Varga Bence: Bastogne ostroma 1944 telén

Szunomár Szabolcs: Viktória királynőre emlékezve

Kiss Márton: Tadeusz Kosciuszko élete

Várnai Gergely: Port Arthur 1904-1905. évi ostroma

Ezt olvastad?

Pilinszky János életébe és munkásságába többször is jelentősen közbeavatkozott a történelem. Művészetét jelentősen meghatározták a második világháború személyesen átélt borzalmai,