Az arisztokrácia arcai – Beszámoló a DE Symposium kora újkori szekciójáról

2014. október 8-9-én ünnepelte a Debreceni Egyetem Bölcsészettudománya Kara fennállásának 100. évfordulóját, melyre az intézmény A kulturális örökség és a humán tudományok innovációi a 21. században című konferenciával emlékezett. Ebből a jeles alkalomból a Kar Történelmi Intézete „Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepe” című szekciót rendezte meg. Írásunk a kora újkori és újkori szekcióban elhangzott tizenhat előadást kívánja bemutatni.

A rendezvény előadói között nemcsak a Debreceni Egyetem oktatóinak, hanem az ország más tudományos intézményei munkatársainak előadását is meghallgathatták a résztvevők, de a rendezvény színvonalát a Szlovákiából és Romániából érkezett előadók is emelték.

A kora újkori, újkori szekció főelőadója Orosz István akadémikus volt, aki a tokaj-hegyaljai szőlőbirtokos arisztokratákról tartotta meg előadását. A referátum során részletesen bemutatta a szőlőbirtokok típusait, vagyis az adó alól mentesített, illetve a dézsmás szőlőket. A konkrét példákat felelevenítve kiderült, hogy a vizsgált korszakban jobbágyok is szerezhettek mentesített vagy más néven szabad szőlőt, de az arisztokraták is hozzájuthattak olyan szőlőbirtokokhoz, melyek után adót kellett fizetni. Utóbbiak esetében általában igyekeztek elérni a mentességet. Ezt az adómentességi adományt a terület birtokosai, így pl. Zrínyi Ilona politikai támogatás megszerzésére használta fel.

Fotó: Herz Tiborné Emese

A szintén debreceni Barta János professor emeritus a Mária Terézia mezőgazdasági társaságaiban megjelenő arisztokratákat vizsgálta. Előadásában a társaságokhoz kötődő néhány érdekesebb gazdasági újító szándékot is felelevenített. A társaságok vezetői arisztokraták lettek, de társadalmi aktivitásra sarkallhatták a köznemességet is. Az arisztokrata tagok egy része mezőgazdasági munkát is hagyott maga után. Ezek a társaságok hatékonyabbak voltak a cseh és osztrák örökös tartományokban, míg a magyar területek közül egyedül az Erdélyi Fejedelemségben jött létre egyetlen társaság, ami azonban nem vonzotta az arisztokratákat.

Papp Imre, a DE Történelmi Intézetének professzora a francia arisztokrácia kérdéskörét vizsgálta. Előadásában kitért arra is, hogy az arisztokrácia jelentése a korszakban folyamatosan változott, majd azt is bemutatta, milyen változások zajlottak le ebben a társadalmi csoportban a 18. század második felében. Az arisztokraták kiemelkedtek a nemesek közül, mégsem voltak egységesek. A hallgatóság megismerhette az arisztokrácia különböző csoportjait, így pl. a „pénzembereket”, a parlamenti arisztokráciát.

A nemzetközi előadók sorát Kónya Annamária, az Eperjesi Egyetem Történelmi Intézetének adjunktusa nyitotta meg, aki előadásában az arisztokraták rekatolizációban betöltött szerepét vizsgálta. Bemutatta, hogy erre az arisztokrácia tagjainak igen sok és hatékony eszköze volt, mint pl. a patrónusi jog, a különböző gazdasági és pénzügyi jogok, melyeket birtokaikon és az élet más területein is rendszeresen használtak, hozzájárulva ezzel a rekatolizációhoz. Előadásában példaként Báthory Zsófia tevékenységét is bemutatta.

Az Eperjesi Egyetem Történelmi Intézetének rektorhelyettese, professzora, Kónya Péter egy konkrét település, Királyhelmec kapcsán vizsgálta az arisztokrata birtokosokat. Előadásában a 13. századtól kezdődően mutatta be a település történetét, részletesen bemutatva az arisztokrata birtokosokat, kiemelve a Rákócziakat. Érdekesebb momentumokat is felelevenített, így pl. azt, hogy Lorántffy Zsuzsanna volt az, aki átépíttette a kastély egyes részeit, de ő volt az, aki a kerteket is létrehozta. Az özvegy fejedelemasszony ráadásul végrendeletét is Királyhelmecen írta meg.

A szünet után elsőként Balogh Judit, a Miskolci Egyetem Történettudományi Intézete docensének előadását hallgathattuk meg. Előadásnak központi figurája Apor István volt, aki a 17. század végi erdélyi arisztokrata prototípusát testesítette meg. Egész karrierpályáját, kapcsolati hálóját tudatosan építette fel, Balogh Judit elmondása szerint így vált az erdélyi kormányzat kulcsfigurájává. Saját maga alkotta meg a reprezentációs terét, pl. adakozásaival, lovaival, viszont csak az 1690-es évek után ugrott meg a katolikusok felé tett adományainak száma. Balogh Judit azzal zárta előadását, hogy a későbbiekben azt is vizsgálja, hogy ez a fordulat minek köszönhető.

Fotó: Herz Tiborné Emese

A következő előadó Oborni Teréz, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos titkára, az ELTE BTK Történettudományi Intézetének docense, aki az udvar, udvartartás és udvari társadalom kérdéskörével foglalkozott az Erdélyi Fejedelemségben. Oborni Teréz az állam irányítása, “támogatása” felől közelítette meg az udvar lényegét, működését. Kihangsúlyozta, hogy nem feltétlenül a reprezentáció a fontos, az inkább csak szimbolikus jelentőségű.

Varga Szabolcs, a Pécsi Hittudományi Főiskola docense előadásában a szlavóniai arisztokrácia felemelkedését és bukását vázolta fel a 16. században három család (Erdődy, Kerecsényi, Rátkay) bemutatásával. A Habsburgok honorálták a szlavón arisztokrata családok támogatását a török betörések idején, ezt jelzi a bárói rang megadása a katonai erényekben jeleskedő családok számára. Ugyanakkor elmondható, hogy kevés família tudott felkapaszkodni, a bárói cím nem járt együtt a család felemelkedésével. A tárgyalt famíliákkal kapcsolatban Varga Szabolcs elmondta, hogy a megmaradt információk többsége katonai szolgálatukra vonatkozik.

Jeney-Tóth Annamária, a DE BTK Történelmi Intézete docensének kutatási területe az udvari társadalom, a familiárisi hálózat feltérképezése. Mostani előadásában I. Rákóczy György familiárisaival foglalkozott. Az 1630 és 1640 közötti időszakra vonatkozóan elmondható, hogy a korábbi fejedelmek – Báthory Gábor, Bethlen Gábor – udvarához képest kevesebb volt a familiárisok száma, illetve nem volt annyira homogén, mint a korábbi időszakokban. I. Rákóczy György udvarában már megfigyelhető az udvari familiárisok csoportja is.

Csütörtökön folytatódott tovább a szekció, amelyet Papp Klára professzorasszony, a DE Történelmi Intézetének egyetemi tanára nyitott meg. Előadását „Egy arisztokrata család politikai megalapozója: Jósika Antal” címmel tartotta meg. Jósika Antal (1745-1803) a kolozsi főispán családjának kiemelkedő tagja volt, aki nem értett egyet II. József nemességet érintő intézkedéseivel. 1797-ben az adózásra és a hadi segedelemre vonatkozó tervezetet készített elő, valószínűleg az országgyűlés számára. Elgondolása alapján megszűnt volna a többletadó, melyet általában az uralkodó ragadott magához.

Sipos Gábor, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történelmi Tanszékének docense a 18. századi erdélyi református arisztokrácia öntudatáról tartotta meg előadását. Az erdélyi református arisztokrácia tagjait vallási öntudata arra késztette, hogy magasabb tisztségbe jutva vallásuk patrónusává váljanak. A kor szokásainak megfelelően vegyes házasság esetén a gyermekek közül a lányok az anya, a fiúk az apa vallását követték. Sipos Gábor a vegyes házasságokra vonatkozóan konkrét példaként Bethlen Kata esetét is felhozta, aki nem katolizált, hanem megmaradt hithű reformátusnak. Mária Terézia idején erősödött fel az uralkodói befolyás a vegyes házasságú erdélyi arisztokrata családokra. Nem feltétlenül jelentette katolizálás a gyors katonai karriert, mégis voltak olyanok, akik katolizáltak a hivatali előmenetel érdekében.

Egyed Emese professzorasszony a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékéről érkezett. Előadásában arról beszélt, hogy a 18. századi Erdélyben milyen könyvkiadási szokások voltak elterjedőben és kik részesültek a művelt nemesek támogatásában. Példaként említette Mikes Kelement, Bod Pétert, Kovásznai Sándort, akiket nagyban segített és anyagilag támogatott az arisztokrácia egy-egy kiemelkedő tagja.

A szintén Kolozsvárról érkező Egyed Ákos, az MTA külső tagja előadásának központi alakja gróf Mikó Imre volt, akit Tompa Mihály ódájában “Erdély Széchenyijeként” említett, és aki meghatározó alakja volt a reformkori Erdélynek. Mikó Imre nem szerepelt a transzilvanisták között, de erős erdélyi tudata volt. Mikó erdélyisége és a transzilvanizmus között lényeges különbség van. A Kós Károly-féle transzilvanizmust a védekezési kényszer hívta életre Trianon után, Egyed Ákos szerint a magyarságtudatban is megfér, Kristóf György szerint az erdélyi magyarság közszelleme volt.

A szekció utolsó blokkjának első előadója, Pál Judit, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történelmi Tanszékének docense előadásában Erdély két arisztokrata származású “kormányzóját” mutatta be a hallgatóságnak. Pál Judit következtetései Carl Philip zu Schwarzenberg és Péchy Manó életpályára vonatkozóan azok voltak, hogy személyükben Erdély élére mindkét alkalommal olyan vezetőt választottak, akik a Habsburgok által meghatározott integrációs politikát hatékonyan tudták végrehajtani, mindketten hű, lojális és a Habsburg-dinasztiához kötődő államtudat képviselői voltak.

Szendrei Ákos, a Debreceni Egyetem BTT titkára a hajdúsági és bihari arisztokrata képviselőket vizsgálta meg a dualizmuskori képviselőházban nyolc általános választás alkalmával (1884-1910). A választási éveket vizsgálva ismétlődő családneveket lehet megfigyelni, és a legszembetűnőbb az, hogy a nemzetiségi területeken nagyobb arányú a főnemesi mandátum megszerzése. Általánosan elmondható, hogy az arisztokrata képviselők több ciklusban szereztek mandátumot és nagyon fiatalon. A hajdúsági és bihari kerületekben átlagosan 3% volt az arisztokrata képviselők aránya, míg országos szinten ez 14%. Az országos trendek közé beilleszkedtek a megyék is, de a helyi sajátosságok miatt eltérések is megfigyelhetőek.

Fotó: Herz Tiborné Emese

Az utolsó előadó Schrek Katalin, a DE Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola hallgatója és a DOSZ Történelem- és Politikatudományi Osztályának titkára, aki „K. A. Lieven, a herceg londoni orosz nagykövet és az angol politikai elit kapcsolatrendszere (1821-1834)” címmel tartotta meg előadását. A családi kapcsolatrendszernek köszönhetően bizalmas körben nevelkedett, a katonai pályát és a diplomata karriert választotta. A vizsgált időszakban londoni követként bizalmi állást töltött be. Londonban ő is annak a IV. György köré szerveződő politikai csoportosulásnak a tagja, amelynek célja a miniszterelnök, Canning kontroll alatt tartása volt. A londoni külpolitika pozícióváltása 1822-ben következett be a görög ügy kapcsán, Lieven közvetítő szerepe meghatározó volt az orosz külpolitika szempontjából, de több évig tartó affér miatt (pl. a köztudottan oroszellenes Stratford kinevezése pétervári követnek) visszahívták Pétervárra 1834-ben.

Csorba Noémi – Nagy Dóra

Ezt olvastad?

A Déri Múzeumban június 24-én adtuk át a nagyközönség számára a Cívisek világa c. új helytörténeti állandó kiállítást a Múzeumok
Támogasson minket