Az avokádó adott neki erőt, és mindent lebíró akaratot – Tom Brady karrierje

A legtöbb sportnak megvannak azok a személyiségei, akik egyet jelentenek a sportággal, magát a sportot jelképezik számunkra. Ilyen a Forma-1-nek Michael Schumacher, a kosárlabdának Michael Jordan, a labdarúgásnak pedig például Pelé. Az amerikai futball esetében ez Tom Brady, aki 23 szezon után visszavonult a profi amerikai futballtól.

San Mateoból a csillagok közé
Thomas Edward Patrick Brady Junior 1977. augusztus 3-án született San Mateóban, Kaliforniában. Általános és középiskolába is ugyanitt járt; kipróbálta magát a baseballban, kosárlabdában és amerikai futballban is. Amikor elvégezte a középiskolát, választhatott a futball és a baseball között – a profi baseball-liga montreali csapata „draftolta” is a játékosbörzén, mivel egy jövőbeli sztárjátékost láttak benne –, azonban Tom végül a futball és a Michigan Egyetem mellett döntött. Utolsó két szezonjában már az egyetemi csapat kezdőirányítója volt, számos győzelmet arattak (20 győzelem mellett mindössze 5 vereséget begyűjtve), és Brady már akkor is a csapat története egyik legjobb irányítójának számított. Ennek ellenére folyamatosan harcolnia kellett a kezdő posztért; részben ennek is köszönhető, hogy az NFL (National Futball League) játékosbörzéjére készülve senki nem számolt igazán Tom Bradyvel mint majdani sztárjátékossal. Az 1999-2000-es tanév végén diplomáját is megszerezte „general studies” szakon, ami magyar viszonylatban leginkább a szabad bölcsészetnek felel meg.

A 2000-ben tartott játékosbörzén a hatodik körben (hét körös a draft) a 199. volt az összesen kiválasztott 254 játékos közül. Bostonba került a New England Patriotshoz tartalék irányítóként, az első szezonjában sok lehetőséghez azonban nem jutott, kitartásának és munkamoráljának köszönhetően viszont szépen lépdelt előre, és második szezonjára már csereirányítóvá vált. Ekkor történt, hogy egy ütközés után a csapat kezdő irányítója, Drew Bledsoe életveszélyes sérüléseket szenvedett, és Brady átvette a stafétát – amit aztán vissza sem adott. A szezon végén a Patriots Super Bowlt nyert, és Tom Brady a kezdő poszton maradt egész pályafutása során. A következő évben a Patriots nem jutott ugyan az NFL nagydöntőjébe, a következő kettőn azonban ismét a bostoni csapat diadalmaskodott. 2007-ben Brady és a Patriots veretlenül jutott a döntőbe, ahol azonban vereséget szenvedtek a New York Giants-től, ám a szezon legértékesebb játékosa ekkor (MVP – Most Valuable Player) Tom Brady lett.

brady
Brady Katarban (U.S. Air Force photo by Staff Sgt. Joshua Horton, Wikimedia Commons)

A 2008-as szezon az első mérkőzésen véget ért Brady számára, amikor elszakadt bal térdében két szalag is. 2009-ben azonban újult erővel tért vissza, és nem volt kérdés, hogy a Patriots kezdőirányítóját továbbra is Tom Bradynek hívják: 2010-ben másodszor is a liga legértékesebb játékosa lett, majd 2011-ben ismét Super Bowl-ba jutott csapatával, ekkor azonban ismét a Giants diadalmaskodott. 2014-ben ismét döntőbe jutott a Patriots, és győzni is tudtak, majd a 2016-os, 2017-es és 2018-as szezonban is döntőt játszhatott Brady. 2017-ben kénytelen volt a szezon legjobbjának járó címmel vigasztalódni, azonban 2016-ban és 2018-ban győzni is tudott, ezzel együtt már hat alkalommal nyerte el a bajnoki címet, amivel rekorder lett a játékosok között. A 2016-os, LI. Super Bowl-on ráadásul a döntők történetében példátlan, 28-3-as hátrányt dolgozott le Brady vezényletével a Patriots az Atlanta Falcons ellen.

A 2019-es szezon alatt Brady, és a bostoni csapatot irányító Bill Belichick vezetőedző közt végérvényesen megromlott a viszony: Brady hosszútávú szerződést akart, míg Belichick inkább rövidebb távon számolt vele. A szezonban a csapat bejutott ugyan a rájátszásba, azonban az első körben kiesett a Tennessee Titans ellen – ráadásul Tom Brady utolsó passza Patriots mezben egy eladott labda lett. A szezont követően Brady a Tampa Bay Buccaneers csapatához igazolt; vezényletével a floridai csapat a Super Bowl-ig menetelt, amit meg is nyert, így Brady hetedik bajnoki címét is megszerezte, ráadásul ez volt az első alkalom, hogy egy csapat a saját stadionjában nyerhette meg a Super Bowlt! A következő szezonban nem sikerült ismételni, de a csapat így is bejutott a rájátszásba, ahol a későbbi bajnok Los Angeles Rams állította meg őket. Ezt követően Brady bejelentette a visszavonulását, amit azonban 2022. március 13-án mégis visszavont, és még egy szezonra visszatért Tampa Bay-be. Ez a szezon azonban nem alakult túl jól a floridaiak és Brady számára: bár bejutottak a rájátszásba, de ezt csak a szerencsének és a gyenge csoportnak köszönhették – a 17 alapszakasz-mérkőzésből kilencet elveszített a Buccaneers, így ez lett Brady első negatív mérlegű szezonja pályája során. A rájátszás első körében egy újabb vereség következett, ezúttal a Dallas Cowboystól. A szezon végén Brady szerződése lejárt Tampa Bayben, 2023. február 1-jén pedig bejelentette, ezúttal – legalábbis állítása szerint – végleges visszavonulását.

Miért nagy szó a 23 év?
Érdemes kicsit ezt a 23 évet ízlelgetni: ez körülbelül annyi idő, ami ahhoz kell, hogy egy gyermek megszülessen, kijárja az iskoláit, egyetemre menjen, és ott megszerezze az alap- és mesterdiplomáját is. Ráadásul az NFL – európai szemmel – furcsa játékostoborzási rendszerének köszönhetően Brady nem is 16 évesen kezdte a karrierjét, mint sok más profi játékos (például a labdarúgásban), hanem 22 évesen, az egyetem elvégzését követően került a ligába. Nem véletlen, hogy pályafutása utolsó éveiben már olyan játékosokkal is játszott együtt, akiknek már az édesapja is pályára lépett Brady ellen. Ettől függetlenül egyébként nem Tom Brady nevéhez köthető a leghosszabb NFL-karrier. George Blanda 26 évet töltött a ligában, igaz, ő pályafutása második felében már elsősorban csak a jóval kisebb terhelést jelentő rúgó poszton játszott, ellentétben Brady-vel, aki irányító poszton játszotta végig szakmai életútját. A másik két, Brady-t pályafutása hosszát tekintve megelőző játékos, Morten Anderson (25 szezon), és Adam Vinatieri (24 szezon), szintén rúgóként játszott a ligában.

Tuck Rule, leeresztett labdák és avokádófagyi
Persze egy ilyen hosszú szakmai életút nem múlik el kisebb-nagyobb botrányok nélkül – gondoljunk csak Michael Jordanre, aki valami furcsa okból kosárlabdázóként elment baseballozni pár évig; és úgy tűnik, Bradynek extrán kijutott a problémás esetekből.

Rögtön az első Super Bowl győzelmét beárnyékolta egy bírói döntés: Brady passzhoz készült a rájátszás második körében, amikor már alig maradt idő hátra a mérkőzésből, és a Patriots hátrányban volt. Ekkor az ellenfél egyik védőjátékosa megpróbálta szerelni Bradyt, aki a teste felé húzva a labdát, elejtette azt – mindenki azt hitte a stadionban, hogy a mérkőzésnek vége, még a bírók is labdavesztést ítéltek elsőre. Azonban a videóbíró döntése alapján sikertelen passznak minősítették az esetet – az ellenfél Raiders szurkolói, illetve sokan mások, akik nem kedvelik Bradyt vagy a Patriotsot, azóta is csalást kiáltanak a mérkőzésre gondolva. A bíró azonban helyes döntést hozott, mivel egy az 1999-es szezontól bevezetett szabály szerint, ha az irányító karja előre mozdul, egészen addig passznak számít a mozdulat, amíg a testéhez nem húzza a labdát (angol szóval „tuck”). Ez (volt) az úgynevezett „Tuck Rule”. A labda így végül maradt a Patriotsnál, akik kiegyenlítettek, majd hosszabbításban megnyerték a mérkőzést, az azt követő konferenciadöntőt és Super Bowlt is. A Tuck Rule végül egészen a 2013-as szezon kezdetéig érvényben maradt, ekkor változtatták csak meg. Ezt követően 2007 szeptemberében robbant a Spygate botrány – bár ez nem konkrétan Bradyhez köthető. Az NFL szigorúan szabályozza, hogy a csapatok honnan, mikor és mit videózhatnak le a mérkőzések alatt, ezt pedig a Patriots megszegte: az egyik ellenfél, a New York Jets edzőinek jelzéseit a a pálya széléről videózták érdekesség, hogy az ellenfél edzői jelzéseinek rögzítése engedélyezett, azonban a pálya széléről történő videózás már nem. A csapatot így megbüntették, és, bár egy 2006-os liga memorandumot sértettek meg, rásütötték a csapatra – és így Bradyre is – a bélyeget, hogy csalással nyertek három Super Bowl-t a megelőző években.

Brady reputációjára a legnagyobb csapást azonban a Deflategate mérte. A 2014-es szezon konferenciadöntője után megvádolták a Patriots-ot, hogy a megengedettnél szándékosan puhább labdákkal játszották a mérkőzést, mégpedig úgy, hogy a bírói ellenőrzést követően a csapat szertárosai a mosdóban kiengedték a levegőt a labdákból. Brady volt az ügy egyik fő vádlottja, mint aki a vizsgálók szerint tudott a dologról, sőt, kérte a szertárosokat, hogy tegyenek így. Ráadásul az NFL szemében Brady már csak azért is bűnös volt, mert nem adta át a liga számára a telefonját, hogy az SMS-eit és más üzeneteit átvizsgálhassák. Végül a felkért vizsgáló azt állapította meg, hogy „valószínűbb, mint, hogy nem”, hogy a Patriots szertárosai Brady tudtával vagy utasításával manipulálták a labdákat. Brady négy mérkőzéses eltiltást kapott a ligától. Az ügy érdekessége, hogy mind a játékos-szakszervezet (NFLPA – National Football League Players Association), mind pedig az ellenfelek játékosai kiálltak Brady mellett – több irányító is úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy ők is különböző módokon manipulálják a labdákat, legyen szó akár a labdában lévő levegő nyomásának megváltoztatásáról, akár arról, hogy „megdolgozzák” azok felületét, hogy könnyebb legyen fogni őket. Az ítéletet Brady és az NFLPA bíróságon támadta meg, ám végül kénytelenek voltak elfogadni az eltiltást, amit a játékos le is töltött a 2016-os szezon kezdetén.

brady
Ünneplés Brady Super Bowl-győzelme után (Wikimedia Commons)

Nem egyértelmű megítélésű, ám igazán érdekes az a módszer, amivel állítása szerint Brady ki tudta tolni karrierjét ilyen hosszú ideig. Amikor súlyos térdsérülést szenvedett, elkezdett Alex Guerreroval, egy az alternatív orvoslást művelő szakemberrel dolgozni, akivel új edzésrendszert dolgoztak ki, hogy Brady ízületeit a folyamatos igénybevétel jobban kímélje. Emellett Guerrero diétát és napirendet is kidolgozott Brady számára, melyből főleg utóbbi vált igen híressé, amikor a média felkapta, hogy a játékos egyik kedvenc desszertje az avokádófagylalt. Guerreroval közösen Brady az általuk követett életmódot több más sportolónak is népszerűsítette, sokan csatlakoztak hozzájuk, s az orvos vállalkozást is felépített erre. Ekkor kezdte meg a TB12 – Brady monogramjának és mezszámának kombinációja – a márkává válást életmód-tanácsadó/dietetikai vállalkozásként. Persze ez nem teljesen pozitív történet, mivel nem kis részben Guerrero befolyásának tulajdonítják, hogy Brady és Belichick között megromlott a viszony: az edző szerint Guerrero túl nagy befolyással volt más játékosokra, és felülírta sokszor az edzői stáb döntéseit is.

Mentalitás és fizetések
Ami Tom Brady nagyságát igazán jelzi, az a hozzáállás, amivel a játékot megközelítette. A futball egy csapatjáték; és, bár jelentős sikereket ért el, ezekre nem lett volna képes, ha nincsenek meg a megfelelő csapattársak. Brady pedig igazi csapatjátékos volt, aki az egyéni érdekeit képes volt háttérbe szorítani, hogy bajnok csapat épülhessen köré.

Az NFL egy európai szemmel érdekes fizetési rendszert alkalmaz, ami maximálja a játékosok bérére költhető összeget, ezzel próbálva biztosítani, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, ami például az európai futballban gyakori, hogy egy-egy csapat, anyagi helyzetét kihasználva, összegyűjti a sztárokat, és dominálja a mezőnyt. Brady többször belement, hogy csökkentsék a fizetését, hogy az edzői stábnak maradjon pénze a megfelelő társak szerződtetésére. Szintén a csapat, illetve a társak iránti elköteleződését mutatja, hogy például a XLIX. Super Bowl MVP címéhez járó autót csapattársának, Malcolm Butlernek adta, akinek a labdaszerzése eldöntötte a meccset. Mindezek miatt nem vitatható munkamorálról és elhivatottságról tett tanúbizonyságot. Számos anekdota kering arról, hogy Brady volt az első, aki megérkezett az edzőközpontba, és az utolsó, aki távozott. Mindig keményen dolgozott, hogy a legjobb lehessen, erre ösztönözte társait, és el is várta tőlük, hogy a maximumot nyújtsák a mérkőzéseken. Emellett több problémás csapattársának, például Josh Gordonnak és Antonio Brownnak is igyekezett segíteni, hogy rendbe tegyék életüket – Brownt például a saját házába is befogadta egy időre.

brady
Brady Buccaneers mezben, 2020-ban (Wikimedia Commons)

Ami azonban talán a legjobban példázza, hogy milyen ember, és milyen mentalitású játékos is Tom Brady, az az, hogy miután Drew Bledsoe életveszélyesen megsérült, és kórházba szállították, Brady a mérkőzés után a kórházba látogatott a Patriots tulajdonosa, Robert Kraft, és a vezetőedző, Bill Belichick társaságában, hogy csapattársa állapotáról érdeklődjön. Ugyanakkor nem sokkal később, egy csapatvacsorán, miután már mindenki tudta, hogy Bledsoe túlélte az esetet és előbb-utóbb visszatérhet a csapathoz, egy csapattársának azt mondta:

Nem adom vissza a csapatot Drewnak.

Rekordok, számok
Brady életpályáját számokban áttekinteni lenyűgöző, de a számokat kontextusban nézni még hihetetlenebb. Hét alkalommal lett bajnok és öt alkalommal lett a Super Bowl MVP-je. Ha esetleg nem tűnne soknak ez a két szám: Brady többször nyert Super Bowlt, mint bármelyik csapat! Nem, nem Brady karrierje alatt, hanem az NFL több mint ötvenéves történetében! A két legsikeresebb csapat a New England Patriots és a Pittsburgh Steelers hat-hat győzelemmel. Így ráadásul azt is mondhatjuk, hogy Brady többször lett a Super Bowl legjobb játékosa, mint ahányszor a legtöbb csapat megnyerte azt.

Tom Brady tíz alkalommal léphetett pályára a Super Bowl-on, ennél többször csak egy csapat(!) a New England Patriots játszott döntőt (tizenegy alkalommal), igaz, abból kilencszer Bradyvel a kezdő irányító posztján. A játékosok között is a hét győzelem rekord – a második helyen Charles Haley áll öt győzelemmel. Brady még akkor is a legsikeresebb játékos, ha a Super Bowl előtti amerikai futball bajnoki címeket is számítjuk – ebben az esetben három játékos is nyert hat alkalommal, de hétszer egyikük sem.

Brady tartja a rekordot többek közt a legtöbb megnyert mérkőzés (251), a legtöbb, különböző játékosoknak adott touchdown passzok (96), a legtöbb, karrier alatti passzolt yarddal (89 214 yard) és a legöregebben MVP címet nyerő játékos rekordját (40 évesen) is. De ezt a sort még a végtelenségig lehetne folytatni.

Az örökség
Sajnos úgy tűnik, hiába szerette volna a Patriots tulajdonosa, hogy Brady egynapos szerződést kötve, Patriots játékosként vonuljon vissza, a jelek szerint ez nem fog megvalósulni, és valószínűleg ebben komoly szerepe van a Belichick és Brady közt a háttérben húzódó komoly ellentéteknek, amik miatt az irányító végképp szakított New Englanddel. Ennek ellenére Belichick – Brady visszavonulására reagálva – megköszönte egykori játékostársának a közös munkát, és a hatást, amit a csapatra, illetve rá személyesen gyakorolt.

Ami biztos, hogy Tom Brady örökre beírta magát az amerikai futball történetébe, és, amint lehetséges, be fog kerülni a Hírességek Csarnokába; a New England Patriots pedig tiszteletből a mezszámát is vissza fogja vonultatni. Rekordjai közül sok megdönthetetlennek látszik, már csak amiatt is, hogy milyen hosszú ideig tartott Bradynek is elérni őket. Eredményeinek és hosszú karrierjének köszönhetően Tom Brady a sporttörténelem egyik legnagyobb és legsikeresebb alakja, ha nem Ő a valaha volt legnagyobb atléta. Ahogy Robart Kraft fogalmazott:

Elért mindent, amit ebben a játékban el lehet érni, és még annál is többet. Egy játékos sem játszott olyan jól olyan hosszan, mint Tom Brady. Ő a leghevesebb versenyző, akit valaha ismertem, a legnagyobb bajnok.

Lengyel Ádám

Felhasznált irodalom
Benedict, Jeff: Dinasztia. A New England Patriots története.Budapest, G-ADAM, 2021.
Faragó Richárd – Gallai László: NFL. Budapest, EDU és JUDY Bt., 2011.
Holley, Michael: Belichcik & Brady. A New England Patriots legendás párosának útja az NFL csúcsára. Budapest, Twister Media, 2017.
Patra, Kevin: Tom Brady says he’s retiring ‘for good’ after 23 seasons in NFL with Buccaneers, Patriots. NFL.com, 2023. február 1.
Reardon, Logan: What NFL records does Tom Brady hold? Here’s the long list. nbcsports.com, 2023. február 1.

Ezt olvastad?

A Hadsereg – Haditengerészet, vagy angolul Army – Navy mérkőzés, az Egyesült Államok Fegyveres Erőinek két haderőnemi főiskolája, a West
Támogasson minket