Az egyéni és kollektív történeti emlékezet lenyomata – Földváry László hadinaplója

A Földváry László első világháborús hadinaplója című kötet 2020-ban a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének Speculum Historiae Debreceniense sorozatának 27. darabjaként jelent meg. A kiadvány elkészültéhez elengedhetetlen volt Földváry László unokájának, Dr. Földváry László Zoltánnak a felajánlása és munkája (is), aki a kézírásos anyag gépelését végezte és számos információval segítette Barta Róbertet és Takács Bálintot, a kötet szerkesztőit. Az eddig teljesen publikálatlan tíz füzetből álló napló 1914 nyarától 1918 júliusáig vezeti végig az olvasót az orosz-román és az olasz frontokon, illetve alaposan dokumentálja a hátországi viszonyokat is. A kötet címlapján Földváry László 1918. májusi, zászlós fényképe, a hátlapján pedig kitüntetései és a 1918. június 15-23. közötti montellói harcokat megörökítő képek kaptak helyet, amivel a kötet vizuális reprezentációja közelebb hozza a naplónak az íróját az olvasóhoz.

Földváry László első világháborús hadinaplója,  szerk. Barta Róbert, Takács Bálint, Debreceni Egyetem Történelmi Intéze, 2020, 240 oldal.

Egy olyan műfaji határvidéket képvisel a napló műfaja és így a Földváry-mű is, amelyet nem lehet csak esztétikai, irodalmi, vagy történelmi szempontból értékelni. Olyan plusz értelmezési horizontot emel be a személyesség révén, amivel a történelem azon pontjait ragadja meg, melyek alig-alig vagy felületesen jelennek meg a dokumentumfilmekben, tankönyvekben, iskolai beszámolókban. Ez a fajta értelmezés viszont csak akkor működhet, ha a naplóban leírtak és a kanonizált történelmi események egybeesnek. A kötet szerkesztői, ezt az előszóban tematizálják is: „Az egyéni és kollektív történeti emlékezet fontos lenyomatai a memoárok, a visszaemlékezések és a naplók. Ez még akkor is így van, hogyha tudjuk, mennyire szubjektív az a kép, amelyet ezek a források számunkra bemutatnak. A naplóíró társadalmi státusza, vagyoni helyzete, műveltsége, világképe, politikai, társadalmi és egyéni kapcsolatrendszere szükségszerűen és erőteljesen befolyásolja az általa vázolt történeti narratívát, nem beszélve arról, hogy a szerzők esetében az én-kép időnként torzul, önigazolásba, vagy éppen heroizmusba megy át.” (7. o.) Az én-kép torzulásai viszont nem befolyásolják azon a tényeknek a leírását, amelyek a háborúval járnak, továbbá a szerkesztők jelzik is az első világháborús szakirodalom tematikus részeit, melyek a Monarchia magyar katonáinak életvitelére vonatkoznak és a naplóban megjelenő adatokat támasztják alá.

Földváry László (alsó sor, balról a második, kalapban) bevonulásakor katonatársaival, 1915 májusában. (Földváry hagyaték – Dr. Földváry László Zoltán tulajdonában) – Kép forrása: unideb.hu)

A napló írója részletesen, néhol cinikusan, néhol pedig szívfacsaróan írja le azokat a körülményeket, amelyek folyamatosan visszatértek a szolgálati ideje alatt. A rendszeres utánpótlás már a háború első éveitől kezdve komoly problémát okozott a katonai vezetésnek. Ezeket az eseteket Földváry László pontos és folyamatos jegyzetelései jól prezentálják az olvasónak, ahogy továbbá bőséggel ír az időjárásról, a bajtársakról, a félelmekről, a fegyelemről és a különféle büntetésekről (52. o.), a belső és külső kereskedelemről, a katonabarátságokról, más nemzetiségekről – amelyről a szerkesztők így írnak a bevezetőben: „A napló írója nem fest túlságosan pozitív képet a monarchia seregeinek nemzetiségi katonáiról és a kor mentalitására jellemző módon egy-egy kirívó esetből kiindulva, általánosító ítéletet fogalmaz a különféle nemzetiségekről” (14 o.) –, továbbá a viszonyokról sem. „A szerző mindvégig kritikusan, nyíltan, olykor érdesen fogalmaz, amikor negatívumokról, visszásságokról van szó (a hadseregen belüli korrupció, visszaélések, jogtalanságok, az ellátás, a postaszolgálat hiányosságai)” (21. o.). Ám annak ellenére, hogy nem egy jogtalanság vagy éppen hátrány érte a napló szerzőjét szolgálata során – főleg az altiszti kinevezés és kitüntetések kiosztásakor – mégis azt kell mondanunk, hogy ő is, ahol tudta, kihasználta a kiskapukat, mivel Földváry önkritikusan és „őszintén ír arról, hogy ugyan önkéntesként jelentkezett hadi szolgálatra, mégis mindent megtett, hogy az első vonalakat elkerülje, egészségügyi- és egyéb szabadságait meghosszabbítsa.” (11-12. o.) Önkéntes révén több kiváltsággal rendelkezett, gondolok itt arra, hogy nem mindig kellett a kaszárnyában aludniuk, ha egy városban szálltak meg, Földváry kosztpénzt kapott a rendszeres ellátás helyett, de ezen túl néha meg tudta oldani, hogy katonatársai elhozzák a menázsiját (44. o.). Szemléletes leírásai pimasz, sőt, néhol tiszteletlen hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot. Ugyanakkor a tartalom egy szimpatikus talpraesett ember képében vázolja fel előttünk, akit „alkalmazkodó képessége szinte predesztinált arra, hogy túlélje a háborút.” (12. o.) Ahogy viszont telnek a napok, hónapok és évek a naplóban, úgy tűnik el az ábrázolt alak humora, és tapinthatóvá válik hogyan emészti fel a frontszolgálat az ember lelki világát.

 Természetesen Földváry nem volt mindig aktív frontszolgálatos, de, ha nem szabadságon vagy betegkórházban volt, akkor legtöbbször a front közelében élte kellemetlen mindennapjait. Gyakorlatozás, őrszolgálat és később a tiszti feladatok ellátása jellemezte a mindennapjait, már amikor nem adatott lehetőség a könnyebb életre. Az olasz frontot viszont testközelből élte meg, ami későbbi halálához is vezetett, ezért nincs könnyű dolga annak, aki egy ilyen dokumentumról készít ajánlót, hisz a mű egy ember életéről beszél, utolsó éveiről ad számot. Otthonától, családjától távol, embertelen viszonyok között élő és harcoló ember nélkülözéséről, szenvedéséről tanúskodik, amely egyben szubjektív leírása is azoknak a folyamatoknak, amelyek civilizációk és később milliárdok sorsát határozták meg. A szerkesztők viszont helyesen jelzik, hogy A katonai eseményeknek, a frontok harci cselekményeinek és a nagypolitika első vonalának fókuszait a napló írója csak esetenként jelezte és érzékelte, ugyanakkor polgári értelmiségi háttere és jegyzői képzettsége miatt átfogóbb témákról is véleményt formált (a közös hadsereg nemzetiségi katonái, a megszállt területek civil lakosságának a mentalitása, a német tisztek viselkedése).” (22. o.)

Mit is kap hát kézhez az olvasó, ha fellapozza Földváry László naplóját? Egyrészt egy történelmi dokumentumot, egy kalandregényt – a szó legtágabb értelmében –, néprajzi megfigyelésekkel fűszerezett útikalauzt és még sok mást is. A szerző megannyi helyen igyekezett a polgári lakossággal szorosabb kapcsolatot kiépíteni, ételért, puha ágyért, jobb körülményekért, közben pedig lejegyezte azok ruházatát, építészetét, továbbá rajzokat is készített a településekről, városokról. Ezek a cselekedetek minden bizonnyal a normalitást képviselték a szolgálati évek alatt. Naplót az ember békés perceiben ír, ezáltal lenyugodhat, feldolgozhatja a napok, hetek eseményeit. Csak a harmadik füzettől lesz igazán napi rendszerességű, nem esszéisztikus a leírás, és így megszűnik a szövegközi dátumozás. Ekkortól lett igazán rutinná Földvárynál az írás. Bár a naplóvezetés végig alapos és rendszerezett, a szerző hol több, hol kevesebb mondandóval rendelkezve írt mindennapjairól. Szabadságát legtöbbször ömlesztve és hosszabban írta le, mint egy-egy szolgálati napot, hetet. A legemberibb és nem kis mértékben komikus hangzású füzetnek talán a másodikak tudom megjelölni, mivel ebben az időszakban többek között hazaszökött, feletteseinek félrevezetésével máshol dolgozott, így jócskán ki is egészítve keresetét a zsold mellett, ezzel pedig mégjobban sikerült támogatni a családját és megkönnyíteni saját helyzetét (44-45. o.).

Görgetegre küldött tábori képeslap első oldala,1917. június 14. (Földváry hagyaték – Dr. Földváry László Zoltán tulajdonában) – Kép forrása: unideb.hu)

Az ilyen és ehhez hasonlóan érdekes és értékes események hatásos leírásán túl szót kell ejteni a kötet további pozitívumairól. Ezek egyike a Barta Róbert által írt bevezető tanulmány, amely megadja a napló alapkontextusát, valamint taglalja Földváry László életrajzát. Emellett pedig a lábjegyzet magyarázó felületként való használata nagy segítséget ad, hogy megérthessük, jobban átlássuk a korabeli katonai – többnyire német – és a polgári kifejezéseket, illetve a bürokrácia működését és az akkori kórházi körülményeket. A naplóban említett helységek pontos helymeghatározásával – ebbe beletartoznak a helységek korabeli megnevezése mellett a mai településnevek is –, illetve a kötet segítségével akár egy térképet is rajzolhatnánk Földváry katonai szolgálatáról.

Ajánlóm végére a legfontosabb elemet szeretném kiemelni a kiadványból, amely inkább a kötettől az olvasónak szól. Sokat lehetne írni arról, milyen paranoid félelmet szül a háború, mind a hátországban, mind pedig a frontokon. Utóbbi valóban banálisnak hathat, de előbbi sem kevésbé elhanyagolható, a kötetben pedig erre konkrét példa lehet a Varga Dezső és Veisz József kémtevékenységet feltételező anekdota (28-29. o.). A kötet 227. oldalán olvashatjuk a halálhírét közlő táviratot, amelyet bizonyára nem fájdalomtól mentesen, de rutinosan írt és küldött Giesz Lajos császári és királyi evangélikus tábori lelkész Földváry családjának. A napló olvasása közben végig azt éreztem, hogy megszólal a múlt, és azzal elhallgatok én is, meg a jelen is. Ha nem is ezzel a kötettel teljesül be Szvetlana Alekszijevics „vágya”, miszerint: „Olyan könyvet kellene írni a háborúról, hogy hányingert kapj, s még a háború gondolata is elborzasszon. Mert értelmetlen. Bár fogná el a hányinger a tábornokokat is…”, akkor is azt érzem, hogy nem volt hiába a szerkesztők, kiadók, nyomdászok és minden segítő kéz szándéka, mert nem veszett feledésbe a történelem egy szubjektív, de annál értékesebb darabkája.

Biró Ákos

Ezt olvastad?

Nagy László: Emlékeim a hadifogságból 1914-1921 című könyvét Vácott adta ki Vác Város Levéltára 2018-ban. (A könyv bemutatójára 2018. december