Az indiai teafogyasztás tradíciója

Indiában a tea fogyasztása egy olyan tradíció, amely nem ismer társadalmi korlátokat, iskolázottságbeli vagy vagyoni különbségeket; olyan, a mindennapok szerves részét képező szokások kapcsolódnak hozzá, amelyek átívelik az egész társadalmat. Ám ezek nekünk, a nyugati embereknek az egzotikum, a különlegesség kategóriájába tartoznak. Ennek ellenére ki ne tudná, hogy India és a tea egymástól elválaszthatatlanok.

Kína után a szubkontinens a világ második legnagyobb teatermelő és -exportáló országa, ahonnan többek között az assam, az assam peco, a cahgar, a darjeeling és a brokenleaf fajták is származnak. Ezek közül a legismertebb talán a darjeeling, amelyet a teák pezsgőjének is szoktak nevezni.

Az évi termelés eléri a 900 ezer tonnát, ami a 2011-es adatok szerint együtt jár egy személyenkénti kb. 720 grammos éves fogyasztással. Ez a mennyiség sokszorosa az európai átlagnak, mintegy 240 csészényi ital elfogyasztását jelenti. Így a félsziget lakossága a világ egyik legnagyobb fogyasztója is, a világtermelés 30 %-át ebben az országban vásárolják meg.

Maga a termőterület óriási, a Himalája lejtőinél kezdődik és a Brahmaputra folyó völgyén át egészen a Bengáli-öbölig terjed. A tea őshonos növény India bizonyos részein, így például Asszámban, ahol a telepített ültetvények mellett még mindig nő vadon is a cserje. Mindezeken kívül az ország büszkélkedhet az egyik legnagyobb kiterjedésű teaültetvénnyel is, a Brahmaputra völgyében termelik a fekete tea 60 %-át. Hasonlóan fontos termőterület a Nilgiri hegység, amely érinti Tamilnádu, Karnátaka és Kerala államokat, itt termesztik a nilgiri nevű teafajtát. Ezek mellett kevésbé ismert, de igencsak fontos terület még Himácsal Prades, ahol az úgynevezett kangra teát termesztik, amely világhírű gazdag aromája és telt íze miatt.

A legjobb minőségű tealeveleket a mai napig kézzel szedik le a cserjékről, ami rendkívül munkaigényes; azonban csak így tudják megfelelő módon szétválogatni a fiatal hajtásokat és az öregebb leveleket. A szüret után pedig következnek azok a különböző eljárások, amelyek révén a világ és mi is hozzájuthatunk a különböző karakterű és aromájú teákhoz.

Az ország közel egy évszázadig volt a világ legnagyobb termelője, de az utóbbi évtizedekben Kína megelőzte. Az indiai teatermelők azonban olyan angol cégekkel állnak kapcsolatban, mint a Tetley vagy a Typhoo. Az óriási méretű export mellett a háztartások 90 %-a rendszeres fogyasztó, mivel a tea olcsó, mindenki számára megfizethető és függőséget okoz.

A tea termelésének és fogyasztásának ősi hagyományai vannak a szubkontinensen, ezek szerves részét képezik a mindennapoknak és a tradicionális orvoslásnak is – az Ájurvéda, vagyis az több ezer éves indiai orvostudományi rendszer módszereinek jelentős része ugyanis a különböző gyógyteák alkalmazásán alapul. Az ezekhez kevert különböző fűszernövények (pl. a kardamom és a menta), valamint a gyógynövények együttes hatásának alkalmazása máig áthatja a helyi társadalmat, napjainkban pedig világhódító útjára indult.

A tea történetét tekintve az első írásos forrás – amely annak fogyasztását megemlítette – a Rámájana, amely Kr.e. 750 – 500 környékén keletkezett. A tea következő említése az Kr.u. 1. századból származik, amikor két buddhista szerzetes, Bodhidharma és Gan Lau történeteit feljegyezték. Kínával ellentétben indiai források nem említik a növényt, vagy az ahhoz kapcsolódó tevékenységeket egészen a gyarmatosítás kezdetéig. Éppen ezért sokan támogatják Frederick R. Dannaway elméletét, amely szerint a tea „soma” néven volt ismert az indiai mitológiában. Az azonban biztos, hogy a teacserje őshonos növény Kelet- és Dél-Indiában, és a 12. században a singhpo és a khamti törzsek fogyasztották az italt. Ezután a következő írásos forrást a holland utazó, Jan Huyghen van Linschoten készítette 1598-ban, aki arról számolt be, hogy az assam tea leveleit a helyiek zöldségként, fokhagymával és olajjal fogyasztották, illetve teát készítettek belőle.

A nagy haszonnal járó kereskedelmet azonban a britek kezdték el az 1830-as évek végén. Eleinte kínai munkásokat és cserjéket hoztak a szubkontinensre, ám a rendkívül jó környezetnek köszönhetően a teatermesztés az egyik legsikeresebb angol gazdasági tevékenység lett Indiában. Az itteni termékek minősége ugyanis kiváló volt, gyakrabban szüretelhettek, a leszedett levelek nagyobbak és koffeinben gazdagabbak voltak a kínaiaknál. Az asszámi területek a 19. század első felében, az ún. Yandaboo szerződéssel kerültek a Kelet-Indiai Társaság kezére. Az angol, illetve indiai tulajdonú teakertek terményét az Assam Tea Company értékesítette Nyugaton, az ültetvények legnagyobbikait pedig részvénytársaságok birtokolták, amelyek részvényeit a londoni tőzsdén is jegyezték. Az Assam Tea Company 1851-es 280 ezer fontos termelése 1882-re körülbelül 54 millió fontra nőtt. Ekkorra mintegy 60 nagyobb társaság működött Indiában, a teakereskedelem központja pedig Kalkutta lett; azonban a nagyüzemi indiai termelés nem az őshonos fajtán alapult, hanem a Kínából importált több ezer növényen.

A mindennapokat tekintve a teát mindenhol fogyasztják a szubkontinensen: vidéken, városokban, otthon, munkahelyeken, hotelekben, pályaudvarokon, de még a vonatokon is. Az utcai árusoknál pedig szinte bárhol vásárolhatunk teát. Ezek a kis bódék a városi táj, az utcakép szerves részei, egyfajta kulturális és közösségi helyek lettek. A Chai Wallah, vagyis azok a kereskedők, akik ezeket a standokat működtetik, az indiai élet elmaradhatatlan résztvevői. Narendra Modi, India jelenlegi miniszterelnöke is dolgozott gyerekként chai wallahként, édesapjának segített teát árusítani.

 

Néhol még ma is a hagyományos cserépcsészében (kulhar vagy bhar) kínálják a teát, amelyet korábban használat után összetörtek, hogy a magasabb kaszt tagjai ne ihassanak egy olyan pohárból, amely tisztátalanná vált egy korábbi vásárló miatt. Mára azonban a legtöbb helyen egyszerű üvegpoharat használnak.

 

Az árusított ital a nyugati turisták számára egy igazi kuriózum, ugyanis a tealeveleket tejben forralva, fűszerekkel ízesítve kínálják a járókelők számára.

 

A ma használatos ízeket az angolok honosították meg, ahogyan a készítési szokásokat is. A britek ugyanis számos alkalommal kínáltak kóstolót a helyi teatermelőknek, akik átvették a tej és a cukor alkalmazását ízesítőként, így került számos termesztett fajta az országba. A készítési szokások azonban az angoltól kissé eltérő módon terjedtek el. Indiában a teafüvet a többi hozzávalóval együtt forralják fel, majd a cukrot és a tejet hozzáadva újraforralják. Vagyis az ízesítőket nem tálalják külön. Sőt, egyes vidékeken kizárólag tejben készítik el a teafüvet.

 

A regionális, vallási és kulturális különbözőségek miatt az egyes területeken egészen mások lehetnek az elkészítési módok. Asszámban népszerű a Saah vagy a Ronga Saah, vagyis a vörös tea tej nélkül. Nyugat-Bengáliában és Bangladesben a tea neve Cha, a hindi nyelvű északi területeken azonban különböző neveken számos variációt tartanak számon. Népszerű a Masala Chai, a Kadak Chai – egy nagyon erősre, szinte már keserűre főzött tea a hegyi közösségekben – és a Malai Mar Ke Chai, ami egy sűrű, teljes zsírtartalmú tejszínnel készített fajta. Ezek mellett azonban számtalannak mondható a készítési módszerek száma.    

Összefoglalásként elmondható, hogy Indiában a tea a mindennapi élet elengedhetetlen része az egész társadalom számára. Központi szerepéhez hozzátartozik, hogy nem hivatalosan nemzeti italként tartják számon, illetve szorosan kapcsolódik a társadalmi és politikai élethez is. A teaárusító standok nemcsak mint értékesítő létesítmények működnek az országban, hanem a lakossági eszmecsere, a politikai viták és a baráti csevejek színterei is. Emellett a nagypolitika is beválogatta eszközei közé ezt az italt. Erre jó példa a fentebb már említett Narendra Modi, aki a legutóbbi választások előtt elindította az úgynevezett „Chai pe Charcha”, vagyis a „Beszélgetés egy tea fölött” című rendezvénysorozatot. A kezdeményezés sikerét az adta, hogy a szubkontinens lakossága azonosulni tudott egy olyan jelölttel, aki egykoron maga is Chai Wallah volt, és nagypolitikusként sem felejtette el azt a közeget, ahonnan származott. Mindezzel pedig azt sugallta a polgárok felé, hogy ő a köznép hangja és bajnoka, egy közülük.

Ebből is látszik, hogy a tea Indiában nem csupán egy ital, amelyet az ember bárhol megvásárolhat, hanem egy központi szerepet betöltő társadalmi kellék, amely az élet számos szegmensében feltűnik, legyen az magán- vagy közszféra.

Mivel a tea a szubkontinensen óriási népszerűségnek örvend és hatalmas területen fogyasztják, elkerülhetetlen, hogy az elkészítési módjai is változatosak legyenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy van rosszabb vagy jobb tea. Egyszerűen csak mások, és nincs két egyforma.

Kovács Márta

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket