Az objektív emlékezés útján – Béke a nemzetek felett

November elején jelent meg a mozikban a trianoni békét feldolgozó film Béke a nemzetek felett címmel, mely egy dokumentarista játékfilmben kívánja feldolgozni a béke megkötésének előzményeit, a békedelegáció franciaországi működését, valamint a diktátum aláírásának dilemmáit. A készítők számos magyar és külföldi történész bevonásával alkották meg a filmet, a múltbeli események feltárásán túl nem is titkolt célja volt a mozinak, hogy arról is tanítson, hogy Trianon tükrében milyen feladatai vannak ma a magyarságnak Közép-Európában.

(Forrás: imdb.com)

A trianoni békeszerződés a mai napig a kortárs diskurzus egyik meghatározó eleme. A trianoni trauma emlékezete folyamatos formálódásban van, az esemény pedig rendre ideológiai viták kereszttüzében áll. Nem könnyű tehát Trianonról filmet csinálni, jelen mozi alkotói ugyanakkor mindent megpróbáltak, hogy objektív dokumentumfilmet forgassanak. A vállalkozás meglehetősen jól sikerült. Noha a filmnek vannak kisebb-nagyobb hibái, mégis informatív és érdekes alkotás.

A film legnagyobb erénye a nagyfokú történészi jelenlét, hiszen lényegében narrációikon keresztül követhetjük nyomon az eseményeket. A producerek igyekeztek a történész szakma minél szélesebb rétegeit megszólaltatni, egyszerre van jelen szakértőként Ablonczy Balázs, Pritz Pál, Hatos Pál és Gulyás László. A történészek narrációja tényfeltáró és közérthető, valamint nagyban kapcsolódik az új tudományos eredményekhez. Egy figyelmes néző számára feltűnhetnek például Ablonczy Balázs Ismeretlen Trianon című művéből vett részletek is. A történészi jelenlét érdekessége, hogy a magyarok mellett két francia történész is szerepet kap a filmben. Nem rossz elgondolás, hogy más nemzetek szakemberei is beszámoljanak a témával kapcsolatos kutatási eredményeikről, de a két francia történész nem közölt sokkal több releváns információt, mint magyar kollégáik. Talán érdekesebb lett volna a film, ha a francia történészek mellett bevonnak angol, német illetőségű tudósokat vagy akár a környező országok kutatóit is. Nagyon érdekes lett volna azt látni, hogy például egy román történész hogyan látja a békekonferencia eseményeit, és mondjuk a román és a magyar emlékezetet összevetve hogyan hozhatunk létre egy „univerzálisabb” emlékezést a párizsi békékről.

(Forrás: filmtekercs)

A film műfaja dokumentum játékfilm, ám a dokumentumfilm vonal kétségkívül erősebb lett, mint a játékfilmé. A történészek narrációi mentén bomlanak ki az események, a békedelegáció párizsi működését néhány rövid jelenet mutatja be, teljesen egysíkú dialógusokkal. Felmerül a kérdés, hogy a film eredeti célja, vagyis a nagyközönség szélesebb elérése, mennyire valósulhat meg, hiszen az átlagnéző nem a beharangozott izgalmas, feszültséggel teli történelmi drámát kapja meg, hanem egy másfél órás információáradatot, amelyben előfordulnak kevéssé ismert történeti fogalmak is. Hatos Pál például egy ponton említi a soft power fogalmát, mint állami reprezentációs eszközt, kérdés, hogy vajon ebből mennyit ért meg az átlagnéző. Az is sajnálatos, hogy a békedelegáció működését és tagjait kevéssé ismerjük meg. Kiemelik ugyan Apponyi Albertet, Teleki Pált és Bethlen Istvánt, de a kevésbé ismert küldöttekről pl. Praznovszky Ivánról, Wettstein Jánosról semmit nem tudunk meg. Wettstein János neve legalább említés szintjén felmerülhetett volna, hiszen az ő naplójából (is) ismerjük a békedelegáció működését. Nem igazán ismerjük meg a küldöttek belső motivációt, gondolataikat és tényleges mozgásterüket sem. Apponyit leszámítva minden küldött egyforma. Sajnálatos, hogy a békedelegáció tevékenysége nem lett jobban kibontva, mert ennek kapcsán lehetett volna újabb, a nézőközönség által egyáltalán nem ismert történetszálakat bevinni a filmbe pl. hogyan próbáltak meg – a Hotel Madridban hermetikusan elzárt – küldöttek kapcsolatba lépni helyi újságírókkal, milyen diplomáciai eszközökkel próbálta meg elérni a Magyar Olimpiai Bizottság azt, hogy a vesztes Magyarországot mégiscsak meghívják az olimpiai játékokra Antwerpenbe.

(Forrás: filmtekercs)

A Béke a nemzetek felett nagy erénye, hogy a trauma feldolgozására is kínál alternatívát, és a sérelmek hangoztatásán túl azzal a kérdéssel is foglalkozik, hogyan lehet feldolgozni a traumát és erre a választ a határon túli magyarság adja. A film üzenete az, hogy Trianon legfájdalmasabb pontjára, a magyarság egy részének elszakítására van megoldási lehetőség, ha kívánjuk őket és ők is saját magukat integrálni a magyar nemzetbe. Noha kétségkívül fontos ez az üzenet, valahogy mégsem illeszkedik a film addigi koncepciójába. A film végén Apponyi beszédét újrajátsszák, mialatt az elszakított területekről látunk képeket, de mivel a másfél órás dokumentumfilm nagy része Trianon történetével foglalkozik, aránytalanul kevés időkeret jut a határon túli magyarság jelen és jövőbeli sorsára. Kétségkívül nagy erénye az alkotásnak az, hogy végkicsengése, üzenete pozitív, és megmutatja, hogyan lehet feldolgozni a traumát, hogyan gondolkodhatunk helyesen a békéről.

Összességében a Béke a nemzetek felett minden hibája ellenére egy jól sikerült mozi lett, mely pontosan és érdekesen mutatja be a trianoni béke történetét. Remélhetőleg a film segíthet abban, hogy az átlagembereket edukálja, és közelebb vigye a magyar történelem ezen fájó eseményéhez segítve egy a trianoni békére vonatkozó objektívabb emlékezet kialakulását.

Szűcs Adél

Ezt olvastad?

Egy régi polgár a népi demokráciában – Az Apám néhány boldog éve című film

Simó Sándor filmrendező (1934–2001) saját novellájából forgatta az Apám néhány boldog éve című filmjét, amelyben emléket állít egy korszaknak, az

X