Az ókori művészet régésze – Oroszlán Zoltán emlékére

Oszd meg másokkal is:

Portré

Oroszlán Zoltán a magyar régészet, művészettörténet, muzeológia terén végzett kimagasló munkája mellett kiváló tanár is volt, aki számos tanítványában ültette el szakmájának szeretetét. Neve mára talán kevésbé cseng ismerősen az olvasóknak, mint kollégájáé, László Gyuláé, ám éppen ezért érdemes róla megemlékeznünk. Oroszlán Zoltán nemcsak kivételes tudásával és tehetségével, de tanári és szervezői képességével is hosszú időre meghatározta a hazai tudományos és kulturális életet.

Oroszlán Zoltán. Forrás: Archaeológiai Értesítő, 1961.

Oroszlán Zoltán 1891. március 16-án, Budapesten, értelmiségi családban született Oroszlán Árpád és Horváth Anna gyermekeként. Iskoláit is itt kezdte, majd a középiskolát a számára oly kedves Székesfehérváron folytatta. Ezt követően a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol irodalmi és történelmi tárgyak mellett olyan kiváló ókortudósok óráit hallgatta, mint Hekler Antal, Kuzsinszky Bálint és Láng Nándor. Tanári diplomát 1913-ban szerzett, majd a budapesti Református Főgimnáziumban kapott szerény helyettestanári állást. Egy évre rá már a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályán dolgozott ösztöndíjas gyakornokként. Ezt a pozíciót még Rómer Flóris álmodta meg, de csak utóda, Hampel József idejében hozták létre. Az első világháború kitörése után Oroszlánt katonai szolgálatra osztották be a Ludovika Akadémiára, ahol katonai földrajzot és hadtörténetet tanított. Innen 1917-ben Isztambulba került, ahol egykori tanára és az ottani Magyar Intézet igazgatója, Hekler Antal titkári állást ajánlott fel számára. Az intézmény célja a magyar régészet bekapcsolása lett volna Törökország klasszikus kori emlékeinek kutatásába, ez azonban gyors megszűntetése miatt nem valósulhatott meg. A két neves szakember hiába tiltakozott a bezárás ellen, a nagyratörő tervet örökre el kellett vetni. Időközben a háborús viszontagságok miatti késés ellenére is megjelent Mitológiai és szimbolikus képtípusok a pannoniai síremlékeken című doktori disszertációja (1918), amely mindmáig alapvető munka a pannóniai művészet és síremlékek kutatásában. Oroszlán elsőként bizonyította be, hogy a pannóniai művészet az itáliaihoz képest nem silányabb, hanem a provinciális stílus voltaképp egy önálló szemléletmód és művészeti felfogás megnyilvánulása, amelyet nem lehet alá-fölé rendeltségi viszonyban értelmezni, és a helyes megítéléshez össze kell vetni a teljes antik mitológiai, ikonográfiai és művészeti világot. 1919-ben ismét a Magyar Nemzeti Múzeum berkein belül találta magát segédőrként, ahol folytatta a római kőfaragványok kutatását, elsősorban a síremlékek és mitológiai tárgyú leletek publikálásával. Közben ásató régészként is fontos tevékenységet végzett Intercisa (Dunapentele) egyik első feltárójaként, ahol társadalmi munkában a fiatalok ókor iránti lelkesedését is a hazai kultúra szolgálatába állította. Közben ismét fontos nemzetközi megbízást kapott, amikor 1922 és 1924 között részt vett a Bécsbe hurcolt és Magyarországnak ítélt műkincsek ügyében folytatott bécsi tárgyalásain.

1923-ban távozni kényszerült addigi munkahelyéről, de mivel Hekler Antal, a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályának addigi vezetője professzori kinevezést kapott, Oroszlán Zoltán átvehette a munkáját. Itt új kutatási témába, a görög terrakottaszobrokba kezdett, amelyben nemzetközi szinten is jelentőset alkotott. Eközben állami ösztöndíjakkal beutazta Európát: 1926-ban Németországban és Dániában, 1930-ban Olaszországban, 1931-ben Görögországban járt tanulmányúton. 1930-ban kiadta a Szépművészeti Múzeum antik terrakottagyűjteményének katalógusát, és emellett számos tudományos cikket publikált a Szépművészeti Múzeum Évkönyvében és az Archaeologiai Értesítőben. Oroszlán a Szépművészeti Múzeumban úttörő munkásságot fejtett ki a muzeológia és kiállításrendezés terén is, például az egyiptomi kiállítás megrendezésével és vezetőjének összeállításával Dobrovits Aladárral karöltve. Idővel a Szépművészeti Múzeum összes szoborgyűjteményének vezetője lett. Ennek ellenére nem fordított hátat korábbi témájának a római provinciális művészetnek sem, ahol további jelentős kutatásokat folytatott, és publikációkat jelentetett meg.

A Szépművészeti Múzeum 1954-ben. Fortepan / Lőrinczi Ákos

1932-ben újabb fordulóponthoz érkezett élete, amikor Budapesten házasságot kötött Tóth Zsófiával.

1936-ban a Szegedi Tudományegyetemen Buday Árpád professzor javaslatára az antik kisplasztika témájából magántanárrá habilitálják. Az egyetem oktatójaként, a Banner János által szerkesztett Dolgozatok keretein belül jelent meg az állatalakos kulcsnyelekről írt fontos tanulmánya 1939-ben. 1941-ben Banner professzor felterjesztésére a szegedi egyetem klasszika archaeologia rendkívüli tanárává nevezték ki. Oktatói pályájának csúcsát 1945-ben érte el, amikor elnyerte a budapesti Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem klasszika archaeologia rendes tanári címét. Itt megint Hekler Antalt váltotta, és egészen 1967-es nyugdíjazásáig tartott előadásokat a görög mellett a római provinciális régészet, a művészettörténet és a muzeológia témakörében. Oroszlán 1957–1959 között a dékánhelyettesi pozíciót is betöltötte az akkor már Eötvös Loránd Tudományegyetemre átnevezett intézmény Bölcsészettudományi Karán.

1946–1947-ben újabb, az egész nemzeti kulturális örökséget érintő, fontos megbízatást kapott. Ő vezette ugyanis a második világháború során a Szépművészeti Múzeumból elhurcolt műkincsek hazahozatalával megbízott bizottságot.

Az egyetemi keretek mellett fontos tudománynépszerűsítési tevékenységet is folytatott többek között a Szabad Lyceumokban, az Uránia Tudományos Színházban, az Erzsébet Népakadémián és számos más helyen. Különleges képessége volt, hogy az általa hőn szeretett ókori művészet és kultúra témakörét a szakmán kívüliek számára is – közvetlenségével és finom humorával fűszerezve – lebilincselően adja elő. Emberségének és nagy tudásának köszönhetően számos oktatót és kutatót nevelt ki maga is az egyetemeken, akik nagy melegséggel őrizték emlékét. Magát mindig háttérbe állította a közösség érdekében, észrevétlenül tanított és nevelt, az együttműködést szorgalmazva féltékenység nélkül támogatta a hallgatókat és kollégákat. Sosem csak az ókornak élt, minden éra minden művészete érdekelte, különösen a kortárs magyar művészet, amelynek jeles képviselőivel (például Izsó Miklóssal) baráti viszonyt is ápolt.

Képvizsgálat a Szépművészeti Múzeum restaurátorműhelyében. Oroszlán Zoltán, Hoffmann Edit, Pigler Andor, Rózsaffy Dezső, Petrovics Elek. Forrás: Pesti Napló képes melléklete, 1934. 04. 01.

Oroszlán Zoltán a nagy magyar elődökről sem feledkezett meg, és emléküket a katedra mellett a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat előadásain is ápolta. A vidéki vándorgyűlések alkalmával lehetősége nyílt a társadalom szélesebb köreinek is a magyar régészet kimagasló korszakait és művelőit (például Rómer Flórist vagy Hampel Józsefet) bemutatni. A második világháború lezárása előtt a Társulat főtitkára, majd alelnöke, végül 1959-től elnöke is volt.

Összesen mintegy 400 tudományos publikációja jelent meg, elsősorban a görög terrakottaszobrászat, a római reliefművészet és az ókori művészet témájában.  

A kiváló tudóst, szeretett tanárt és megbecsült kollégát 1971. január 9-én érte a halál Budapesten.

Tömör életrajzából is jól látszik, hogy Oroszlán Zoltán mekkora egyénisége volt a 20. századi magyar klasszika archaeologián és római provinciális régészeten túl a művészettörténetnek, muzeológiának és úgy általában a hazai kulturális és oktatási életnek. Az, hogy Oroszlán Zoltánt kollégái mennyire szerették és megbecsülték, László Gyula érzékeny búcsúztatójából tűnik ki talán legjobban, melynek részletével zárjuk megemlékezésünket:

Hányszor magyaráztad tanítványaidnak a temenoszok művészetét, s olvastad görög és latin sírfeliratait. Most ezek egyikével búcsúzunk tőled is kedves Zoltán: »sit tibi terra levis«, legyen könnyű neked az anyaföld, amelynek immáron Te is részese leszel.”

Oroszlán Zoltán legfontosabb művei:

Mitológiai és szimbolikus képtípusok a pannóniai síremlékeken. Budapest, Élet, 1918.

Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum antik terrakotta-gyűjteményének katalógusa. Budapest, Szépművészeti Múzeum, 1930.

Színész-maszkok és szobrocskák antik terrakotta-gyűjteményünkben. [Budapest], [s. n.], 1940.

Terrakotten-Studien. Budapest, [Globus Ny.], 1945.

Antik kiállítás. Vezető. (Dobrovits Aladárral). Budapest, Művészeti Múzeumok Barátainak Egyesülete, 1947.

Görög művészet a perzsa háborúig (Oroszlán Zoltán előadásai alapján jegyezte Jacobi Márta). Budapest, Stachora soksz., 1948.

Bibliográfia

Dobrovits Aladár: Oroszlán Zoltán, Archaeologiai Értesítő, 88 (1961) 5–6.

Kádár Zoltán: Oroszlán Zoltán (1891–1971), Archaeologiai Értesítő, 98 (1971), 100–101.

László Gyula: Oroszlán Zoltán sírjánál /1981–1971/, Dissertationes Archaeologicae, Ser. II. No. 1. 1972, 5–6.

Magyar Életrajzi Lexikon 3., kiegészítő kötet A–Z, 1981.

Tolnai Új Világlexikona 2. Pótkötet H–Zs, Budapest 1933.

Uj Idők Lexikona 19–20. Nád–Pozdor, Budapest 1941.

Juhász Lajos

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket