Az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege

Szombat délután került sor a Hadtörténelmi Délutánok rendezvénysorozat aktuális előadására, amely során ezúttal Bálint Ferenc, a HM Hadtörténeti Múzeum főmuzeológusa tartott előadást az osztrák-magyar haderő első világháború előtti szervezetéről.

Bálint Ferenc

Az esemény egy rövid könyvbemutatóval kezdődött, amelyben Bálint a közelmúltban megjelent Matróznaplók című kötetet ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A Vasi k.u.k matrózok Hagyományőrző Csoport által kiadott kötetben két napló és egy visszaemlékezés kapott helyet. Az első napló szerzője Harmat Lajos I. osztályú tüzérmatróz, aki az S.M.S. „Erzherzog Karl” csatahajón 1908-ban megtett Földközi-tengeri hajóútjának eseményeit jegyezte le. A második az S.M.S. „Zrínyi” csatahajón szolgáló Dóró Géza 1912-es levantei körútját örökíti meg. A kötet harmadik részét Magyar Ferenc visszaemlékezésének másodközlése alkotja. Magyar a szerencsétlenül járt Szent István csatahajón szolgált torpedósként. A hajó pusztulásáról írott visszaemlékezése 1938-ban a Vasvári Újság hasábjain jelent meg folytatásokban, azonban korábban elkerülte a kutatók figyelmét.  Ebből kifolyólag, illetve a világháború centenáriumára való tekintettel a kötet szerkesztői úgy döntöttek, hogy Magyar visszaemlékezését is beemelik a most megjelent kötetbe.

(Kép forrása: m.szombathely.hu)

A könyvajánlót követően Bálint Ferenc rátért előadásának tárgyára, az osztrák-magyar haderő háború előtti szervezetének bemutatására. Az előadó először a Monarchia haderejének hármas tagolódását mutatta be, amely a császár és királyi hadseregből és a haditengerészetből, valamint a magyar királyi honvédségből és annak osztrák megfelelőjéből, a császári-királyi Landwehrből állt. Utóbbi kettőt egészítette ki háború esetén a népfelkelés és a Landsturm. Az elnevezésekkel kapcsolatban Bálint megemlítette, hogy maga a honvéd elnevezés egy 1843-ban kiadott hadi műszótárban jelent meg először a német Landwehr szó tükörfordításaként.

Bálint részletesen ismertette a haderő területi felépítését is. Az Osztrák-Magyar Monarchia területét 16 hadtestre osztották fel, ezek közül 6 egészült ki Magyarország területéről. Egy-egy hadtest területe több hadkiegészítési körzetet foglalt magába, amelyeknek legkisebb egységei a sorozójárások voltak. Az előadó megemlítette, hogy míg egy gyalogezredet nagyjából egy megyényi területről egészítettek ki, addig a hadtestek tüzérségét és egyéb speciális alakulatait az egész hadtest területéről egészítették ki.

Ezt követően az egyes fegyvernemek felépítését ismerhette meg a hallgatóság. A gyalogság bemutatásánál az érdeklődők például megtudhatták, hogy a közös hadsereg legnagyobb részét kitevő gyalogság a háború előtt 102 gyalogezredből, 4 tiroli vadászezredből, 26 tábori vadászzászlóaljból, 4 bosnyák gyalogezredből és 1 bosnyák vadászzászlóaljból állt. A bosnyák gyalogezredekkel kapcsolatban Bálint megemlítette, hogy azok a közvélekedés szerint igen magas harcértékű alakulatoknak számítottak. A négy bosnyák gyalogezredből egy Budapesten, egy pedig Bécsben állomásozott, aminek valószínűleg az volt az oka, hogy ha bármiféle belső zavargásra kerülne sor a Monarchia fővárosaiban, akkor azt megbízható csapatokkal verhessék le. A bosnyák alakulatokkal kapcsolatban azt is megemlítette az előadó, hogy vitéz Bertalan Árpád, a magyar ejtőernyős fegyvernem egyik későbbi megalapítója is egy bosnyák vadászzászlóaljnál érdemelte ki a kor legmagasabb kitüntetését, a Katonai Mária Terézia Rendet.

(Kép forrása: Wikipedia)

Bálint azt is megemlítette, hogy közvetlenül a háborút megelőzően a tábori vadászzászlóaljak már semmiben sem különböztek a hagyományos gyalogezredektől, mivel ugyanazt a felszerelést és kiképzést kapták. A korábbi hagyományok is csupán a külsőségekben éltek tovább. A lovasság bemutatásánál ugyanígy kitért erre az előadó, ugyanis a dragonyos-, huszár és ulánusezredek is már csak a nevükben különböztek egymástól, ugyanis ebben az időszakban technikailag már egységes lovasságról beszélhetünk. A különbség inkább abban mutatkozott meg, hogy a huszázezredeket főleg magyar, az ulánusezredeket lengyel, a dragonyosezredeket pedig osztrák, illetve cseh területekről egészítették ki, de azért itt is fordultak elő területi átfedések. Az előadás hallgatói ezt követően részletes áttekintést kaphattak az osztrák-magyar haderő tüzérségéről és műszaki alakulatairól is.

Az egyes fegyvernemek bemutatását követően az előadó a cs. és kir. 33. gyaloghadosztály konkrét példájának segítségével mutatta be az osztrák-magyar haderő további szervezeti felépítését.

A magyar királyi honvédség tagozódásánál Bálint megemlítette, hogy az osztrák katonai körök ellenkezése miatt a honvédség egészen 1913-ig nem rendelkezett tüzérséggel. A császári-királyi Landwehr szervezetének bemutatásánál azt emelte ki, hogy a Monarchia hegyicsapatait (2 Landwehr gyalogezred és 3 tiroli országos lövészezred) a Landwehr kötelékén belül szervezték meg.

Az előadás következő részében az Osztrák-Magyar Monarchia tisztképzésről és a birodalom minden lakóját érintő hadkötelezettségről esett szó. A tiszti pályát választók előtt három lehetőség állt a Monarchiában: a legmagasabb színvonalú tisztképzést a bécsújhelyi Katonai Akadémia, a bécsi Műszaki Katonai Akadémia, valamint a budapesti Ludovika Akadémia nyújtotta. A hároméves képzést követően az akadémiát elvégzőket hadnagyként avatták fel. Az alacsonyabb szintű tisztképzést a 16 gyalogsági, valamint az 1-1 lovas, tüzér és műszaki hadapródiskola biztosította. Azok, akik sikerrel abszolválták a képzést, hadapród tiszthelyettesként (később zászlósként) kerültek a csapatokhoz. A tisztképzés harmadik változata a tartalékos tisztképzés volt, amelynek az alapját az úgynevezett egyéves önkéntesi rendszer jelentette. Ezt azok a fiatalok vehették igénybe, akik középiskolát végeztek, vagy egy külön bizottság előtt megfelelő vizsgát tettekáltalános műveltségükről. Azoknak, akiket az egyéves önkéntes szolgálatra képesítettnek nyilvánítottak, csak egy évet kellett leszolgálniuk, az év végén pedig tartalékos tiszti vizsgát tehettek. Ezen felül az egyéves önkéntesek további kedvezményekben is részesültek.

A világháború előtt a hadkötelességet a véderőről szóló 1912. évi XXX. törvénycikk szabályozta. Eza korábbi három évről két évre csökkentette a tényleges katonai szolgálat idejét a gyalogságnál. Ez a lovasságnál továbbra is három év, a haditengerészetnél pedig négy év maradt. Bálint azonban rámutatott, hogy ebből a szempontból a törvény rendelkezései mindvégig papíron maradtak, ugyanis a törvény úgy intézkedett, hogy annak hatálybalépését követően az első három évben besorozottakra továbbra is a korábbi szolgálati idő érvényes.

A katonaéletet illetően először az ezredek diszlokációjáról beszélt Bálint, majd rátért a haderőn belül jelentkező nemzetiségi kérdésre és a nyelvhasználati problémákra. A soknemzetiségű Monarchia haderejében a nyelvkérdés három különböző szinten jelentkezett: megkülönböztettek vezényleti nyelvet, szolgálati nyelvet és ezrednyelvet. A közös hadseregben a vezényleti és a szolgálati nyelv a német volt, míg a honvédségnél a magyar, kivéve a Horvátország területéről kiegészített honvédezredeket, ahol ez a horvát volt. Az ezreden belüli érintkezésnél az úgynevezett ezrednyelvet kellett használni, amelynek az a nyelv számított, amelyet a legénységnek legalább húsz százaléka beszélt. A nyelvi sokszínűséget és megosztottságot mutatja, hogy az első világháború előtt az osztrák-magyar haderőnek 142 egynyelvű, 162 kétnyelvű és 24 háromnyelvű csapatteste volt. Példaként említette Bálint a cs. és kir. 66. gyalogezredet, ahol a legénység 46%-a volt szlovák, 25%-a magyar, 22%-a rutén, 7%-a pedig egyéb nemzetiségű.

Ugyanakkor az előadó kitért arra is, hogy a különböző nemzetiségek egymás mellett élése nem mindig volt zökkenőmentes. Ennek szemléltetésére egy 1878-banKomáromban kirobbant konfliktustemlített Bálint. Az éppen akkor Komáromban állomásozó Győr környéki magyarokból kiegészített 19. gyalogezred és a horvátokból álló 70. gyalogezredkatonái között annyira elmérgesedett a viszony, hogy szó szerint csoportokban vadásztak a másik ezredben szolgáló katonákra.

Azt, hogy az egyes német kifejezések miképpen kerültek át a magyar nyelvbe is, szintén érdekes példákkal illusztrálta az előadó. Érdemesnek tartjuk itt megismételni a Bálint által Tömörkénytől kölcsönzött mondatokat: „Ha azt kommandírozom, hogy indiblánc, akkor ájncra a rekte arm megfogja fölül a geverszíjat. Cvájra fölemeli a sultertul, és a linke arm középütt kapja a gevert. Drájra pedig indibláncra gyün a gever, és nyomi a rekte arm kisujja középön, úgy, hogy a mündung a sulterung irányában hóhh lögyön.”

Az előadó kitért arra is, hogy a nyelvi korlátok is hozzájárulhattak a hadseregben előforduló magas öngyilkossági rátához. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy míg az 1900-as évek elején a német hadseregben 10.000 katonára 2,6 öngyilkosság jutott, addig a közös hadseregben 10,5.

Bálint Ferenc előadása által sok érdekes részletet ismerhettünk meg az osztrák-magyar hadsereg első világháború előtti hadszervezetéről. Az előadása hallgatóság kérdéseivel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Ezt olvastad?

Tavaly volt nyolcvan éve, hogy a brit RAF (Royal Air Force) Bombázó Parancsnoksága az 1943. július 24-ről 25-re virradó éjszaka
Támogasson minket