Az új Konstantin felesége – Klotild királyné szerepe férje és a frankok megtérésében

Cikkünkben Klodvig frank uralkodó (482–511) feleségének, Klotildnak a szerepét vizsgáljuk férjének megtérésében és ezáltal, közvetve a frank nép krisztianizációjában. A munka célja a királyné tényleges térítői munkájának értékelése, elhelyezve a kor ideológiai és politikai viszonyai között. Vizsgálatunk középpontjában Tours-i Gergely Korunk története című munkája áll, amelyben a szerző egyértelműen Klotild királynénak tulajdonítja férje megtérését. Tours-i Gergely állásfoglalását akár evidensnek is lehetne tekinteni, viszont felmerülhet a kérdés, vajon a szerző állításai mennyiben feleltek meg a kor propagandisztikus céljainak, mennyire befolyásolhatta a szerzőt a Meroving-dinasztia hatalma, mi lehetett a történetíró célja azzal, hogy Klotildot hittérítő szerepben tüntette fel és mi volt az az ideál Tours-i Gergely számára, amit a királyné megtestesített. A cikk első részében a kor politikai viszonyait mutatjuk be, amelyek ismerete elengedhetetlen a frank nép megtérésének megismeréséhez, majd rátérünk Klodvig megkeresztelkedésének fontosabb mozzanataira és indítékaira. A cikk további részében rávilágítunk Klotild szerepére Tours-i Gergely munkája alapján, illetve elhelyezzük a királynő szerepét a kora középkori szent női kultuszokban.

A térítő Klotild királyné, ahogyan a 19. században elképzelték
(forrás: commons.wikimedia.org)

A frank királyság helyzete az 5. század második felében, a frank „államalapítás” időszaka

Az 5. század második fele, Klodvig trónra kerülésének kora a frank nép történelmének egyik meghatározó időszaka volt. Klodvig uralmát a frank „államalapításként” is szokás aposztrofálni, hiszen a frank állam észak-galliai magterületéből kiindulva az ő uralma alatt szinte a teljes egykori Gallia provincia területét fennhatósága alá vonta és ez a területi expanzió, a központi hatalom megszilárdulásával eredményezhette egy stabil állam létrejöttét. Tours-i Gergely leírása szerint Klodvig az apja, Childerich halála után került hatalomra, és trónra kerülése után legyőzte Syagriust, a római helytartót, aki Soissons központtal hozott létre államot Gallia provincia középső területén, majd 507-ben legyőzte a voulliéi csatában II. Alarich vízigót királyt is. A vízigótok ekkor hagyták el Gallia területét, és hoztak létre királyságot Hispánia területén. Klodvig korai uralmának leírása után jelenik meg feleségének, Klotildnak a szerepe. Látszólag úgy tűnhet, a királylánynak nincs szerepe a frank államalapításban, ez azonban nem teljesen igaz. Klotild ugyanis Gundobad burgund uralkodó testvérének, II. Chilpericnek volt a lánya. Tours-i Gergely szerint Gundobad megölte Chilpericket, lányát pedig száműzte.

Felmerülhet a kérdés, vajon mi eredményezhette azt, hogy Klodvig elvette a kitaszított királylányt, milyen politikai szándékok vezérelhették az uralkodót ennek a dinasztikus házasságnak a létrehozásában. A kora középkori házasságok nagy része szövetségesek keresését is jelentette egyben. A legtöbb újonnan létrejövő barbár államalakulat uralkodója számára fontos volt, hogy szomszédos népekkel jó kapcsolatot ápoljon, hiszen egyedül a belpolitikai stabilitás eredményezhette az államszervezet kialakulását. Klodvig udvarából is ismerünk dinasztikus házasságokat. Nagy Theodorik osztrogót uralkodó például Klodvig egyik lánytestvérét vette feleségül, de ismerünk házassági terveket a herulokkal és a thüringiaiakkal is. Klodvig saját házassága azonban éppen a kora középkorra jellemző házassági szokások ellentéte: Tours-i Gergely azt sejteti, hogy a király célja a házassággal a nyugtalanság keltése volt.  Ebből azt feltételezhetjük, hogy Klodvig 523-as burgund inváziója talán összefüggött Klotild bosszúvágyával és a király a feleségét ért sérelmek miatt indíthatott háborút Gundobad ellen.

A házasságkötésre feltehetőleg 493 környékén került sor. A királyné tettei közül a legfontosabb kétségkívül az volt, hogy férjét ő térítette a katolikus hitre. Klotildról Tours-i Gergely munkájában egy keresztény női ideál rajzolódik ki, aki férjének tipikus ellenpárja. A barbár, kegyetlen Klodvig mellett ott áll felesége, aki a hitében soha meg nem inog, így lesz erkölcsi példa férje számára és adott esetben az utókor számára is. A püspök leírása szerint a királyné éveken keresztül könyörgött férjének, hogy térjen a katolikus hitre. A keresztény Isten igazságát erkölcsi példákkal, az antik istenek zavaros családi kapcsolataival támasztotta alá. Igazán jelentős próbatételt azonban gyermekeik sorsa jelentett. Első gyermekük, Ingomer születésekor azért Klotild könyörgött a férjéhez, hogy a kisfiút megkeresztelhessék. A gyermek a keresztelőt követően azonban meghalt. A második fiú, Chlodomer születésekor Klotild szintén a keresztséget kérte fia számára, Klodvig ekkor már az egyházat vádolta az előző gyermek halálért és nehezen engedélyezte a második fiú megkeresztelését. Chlodomer azonban életben maradt, vagyis a hite mellett kiálló királyné igazsága győzött. Klodvig megtérésében a legfontosabb állomás kétségkívül az alemannok feletti győzelem volt. Amikor Klodvig látta, hogy a csata kimenetele kétes, így fordult Jézus Krisztushoz: Jézus Krisztus, akiről Klotild azt mondja, hogy az élő Isten fia vagy, akiről azt vallják, hogy segítséget hozol a szenvedőknek, és győzelemre viszed a benned bízókat, a Te segítségedet kérem, hogy ha ellenségem fölött győzelmet juttatsz nekem…..hinni fogok benned, és megkeresztelkedem a nevedben.”[1] Klodvig megtérésének fő oka tehát „az erősebb Isten motívuma” volt.  Egy harcos uralkodó számára a legfontosabb az volt, hogy olyan istent kövessen, aki segíti őt hadi vállalkozásaiban, ezért lehetett Klodvig megtérésében fontosabb mozzanat az alemannok elleni háború megnyerése, mint felesége kérése. A csata közbeni ima olyan motívum, amely a germán és az ókori keresztény hagyományokban egyaránt fellelhető. A langobárdok például ütközetek előtt Wodanhoz fordultak segítségért.  Klodvig történetében tehát sajátosan keverednek a germán és a keresztény elemek. Klodvig is – barbár elődeihez hasonlóan – imádkozik, de ő már nem az ősei istenéhez, hanem Jézus Krisztushoz. Tours-i Gergely itt egy ismert antik hagyományhoz nyúlt vissza, Constantinus Milvius-hídi ütközetének előestéjéhez, amikor az uralkodó Krisztus keresztjét látva tudja, hogy Jézus Krisztus másnap győzelemre segíti. Gergely ezzel előrevetíti, hogy pontosan milyen szerepet is szán Klodvignak: ő lesz Constantinus mása, az uralkodó, aki antik elődjéhez hasonlóan keresztény hitre fogja téríteni népét.

Klodvig csatája az alemanokkal, a király látomása (forrás: en.wikipedia.org)

Felmerülhet a kérdés, vajon miért lehetett fontos Klodvig számára az, hogy a csoda után megkeresztelkedjen. A katolikus hit mellett történő döntésében látni kell reálpolitikai gondolkodását. Az uralma alatt elfoglalt területek nagyobb részén romanizált gall lakosság élt, akik katolikus vallásúak voltak. Klodvig megkeresztelkedésével akár saját fennhatóságát is könnyebben elfogadtathatta a katolikus lakossággal. Mindezzel hozzájárulhatott a frank, illetve a romanizált lakosság békés együttéléséhez, az „őslakosság” és az újonnan megérkező idegen népek között megteremthette a vallási egységet.

Klodvig megkeresztelkedése

Az alemannok feletti győzedelmes ütközet után Klodvig hamarosan keresztvíz alá hajtotta fejét. A király Remigius püspökhöz fordult a keresztség elnyeréséért. Remigius Reimsben keresztelte meg az uralkodót, 498 vagy 499 karácsonyán, a reimsi székesegyház Tours-i Gergely leírása szerint olyan szépen fel volt díszítve, hogy az ember úgy érezhette, mintha a földi Paradicsomban járna.  A keresztelkedés leírása szintén a keresztény és pogány motívumok egyvelege volt. A megkeresztelkedés, az ókori hagyományokkal ellentétben, a kora középkorban már nemcsak feltétlenül az egyén szertartása volt, a korszakot a kollektív keresztelkedések sora jellemezte, ha az uralkodó megkeresztelkedett, egész népe követte azt. Tours-i Gergely például leírja, hogy a királlyal együtt 3000 csatlósa is megkeresztelkedett. A szám nyilvánvalóan jelképes, az Apostolok Cselekedeteiben Péter apostol pünkösdi beszéde után állítólag szintén 3000 ember keresztelkedett meg.  Ennek fényében valószínűleg nem véletlen a 3000-es szám említése. Klodvig megkeresztelkedésében Tours-i Gergely analógiát akarhatott találni a bibliai eseményekkel, mert a király megkeresztelkedése ugyanúgy jelenthette a frank egyház „Pünkösdjét”, vagyis annak létrejöttét, felvirágzását.

A király megkeresztelkedésében ugyanúgy barbár elem a közösség, a harcosok véleményének kikérése. Már Tacitus Germaniájában olvashatunk arról, hogy az uralkodó a legfontosabb kérdésekben harcosai megkérdezésével dönt. Miután Klodvig megkapta az igenlő választ, már semmi akadály nem hárult megkeresztelkedése elé. Szent Remigius ezekkel a szavakkal keresztelte meg a királyt: „Hajtsd meg nyakadat szelíden Sigamber és imádd, amit fölégettél, égesd föl, amit imádtál.”[2] A Sigamber szó a Meroving család egyik szimbóluma, a dinasztia tagjai tőlük származtatták magukat, így Remigius egyszerre utal ebben a mondatban a király pogány múltjára, de uralkodói kötelességére is, hiszen egy keresztény uralkodó legfőbb feladata, hogy híveit keresztény hitre térítse. A király ezen feladatát erősíti meg Tours-i Gergely is, hiszen a történetíró ebben a fejezetben már nyíltan kimondja, hogy Klodvig az új Konstantinként lép fel, akinek feladata a keresztény hit elterjesztése lesz a frankok között. A keresztelőnek még egy fontos részlete van: „…és megkenték szent olajjal, Krisztus keresztjének jelét rajzolva homlokára.”[3] A későbbi hagyomány szerint az olajat, amellyel Klodvigot felkenték, egy galamb hozta az égből. A francia királyok megkoronázásuk után ezzel a szent olajjal, kézrátétellel gyógyították a torokfájdalmat. A katolikus hitre téréssel Klodvig kétségkívül elérte célját, kiemelkedett kora barbár uralkodói közül. Az eretnek, ariánus hiten lévő szomszédok elleni háborúra szintén legitim alapot adott a király megkeresztelkedése, mely hadjáratok során az uralkodó tovább növelhette külpolitikai mozgásterét. A jól kiépített egyházi struktúra, az egyház jövedelmei és az intézmény hatása a mindennapi életre hozzájárulhatott Klodvig belső uralmának megszilárdulásához.

Tours-i Gergely munkáját olvasva kétség sem férhet hozzá, hogy Klotildnak kiemelkedő szerepe volt férje megtérésében, de vajon tényleg annyira jelentős volt-e, mint amennyire azt a történetíró püspök állítja. Álláspontunk szerint Klotild térítői szerepének képe sokkal árnyaltabb. Különösnek találhatjuk, hogy Tours-i Gergely lényegében Klotildnak tulajdonította férje megtérését, holott nem a királyné győzte meg a férjét, hogy keresztelkedjen meg, hanem a király a győztes csata után döntött a keresztség mellett. Ekkorra már Klotild teljesen eltűnt az eseménysorozatból, még a keresztelésnél sem jelent meg. Ha valóban a királynénak volt kitüntetett szerepe a krisztianizációban, akkor miért tűnt el hirtelen? Véleményünk szerint a Klotild szerepe mégsem volt annyira szignifikáns, inkább erkölcsi háttérként jelent meg férje oldalán, aki ugyan hitével hatott a férfira, de mégsem teljesen neki köszönhető a király megtérése.

Felmerülhet a kérdés: vajon miért tulajdonított Tours-i Gergely kiemelkedő jelentőséget Klotildnak? A kérdésre talán egyszerű választ adni, hiszen Klotild és férje a Tours-i Szent Márton székesegyház fő donátorai voltak. Klotild a férje halála után Tours-ba költözött, és az ottani székesegyháznak szolgált és adományaival gazdagította azt. Azzal, hogy a történetíró Klotildnak tulajdonította férje megtérését, talán emléket akart állítani székesegyházának mecénása számára. Így válhatott Klotild mint térítőkirályné szignifikánssá, annak ellenére, hogy ha jobban megnézzük a Korunk történetét, azt látjuk, hogy Klodvig megtérésében inkább a férfiasság és az egyházi vezetők játszanak fontos szerepet. A király Jézusban meglátta a harcias Vezetőt és lényegében korának legkiemelkedőbb egyházi személye, Reims püspöke tette hivatalossá a király hitét. Klotild királyné a Szent Márton székesegyház támogatójaként azonban ideálként szolgálhatott a középkori nők számára.

Klotild királyné Toursban imádkozik Szent Márton sírjánál
(forrás: en.wikipedia.org)

A királyné életútjában is számos toposzt találunk.  Az első és legszembetűnőbb természetesen a hittérítői szerep, vagyis érkezik egy idegen országból, egy már katolikus hitet gyakorló királylány, aki megtéríti férjét és ezáltal egész népét. Klotild királyné mellett talán érdemes megemlíteni antik példaként Ilonát, Nagy Konstantin édesanyját, akinek szintén központi szerepe volt fia megtérésében és feltételezhető, hogy ahogyan a püspök Klodvigot új Konstantinnak nevezte, Klotildot lehetne akár „az új Ilonának” is tekinteni. A „szent királyné” a térítés mellett aktívan részt vett az egyházszervezet működtetésében vagy kialakításában, maga is sokat adakozott, támogatta a kolostorokat. Tours-i Gergely leírja, hogy Klotild és férje Párizsban megalapította a Szent Péter és Pál templomot, amely a város egyik legmeghatározóbb épületévé vált, a királyné emellett özvegyi éveit Toursban töltötte. A székesegyházban a királyné azért imádkozott, hogy fiai között ne törjön ki háború, a templom számára okleveleket bocsátott ki, és itt is halt meg 544-ben.  A királynékra jellemző még az ájtatosság, a rendszeres imának, illetve bűnbánatnak a megjelenése. Klotild történetében ez a hite mellett való megingathatatlanságában jelenik meg, hiszen férjével szembe kerülve hajtatta második fia fejét is keresztvíz alá. Tours-i Gergely leírásában kétségtelenül Klotildé az abszolút erkölcsi győzelem. A királyné példája nyomán úgy tűnik, hogy a hittel és a vallásossággal való foglalkozás a kora középkori társadalmakban inkább a nők, mintsem a férfiak világába tartozott. Klodvig ugyan különböző ideológiai és politikai okokból megkeresztelkedett, de életének további fontosabb eseményein egyáltalán nem egy keresztény uralkodó képe jelenik meg. Tours-i Gergely érzékletesen szemlélteti, hogy a kegyetlen uralkodó még halálos ágyán is azon gondolkodott, vajon melyik még életben lévő rokonát ölhetné meg. Nyilvánvaló, hogy a tényleges egyházhoz kapcsolódó karitatív támogatások inkább a királynét jellemezték: a harcos király feladata a dicsőséges háborúk vívása, a feleségnek „marad” a magán és a lelki élet.  A legtöbb királynékhoz kapcsolódó utolsó topikus elem, hogy a királynék halála után hamarosan kialakult kultuszuk, sokakat szentté is avattak, ahogyan ez Klotild esetében is történt.

Összefoglalás

Klotild személye és szerepe rendkívül meghatározó volt a frank nép történetében, a királynénak férje és a frank nép krisztianizációjában talán valóban elévülhetetlen érdemei voltak. A probléma Klotild tényleges szerepkörének vizsgálatával az, hogy annak elsődleges forrása a feltehetőleg elfogult Tours-i Gergely, aki azonban kevés információt közöl a királyné életének egyéb mozzanatairól. Nem sokat tudunk meg származásáról, nem ismerjük más királynéi tetteit, a püspök történeti munkájának II. könyve után csak egy trónviszályi történetben tűnik fel. A fellelhető információk kis száma és Klodvig megtérése kapcsán felmerülő bizonytalanságok arra engednek következtetni, hogy Klotild királyné életútja/ térítői tevékenysége egy nagyobb kontextusban, toposzokban értelmezendők. Álláspontunk szerint Tours-i Gergely talán tudatosan, esetleg antik mintákat követve vázolta fel a királyné jellemén keresztül, hogy milyen is az ideális keresztény nő. A történetíró a szent keresztény nőalakokkal a virágzó középkor nagy szent női alakjainak előfutárait alkotta meg, akik nem feltétlenül királynék voltak, hiszen erre az időszakra az európai térítés már kevéssé volt releváns, és nem feltétlenül csak királynék, hanem a királyi családhoz tartozó nőalakok is megjelentek. A középkor ilyen nagy nőalakjai között számos példát lehetne említeni, például Adelheidet, I. Ottó feleségét vagy Wessexi Editet, Hitvalló Eduárd feleségét. A középkori Magyarország történetében pedig ilyen lehetett Boldog Gizella, Skóciai Szent Margit vagy Szent Hedvig.

Szűcs Adél

[1] Korunk története, II. fejezet, 30.

[2] Korunk története, II. fejezet, 31.

[3] Korunk története, II. fejezet, 31.

Felhasznált irodalom:

Angenedt, Arnold: A kora középkor. Budapest, 2008.

Bitel M, Lisa: Women in Early Medieval Europe 400–1100. Cambridge, 2006.

Cordula, Nolte: Gender and conversion in the Merovingian era. In: Varieties of Religious Conversion in the Middle Ages. szerk. Muldoon, James, Gainesville University Press of Florida, 1997. 81–99.

Nelson L, Janet: Queens as Converters of Kings in the Early Middle Ages. King’s College ,2007. In: Agire da donna. Modelli e pratiche di rappresentazione.  Padova 2005. 95–108.

Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok. A világtörténelem nagy alakjai. Budapest, 1994.

Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Budapest, 2008.

Tours-i Gergely: Korunk története. A frankok története. ford. Adamik Tamás és Mezei Mónika. Pozsony, 2010.

Tacitus: Germania. http://mek.oszk.hu/04300/04353/04353.pdf

Wood, Ian N: The Merovingian kingdoms, 450–751, London, Longmann, 1994.

Ezt olvastad?

A Kárpát-medence kora középkori történetére és belpolitikai viszonyaira vonatkozó források közül mind jellegében, mind tartalmában kiemelkedik A bajorok és karantánok
Támogasson minket